EUROPEAN BUDAPEST
29 találat EUROPEAN kulcsszóra BUDAPEST településen
rendezvény, kiállítás, program, program szervezés, rendezvény szervezés, programturizmus, rendezvény tervezés, program tervezés
Intézetünk, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet immáron több mint egy évtizedes tanácsadói háttérrel tevékenykedik. Intézetünk megtalálható a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Lendület portálján olvasható MULTIPLIKÁTOR pályázatkészítő regiszterben. Szakterületeink: nagyberuházások támogatása, beszállítói pályázatok, klaszter tanácsadás. Projektjeinket a gyakorlatban megélt és alkalmazott ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer szerint kezeljük. Az alábbi érdekszövetségeknek vagyunk tagja ill. szakmai támogatója: Joint Venture Szövetség, Pannon Autóipari Klaszter, Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége, Magyarországi Tanúsított Cégek ISO 9000 Fóruma, Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter.
Produkciós Irodánk nemzeközi hangfelvételek szervezésével és elkészítésével foglalkozik.Nemzetközi hangfelvételek az adott célnyelvet beszélő országban élő profi színészekkel, narrátorokkal, felolvasókkal.
A csoport tevékenysége magában foglalja a helyi kiskereskedelmi központokat, városi bevásárló központokat, az önálló szupermarketeket és irodai projekteket Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban.
Angol főiskolai/egyetemi képzések Budapesten. Eredeti angol diplomás képzések elismert angol egyetemektől. Intézményünk segítségével angol főiskolai/egyetemi diplomát szerezhet anélkül, hogy Angliában élne és tanulna. Az angliai tandíjaknál lényegesen alacsonyabb áron lehetséges a diplomák megszerzése, és kiemelkedő jövedelmezés biztosított az értékes képesítésekkel. Már meglévő magyar főiskolai diplomával egy év után angol egyetemi diploma szerezhető! Szakok: vendéglátás/turizmus, üzleti, számítástechnikai, digitális média Nappali, levelző és távoktatásos formában, folyamatos becsatlakozási lehetőséggel.
Mobil: +36-06-20-237-0554. A mai, rohanó világban mindenkinek szüksége van egy kis feltöltődésre, pihenésre. Célunk, hogy utasaink kedvező áron, magas színvonalon élvezhessék a jól megérdemelt kikapcsolódást. Ahogy Ön is látja, kínálatunk bemutatásánál arra törekedtünk, hogy minél könnyebben megismerje partnereink által összeállított, az utasok kényelmét szolgáló programok sokaságát. Kollégáink minden esetben szem előtt tartják, hogy rövid határidővel, a lehető legkedvezőbb ajánlatot állítsák össze az utazni vágyónak. Lehet szó egyéni vagy csoportos üdülésről, körútról, városlátogatásról, vagy akár egyedi igényekről is! Utazás tekintetében nem ismerünk lehetetlent vagy megszervezhetetlent
A Studio Vida Táncegyesület tánccal foglalkozik.
Cégünk nemzetközi szállítmányozással foglalkozik.
A SpeditiOnLine raktár- és fuvarbörze egyedülálló nemzetközi virtuális vásártér, ahol: fuvarozók felajánlhatják rakományaikat és szabad kapacitásaikat termelők és kereskedők felajánlhatják elszállítandó árujukat cégek, logisztikai vállalkozások felajánlhatják szabad raktártereiket termelők és kereskedők, fuvarozók helyet kereshetnek raktározandó áruiknak SpeditiOnLine
piackutatás, tanácsadás, piackutatás, piacképesség növelés, piackutatás szakfordítás, piackutatási információs rendszer, piackutató szoftver, telefonos piackutatás, építőipari piackutatás, gazdasági
Cégünket a mai autókereskedelem és az Internet adta lehetőségek alapján alakítottuk 2004-ben, mely egyben mindenki számára az egyik legolcsóbb és legkényelmesebb autóvásárlási formát is jelentheti.
- EUROPEAN-BRIDGE HUNGARY OKTATÓI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
1085 BUDAPEST, József krt. 69.Képek (2)A European-Bridge Hungary Oktatói, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2006-ban alakult. A cég fő profilja az angol nyelv oktatása. Célkitűzése, hogy az angolt úgy közvetítse a nyelvoktatási képzésben résztvevő tanulók számára, hogy azt magas szinten tudják elsajátítani, és képesek legyenek akár üzleti szempontból is használni, valamint előnyt kovácsolni tudásukból.
A Central European Business Center a hazai rendezvénypiac meghatározó szereplője, tevékenységi körünk: szakmai konferenciák szervezése csúcsvezetők részére. A CEBC többek között a következő témakörökben szervez konferenciákat: Energetika, E-Banking, CRM, Gazdaságpolitikai Fórumok, Hírközlés, Pénzügy, Informatika.
Fektessen be egy hazai, dinamikus fejlődés előtt álló mezőgazdasági régió súlypontjában lévő zöld mezős iparterület fejlesztési projektbe. A teljes fejlesztési terület nagyon kedvező áron vehető át. A DKBP fejlesztése a helyi önkormányzat és magántőke együttműködésével jött létre. A terület fejlesztője és tulajdonosa jelenleg az Újföld Kft. INVEST IN A DYNAMICALLY DEVELOPING CENTRAL-EASTERN EUROPEAN REGION IN HUNGARY. The green field industrial development land is available with significant price advantage. DKBP has been established in cooperation between private investors and local council. The owner and developer of the area is Újföld Ltd.
A CEBC mindig olyan szakmai konferenciák szervezésére és lebonyolítására törekszik, amelyek magas színvonalú keretek között igyekszik ügyfelei információ szükségletét kielégíteni. Ezért rendezvényeinken az adott témában mindig a szakmában legjártasabb előadók szólalnak fel, hogy résztvevőink első kézből juthassanak az aktuális információkhoz.
A Danubia Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. a szellemi tulajdon védelmének teljeskörű ügyintézését végzi Magyarországon és külföldön. Szabadalom, használati minta, formatervezési minta, védjegy engedélyezés, kutatás, fordítás, dokumentáció, illetve képviselet peres eljárásokban. KULCSSZAVAK:dokumentáció, fordítás, formatervezési minta, szabadalmi és védjegy, szabadalom, szellemitulajdon-védelem
könyvelés, könyvelő, adótanácsadás, fő könyv, könyvvizsgálat, számla, bérszámolás, befektetési tanácsadás
Lakáshitel szolgáltatással foglalkozunk.
Cégünk ékszerekkel foglalkozik.
Tevékenységi körünk: minőségirányitás rendszerek tanúsitása, valamint a hozzá kapcsolódó minőségügyi oktatások szervezése, lebonyolitása, továbbá tájékoztatási , problémamegoldás a minőségirányitás és a megfelelőség egyes területén
Szitanyomás, nyomdaipari munkák, ofszetnyomás, számítógépes betűkivágás, nyomtatás, grafikai tervezés
A Central European Credit Ingatlanhitel Zrt. 2005-ben alakult, tevékenységét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete E-I-P-26/2005. számú engedélye alapján végzi. A cég szakosított pénzügyi vállalkozásként kizárólag ingatlan jelzálog fedezete mellett folytat hitelezési tevékenységet a közép-európai régióban. A társaság refinanszírozó partnere az Intesa bankcsoport, és annak magyarországi leányvállalata a CIB Bank Zrt. A Central European Credit Zrt. alapító tulajdonosai mind a pénzügyi szektorban, mind pedig az ingatlanpiacon nagy tapasztalattal rendelkező magánszemélyek.
szolgáltató, kiskereskedő, webáruház, információszolgáltatás
Compentence for Central and Eastern Europe airfreight, oceanfreight, trucking professional business to business freight services for USA, Far East, Eastern and Central Europe Questions Please ask
bankkártya, valutacsekk, elektronikus banki rendszer, pénzváltás, hitelügylet, bankkártya szolgáltatás, betétszámla, számlavezetés, befektetés, bank, jelzáloghitel, elektronikus banki szolgáltatás,
KLG Prominent Tréning és Tanácsadás Tourism Marketing PR Services Hungary, Czech Republic, Slovak Republic Tourismus Marketing PR Agentur H, CZ, SL, Hungary H 1134 Budapest, Váci út 47 d , Tel Fax 36 1 270 5417, E mail klg klg hu
Felsőoktatási intézmény, amely posztgraduális képzést nyújt a társadalomtudományok, a bölcsészettudományok, a közgazdaságtudomány és a jogtudomány terén
Minden partnerünknél, amennyiben mód van rá, a számára kialakított árakon dolgozunk, szállítási szerződések alapján. Az áraink egyes termékeknél kedvezőbbek más viszonteladóknál, mivel kihasználjuk a nagykereskedővel az együttműködést.
humán kutatás
