FAFELDOLGOZÁS BUDAPEST
27 találat FAFELDOLGOZÁS kulcsszóra BUDAPEST településen
Cégünk Magyarországon és Spanyolországban is egyaránt kivitelez faházakat. Kérjük forduljon bizalommal kollégáinkhoz.
gyártó, termelő, feldolgozó, nagykereskedő, kiskereskedő, fa, fatermék, nyílászáró, lakásfelszerelés, kaputechnika, fafeldolgozás, műanyag, tervezés, kivitelezés
desc Fafeldolgozás, fűrészárugyártás: bükk, fenyő, akác, tölgy; kereskedelem. Szárítás, gőzölés.
utazási, iroda, szolgáltató, erdőgazdálkodás, vadászatszervezés, vadgazdálkodás, fafeldolgozás, erdészet
Az elmúlt évtizedekben az erdőkkel szemben a társadalmi elvárások jelentősen megváltoztak. Ma az erdőgazdálkodás a hangsúlyt már kevésbé helyezi a faanyagtermelésre, sokkal fontosabb az erdő szerepe a köz érdekének szolgálatában. Az állami erdőgazdálkodás esetében ezek a feladatok még fokozottabban érvényesülnek. Az Állam, mint tulajdonos, elsősorban a közérdekű feladatok teljesítését várja el az erdőgazdálkodótól, amelyeket a rendelkezésre álló lehetőségek által meghatározott kereteken belül maradéktalanul teljesítenie kell a rendelkezésre álló eszközök segítségével. Ezek a feladatok két nagy csoportra oszthatók: a védelem és a közjólét csoportjára.
Cégünk szilárd tüzelőanyag kül-belkereskedelemmel foglalkozó szakcég, mely 1991-ben kezdte meg tevékenységét, a HEIZPROFI német barnaszénbrikett kizárólagos magyarországi importőre és hazai nagykereskedelmi forgalmazója.
Cégünk bányászati munkát végez.
építőanyagok, fafeldolgozás, famegmunkálás
gyerek játszók kerti bűtorok kerti házak rönkházak faházak szaunák dézsák
Európai furnérok gyártása, amerikai és afrikai furnérok forgalmazása! Az összes forgalmazott fafajból élfurnér gyártás.
Cégünket 1996. februájában alapítottuk egyéni vállalkozásként egyedi fa ajtó és ablakgyártás profilkörben.
A PARADOR által gyártott termékek minősége és stílusa megkérdőjelezhetetlenül a világ élvonalába helyezi az innovatív német céget.
faipari gépek, kereskedelem, faipar, élezés, vas, szerszámok, fafeldolgozás, szerszámélezés, famegmunkálás, kések, fémipar, famegmunkáló gépek, ollók, vásárlás, szerszám, kereskedelemtechnika, faipari
Cégünk fa-, fém, és műanyag öntőmintákat, öntőformákat készít.
építőanyagok, fafeldolgozás, famegmunkálás
fűrészáru import, nagy- és kiskereskedelem
Fő tevékenysége rétegelt lemez import.
felületkezelés, csiszolástechnika, ragasztástechnika
Fafaragó és fa-ajándék készítő oldal
Cégünk 2001.01.02.-án alakult. Kezdetben díszcsomagoló anyagok forgalmazásával foglalkoztunk üzletkötői rendszerben, majd 2003.-ban megnyitottuk nagykereskedésünket, ami a mai napig is a fő profilunk maradt.
Az intarzia mint famegmunkálás szempontjából egyszerű tisztán követhető folyamat. Kellő munka ráfordítással szép dolgokat lehet készíteni. Különböző furnérokból. Ezt tettük mi is. A képek különböző színösszeállításban készülnek.
Cégünk tevékenységi körébe tartozik a MÁV-EUR, valamint minden más fajta és méretű rakodólapok, valamint egyedi rakodólapok gyártása és kereskedelme.
fatelep, fakereskedelem, építőanyagok, fatelep, fakereskedelem, építőanyagok
Az Alchimista Stúdió 8. éve tervez, kivitelez és forgalmaz kovácsoltvas bútorokat a magyar és európai piacon. Tervezőink egytől-egyig fiatal, tehetséges magyar iparművészek
ragasztott gerendák, tetőszerkezeti faanyagok, száraz gyalult deszkák, tetőlécek, teraszburkolatok, faanyagmegmunkálás, asztalos, asztalosipar, fafeldolgozás, faipar, faipari termék, faiparimunka,
fenyő fűrészáru, faipar, fafeldolgozás, lambéria, raklap
előkevert beton, gerenda, építőipari faanyag, fenyőgerenda, építőanyagok nagykereskedelme, fafeldolgozás, fűrészelés, burkolótégla, faáru, csatornacső, építési betonelem, építési fűrészáru,
