BTL BUDAPEST


30 találat BTL kulcsszóra BUDAPEST településen

  • CREATEAM CONCEPT REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT.
    1133 BUDAPEST, POZSONYI U 48.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk jogelődje 1991 óta a hazai BTL piac meghatározó szereplője. A jelenlegi cégcsoporti struktúrát 2004. januárjában vettük fel. A Createam cégcsoport pénzügyileg stabil, jelentős saját tőkével, eszközparkkal és professzionális emberi erőforrás háttérrel rendelkezik. A cégek 2005-ös nettó éves árbevétele megközelítette az egymilliárd forintot, mely a 2006-os évben dinamikusan tovább növekszik. Megújítottuk, újra értelmeztük a klasszikus eladásösztönző aktivitást: jutalékos elven díjazott "Sales promótereink" kiváló eredményeket produkálnak eladáshelyi kampányainkban. Törekszünk a promóciós mechanizmusok és eszközrendszereik megújítására: cégünk elsőként szervezett internettel is kombinált MMS promóciót és az elsők között voltunk a PDA-alapú digitális promóciós adatfelvétel meghonosításában is. A regionális piaci folyamatokat híven tükrözve a klasszikus promóció mellett ma már tevékenységünk közel 40%-át adja az event marketing, amely éppen az alkalmazott technikai eszközök.


  • A Bin-O-Art Kft. 2000 tavaszán alakul meg, profilját a webdesign, webfejlesztés és online marketing alkották. Több száz sikeres projekten túl, nagyobb csapattal, 2005 végétől új néven - BIN Interaktív - folytatjuk munkánkat.


  • ANGELIC HOSTESS SZOLGÁLTATÓ ÉS PROMÓCIÓS KFT.
    1094 BUDAPEST, BALÁZS BÉLA UTCA 18.
    Képek (4)

    Ügynökségünk lépést tart a nyugat-európai és tengerentúli trendekkel, követjük a legújabb promóciós irányzatokat. Minden cég számára fontos a megfelelő marketing stratégia, melynek szerves része lehet a promóció, ami egyúttal közvetlen kapcsolatot teremt a célközösséggel. Néhány példa, miért lehet kedvező az Ön cégének, vagy vállalkozásának szolgáltatásaink igénybevétele: Számos expo, kiállítás, illetve különféle rendezvények segítik a terjeszkedést, illetve a vevőkör bővítését, melyhez megfelelő képzettséggel rendelkező hostesseink, hostjaink, illetve szakembereink nyújtanak segítséget az Ön számára. Akár gyorsítható egy újonnan bevezetett termék/szolgáltatás megismertetése a vásárlókörrel, vagy egy már piacon lévő termék/szolgáltatás népszerűsége növelhető. Protokoll rendezvényei sikerességét növelheti, lebonyolítását zökkenőmentessé teheti.


  • ABSOLUT HOSTESS
    1139 BUDAPEST, CSONGOR U 7/B

    Magasan képzett, nyelveket beszélő, diplomás hostessek termékpromóciókhoz, HoReCa akciókhoz, kóstoltatásokhoz, konferenciákra és kiállításokra, protokoll eseményekre. Többszázfős országos adatbázisból választhatja ki az Önnek legmegfelelőbb hostesseket. Válassza az Absolut Hostess Promóciós Ügynökséget ha rendezvényén intelligens, kedves, mindig mosolygós, csinos hostesseket szeretne látni.


  • WUNDERMAN BUDAPEST
    1123 BUDAPEST, ALKOTÁS U. 53. C ÉPÜLET

    Interaktív, full service online és BTL ügynökség


  • POPLART KFT
    1143 BUDAPEST, STEFÁNIA ÚT 81.

    Cégünk 7éve van jelen a magyar reklámpiacon. Tevékenységünk alapvetően a below-the-line területet fogja át.


  • POINTER REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    1025 BUDAPEST, SZERÉNA ÚT 5.

    Ars poetica A Pointer Reklámügynökség 1995-ben alapult, és azóta működik full service szolgáltatással. Ügynökségünk 15 éve tartó sikerének alapja az, hogy tudjuk, ügyfeleink büdzséjüket nem csak a legkreatívabban, hanem a leghatékonyabban akarják elkölteni. E tényt szem előtt tartva építettük fel csapatunkat, alakítottuk ki munkafolyamatunkat, alkottuk meg azt az arculatot, amely identitásunkat leginkább kifejezi. Sikert hosszú távon csak a részletek iránti megkülönböztetett figyelem hozhat. Professzionális reklámcégként munkánkat az ügyfél megismerésével, a piac és a versenytársak alapos feltérképezésével kezdjük, hogy a legmegfelelőbb megoldást nyújtsuk. Fontos számunkra a közvetlen, személyes kapcsolat, hogy a felmerült igényeket a lehető leggyorsabban, magas színvonalon teljesíthessük.


  • ALMÁSI SZITANYOMÓ KFT.
    1024 BUDAPEST, ZÖLDLOMB U. 4/A.

    Termékpalettánkon gyakorlatilag minden BTL eszköz megtalálható: fémszerkezetek, displayek, polci kihelyezési eszközök, reklámzászlók, megállító-táblák, ártáblák, dekoráció, árukínálók, exkluzív csomagolások, promóciós ajándékok, horeca eszközök, nyomdai anyagok, stb.


  • HUMAN TELEX KFT.
    1033 BUDAPEST, HAJÓGYÁRI SZIGET 108.

    A Human Telex Kft. Magyarország legtapasztaltabb 100%-ban magyar tulajdonú kommunikációs ügynöksége.


  • BRIGÁD REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    1037 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 49.

    A Brigád Reklámügynökséget nemzetközi reklámügynökségeknél, neves márkák reklámkampányain évtizedes tapasztalatot szerzett profi reklámszakemberek alapították. Szolgáltatásaink: teljes körű reklámügynökségi szolgáltatást nyújt: ATL- és BTL-, online és offline kampányok, stratégiai tanácsadás és tervezés, promóciók, eladáshelyi reklámok, márkaépítés, arculattervezés, csomagolástervezés, tévéreklámok, óriásplakátok, sajtóhirdetések, rádióreklámok készítése, szórólapok, brosúrák, bel- és kültéri dekorációk grafikai tervezése, gyártása és kihelyezése stb.



  • BTL NEWS KIADÓ KFT.
    1047 BUDAPEST, FÓTI ÚT 56.

    szaklap kiadás


  • DELUXE RENDEZVÉNYEK KFT.
    1134 BUDAPEST, BUDAPESTI ÚT 147.

    Deluxe Event - létrehoztunk egy olyan divíziót, melynek felelős szakemberei a legkülönfélébb rendezvény típusokkal kapcsolatos igényekre ötlettel tudnak szolgálni.


  • ARMADILLO DESIGN KFT.
    1045 BUDAPEST, BERNI U. 1.

    Az Armadillo Kreatív Ügynökség szakmai tapasztalatával és partnerkapcsolataival hozzásegíti Önt céljai eléréséhez. 10 éves működésünk alatt több mint 300 céggel bonyolítottunk le több ezer kisebb nagyobb projektet. Szeretné * ha cége magas színvonalát a egységes megjelenése is tükrözné? * ha kommunikációja egyedi és összetéveszthetetlen lenne? * ha ismertsége és a cége iránti bizalom egyaránt növekedne? Az értékeit megjelenítő kommunikáció, a profizmust, egységet sugárzó megjelenés bizalomra ad alapot és elősegíti újabb üzleti sikerek elérését. Olyan integrált szolgáltatást kínálunk ügyfeleinek, amely egyaránt átöleli a stratégiai és kreatív tervezés, az alkalmazott grafika, és az online lehetőségek teljes spektrumát. A brand átfogó ismeretével, a célok meghatározásával építjük fel az ismertségét figyelembe véve a rendelkezésünkre álló eszközök folyamatos bővülését. Miénk a kihívás, a siker az Öné!


  • REPUBLIC OF ART ADVERTISING&BRANDING
    1051 BUDAPEST, VIGYÁZÓ FERENC U. 4.

    Republic of Art Advertising&Branding egy független reklámügynökség, ahol a friss stratégiai és kreatív ötletek állnak a fókuszban.


  • CREATIST KFT.
    1031 BUDAPEST, ROZALIA U. 39/D

    Probalja ki a creatist ujszeru megoldasait a marketing kommunikacio kulombozo teruletein: a rendezvenyszervezesetol a kommunikacios anyagok tervezeseig.


  • TRAFFIC BTL KOMMUNIKÁCIÓS ÜGYNÖKSÉG
    1118 BUDAPEST, PANNONHALMI ÚT 36.

    Tevékenységek: integrált kommunikáció promóció reklámtevékenység direktmarketing rendezvényszervezés


  • I'M FILM KFT.
    1033 BUDAPEST, HAJÓGYÁRI SZIGET 132.

    Reklámfilmek forgatása, kivitelezése


  • BÁZIS DIREKT REKLÁM KFT.
    1139 BUDAPEST, PETNEHÁZY U. 21.

    A Bázis Direkt Reklám Kft. telemarketinggel foglalkozik.


  • YÜ BTL KFT.
    1025 BUDAPEST, CSATÁRKA ÚT 82-84.

    Cegunk feng shui-al, grafikai tervezesel, marketing-el es tanacsadassal foglalkozik.


  • MEGA OUTDOOR MÉDIA REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT.
    1022 BUDAPEST, ALSÓ TÖRÖKVÉSZ 9.

    A Mega Outdoor Média kft. folyamatos növekedése hasonlóan dinamikus a BTL kommunikációs ágazat elmúlt éveiben tapasztalt látványos fejlődéséhez. Jelen vagyunk Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontjaiban, elérést biztosítunk nap, mint nap ügyfeleink releváns célcsoportjai számára, úgy, hogy mindeközben optimális költséghatékonyságot garantálunk megbízóink érdekei szerint. Kommunikációs megoldások a fogyasztás vagy a vásárlás helyszínein, vásárlásösztönző aktivitások kampányszerű alkalmazása, reklámozás szokatlan helyszíneken vagy kereszt promóciók testre szabott kivitelezésben.


  • CREATIVESALES BTL ÜGYNÖKSÉG
    1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 174.

    szolgáltató, reklám, ügynökség, marketing


  • SPRINGFIELD KFT.
    1026 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 129.

    Springfield Kft. - rendezvényszervezés, ügyfélparty, belső céges rendezvények, élménytréning, energia újratöltés


  • ARTVERTISING. THE AGENCY.
    1064 BUDAPEST, RÓZSA UTCA 86.

    Fiatal reklámszakemberek egyesültek, hogy számtalan látásmódot egy ügynökségbe tömörítsenek. Következő ötletük az volt, hogy értékteremtő, művészi hozzáállást adagoljanak a napi munkához. Ebből aztán létrejöttünk mi, az Artvertising. The agency.


  • CAFÉ REKLÁM KFT.
    1037 BUDAPEST, SEREGÉLY U. 3-5.

    A Café kommunikációs megoldásokat szállító vállalatcsoport, amelynek 8 hazai tagvállalata van. Ezek a Café Reklám, a Café PR, a Café Connection, a Café Creative, a Café Film, a Café Design, a Café Interactive és a Café FlowBrands. A csoport tevékenysége lefedi a teljes reklámkommunikációt, az ötletalkotástól a kreatív tervezésen, csomagolástervezésen, promóciókon, online megoldásokon keresztül a filmgyártásig. A médiatervezést és -vásárlást a Café Reklám Kft. Café Média divíziója végzi. A Café Communications nemzetközi hálózata a Café CAN, amely 46 partnerügynökséget tömörít 4 különböző korridorban (ATL, BTL, Média, PR), így magas színvonalon képes nemzetközi reklámmegbízások kivitelezésére és koordinációjára Közép-Európa valamennyi országában.


  • HPS-BTL SOLUTIONS
    1054 BUDAPEST, HOLD UTCA 27
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Marketing tanácsadás, direktmarketing, reklámtervezés, -szervezés, -kivitelezés, rendezvényszervezés


  • UZUME DESIGN CONSULTING
    1133 BUDAPEST, GOGOL UTCA 20.

    We are those creatives who are able to effectively operate in all work stages like brand creation through all-field communication, till the brand evolution. Relying on our international experiences we promise high quality brand building, -strengthening, and awareness with the help of our update, innovative and original ideas. Our aim is to reach significant positive market reaction, along with progressive and attractive communication.


  • BTL MONITOR KFT
    1016 BUDAPEST, KRISZTINA KRT 79

    2006 óta működő monitoring cég BTL kutatás területen. A kampányok megjelenésével kapcsolatos információkat rendszerezett adatbázis , valamint naprakész és személyreszabott kampányértesítő formájában kínáljuk megrendelőink részére.


  • IODESIGN
    1203 BUDAPEST, CSEPELI ÁTJÁRÓ 6,

    Formatervezés, arculattervezés - Komplett Design megoldások


  • LAURITZEN INSTORE KFT.
    1116 BUDAPEST, KONDOROSI ÚT 3.

    Szolgáltatásaink: Tervezés: kreativ, grafika, koncepciók Kivitelezés: fogyasztói promóció, event marketing, rendezvényszervezés, sampling, produkció


  • TIME CORNER GROUP
    1113 BUDAPEST, VILLÁNYI ÚT 54. III. EMELET

    Time Corner Group Kft. honlapja