BIO TEÁK BUDAPEST


24 találat BIO TEÁK kulcsszóra BUDAPEST településen

  • HERBÁRIA ZRT. KÖZPONTI IRODAHÁZ - BUDAPEST
    1134 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 144.
    Rating 55 csillag 13 vélemény alapján

    A Herbária Magyarország legnagyobb múltú gyógynövényes cége. A Herbária ZRt. állami cégként alakult, 1949-es alapítása óta kizárólag magyar tulajdonban van. A cég alaptevékenysége keretében gyógynövények felvásárlásával, gyógynövény alapanyagú termékek és gyógyhatású készítmények előállításával, illetve forgalmazásával foglalkozik. A cég tevékenységi körét tekintve hazánkban piacvezetőnek számít. A Herbária ZRt. kiemelt céljai közé tartozik, hogy az emberekben felkeltse a felelősségérzetet egészségük megőrzése iránt, és hogy az egészségmegőrzés és betegségmegelőzés területén felmerült fogyasztói igényeket minél szélesebb körben tudja kielégíteni. A Herbária ZRt. küldetésének tekinti, hogy hidat építsen a természettől eltávolodott ember és a természet egészséget megőrző, védő és megújító forrásai között.


  • KAMILLA BIO VIT - BUDAPEST
    1118 BUDAPEST, XI.KER., REGŐS UTCA 16

    gyógynövény bolt, bio, bio élelmiszer, teák, natúr termékek, gyógytermék, bioboltok, natúr termék, drogéria, zöldségek


  • NAPFÉNY HÁZ - BUDAPEST
    1092 BUDAPEST, IX.KER., RÁDAY UTCA 38-40

    biopiac, natúr termékek, bioüzlet, biokellékek, natúr termék, egészséges zöldségek, gyógytermék, bio élelmiszer, bioboltok, bio termék, bio, teák, zöldségek


  • NATÚR FORRÁS - BUDAPEST
    1093 BUDAPEST, IX.KER., PIPA UTCA 6

    zöldségek, natúr termék, bio élelmiszer, bioüzlet, drogéria, gyógytermék, tea, natúr termékek, gyógynövény bolt, bio, biokellékek, teák, egészséges zöldségek, biopiac


  • BIO SÉTÁNY- MAMMUT I.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U 2-6

    ELHELYEZKEDÉS: Mammut I. 1. emelet


  • PIKK DÁMA TEAKERESKEDÉS - BUDAPEST - PÓLUS CENTER
    1152 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT 131.

    Régebben az emberek tartottak fűszerest, hentest, zöldségest, olyan embereket, akiknek a szaktudásában megbíztak, akiktől mindig megkapták a legszebb árut, a legjobb tanácsot és az elengedhetetlen mosolyt. A Pikk Dáma Teakereskedés ebben a szellemben jött létre. Beszállítói kapcsolatai révén, ugyan azt a teakínálatot nyújtja az itthoni teaszerető közönségnek, mint amit egy párizsi, londoni, bécsi exkluzív teaüzlet.


  • STEVIA ÉDESÍTŐSZER WEBÁRUHÁZ
    1113 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 85

    A Stevia a ma ismert legerősebb édesítőszer. A paraguay-i Guarani indiánok a növényt évszázadok óta használták édesítésre, étvágycsillapításra, bőrbetegségek ellen és vágási sebek gyógyítására is, stb. Cukor helyett édesítsen az egészségesebb Steviával.


  • RÁDHIKA PI-VÍZ
    1048 BUDAPEST, KÁPOSZTÁSMEGYER LAKKOZÓ UTCA 15.

    Kedves Látogató! Cégünk fő profilja a pi-víz forgalmazás, melyet helyben, frissen készítünk Önnek. Lehetősége van továbbá lúgos vizet is vásárolni (pH ~9.3)amit szintén pi-vízből készítünk helyben ionizátorral. Üzletünkben vásárolhat még sok más egészséges táplálkozással és életmóddal kapcsolatos terméket. Ide tartoznak mindenféle bio és reform élelmiszerek táplálékkiegészítők, tészták, olajak, magvak, teák, stb... Amennyiben nem találja a kereset terméket azt rövid határidővel megpróbáljuk beszerezni.


  • KÁNAÁN BIOSZIGET- WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    Üzletünket megtalálja a Westenden belül: aluljárószint, Arany kiskörút 16.


  • BIOTÉKA GYÓYNÖVÉNYBOLT
    1191 BUDAPEST, KOSSUTH TÉRI PIAC, ÜZLETHÁZ I. EM. 12.

    CÉGÜNK TERMÉSZETES ALAPANYAGÚ ÁRUKAT FORGALMAZ.



  • BIO-MANÓ BIOBOLT - BUDAPEST - PÓLUS CENTER
    1152 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT 131.

    Széles választékban kaphatók bioélelmiszerek, táplálék kiegészítők és vitaminok, valamint érdekes leírásokat olvashat a biovilág különlegességeiről. Üzletünk a Pólus Centerben található, ahol nagy választékban kaphatók gabonafélék, italok, teák, olajok, ecetek, valamint ásványi anyagok és vitaminok.


  • HERBÁRIA SZAKÜZLET - BUDAPEST, MARGIT KRT.
    1027 BUDAPEST, MARGIT KÖRÚT 42

    Szaküzletben a gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók.


  • HERBÁRIA SZAKÜZLET - BUDAPEST - SAVOYA PARK
    1117 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS U. 19.

    A gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.


  • HERBÁRIA BOLT - BUDAPEST - PÓLUS CENTER
    1152 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT 131

    Gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki. Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára.


  • BIO-HÁZ
    1173 BUDAPEST, FERIHEGYI ÚT 66.

    bio, boltok, étel, ital, gabonafélék, magvak, kenyér, pékárú, őrlemények, pelyhek, szentjánoskenyér karob termékek, friss zöldség, gyümölcs, ivólevek, sűrítmények, szörpök, tej, tejtermékek, dzsem,


  • HERBÁRIA SZAKÜZLET - BUDAPEST, VÁCI ÚT
    1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 185-191

    A HERBÁRIA két megfoghatatlan, de annál értékesebb kincset őriz. Az egyik az elmúlt évtizedekben felhalmozott gyógynövényes tapasztalat. Ezen alapul termékeink hatása, és ezt a tudást adják át a munkatársaink nap mint nap vásárlóiknak. A másik, legfontosabb érték pedig az, hogy ma hazánkban a legtöbb ember számára a gyógynövény fogalma a HERBÁRIA névvel fonódik össze. Az évszázadok alatt kialakult gyógynövény-kereskedelem lehetővé tette ezen terület fejlesztését, a gyógynövény-drogok ipari méretű felhasználását.


  • HERBÁRIA BOLT - BUDAPEST, TESCO
    1173 BUDAPEST, PESTI ÚT 5-7

    herbária franchise, gyógynövényüzem, herbária gyógynövény szaküzlet, drogéria, aromaterápiás termékek, herbaria, bioteák, gyógytermékek, bánfi hajszesz, herbaria webshop, tinktúra, herbária magazin,


  • HERBÁRIA SZAKÜZLET - BUDAPEST, TESCO
    1097 BUDAPEST, KOPPÁNY U. 2-4.

    Szaküzletben a gyógynövények mellett az egészséges életmódhoz kapcsolódó termékek teljes kínálatából válogathatnak a vásárlók. Arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.


  • HERBÁRIA SZAKÜZLET - BUDAPEST, MEGAPARK -TESCO
    1204 BUDAPEST, MÁRTÍROK ÚTJA 281

    Az évszázadok alatt kialakult gyógynövény-kereskedelem lehetővé tette ezen terület fejlesztését, a gyógynövény-drogok ipari méretű felhasználását. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.


  • HERBÁRIA SZAKÜZLET - BUDAPEST, PILLANGÓ UTCA
    1149 BUDAPEST, PILLANGÓ UTCA 15

    Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.


  • Termékkínálatunkat folyamatosan bővítve arra törekszünk, hogy a gyógynövények jótékony hatása a lehető legváltozatosabb formákban váljon elérhetővé mindenki számára. Egyedülálló gyógytea választékunk élvezeti teákkal, kozmetikumokkal, élelmiszerekkel és gyógytermékekkel egészül ki.


  • TEA PALOTA A POTALÁHOZ
    1066 BUDAPEST, JÓKAI UTCA 20.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    "A misztikus Tibetet idézi meg ez a hely, harmóniát és energiát sugároz a falain belül, mely a lelket is megérinti!" - egy tibeti szerzetes. Az első organikus teázó Magyarországon!


  • HERBÁRIA KASVIRÁG GYÓGYNÖVÉNYBOLT - BUDAPEST
    1053 BUDAPEST, VÁMHÁZ KÖRÚT 4.

    Budapesten a Duna mindkét partján, kellemes, régi idők hangulatát idéző üzleteinkben rendkívül udvarias, szakértő személyzettel várják a betérő érdeklődőket, a magyar és külföldi vásárlókat. A Váci utcától néhány lépésnyire a Vámház körúton, Magyarországon ritkaságnak számító szakmai tudással és felkészültséggel rendelkező partnerünk működtetésével; öregbíti a HERBÁRIA nevet.


  • NATURPONT - BUDAPEST - MOM PARK LAKÓPARK
    1123 BUDAPEST, DOLGOS U. 2. / 2.ÉP
    Képek (5)

    NATURPONT Egészséges Élelmiszerek boltja elköltözött új helyre, a MOMPARK Lakópark -Fórum térre, a Paulaner Sörházzal szembe.