FÉMIPAR BUDAPEST


115 találat FÉMIPAR kulcsszóra BUDAPEST településen

  • VARGA SPECIÁL KFT.
    1135 BUDAPEST, SZENT LÁSZLÓ ÚT 60-64.

    Cégünk jogelődeivel együtt, 1991-ben fóti székhellyel és budapesti telephellyel kezdte meg felületkikészítési, galvanizálási tevékenységét. Kezdetben a Medicor Rt. Jász utcai galvánüzemét béreltük. A Medicor munkák mellett bérgalvanizálással is kezdtünk foglalkozni. Jelenleg már 175 cégtől kaptunk megbízásokat, és a lakosság részére is végzünk felületkezelési szolgáltatást. Időközben telephelyet változtattunk, majd 1998-ban megvásároltuk a Budapest XIII. ker. Szent László u. 60-64 szám alatt lévő galvánüzemet.


  • OMEGA LASER STEELTEC KFT.
    1165 BUDAPEST, ÚJSZÁSZ UTCA 43.

    Cégünk 2001. december 7-én alakult, német-magyar vegyesvállalatként, melynek anyacége a német tulajdonú


  • HÁPI KFT.
    1141 BUDAPEST, CSERTÖ PARK 20

    Keritések, korlátok. rácsok gyártásával foglalkozunk


  • FERROIMPEX KFT.
    1151 BUDAPEST, MOGYORÓD ÚTJA 42.

    Ferroimpex Kft. 1992-ben alakult, mint vaskohászati másodtermék export-import nagykereskedés, magyar tulajdonú kisvállalkozásként folytatja tevékenységét.


  • ELMATIT KFT.
    1134 BUDAPEST, SZABOLCS U. 6.

    Az Elmatit Kft. célja, hogy kereskedelmi tevékenységét egységesen és folyamatosan magas minőségi szinten végezze, melyet vevőink, beszállítóink és mi magunk is elvárunk. Üzleti filozófiánk és ennek alapján tevékenységünk lényege: szakértelem, megbízhatóság, rugalmasság


  • LOKSACÉL KFT.
    1211 BUDAPEST, ÖNTÖDE U. 2-12.

    A LoksACÉL Kft 1992 óta foglalkozik különböző méretű és minőségű melegen hengerelt köracélok kis és nagykereskedelmével Raktárainkban lévő hengerelt köracélok alkalmasak képlékeny alakításra kovácsolásra valamint forgácsolásra


  • BIG-BOX IPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1173 BUDAPEST, ÖSSZEKÖTŐ ÚT 1,

    Ha lemezmegmunkálás: BIG-BOX, ha CNC munkák: BIG-BOX, Nincsen koncert BIG-BOX nélkül.


  • LÁNCSZEM SZOLGÁLTATÓ ÉS SZAKTANÁCSADÓ BT.
    1116 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 130.

    Beszállítói tevékenység: Műszaki tervezés, forgácsolás, lemezmegmunkálás, felületkezelés


  • ANKER-PANCER KFT.
    1174 BUDAPEST, BÁTHORI U. 44.

    Cégünk ékszerekkel foglalkozik.


  • KOMETA BT.
    1162 BUDAPEST, FORMÁS U. 2/B.

    Kovács László vagyok. 1988-ban kedtem fémmegmunkálással foglalkozni.1988-1991-ig bedolgozóként tevékenykedtem. 1991-ben megalakult a Kometa Bt, és 1993-ban alakult ki végleges formája.



  • HULLÁMDRÓT FÉMIPARI KFT.
    1161 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 27.

    Kerítéselemek gyártása és értékesítése


  • LANDL MOBIL BT.
    1182 BUDAPEST, BÓJA UTCA 8.

    Fő tevékenységeink: szerkezeti lakatosmunkák-kerítések, korlátok rozsdamentes fémmunkák, rozsdamentes korlát, rozsdamentes pult egyedi fémmunkák zárszerviz autószerviz autóépítés off road felkészités, minden ami autó Célkitűzéseink, elveink Szeretnénk ha ügyfeleink az általunk végzett munkával, szolgáltatással megelégedve térnének vissza hozzánk. Fontosnak tartjuk a minőséget, a precizitást, a kölcsönös bizalmat.


  • METAL-MECHANIKA KFT.
    1165 BUDAPEST, MARGIT U. 114.

    Cégünk nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkezik a fémipar területén: rozsdamentes technológia, szénacél szerkezetek tervezése, gyártása, fémmegmunkálás, forgácsolás, egyedi gépipari alkatrészek, gépegységek gyártása. Ezeket szeretnénk kamatoztatni az önök szolgálatában. Ezen kívül, de nem utolsó sorban foglalkozunk saját fejlesztésű mechanika szerkezetek tervezésével és gyártásával, amelyek szabadalmi oltalom alatt állnak.


  • KOPTEX BT.
    1173 BUDAPEST, ARANYLÚD U. 30.

    Fő tevékenységi körünk a csaptelepek, és tartozékaik forgalmazása


  • PATINA KFT.
    1201 BUDAPEST, ATTILA U. 37.

    Öntészeti Gyártó és Szolgáltató Tervezés Mintakészítés Vasöntés Alumíniumöntés Bronzöntés Készremunkálás


  • BAG KFT.
    1139 BUDAPEST, TEVE U.62.

    A BAG Kft. jogelődje a KAEV, mintegy 40 éves tapasztalattal rendelkezik a gépgyártás, fémmegmunkálás, szerszámgyártás terén. Jelenleg fő profilunk a szövőgépalkatrész gyártás, mely termékcsaládot mintegy 30 országba exportáljuk; ugyanakkor gyártunk szerszámokat, alkatrészeket bérmunában is megrendelésre.


  • BÓNYAI FÉMNYOMÓ BT.
    1173 BUDAPEST, GÖRÖNGYÖS U. 16.

    gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, fémipar, műemlékvédelem, felújítás, fémfeldolgozás, kézműipar


  • KARKUS MEISTER KFT.
    1151 BUDAPEST, AJÁNDÉK U. 2.

    Cégünk a Karkus Meister Kft magántulajdonban lévő családi vállalkozás. Az Ügyvezető igazgató aki egyben a tulajdonos is, a lakatos mester képzetséggel rendelkező Karkus János.


  • MECHROLL GÉPIPARI BT.
    1147 BUDAPEST, SZENTES U. 57

    Jelenleg elsősorban alkatrészgyártással foglalkozunk de csapágyak átalakítását is vállaljuk. Munkatársaink jól képzett szakemberek.


  • SECO TOOLS KFT.
    1115 BUDAPEST, Bártfai utca 54.

    Magyaroszágon cégünk, a SECO Tools Kft képviseli svédországi anyavállalatunkat. Világszínvonalú fémmegmunkáló szerszámgyártásunkon túl kutatásaink és fejlesztéseink egyedülállóak a csúcstechnológia alkalmazásának köszönhetően.


  • METÁL-MŰVEK KFT.
    1172 BUDAPEST, EZÜST U. 7.

    A Metál-Művek Kft. 1997-ben alakult. Tevékenységi körünk széles skálája műanyag- és fémszerkezetek gyártása. Saját profilrendszerrel rendelkezünk a kerti uszodafedések, előtetők, télikertek készítéséhez. Nagy tapasztalatokkal rendelkezünk a vegyipari gépek gyártása és technológiai szerelése terén.


  • EUROMER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1174 BUDAPEST, TOROTZKAI PÉTER U. 4.

    Az Euromer Kft. 2004-ben alakult.


  • ENERGOPLAST MŰANYAG- ÉS FÉMMEGMUNKÁLÓ KFT.
    1131 BUDAPEST, DOLMÁNY U. 18-20.

    Cégünk műanyag- és fémmegmunkálással foglalkozik.


  • HILBERT KFT.
    1173 BUDAPEST, HATÁRHALOM U. 2.

    Szolgáltatásaink Standard termékeink kivitelezésénél a következő szempontoknak elsődleges szerepet szántunk: - európai minoség, - nagy igénybevételhez szabott kialakítás, - egyszerű kezelhetőség, - könnyű tisztíthatóság, - alacsony árfekvés.


  • KARTÁCS KFT.
    1139 BUDAPEST, KARTÁCS U.8.

    Fő tevékenységünk a lakatosipari munkákon belül, olyan vasszerkezetek tervezése és előállítása, melyek kereskedelemben kapható anyagokból készülnek és egyszerű technológiával megvalósíthatók.


  • GO-METALL KFT.
    1211 BUDAPEST, ACÉLCSŐ U. 1-17.

    Gépek és gépi berendezések gyártása, szerelése A GO-METALL Kft. a DIN EN ISO 9001: 2001 szerinti, az éMI-TÜV Bayern Kft. által tanúsított minőségirányítási rendszert működteti.


  • SZIGEL VAS, FÉM HASZONÁRU KFT.
    1171 BUDAPEST, ZRÍNYI U. 130.

    Vaskereskedelem és vasáru darabolás A Szigel Kft. családi vállalkozásként működik, és egy telephellyel áll a vevők rendelkezésére.


  • PLTS IPARI MÉRNÖKI IRODA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1116 BUDAPEST, HUNYADI J. UTCA 162 - (EMBROS KFT. TELEPHELYE)

    - BERND SIEGMUND GMBH és GELBER-BIEGER GMBH Kereskedelmi Képviselet .Fémipar, gép, gépi berendezés importőr- -kiskereskedés


  • MÉNKŰ JÁNOS EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    1188 BUDAPEST, ZRÍNYI U.1.

    Műhelyem klasszikus (kézi) fémnyomással foglalkozik, de vállaljuk fémnyomó modellek készítését, valamint nagyrészt fémnyomással készült termékek komplett kivitelezését is.


  • Cégünk fa-, fém, és műanyag öntőmintákat, öntőformákat készít.


  • KÁBEL & BESSERLING KFT.
    1188 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY U.20.

    Cégünk a fémipar területén belül rézcsövek gyártásával foglalkozik.


  • ITALINOX HUNGÁRIA KFT.
    1184 BUDAPEST, LAKATOS ÚT 42/A

    Az ITALINOX HUNGÁRIA Kft. 1996 májusában alakult meg a milánói központú ACCIAI VENDER Spa. cég magyarországi érdekeltségeként. Korrózióálló, sav- és hőálló acéltermékeket - alapanyagokat és félkész termékeket - forgalmazunk, melyeket Olaszországból importálunk az ACCIAI VENDER Spa. anyacégtől.


  • BORONKAY LAJOS
    1149 BUDAPEST, EGRESSY ÚT 23

    faipari gépek, kereskedelem, faipar, élezés, vas, szerszámok, fafeldolgozás, szerszámélezés, famegmunkálás, kések, fémipar, famegmunkáló gépek, ollók, vásárlás, szerszám, kereskedelemtechnika, faipari


  • PO-FÉM BT.
    1201 BUDAPEST, VÁGÓHÍD U. 55.

    Kokilla-, homok- és egyedi öntések. Termékeink felhasználhatósági köre igen széles, vevőkörünk a gépiparból, az élelmiszeriparból, a járműágazatból, a gyógyszeriparból, stb. kerül ki. Az öntvények nagyobb része exportmegrendelésre készül, de hazai vevőket is készséggel kiszolgálunk. Egyedi, speciális homok- illetve kokilla öntése kis darabszámban is.


  • ATTA-CSŐ KFT.
    1211 BUDAPEST, GYEPSOR U.1.

    Vas- és acéláruk kis- és nagykereskedelme


  • INCONEX VAS- ÉS FÉMIPARI KFT.
    1145 BUDAPEST, HELSINKI ÚT 81.

    fémipar, műszaki, roszdamentes termék, vasfeldolgozás, fémmegmunkálás, ingatlan bérbeadás, fémszerkezet, raktározás, fémfeldolgozás, feldolgozó, oktatás, ingatlanberuházás, gyártó, épületgépészeti,


  • VIL-TOOLS MAGYARORSZÁG KFT.
    1204 BUDAPEST, TÖRÖK FLÓRIS UTCA 116.

    Szerszámgyártás, fejlesztés, kereskedelem és műszaki tanácsadás A Vil-Tools Magyarország Kft. alapvetően különböző gyorsacél és keményfém szerszámok gyártásával foglalkozik.


  • BALATONI ÉS TÁRSA FÉMIPARI BT.
    1174 BUDAPEST, JÓSIKA U. 65.

    Műanyag és fém fröccsöntő szerszámok, hidegalakító szerszámok és készülékek gyártása CAD-CAM rendszerben komoly referenciákkal. Magas minőség, színvonal, kedvező árak, rövid határidő.


  • HTV HORSZT KFT.
    1164 BUDAPEST, CSOKAKÖ UT 27

    Az olajedzésű acélokkal bezárólag a teljes szerszámacél skálát átfogva, a max. befoglaló méret adta lehetőségekig edzést, különleges hőkezeléseket (pl. vákuumforrasztást), illetve ezek kombinációját tudjuk vállalni.


  • CSEPELI CINKÖNTŐ KFT.
    1211 BUDAPEST, ÖNTÖDE ÚT 6/2.

    Alakos öntvények gyártása cinkötvözetekből melegkamrás nyomásos öntéssel. Kézi kokillaöntésű öntvények gyártása cink- és alumíniumötvözetekből.


  • HUN-DIA GYÉMÁNTSZERSZÁM GYÁRTÓ KFT.
    1181 BUDAPEST, IPACSFA U. 1.

    Galvánkötésű gyémántszerszámok gyártásával foglalkozunk, termékeink különféle iparágak részére : márvány, üveg , kő, műanyag (üvegszálas poliészter), tűzálló anyagok, kerámia anyagok, fékbetét, grafit , mágnes, cserépkályha, kandalló megmunkálására, fémipari precíziós szerszámok készítéséhez alkalmasak.


  • EUROFORM SZERSZÁMGYÁRTÓ KFT
    1211 BUDAPEST, GÉPGYÁR UTCA 5-7.

    Cégünk műanyag és gumi fröccs-termékek előállításához szükséges szerszámok tervezésével, és gyártásával foglalkozik.


  • MEDIC SERVICE KFT.
    1211 BUDAPEST, GYEPSOR UTCA 1.

    Cégünk fő profilja az acélszerkezetek gyártása és szerelése. A Medic Service Kft. eleinte orvostechnológiai berendezések tervezésével, fejlesztésével és gyártásával foglalkozott. Gyártottunk speciális kórházi ágyakat, infúziótartó állványokat, betegemelőket, betegágyakat.


  • EURO-FER GÉPGYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1211 BUDAPEST, GYEPSOR UTCA 1.

    Cégünk komoly referenciahátteret épített ki, hisz 1991 óta gyártja a Csepel Egyedi Gépgyár korábbi profiljához tartozó berendezéseket és alkatrészeket. 2003-ban Németországban telephelyet hoztunk létre, ahol 8 fő végez lakatos és szerelőipari tevékenységet.


  • IKARUS PRÉSTECHNIKA KFT.
    1165 BUDAPEST, MARGIT UTCA 114.

    szolgáltató, fémmegmunkálás, felületkezelés, fémtömegcikk, sajtolás, építőanyagok, finomlemez megmunkálás, termelő, mélyhúzás, nagykereskedő, préstechnika, autóalkatrész, gyártó, lángvágás, acél és


  • DUNAFERR KERESKEDŐHÁZ KFT
    1139 BUDAPEST, FRANGEPÁN U.7.

    gyártó, termelő, feldolgozó, nagykereskedő, kiskereskedő, importőr, fémmegmunkálás, acélszerkezet, acélmegmunkálás, alumínium, hegesztés, fémszerkezet, fémipar, acélalkatrész, gyártása, acélszerkezeti


  • CSEPELI DIP FORMING IPARI TERMELŐ KFT.
    1211 BUDAPEST, SZÍNESFÉM UTCA 8.

    A Csepeli Fémmű Magyarország legnagyobb színesfém kohászati bázisa, melyet 1892-ben alapítottak. Ezen belül került telepítésre 1978-ban a DFMC üzletág, ahol az amerikai General Electric cég által kifejlesztett dip forming technológiával Cu-hengerhuzalt gyártunk.


  • CSEPELI PRECÍZIÓS ÖNTÖDE KFT.
    1211 BUDAPEST, MOTORKERÉKPÁR U. 7-11.

    ötvözetlen és ötvözött acélgyártás, Precíziós öntvények gyártása (egyedi kéziformázási eljárás)


  • alumínium és réz félgyártmányok rozsdamentes acélok nagykereskedelmi értékesítése, fémtermékek exportja és importja


  • EUROLUB HUNGÁRIA KFT.
    1115 BUDAPEST, ETELE ÚT 68.

    Az Eurolub Hungária Kft. az Addinol ipari kenőanyagok Magyarországi forgalmazója. Az Ön kenőanyag partnere Magyarországon.Fluid managment tevékenységet is folytatunk..


123