FÉLPANZIÓ BUDAPEST
188 találat FÉLPANZIÓ kulcsszóra BUDAPEST településen
- BEST REISEN UTAZÁSI IRODA KFT - MADÁCH
1075 BUDAPEST, MADÁCH IMRE U. 1.
4 csillag 12 vélemény alapjánTelefon:1-322-3049.A nyári szezonban kiemelt helyen szerepel Tunézia, Egyiptom és Törökország. Emellett a görög szigetekre (Rodosz, Kréta), Portugáliába, Spanyolország több üdülőterületére (Ibiza, Costa del Sol, Mallorca) és a gyönyörű Szicília szigetére is szervezünk nyaralóprogramokat. Gran Canaria és Madeira egyaránt téli- nyári úti cél kínálatunkban. A 2010-es nyári szezonban több újdonsággal is jelentkezünk: árualapunkat két kedvelt üdülőhellyel (Málta, Tenerife) bővítettük, Jordániába pedig saját charterjáratot üzemeltetünk 2010 júniusától, amellyel Izrael is elérhetővé válik irodánk által.
- HARIS TRAVEL CLUB UTAZÁSSZERVEZŐ IRODA - BUDAPEST
1075 BUDAPEST, KÁROLY KÖRÚT 11.
5 csillag 2 vélemény alapjánA HARIS TRAVEL CLUB Utazásszervező Irodánkat 1994-ben alapítottuk, azután hogy a csoportos utazások szervezésében már másfél-évtizedes gyakorlatot szereztünk. Útjainkon az adott ország, vidék, kulturális látnivalóit, turisztikai érdekességeit, természeti szépségeit, mutatjuk be. Elsődleges célunk, hogy a legkedvezőbb ajánlatot készítsük el. Az utazási program "Szentháromságának" vagy másképpen 3 pillérének, a tartalomnak, a szolgáltatásnak és a részvételi díj arányainak harmonikus egysége. Arra törekszünk, hogy ez létre jöjjön, s ezt az esetek többségében el is érjük.
Az elmúlt évek alatt a Neckermann Magyarország a magyar kiutazó piac meghatározó szereplőjévé vált minden kategóriában magas színvonalú szolgáltatásaival, megbízható nemzetközi hátterével, és nem utolsó sorban jól képzett, gyakorlott munkatársaival. Alakulásakor tudatában volt annak, hogy olyan idegenforgalmi piacra érkezik, ahol kemény versenyben kell bizonyítania.
A TdM Travel Tours Kft. székhelye és irodája 2600 Vác, Görgey u. 4/B alatt, Vác egyik legfrekventáltabb helyén. Budapesti fiókirodánk a II. kerület, Lukács utca 1 szám alatt található. A TdM Travel Tours KFT. 2002-ben nyitotta meg kapuit Vácott, immáron 7 éve meghatározó tagja az idegenforgalomnak. A tőkeerős, dinamikusan fejlődő vállalkozás a német tulajdonú Nier Group csoport tagjaként az utaztatásra specializálódott. Kínálatunkat tekintve elsősorban európai városlátogatások, körutazások, üdülések illetve egzotikus utazások szervezésében váltunk ismertté a magyarországi piacon.
Tel:1-266-0833. A Medina Tours Kft. immár 17 éve megbecsült tagja a magyarországi kiutaztató piacnak! Célunk továbbra is változatlan: az Ön gondtalan kikapcsolódásának megszervezése! Bízunk benne, hogy ebben a szezonban is megtalálja majd mindazokat a programokat, amelyek felejthetetlen élményekkel ajándékozhatják meg! A 2010/11 téli szezon során Tunézia és Egyiptom mellett Törökország és Jordánia is szerepel kínálatunkban. Tunézia tekintetében valamennyi jelentős idegenforgalmi régió megtalálható: Sousse, Port El Kantaoui, Monastir és Hammamet is. Kint saját külképviseleti irodánk, tucatnyi jól képzett idegenvezetőnk az Önök rendelkezésére az üdülés és a fakultatív kirándulások ideje alatt egyaránt.
Tel.: 1/374 1063. Az ország nagy és sikeres erőfeszítéseket tesz az idegenforgalmi célpontok fellendítéséért. Fekete-tenger menti hosszú, homokos partja, felújított és új, színvonalas szállodái kiválóan alkalmasak pihenésre. Marokkó, a gazdag történelmi emlékekeiről és változatos földrajzi adottságairól híres varázslatos ország a kulturális turizmus híveinek éppúgy kitűnő választás, mint a tengerparti kikapcsolódásra vágyóknak. És végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk két úti célt, amelyek kis szünet után ismét kínálatunkba kerültek. Bodrum Törökországban az Égei Riviérára, Aqaba városa pedig Jordániában a Vörös-tenger partjára csábítja ismét a magyar turistákat. Mi megpróbáljuk álmát valóra váltani, és bízunk abban, hogy fáradozásaink eredményeképpen Ön elégedetten, kipihenten és élményekkel gazdagon tér majd haza, és legközelebb is a Kartago Tours utazási irodát választja.
Magyarországon a nemzeti kulturális kincs legelhanyagoltabb része a nagy múltú jazz muzsika.
A Kartago Tours 2011-ben ünnepli 15. Születésnapját. 15 ÉV egy magyar utazási iroda esetében már tekintélyes kornak számít, és mi törekszünk rá, hogy szolgáltatásainkkal, útjainkkal még sok-sok évig állhassunk az Önök rendelkezésére. A felénk megnyilvánuló bizalom és hűség viszonzásaképpen születésnapunk alkalmából 15 KEDVEZMÉNNYEL szeretnénk meglepni meglévő és leendő ügyfeleinket.
szálloda, vendéglátás, szállodai szállás, utazásszervezés, hotel, panziók, étterem, apartman, utazás, gyógyüdülő, üdülés, vendéglátó hely, üdülőklub, szoba, szobák, csereüdülés szervezés, üdülőklubok
Cégünk több 10 éve kínál szálláshelyeket és programokat az Adrián. Legszélesebb kínálattal Montenegroban - a "Fekete hegyek" országában rendelkezünk, de Horvátországba is több száz ajánlatunk van az Iszriától Dubrovnikig. Hotelek, apartmanok, apartmantelepek, camping és körutazások széles választéka várja Önöket szegedi és budapesti irodánkban, de több száz partberünknél is országszerte. Remek kis csapatunk mindkét irodában maximálisan a segitségükre lesz, valamint idegenvezetőink in Montenegroban.
Komplex szolgáltatást nyújtunk, egyéni vendégeinknek, csoportoknak, baráti társaságoknak, egyesületeknek. Cégek részére komplett utazási ügyintézést, dolgozóik üdültetésének bonyolítását vállaljuk, üdülési csekkek elfogadásával. Egyéni és csoportos szállásfoglalások. Az utazási csomagokat partnereink legkedvezőbb ajánlatai alapján állítjuk össze. Törzsutasainknak az aktuális akciók, kedvezmények igénybevételén túl kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskedünk. Az egyéni, illetve szervezett utazásokon kívül repülőjegyeket, kedvező utasbiztosítást is értékesítünk.
Tel.: (1) 345-8488, Mobil: (30) 648-2802, Fax: (1) 345-8488, Irodánk 2004-ben alakult. Fő profilunk a egyéni és társas üdülések szervezése, repülőjegy értékesítés, kiutaztatás, egyéni szállásfoglalás a világ minden tájára. Továbbá belföldi szállásfoglalás, programszervezés, autóbérlés, utasbiztosítások, idegenvezetés és vasúti jegyértékesítés. Nemcsak más utazási irodákkal állunk kapcsolatban, hanem számos légitársasággal is, így tudjuk Önnek biztosítani, hogy garantáltan a legolcsóbban repüljön a világ bármely pontjára.
Tel: 36-1-3925332, 398-0708 . Skype: tui.polyglobe. Saját szervezésű programjaink elsősorban Európa északi részét érintik: IRORSZÁG, SKÓCIA, NORVÉGIA, IZLAND szerepelnek úti céljaink között. Személyes tapasztalataink alapján AMERIKÁBA, az egzotikus országokba mint például Braziliába, Thaiföldre, Vietnámba, Kínába, Japánba állítunk össze programokat. Természetesen a világ bármely más pontjára is szívesen szervezünk egyéni igények szerinti utakat - "Önre alakítva" - családok, baráti társaságok, illetve vállalatok részére is. Sokéves tapasztalatunk segítségével megvalósíthatja elképzeléseit, javaslatainkkal pedig segítségére lehetünk utazásai összeállításában.
A Tours For You Utazási Iroda Kft 1995 óta működik Óbudán, az Amfiteátrummal szemben. Munkatársaink sokéves utazásszervezői tapasztalattal rendelkeznek, választását személyesen szerzett ismeretekkel is segíteni tudják. Amennyiben honlapunkon nem talál Önnek megfelelő ajánlatot, írja meg nekünk elképzelését és mi összeállítunk egy testreszabott ajánlatot.
Utazásszervező iroda.
- PERSONAL TOURS UTAZÁSI IRODA.
1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 17-21.
5 csillag 1 vélemény alapjánCégünket 1995-ben alapítottuk, a tulajdonosai 100%-ban magyar, természetes személyek. Lépésről lépésre, évről évre bővítettük szolgáltatásaink és árualapunk kínálatát. Utazási irodánk sokrétű tevékenységet folytat, foglalkozik saját utak szervezésével, és más utazásszervezők programjainak közvetítésével is. Előbbieken kívül bármilyen utazáshoz és idegenforgalomhoz kapcsolódó igénynek, megrendelésnek szívesen teszünk eleget. Az elmúlt 16 év folyamán széleskörű ismertségre és kapcsolatokra tettünk szert, melynek következtében cégünk az egyik legmegbízhatóbb partnerré vált az utazási irodák, valamint az utazóközönség körében is.
Kiutazási referatúra: Tel: 266-6422, email. outgoing@chemoltravel.hu. Kongresszusszervezési és beutazási referatúra: Tel: 266-7032. email. incoming@chemoltravel.hu . A Chemol Travel 2006 óta a dán Weco-Travel Central Eastern Europe többségi tulajdonában álló vállalkozás. A dán anyacég több évtizedes utaztatási tapasztalattal rendelkező tulajdonosai elismert szereplői a skandináv utaztatási piacnak. A csoport egy közép-kelet-európai hálózat kiépítésén dolgozik, további tagjai a Weco-Travel Poland a Weco-Travel Czech és a Weco-Travel Romania A tagvállalatok köre hamarosan további érdekeltségekkel bővül. A cégcsoporthoz tartozás természetes velejárójaként a magyarországi tagvállalat 2010-ben felvette a Weco- Travel nevet. A névváltozás azonban más cégadatot nem érint.
TUI Partner. A hatékony munka és a gyors üzleti reagálás megköveteli, hogy Ön is a legjobb partnerekkel dolgozzon. Ezért ajánljuk, hogy belföldi, külföldi, privát és üzleti utazása megszervezését bízza a Gruber Travel Utazási Irodák szakosodott munkatársaira. A jó külföldi tapasztalatainkra alapozva ajánljuk, hogy jutalmazza meg magát, családját, barátait, ismerőseit, munkatársait, legnagyobb vevőit vagy ügyfeleit egy felejthetetlen utazással. Az általunk szervezett, közvetített egyéni és csoportos utazások mindenki számára vonzóak lehetnek.
Több, mint tizenöt év tapasztalattal a háta mögött az Estour Travel, a magyarországi utak specialistája most meghívja Önt : fedezze fel a kultúra és a szórakozás, a művészet és a természet, a hagyományok és a modernség, a termálvizek és a gasztronómia.. vagyis a jólét országát. Budapesti székhelyű irodánk szervez utakat az ország minden tájára. Nagy tapasztalattal rendelkézünk diák- és felnőtt csoportok fogadásában, a legjobb áron kínáljuk a szállást, az ellátást és a programokat.
Nem szervez külföldi utazást, utazásszervező iroda, utazásközvetítő iroda.
A Gala Tours Idegenforgalmi Kft-t 1991-ben alapítottam. Tulajdonostársammal, Szteklács Gabival együtt 30-30 év szakmai gyakorlatot tudhatunk magunk mögött. Fiatal kollégáim is 5 év tapasztalattal rendelkeznek a rendezvényszervezés és az utaztatás területén. A cég fő profilja a japán beutaztatás, amely mellett már az első években is foglalkoztunk rendezvényszervezéssel. A japán piacon elvárt és megtanult igényességet és precizitást sikerrel és a megrendelők nagy megelégedésére tudjuk kamatoztatni a konferencia-, kongresszus és rendezvényszervezés területén. Mára már az ország legnagyobb rendezvényszervezői között tartanak számon bennünket, a Magyar Turizmus Zrt Kongresszusi Irodájának kiemelt partnerei vagyunk.
Nem szervez külföldi utazást, utazásszervező iroda, utazásközvetítő iroda.
Tel:1/375-8340.
belföldi menetjegy értékesítés, csoportos utak, félpanzió, nászút, erdei iskolák, utazási irodák, kényelem, egzotikus utazások, túrista csoport, egzotikus utak, utasbiztosítás, autóbérlés, utaztatás,
Télen páratlan szálláslehetőségekkel és kedvezményes síbérletárakkal várjuk a téli sportok szerelmeseit, Európa és a tengerentúl valamennyi jelentős síparadicsomának szálloda és apartman kínálata elérhető. Akik az igazi különlegességeket kedvelik, azok figyelmébe ajánljuk az egész évben foglalható egzotikus ajánlatainkat.
Irodánk már közel 9 éve van jelen a magyar turisztikai piacon. Ez idő alatt mindig igyekeztünk megtenni a tőlünk telhető legtöbbet utasainkért és a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani, a legelfogadhatóbb árért.
Utazásszervező iroda, utazásközvetítő iroda.
Szervez külföldi utazást, utazásközvetítő iroda.
Utazásszervező iroda.Tel: (36 - 1) 438-3040, 438-3041. A FOCUS TRAVELT 1990-ben alapították hosszú idegenforgalmi múlttal és szállodai tapasztalattal rendelkező személyek. Ügynökségünk azóta jóhírű utazásszervezővé vált itthon és külföldön egyaránt. Külföldi kapcsolataink a különböző országok piacvezető cégei, idegenforgalmi szolgáltatói. Üzletpolitikánk a magas színvonalú turisztikai szolgáltatásokra, jó ellátásra és versenyképes árakra épül. Az eltelt évtizedben gyakorlatilag nem volt reklamációnk, nem tartozunk és nekünk sem tartozik senki. Erre törekszünk utasaink és saját biztonságunk érdekében a jövőben is . Biztonság, garantáltan magas színvonalú szolgáltatások, ezek a fő követelmények melyeket partnereinktől maradéktalanul megkövetelünk.
Immár 10 esztendeje az Academic Year in America Foundation, valamint számos - nemzetközi szinten is elismert, államilag felügyelt - külföldi nyelviskola, oktatási központ magyarországi közvetítői képviseletét látja el. Az USA-ba, Angliába, Németországba, Ausztráliába, Kanadába, vagy egy-egy tanévre, vagy szemeszterre utazók életre szóló élménye, hogy családtagként ismerik meg a befogadó országot.
Telefon: (1) 345-8352, 345-8362. Megközelítés: 2-es metróval a Moszkva térig, onnan gyalog vagy egy megálló a Széna térig a 4-es, 6-os villamossal. Az ügyfelek a személyes ügyintézés mellett a cégcsoport telefonos ügyfélszolgálatán, valamint megújult weboldalán keresztül is teljes körűen tudnak tájékozódni az utazási lehetőségekről, az akciós ajánlatokról. Utazásaikat interneten keresztül is le tudják foglalni. A QUAESTOR Utazási Iroda a cégcsoport más szolgáltatásait is igénybe vevő ügyfelei részére különlgese kedvezményket kínál, pénzügyi biztonságunkat pedig a sikeres cégcsoporti háttér nagyban erősíti. Pénztári órák: Utazás: H-P 10:00-20:30. Nyitva tartás: Értékpapír ügyfélszolgálat H-P: 09:00-17:10 Takarékszövetkezet H-CS: 9:00-16:30; P: 9:00-15:30 Utazási iroda H-SZ: 10:00-21:00; V: 10:00-18:00
Irodánk a klasszikus utazási ajánlatok mellett örömmel segít személyre szabott utazásának kialakításában és megszervezésében. Az egyszerűtől a luxusig, a klasszikustól a különlegesig, a teljes pihenéstől az aktív üdülésig bármiben állunk rendelkezésére.
- VILÁGUTAZÓ TRAVEL UTAZÁSI IRODA - BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
1026 BUDAPEST, SZILÁGY ERZSÉBET FASOR 121.Utazási irodánk az idegenforgalmi szolgáltatások teljes körét biztosítani tudja utasaink részére. Főtevékenységünk az utazásszervezés a világ bármely pontjára, a legalacsonyabb árfekvéstől tetszés szerinti összeghatárig. Emellett utazásközvetítéssel is foglalkozunk, utazási ajánlataink között számos hazai és külföldi megbízható partner kínálatai megtalálhatók. Lehetőség van repülőjegyek (menetrendszerinti és fapados légitársaságok járataira) és nemzetközi autóbuszjegyek megvásárlására(Orangeways járatokra is), online szállásfoglalásra, szakmai és incentive utak megszervezésére, egyéni és csoportos utazásokra (belföldön, külföldön), utasbiztosítások kötésére, valamint utazási utalvány vásárlásra is. Vállaljuk szakmai és incentive utak, tanulmányi kirándulások, nyelvi táborok megszervezését, lebonyolítását. Teljes körű és színvonalas kiszolgálást kínálunk, kiemelt jelentőséget tulajdonítva ügyfeleink bizalmának.
A Falk Travel Kft. a dél-tiroli Falkensteiner csoport érdekeltségi köréhez tartozó osztrák Evertours Reiseveranstaltung GmbH-val tulajdonában áll. A Falk Travel termékek kész utazási csomagok, melyek népszerű, sokak által kedvelt úti célokra visznek az eddig megszokottaknál jelentősen alacsonyabb árakon. A Falk Travel modell lehetővé teszi, hogy azokat az ajánlatokat, amelyeket a legtöbben keresnek ma az utazási piacon, olcsóvá és elérhetővé tegyük az emberek számára. Bízunk benne, hogy így minden eddiginél több utazó eljut majd a világ számos érdekes és szép pontjára.
Utazási Iroda.
A FORST HUNGARIA Zrt-t 2001-ben 4 neves állami Erdőgazdaság alapította meg saját vadászati irodájaként. A FORST HUNGARIA Zrt tehát a hivatalos bejelentkezési hely a GEMENC, GYULAJ, PILIS és SOMOGYI Erdőgazdaságok területén megtartandó vadászatokra. A fenti erdőgazdaságok összesen 400.000 hektáron folytatnak vadgazdálkodást. Csodálatos területeiken a mai viszonyok között is egy igen gazdag és nemes szarvas-, dám-, disznó és őzállomány talál élőhelyet. Ezen trófeás vadak megpillantása lesről vagy cserkelés során már sok vadászszívet dobogtatott meg, s megszámlálhatatlan vadkant, kapitális gím, - és dámvadat valamint muflonkost ejtettek el ezeken a területeken.
10-20 napos Európán kívüli egzotikus felfedezőtúráink immár 18 távoli országot mutatnak be felkészült idegenvezetőink segítségével. Peru és India programunk az elmúlt évek során még egyszer sem maradt el elégséges létszám hiánya miatt! - A hosszú hétvégék (4-5 nap) Európa látnivalókban bővelkedő nagyvárosaiba szintén hatalmas népszerűségre tettek szert. Immár Európa 7 városába (Párizs, London, Róma, Stockholm, Madrid, Barcelona, Nápoly ) szervezünk programokat repülővel és magyar idegenvezetővel összesen 58 időpontban. Utazási ajánlatainkat már jó ideje évi 4 külön kiadványban jelenítjük meg: 2-2 igényes és tartalmas katalógus készül a nyári és a téli utazási időszakra egyaránt.
Mobile: 00.36.30.9603419.
Ügyfeleink érdekeit szem előtt tartva megszervezzük utazását akár családjával, szeretteivel, barátaival, akár kollégáival együtt utazik. Nagyobb baráti társaságok, cégek, sportegyesületek részére komplett utazási ügyintézéssel állunk rendelkezésre. A jó külföldi tapasztalatainkra alapozva ajánljuk, hogy jutalmazza meg magát, családját, barátait, ismerőseit, munkatársait, legnagyobb vevőit vagy ügyfeleit egy felejthetetlen utazással. Az általunk szervezett, közvetített egyéni és csoportos utazások mindenki számára vonzóak lehetnek.
Rendelkezünk a repülőjegyek kiállításához szükséges IATA (Légifuvarozók Nemzetközi Szövetsége) tagsággal és utazásszervezői engedéllyel, valamint tagjai vagyunk egyéb más szakmai szervezetnek is, például a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének. Országszerte számos utazási iroda viszonteladónk, akik nem csak szállásokat, de repülőjegyeiket is tőlünk vásárolják. Több éve a LOT Lengyel Légitársaság hivatalos jegykiállító irodájaként is működünk.
Ajánljuk szíves figyelmükbe az ország különböző pontjain található szállodáinkat, melyek kikapcsolódásra, aktív pihenésre egyaránt alkalmasak. A helyszíneken fakultatív programlehetőségek, kirándulási útvonalak megválasztásában szállodáink munkatársai készséggel állnak rendelkezésre.
A cégünket 1998-ban alapító, az idegenforgalom és a rendezvényvilág területén gyakorlatot szerzett szakemberek törekvése, hogy kreatív ötleteinkkel, gondos tervezéssel és precíz lebonyolítással levegyük ügyfeleink, partnereink válláról a szervezés gondját, megajándékozhassuk a sikeres rendezvény élményével. Fő tevékenységünk a konferencia és kongresszusszervezés, üzleti-és privát rendezvények szervezése, belföldi utazások- és kirándulások valamint programok megtervezése és teljes körű lebonyolítása. Kreatív csapatunk az események megszervezése mellett gondoskodik a rendezvény-és utazásszervezés valamennyi kiegészítő szolgáltatásáról.
Kollégáink keményen dolgoznak azért, hogy Ön gond nélkül és kényelmesen tudjon nyaralni Olaszországban! Éppen ezért útjainkat úgy szervezzük, hogy ne kelljen a buszon éjszakáznia!
A magyar vendégeink által a már 20 éve megszokott, jól bejáratott úticélok továbbra is maradtak, illetve bővültek, és a háttértben dolgozó szakmai gárda is a régi. Továbbra is szeretettel várjuk minden kedves, régi törzsutasunkat és leendő új utasunkat irodáinkban!
Tel./fax: 430-1778. A szakmában eltöltött közel húsz év több tízezer elégedett ügyfelet és több száz folyamatosan visszatérő törzsutast eredményezett számunkra. Cégünk piacvezető a külföldi indulású exotikus utak lebonyolításában
Tour operátor iroda vagyunk, azaz mi magunk tervezzük és szervezzük útjainkat mintegy félszáz országba az Északi Foktól a Déli-sarkvidékig. Az évek során irodánk igen jelentős mennyiségű tőkét halmozott fel: a rendszeresen velünk tartó barátok, kedves ismerősök egyre bővülő körét, emberi kapcsolatokat, ami az elszemélytelenedő világunkban pótolhatatlan kincs. Természeten ezt a "vagyont" szeretnénk tovább gyarapítani. Új és új úti célokkal, a meglévők tartalmasabbá tételével, az egyéni kívánságok figyelembe vételével úgy érezzük, erre meg is van az esélyünk, kivált, ha a velünk utazók szép élményeiket, jó tapasztalataikat másokkal is megosztják, irodánk jó hírnevét keltik. Azt valljuk, hogy aki megtisztel bizalmával és velünk utazik, az személyes vendégünk, számára olyan programokat kell nyújtanunk, amelyek tartalmukban, igényességükben meghaladják az uniformizált tömegturizmus kínálatát.
Irodánk tíz év óta első sorban szakmai utazásokra, vásár és kiállítás látogatásokra, konferenciákra specializálta magát. Minden esetben ügyelünk arra, hogy az idő adta lehetőségeken belül utasaink az illető ország, város turisztikai látnivalóival, kulturális eseményeivel is megismerkedhessenek.
A TUI logója és a World of TUI piaci fellépése egyértelművé teszi az utasok számára a TUI Utazási Központ minőség iránti elkötelezettségét. Más utazásszervezők termékeit is értékesíti, hiszen ezzel a magyar utazóközönség utazásra vonatkozó választási jogait biztosítja, de minden esetben elvárható, hogy a Márkapartnerhez betérő utasokat a TUI-hoz méltó szinten szolgálják ki, függetlenül attól, hogy az utas mely terméket választja.
Szervez külföldi utazást, utazásszervező iroda, utazásközvetítő iroda.
A Kartago Tours 2011-ben ünnepli 15. Születésnapját. 15 ÉV egy magyar utazási iroda esetében már tekintélyes kornak számít, és mi törekszünk rá, hogy szolgáltatásainkkal, útjainkkal még sok-sok évig állhassunk az Önök rendelkezésére. A felénk megnyilvánuló bizalom és hűség viszonzásaképpen születésnapunk alkalmából 15 KEDVEZMÉNNYEL szeretnénk meglepni meglévő és leendő ügyfeleinket. Cégünk mindig törekedett arra, hogy kivívja utasainak megelégedését. Az egyre bővülő kínálat mellett igyekszik biztosítani a kedvelt és megszokott úti célok, szállodák folyamatos elérhetőségét is, jó színvonalú szolgáltatást nyújtani kedvező áron, és jutalmazni ügyfeleinek hűségét.
