ELŐADÓMŰVÉSZ KÖZVETÍTÉS BUDAPEST
7 találat ELŐADÓMŰVÉSZ KÖZVETÍTÉS kulcsszóra BUDAPEST településen
A Starface képes reklám és játékfilmek teljes körű színész és egyéb szereplő válogatását lebonyolítani.
cigányzenekar, együttes közvetítés, előadóművész közvetítés, hangfelvétel készítés, magyarnóta műsor, munkaközvetítés, műsorellátás, műsoriroda, művészet, művészközvetítés, produkció, rendezvény,
A COSMODELS Modell és Management Kft 2000 októberében alakult, Future Model Management néven, kiemelkedő nemzetközi modellügynökségek mintájára. Cégünk munkatársai több éves tapasztalatot tudnak a hátuk mögött, számos sikert könyvelhetnek el.
Előadóművészek megjelenése a médiában, rendezvények promotálása, közvetítés nyomtatott és elektronikus sajtó felé.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem néhány frissen végzett hangszeres és zenetörténész hallgatója 2006-ban összefogott, hogy közös erővel, művészi elhivatottsággal vállaljanak szerepet a hazai periférikus zenei élet színvonalának emelésében.
Stúdiónk többekközt rendezvényszervezéssel foglalkozik.
1960. október 3-án születtem Kaposváron. Nagybajomban végeztem az általános iskolát, majd a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium orosz tagozatán érettségiztem. 1983-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László és Valló Péter osztályában szereztem színészdiplomát. 1984-94-ig a József Attila Színház, majd 1994-2003-ig a soproni Petőfi Színház tagja voltam. 2003-tól szabadúszóként dolgozom.
