DIÁK BUDAPEST
102 találat DIÁK kulcsszóra BUDAPEST településen
Partnereink elégedettségének fő oka, hogy a ránk bízott feladatokat szakmailag felkészült, megbízható diákok segítségével, rövid határidővel és korrekt feltételekkel oldjuk meg.
A Banco Popolare Hungary Zrt. 2007. májusában jött létre az egykori IC Bank Zrt. felvásárlásával. Bankunk a Banco Popolare bankcsoport tagja, mely a bank részvényeinek 100%-ban tulajdonosa. Az olaszországi Banco Popolare Bankcsoport 2007-ben lépett a magyar bankpiacra azzal a céllal, hogy egyedi, testre szabott ajánlatokkal szolgálja ki lakossági, KKV és vállalati ügyfeleit. A Banco Popolare Bankcsoport Olaszország harmadik legnagyobb bankjaként működik. Itáliában több mint 21 ezer dolgozót foglalkoztat, és 2.200 fiókból álló hálózatán keresztül közel 3 millió ügyfelet szolgál ki.
A gyermek filmek premier hétvégéjén kreatív foglalkozással várjuk az egész családot. Baráti társaságoknak, iskoláknak 20 fő fölött csoportkedvezményt biztosítunk. Buda első megaplex mozija 11 teremmel és 2400 ülőhellyel várja a mozirajongókat a Campona Bevásárló- és Szórakoztató Központban. Csoportkedvezmény 10 főnél nagyobb csoportok részére a helyszíni megbeszélés szerint.
A családi és gyermekfilmek bő választéka, valamint az ingyenes parkolási lehetőség miatt "családi" mozinak is nevezik vendégeink. A multiplex szolgáltatásaihoz hozzátartozik a magas színvonalú gyorsbüfé és a kávézó is. A modern hangtechnikával felszerelt mozi termek és a tágas galéria rendezvények, konferenciák és állófogadások lebonyolítására is rendkívül alkalmas.
diákoknak munkalehetőség, diákmunka közvetítés, diák foglalkoztatás, munkaerő kölcsönzés, állásajánlatok, állás, diákmunka-szervezés, fejvadászat, diákmunka kölcsönzés.pannon work zrt, diákmunka,
Gimnázium
Az iskola 1998 óta működik. Érettségire épülő szakképesítést folytat az államilag elismert OKJ szakmákban
A gimnázium négy ill. öt évfolyamos középiskola, amelyben a nevelés és oktatás a 9. évfolyamon kezdődik és a 12. évfolyamon, nyelvi előkészítő tagozaton pedig a 13. évfolyamon fejeződik be. A 16. életévüket betöltött tanulók igénybe vehetik a felnőttoktatási képzési formákat is, esti tagozaton.
A Banco Popolare Hungary Zrt. tíz fiókkal rendelkezik Budapesten és környékén. A Bank ereje abban rejlik, hogy a kisbankok otthonos, barátságos mivoltát a nagybankok hátterével és tapasztalatával ötvözi. Előnye a rugalmasság és a piaci igényekre adott rendkívül gyors reakció. A Banco Popolare Hungary olasz bank, de alapvetően magyar bankként szeretne működni, a magyar társadalom számára kíván tartós értéket teremteni, az ügyfélközpontúság, hatékonyság, átláthatóság, egyediség és az innováció segítségével. Bankunk 2009. szeptember 30-án csatlakozott a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexhez.
Szakközépiskola és Gimnázium
Aki hozzánk jön moziba, sosem késik el, mert majd' minden negyedórában biztosan kezdődik egy vetítés, és a rendszerint műsoron lévő 16-24 film közül bárki megtalálhatja a számára megfelelőt. A rendkívül magas színvonalú gyorsbüfénkkel és a galériánkon üzemelő hangulatos Palace kávézóval válik szolgáltatásunk teljessé. A modern hangtechnikával felszerelt mozitermek kiválóan alkalmasak előadások, konferenciák, különböző rendezvények lebonyolítására.
Ez az oldal igyekszik összefogni Magyarországon a tanárokat, a magántanárokat, az oktatókat és mindenkit, aki oktatással foglalkozik, hogy a diákok minél nagyobb tanár adatbázisban tudjanak keresni A lenti keresőrendszert használva reméljük, megtalálja azt a magántanárt illetve oktatót, akire szüksége van Azok a magántanárok, akik hirdetni szeretnék magukat az oldalon, INGYENESEN megtehetik, miután regisztrálták magukat Ha már rendelkezik felhasználónévvel és jelszóval, akkor be tud lépni és fel tudja adni hirdetését a Hirdetésfeladás menüpont alatt
Célja az iskolarendszerű szakképzésen, és az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésen keresztül az elsősorban hátrányos helyzetű társadalmi csoportok elsődleges munkaerőpiacra történő segítése, az etnikai alapú megkülönböztetés megelőzése, illetve leküzdése, a munkaerőpiacon tapasztalható megkülönböztetés visszaszorítása.
A DUE 1989 óta találkozópontja és érdekvédelmi szervezete azoknak a fiataloknak, akik diákújságírással, diákrádiózással foglalkoznak iskolákban, kollégiumokban és más helyi közösségekben.
OLYAN ISKOLÁVÁ KÍVÁNUNK VÁLNI, AHOL A TANULÓK MŰVELTSÉGE SZILÁRD ALAPOKAT KAP, S A GYERMEKEKBEN KIFEJLŐDIK AZ ÁLLANDÓ ÖNKÉPZÉS IRÁNTI IGÉNY.
- BUDAI KÖZÉPISKOLA, KÖZGAZDASÁGI INTÉZMÉNYEGYSÉG
1126 BUDAPEST, MÁRVÁNY U. 32.
1 csillag 1 vélemény alapjánIskolánk gimnáziumi, gazdasági és muszaki területen képez érettségi vizsgával záródóan 14-18 éves fiatalokat.
A házimozi-bemutatótól kezdve, új autómodell bemutatásán át, a desszert kóstoltatásig szinte minden promóció megfordult már mozinkban. Arra törekszünk, hogy vendégeinknek nyújtott szolgáltatásainkra folyamatos hangsúlyt fektessünk és fejlesszünk. Legfőbb célunk, hogy vendégeink igényeit kielégítsük, hogy így újra és újra visszatérjenek hozzánk.
Az Egyesült Államokban a turistaforgalom kiszolgálása rengeteg alkalmi munkaerőt igényel. A nyári munka program (Work and Travel Progam) keretén belül szinte bármilyen állást elvállalhatsz, ha tudsz saját magad állást szerezni.
Tanítási módszer az elméleti ismeretek összefoglalása, (szükség esetén nyomtatott vázlat alapján). Mintafeladatok megoldásmenetének bemutatása. A mintafeladatokhoz hasonló azoktól csak kevéssé eltérő gyakorlófeladatok megoldása, a kérdve kifejtő módszert alkalmazva. (A tanulót, ha elakad, kérdésekkel vezetjük rá a feladat megoldására, segítve ezzel az önálló gondolkozás és feladatmegoldó képesség kialakítását). A diákok a következő órára a gyakorolt feladatok alapján megoldható házi feladatokat kapnak, amelyeket a következő órán ellenőrzünk.
Az iskolánk nyolc évfolyamos magyar-német két tanítási nyelvű általános iskola, 2-2 párhuzamos osztállyal. A görög nemzetiségű gyerekek számára délutánonként anyanyelvi oktatás is folyik.
A Kandó Téri Általános Iskolában évfolyamonként 3 osztályban tanulnak a kisiskolás gyerekek. 12 alsós osztályunkba több év óta 300 tanuló jár, közülük 270 fő a napközi otthoni foglalkozásokat is igénybe veszi.
Intézményünk Rákospalota központjában található kertvárosi környezetben, ahol óvodás és általános iskolás korú gyerekek nevelésével , oktatásával foglakozunk.
- BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM DIÁKJÓLÉTI BIZOTTSÁGA
1093 BUDAPEST, FŐVÁM TÉR 8. [E 148]Az egyetemen belül a Gazdálkodástudományi, Közgazdaságtudományi és Társadalomtudományi Karok sajátos hallgatói szervezete a Diákjóléti Bizottság, amely munkáját tekintve a fenti karok Hallgatói Önkormányzatához tartozik, de autonóm szervezetként működik.
Amit ajánlunk: Intenzív 8 hetes nyári kurzust, nyári tábort, 15 hetes őszi, vagy tavaszi kurzusokat időszaktól függően a 10 - 17 éves korosztálynak, kapcsolattartást a leendő iskolával.
Női, férfi, divat hajvágás! Festés, melirozás, reális árak! Időpont egyeztetés alapján, hétvégén (szombat, vasárnap) is nyitva!
Állásajánlatok, munkalehetőség álláskeresőknek. Mérnök közvetítés, fejvadászat, munkaerő közvetítés. Pannon Work, a fejvadász cég.
a cég fő profilja ügyviteli programok fejlesztése.
- GIORGIO PERLASCA KERESKEDELMI,VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
1106 BUDAPEST, MAGLÓDI ÚT 8.Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola
Protestáns Szakkollégium
- BANCO POPOLARE HUNGARY ZRT. - BUDAPEST WESTEND BUSINESS CENTERI BANKFIÓK
1132 BUDAPEST, VÁCI ÚT 20-26Bankunk 2009. szeptember 30-án csatlakozott a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexhez. Kék vonalunkon keresztül, Ügyintézőink segítségével Ügyfeleink felvilágosítást kaphatnak a Bank szolgáltatásaival kapcsolatos általános kérdésekben, illetve - az előzetes megállapodás szerinti jelszó-azonosítás után - folyószámlájukkal, bankkártyájukkal, betéteikkel kapcsolatos információt telefonon keresztül is igényelhetnek. A kék vonal hétfőtől-csütörtökig 8.00 - 18.00 között, pénteken 8.00 - 16.00 között érhető el a 06-40-200-515-ös kék számon (vonalas készülékről helyi tarifával hívható szám). Mozgássérültek számára akadálymentesítve.
Azért vagyunk, hogy: a hallgatóknak lehetőséget biztosítsunk karrierjük tervezéséhez, a végzős vagy végzett hallgatók, valamint az őket alkalmazó cégek számára megkönnyítsük a találkozást, hallgatókat tanácsokkal, információkkal segítsük tanulmányaikról, lehetőségeikről,
Az épületet, mely eredetileg is iskolának épült (az építési engedélyt 35495-1898. III. számon adta ki a VII. kerület közgyűlése az Aréna úti Klenovits-féle három telekre) Balázs Ernő művezető építészmérnök tervezte és vezette az építkezést. A kivitelezést Joó Lajos építés-vállalkozó végezte. (Az 1935-ös átrendezéskor tagolták be az Aréna út páratlan oldalát a XIV. kerületbe.) Az építkezést 1900. május 15-én fejezték be és adták át az iskolát.
Utazási iroda és sportbolt üzemeltetése Világjáró Klub Utazási Iroda több mint 5 éve szolgálja ügyfeleit színvonalas ajánlataival, melyek közt a nyaralni vágyók éppúgy megtalálják a kedvükre való szállást, mint a síelők, vagy az extrém sportok kedvelői. Magas színvonalú szolgáltatásainkat folyamatosan fejlesztjük, megbízhatóságunk eddig több, mint 150.000 ügyfél bizalmát vívta eddig ki
Tanodánk fő tevékenységi köre az angol nyelv - tanítás, de tehetséggondozó illetve felzárkóztató foglalkozásokat is tartunk, valamint korrepetáljuk azokat a gyerekeket, akiknek valamilyen tantárgyból szükségük van segítségre.
- WESSELÉNYI MIKLÓS MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
1149 BUDAPEST, VÁRNA UTCA 23.
5 csillag 2 vélemény alapjánIskolánk 54 éve várja mindazon fiatalokat, akik a műszaki pályát érzik magukhoz a legközelebb.
sms.suli.hu, az üzenőfüzet
Diákmarketing: versenyek, pályázatok, rendezvények. Online: online kvíz és logikai, valamint esettanulmány játékok fejlesztése. Tréning: üzleti készségfejlesztés, gazdasági szimuláció, csapatépítés, AC/DC. Oktatási szoftver: Felső- és középiskolák számára gazdasági szimulációk fejlesztése és értékesítése.
A Szent Pál Akadémiát (korábbi nevén: Közép-kelet-európai Bibliaiskola és Lelkészképző Intézet) a Hit Gyülekezete alapította a rendszerváltás nyomán megnyílt vallás- és tanszabadsággal élve 1990-ben.
Iskolánk komoly hagyományokkal rendelkező műszaki Szakközépiskola. Névadónk, Verebély László a 20.század első felének kiemelkedő tudósa, professzora volt, akit elméleti és gyakorlati munkássága egyaránt európai hírű szaktekintélyé emelt.
Iskolánk hagyományos rendszerben, 8 évfolyammal működik, immáron 79. éve.
Általános Iskola
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium a fiváros egyik peremkerületében van, adottságait, lehetiségeit ez a tény jelentisen befolyásolja. A kedvezi infrastruktúrájú, nagy múltú, neves belvárosi gimnáziumoktól távol esik; ugyanakkor a peremkerületek és az agglomeráció számára a centrum szerepét tölti be. A XVII. kerület sajátos településföldrajzi helyzete mindenképpen szükségessé teszi, hogy egy színvonalas képzést nyújtó gimnázium mőködjön a központjában.
Kék vonalunkon keresztül, Ügyintézőink segítségével Ügyfeleink felvilágosítást kaphatnak a Bank szolgáltatásaival kapcsolatos általános kérdésekben, illetve - az előzetes megállapodás szerinti jelszó-azonosítás után - folyószámlájukkal, bankkártyájukkal, betéteikkel kapcsolatos információt telefonon keresztül is igényelhetnek. A kék vonal hétfőtől-csütörtökig 8.00 - 18.00 között, pénteken 8.00 - 16.00 között érhető el a 06-40-200-515-ös kék számon (vonalas készülékről helyi tarifával hívható szám). Külföldről a kék számunk nem elérhető, így kérjük, hogy amennyiben külföldről kíván ügyfélszolgálatunkkal kapcsolatba lépni, munkaidőben hívja a +36-1-235-7435-ös telefonszámot.
Deák Éva vagyok, 1988 óta foglalkozom elméleti és gyakorlati járművezetési oktatással. Arra törekszem, hogy a tanulóim valóban tanuljanak meg autót vezetni és utána örömmel üljenek a kormány mögé. Mindenki emlékszik arra akitől vezetni tanult. Azért szeretek oktatni, mert így egy picit részesévé válok a tanulóim életének. Olyan tudást adhatok át, ami megkönnyíti a dolgos hétköznapjaikat és ez jó érzéssel tölt el.
Műisz Diákmunka Az Iskolaszövetkezet megalakításakor elsődleges célunk az volt, hogy tagjaink számára pénzkereseti és szakmai tapasztalatszerzési lehetőséget biztosítsunk MŰISZ HR csoport Fő tevékenységi területünk a felnőtt munkaerő-kölcsönzés (engedélyszámunk: 53720-4/2003-0100-155), melyen belül elsősorban irodai munkára keresünk fiatal, megbízható munkaerőt.
Szövetkezetünk Magyarország első diákvállalkozásaként 1983-ban alakult a Közgazdaságtudományi Egyetemen, annak érdekében, hogy a diákokat szervezett keretek között jutassa munkalehetőséghez. Mára tagjaink száma eléri a 10.000-et, megbízóink száma pedig az 1.000-et. Irodánk a Studium irodaházban a Közgáz új épületében található. Megközelíthető a kék metró Kálvin téri, illetve a 2-es villamos Zsil utcai megállójától.
A Széchenyi István Szakkollégiumot 1987 februárjában Gyöngyösön alapították. Ahhoz azonban, hogy tisztán láthassuk a Szakkollégium történetét, vissza kell nyúlnunk a 80-as évek elejére.
Iskolánk a XVII. kerületi Rákoskeresztúr központjában található. Rákoskeresztúr a Rákos mezőhöz tartozott, mely a honfoglaló magyar nép dicsőséges történelmi múltjának színpada volt. A legenda szerint Árpád vezér ide vezette őseinket a Csepel-szigetről. Számos történelmi vihart élt át ez a település.
Szövetkezetünket MISZ Műegyetemi Szolgáltató Iskolaszövetkezet néven alapítottuk meg egyetemi hallgatók részvételével. Célunk, hogy a Műszaki Egyetemen belül is legyen olyan hely, ahol a hallgatók számára szervezett keretek között szakmájukba illő, vagy egyéb egyszerűbb munkákat biztosítsunk. Díjaink kedvezőek, melyeket a szerződő partnerrel közös megegyezés alapján alakítunk ki a tárgyalások során. A hallgatók iskolaszövetkezeten belüli szervezett munkavégzését a különböző adókról és járulékokról szóló törvények kivételei, kedvezményekre jogosító részei támogatják.
1995. áprilisában költöztünk be új iskolánkba, amit a mi speciális igényeink figyelembevételével terveztek és építettek meg. Óvodánkba 3-6 éves csöppségek járnak. A sok játék mellett már itt elkezdődik a hallássérült gyermekek beszédtanítása. A 6-16 éves tanulóink a 10 évfolyamos általános iskolai tagozaton tanulnak. Speciális anyanyelvi oktatásuk ebben az életszakaszban is folytatódik.
