FELKÉSZÍTÉS BUDAPEST
126 találat FELKÉSZÍTÉS kulcsszóra BUDAPEST településen
- PIROS AUTÓSZERVIZ CALOR-DARU KFT
1037 BUDAPEST, BOJTÁR UTCA 33.
5 csillag 1 vélemény alapján·Képek (3)·Videók (1)A "Piros Autószervizt" a Calor-Daru Kft. alapította. A "Piros Autószerviz" egy általunk kitalált "fantázia név", mert úgy gondoltuk, hogy Kedves Ügyfeleink könnyebben megjegyzik ezt az elnevezést. Ennek megfelelően, a műhely arculatát, megjelenését, a nevéhez illően próbáltuk kialakítani. Autószervizünk, márka, és típus független autószerviz, melyben teljes körűen foglalkozunk: személy, haszon, kis és nagyteher, gépjárművek valamint munkagépek javításával, szervizelésével, karbantartásával.
-10%
Kedves Beszélni Vágyó Tanuló! Hujber János vagyok, a Global Angol Tanulási Megoldások vezető tanára. Mi kifejezetten azzal foglalkozunk, hogy hatékony megoldásokat nyújtsunk a számodra, angol tanulási céljaid elérése érdekében. Mi a munkánk eredményének, a Te magabiztos angol beszédkészségedet tartjuk, az általad kitűzött szinten. Nálunk az angolt úgy tanulod meg, mint ahogy az ember az anyanyelvét is tanulja, kihasználva a már megtanult nyelved, a magyart, a folyamat felgyorsítására.
Rendszergazdai tevékenység, szoftverlegalizálás, ISO 9001, ISO 14001 és MEBIR tanácsadás, felkészítés tanúsításra, arculattervezés, weblapkészítés, irodai kellékanyag, ingyen szerver partnereinkenk.
A H-Net Nyelvi Központ 10 éve kínál, elsősorban vállalatok számára magas színvonalú, egyéni igényekre szabott és eredmény-centrikus nyelvoktatást 7 nyelven. A folyamatos fejlődés és naprakészség jegyében nagy hangsúlyt fektetünk oktatási módszereink folyamatos fejlesztésére, ötvözve a megrendelői és a közvetlen hallgatói kéréseket. A képzési formát, tanmenetet, időbeosztást igyekszünk hallgatóink igényeihez igazítani. 40 fős, szakmailag felkészült tanári csapatunk biztosítja tanfolyamaink kiemelkedő színvonalát. Magyar ajkú és anyanyelvi tanáraink mindannyian elhivatott, tapasztalt nyelvtanárok, rendkívül különböző, színes egyéniségek, akik kreativitásukat, tanári önállóságukat megtartva járulnak hozzá Nyelvi Központunk professzionalizmusához. Iskolánk Akkreditált Felnőttképzési Intézményként működik számos akkreditált programmal, azaz nyelvtanfolyamaink a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatóak. Minden tanfolyamunk az Európa Tanács Európai Nyelvi Keretrendszerére épül.
Somogyi Katalin pszichológus, a Honvédelmi Minisztárium Állami Egészségügyi Központ Alváscentrumának és Neurológiai osztályának klinikai szakpszichológusa, Budapesten magánrendel, a III. kerületben.A beszélgetések mellett relaxációs és imaginációs módszerekkel, hipnózissal is foglalkozik.Specialitások: alvászavar, párkapcsolati és szexuális problémák, pszichoszomatikus betegségek, várandósság, anyságra felkészülés, szorongásos állapotok, depresszió, önértékelési problémák, manager konzultáció ( life coaching). Szeretettel várom azok jelentkezését, akik változni és fejlődni szeretnének, vagy valamilyen pszichés problémával küzdenek. Bővebb információt a honlapomon talál- Ha kérdése van, keressen nyugodtan telefonon!
Dr. Szem Egészség Központunk célkitűzése, hogy a nyugati orvostudomány, valamint a hagyományos keleti gyógyászat egymást kölcsönösen kiegészítve, legjobb módszereinek egyesítésével, komplementer módon vegyen részt nemcsak a gyógyító folyamatokban.a kutatásban is folyamatosan részt kívánunk venni, ezért munkatársaink rendszeresen járnak továbbképzésekre is.Jelnleg is egyik munkatársunk a svédországi Karolinszka Egyetem ösztöndíjasa
Jó autó nincs, csak rosszul átvizsgált Ezt a megállapítást hosszú évek tapasztalataira alapozzuk. Ha Ön akár egy izzócsere miatt keres fel bennünket, abban az esetben is egy DÍJTALAN, teljes köru átvizsgálást végzünk, mivel a hibák nagy részét a gépkocsi használója már csak bizonyos alkatrészek teljes muködésképtelensége esetén észleli. Ezek többnyire a legváratlanabb és legkellemetlenebb helyzetekben következnek be. A feltárt hibákról készült jegyzéket, minden kötelezettség nélkül az ügyfelek rendelkezésére bocsátjuk, melyhez további szakmai tanácsadást biztosítunk. Másik, említést érdemlő tapasztalatunk, mely szerint használt gépkocsi vásárlása után röviddel, nagy számú hiba jelenik meg. Használt gépkocsi vásárlás - szaksegítség nélkül -, ugrás a sötétbe! Mielőtt a vásárlásra kiszemelt gépkocsi mellett anyagilag is elkötelezné magát, kérje díjtalan segítségünket.
Cégünk több mint 10 éves múltra tekinthet vissza. A kezdeti időszak után egy kiforrott és jól együttműködő csapattá fejlődtünk. Célunk, már a kezdetek óta, hogy a meglévő és leendő partnereinket maradéktalanul kiszolgálhassuk. A mai rohanó világban lépést tartunk az ügyfeleink elvárásainak és rövid határidővel vállalunk nagyobb karosszériajavítási munkákat is. Az ehhez szükséges feltételeket megteremtettük, így minden egyes megrendelést egyedi határidővel tudunk teljesíteni. A javításoknál nagy figyelmet fordítunk a minőségre és a tartósságra is, így a helyreállítás során gyári alkatrészek illetve ennek megfelelő minőségű anyagok beépítését javasoljuk. Természetesen van lehetőség olcsóbb alkatrészek beszerzésére és beépítésére, ha az ügyfeleink ezt így kívánják. Önnek csak annyi a dolga, hogy az elérhetőségi lehetőségek közül választva a Kapcsolat menüpont alatt felkeres bennünket és részletesen tájékoztatjuk az Önt érdeklő információkról. Forduljon hozzánk bizalommal!
A közlekedési hatóság a közúti járművezető vizsgáztatásáról, és a járművek műszaki vizsgáiról is jogosult kép- és hangfelvételeket készíteni a visszaélések kiszűrése, és a felelősségre vonás érdekében. 2009. május elsejétől Quadoknak is hatósági engedéllyel és jelzéssel, vagyis forgalmi engedéllyel és rendszámmal kell rendelkezniük A vizsgálatot kérő személy azonosítására alkalmas okiratok : Személyazonosító igazolvány (és lakcím igazolvány) vagy Útlevél és lakcím igazolvány vagy Új típusú vezetői engedély és lakcím igazolvány. Amennyiben a gépjármű tulajdonosa nem személyesen jár el, illetőleg ha a tulajdonos jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, a tulajdonos képviseletében eljáró személy számára meghatalmazás szükséges. Ha a tulajdonos jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, minden esetben szükséges, a cégkivonat és az aláírási címpéldány.
A közlekedési hatóság a közúti járművezető vizsgáztatásáról, és a járművek műszaki vizsgáiról is jogosult kép- és hangfelvételeket készíteni a visszaélések kiszűrése, és a felelősségre vonás érdekében. 2009. május elsejétől Quadoknak is hatósági engedéllyel és jelzéssel, vagyis forgalmi engedéllyel és rendszámmal kell rendelkezniük A vizsgálatot kérő személy azonosítására alkalmas okiratok : Személyazonosító igazolvány (és lakcím igazolvány) vagy Útlevél és lakcím igazolvány vagy Új típusú vezetői engedély és lakcím igazolvány. Amennyiben a gépjármű tulajdonosa nem személyesen jár el, illetőleg ha a tulajdonos jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, a tulajdonos képviseletében eljáró személy számára meghatalmazás szükséges. Ha a tulajdonos jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, minden esetben szükséges, a cégkivonat és az aláírási címpéldány.
Szerelőink továbbképzése az Aprilia gyár oktatóközpontjában történik, így első kézből értesülünk a technikai-diagnosztikai újdonságokról. Azonnali, stabil alkatrész háttérrel rendelkezünk. Minden motorkerékpár típus szervizelését vállaljuk előzetes egyeztetés szerint. Szervizszolgáltatásunk elengedhetetlen része a gumiszerelés és a szakszerű motormosás és ápolás. Légkondicionált ügyfélvárónkban ingyenes Wi-Fi lehetőség és büfé található. Fő tevékenységünk az Aprilia motorkerékpárok szervizelése. Rendelkezünk az összes speciális és célszerszámmal, valamint a legmagasabb szintű diagnosztikai berendezéssel, hogy a kiszolgálás minősége mindig egyenletesen jó legyen.
Légkondicionált ügyfélvárónkban ingyenes Wi-Fi lehetőség és büfé található.Fő tevékenységünk az Aprilia motorkerékpárok szervizelése. Rendelkezünk az összes speciális és célszerszámmal, valamint a legmagasabb szintű diagnosztikai berendezéssel, hogy a kiszolgálás minősége mindig egyenletesen jó legyen. Szerelőink továbbképzése az Aprilia gyár oktatóközpontjában történik, így első kézből értesülünk a technikai-diagnosztikai újdonságokról. Azonnali, stabil alkatrész háttérrel rendelkezünk. Szervizszolgáltatásunk elengedhetetlen része a gumiszerelés és a szakszerű motormosás és ápolás.
Műhelyünk a '70-es évek közepe óta foglalkozik a VW család szervízelésével. Sok éves tapasztalat áll mögöttünk a VW típuscsalád javítását illetően, nyitottak vagyunk minden egyedi elképzelés megvalósítására. Egyik fő profilunk a TUNING, így vállaljuk a VW motor, illetve futómű átalakítását, a karosszéria átépítését, utcai sportmotorok építését, fékpadon való teljesítménymérését. Minőségi német alkatrészekkel garantáljuk a hosszú élettartamot.
Cégünk 1989 óta működik autójavítóként, 1993 óta PO-CAR KFT néven. Nyitvatartás: Hétfőtől- Péntekig: 8:00-17:00
Szolgáltatásaink márkafüggetlen szervíz lévén minden típust javítunk mozgássérültek, taxisok számára soron kívül a javítás idejére csereautót biztosítunk autószerelés általános karbantartás (futómű, olajcsere, kuplung, lengéscsillapító stb.) alkatrészek beszerzése nagyker áron! vállaljuk gyári, utángyártott, bontott alkatrészek beépítését személygépkocsik, kisteherautók, kisbuszok javítása vizsgára felkészítés vizsgáztatás karosszéria javítások karambolos javítások fényezéssel szélvédő cserék teljeskörű kárügyintézés autómentés, Nyitva tartás: 7-17-ig
Cégünk forgalmaz fegyvereket illetve lőszereket is.
Angol nyelvtanfolyam kötetlen időbeosztással, egyéni haladási tempóban, házi feladat nélkül! Napi 12 órás nyitva tartás, beszédközpontú oktatás. Nyitvatartás (H-P): 9:00 - 21:00 Nyitvatartás (SZ-V): 9:00 - 13:00
979-ben kezdtem el a bűvészetet, gyerekként. Az akkori Corodini Bűvész Klubban tanultam bűvész mesterséget, Mesterem Gálházi István volt, ő szerettette meg velem a bűvészkedést, ő volt a századvégi magyar bűvésztársadalom életben tartója, akinek pályám elindításában sokat köszönhetek. Az innen következő tíz esztendő szakmai megmérettetésekkel telt mind itthoni, mind külföldi neves versenyeken.
autó, fényezés, biztosítási, ügyintézés, karosszéria, javítás, karambolos vizsgára, felkészítés, szerelés, zöldkártya
Cégünk autóbevizsgáltatást is vállal.
komplex állapotfelmérés, reumatológia, fizikoterápia, gyógytorna, gyógymasszázs, autogén tréning, egészségmegőrző tanácsadás, műtéti felkészítés, utókezelés, wellness szolgáltatások, idegsebészet,
Spanyol nyelvoktatás anyanyelvi tanárokkal, szaktolmácsok és szakfordítók képzése
2006 júniusától lehet nálunk latin táncot, salsat, társastáncot és versenytáncot tanulni.Esküvőre is vállalunk felkészítést, és természetesen az art-jazz, a latin aerobik, pilates és a Latin Show Striptease sem hiányzik.Terembérlési lehetőség is van, és versenyre való felkészítéssel is foglalkozunk . Tánciskolánk szeretettel vár mindenkit aki szeretne táncolni, NEM re és korosztályra való tekintett nélkül !!!
Üdvözlöm! Cégünk Vállalja Személy és Kisteherautók javítását, Szervízelését. Fék, Futómű, Motorfelújítás, Váltójavítás, Fékdob-, Féktárcsa-, Lendkerék felszabályzását. Alkatrészbeszerzéssel.
Kutyaiskola, kutyakiképzés - SZERETNÉ, HOGY KUTYÁJA SZÓFOGADÓ LEGYEN? ? De nem tudja, hogyan érheti el. hogy a kedvence szófogadó legyen? Nem végzi el kutyája az Ön által elvárt feladatokat? A KUTYAPARADICSOM tanfolyamának elvégzése után ez már a múlté! Az egyik legnépszerűbb kiképzési mód elsajátításához nyújt Önnek segítséget a KUTYAPARADICSOM KUTYAISKOLA. Megtanulhatja, milyen módszerekkel tud legjobb eredményt kihozni kutyájából úgy, hogy közben Ön és kutyája az eddigieknél közvetlenebb kapcsolatba kerülnek. Egyúttal, egy aktív hobbi elsajátításához is segítséget nyújthat Önnek tanfolamunk. KUTYAPARADICSOM: tanfolyamok, kutyaóvoda, napközi, agility, őrző-védő, egyéni foglalkozások, háznál történő oktatás, vizsgára, kiállításra felkészítés. weboldalunk: www.kutyaparadicsom.com tel: 0630 932091
Matematika Fizika tantárgyakból oktatás, korrepetálás minden szinten a III. kerületben Óbudán több mint tíz éves gyakorlattal. Honlap: http://www.tamasistvan.5mp.eu Érdeklődni: 70 611 5590 vagy 13882869
Céljaink teljesítése érdekében az alábbi konkrét feladatokat végezzük folyamatosan: ifjúsági és civil szervezetek üdültetése, táboroztatás-támogatás, euro integrációs kapcsolatok támogatása.
autó, biztosítás, felkészítés, vizsgára, futómű, beállítás, számítógépes, javítás, gumiabroncs, szerelés, karosszéria, kisbusz, kisteher teher kozmetika, zöldkártya, kiadás, benzines, fényezés,
Ha idegenkedik a nagyszabású könyvelőirodák személytelen légkörétől, szeretne egy felkészült könyvelővel rendszeres munkakapcsolatot tartani, személyesen keressen meg bennünket, szívesen várjuk Önt, telefonon egyeztetett időpontban egy kötetlen beszélgetésre. Tel: 0630/5250229.
DUCATIWOLF - motorkerékpárok
autó, fényezés, javítás, lakatos munka, szerviz, vizsgáztatás, karosszéria, zöldkártya, felkészítés, kiadás, benzin, disel, autó fényezés, karosszéria javítás, autófényezés, autójavítás, autólakatos,
Cégünk táncoktatással foglalkozik.
adagoló, szerviz, autó, javítás, minden tipus, sebességváltó, műszaki vizsga, vizsgáztatás, felkészítés, motor, kuplungtárcsa, kuplungszerkezet, környezetvédelmi, felülvizsgálat, karburátor, injektor,
Fő profil: könyvvizsgálat és vagyonosodási vizsgálatra felkészítés, képviselet. Ezen kívül foglalkozunk könyveléssel adótanácsadással és bérszámfejtéssel. E tevékenységeket kb. húsz éves tapasztalattal látjuk el. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara regisztrált tagjai vagyunk.
A Szív Óvoda Budapesten, a Terézvárosban található, tömegközlekedési eszközökkel jól megközelíthető helyen.
Budapesten, a Józsefvárosban, saját kerttel és játszótérrel rendkívül barátságos környezetben várunk 1-5 éves gyerekeket családi napközinkben. www.csaladinapkozibudapest.hu.
FRANCIA TANÍTÁST VÁLLAL FIATAL, TAPASZTALT, DIPLOMÁS NYELVTANÁR MINDEN SZINTEN. HATÉKONY VIZSGAFELKÉSZÍTÉS (ORIGO, BME, DELF, DALF, GAZDASÁGI) BUDAPESTEN, SZENTENDRÉN ÉS KÖRNYÉKÉN SZAKNYELVEK: EU, JOG, ORVOSI, STB. INGYENES ISMERKEDŐÓRA TELEFON: +3620 389 0906, E-MAIL: MIKLOS.TOKAI@GMAIL.COM
Budapest legbarátságosabb étterme, mely a magyar gasztronómia remekeivel és a nemzetközi konyha különlegességeivel idézi fel a századforduló belvárosi vendéglőinek hangulatát.
A Londoni Kereskedelmi és Iparkamara Vizsgáztatói Testülete, az LCCIEB 1887. óta mőködő szervezet, mely vezető szerepet játszik a világon az angol üzleti szaknyelv vizsgák bizonyítványainak odaítélésében és szakirányú képesítések minősítésében.
ISO 9001, minőségirányítás, minőségbiztosítás, ISO 14001, KIR, információbiztonság, ISO 27001, MEBIR, munkavédelem, IFS, OHSAS, EUREPGAP, oktatás, felnőttképzés, pályázat, kockázatértékelés, ISO 22000
A társaságot azért hoztuk létre, hogy a magyar építőipart felkészítse az Európai Uniós csatlakozásra.
A BIMEO Kft. - mint szakágazati vizsgáló, kutató és szolgáltató intézet - viszonylag kis szervezete mellett széles tevékenységi profilt működtetve áll megbízói rendelkezésére. Szakterület: cipő-, bőr- és bőrfeldolgozóipar. Akkreditált és notifikált vizsgálólaboratórium és szervezet. Egyéni védőeszközök vizsgálata, tanúsítása, egyéb termékvizsgálatok. Fogyasztói reklamációk vizsgálata. Tanácsadás, szakértés.
A 21 szazadi tanulas (nyelvoktatas). Még soha nem volt ilyen könnyű a nyelvtanulás! - mert új korszak kezdődött a brainturboval. Gyorsan angolul, vagy gyorsan németül plusz kreatív nyelvtanulás a brainturbonál, mint altarnatív nyelvtanulás már a jövő technikájával történik!
Budapest IV. kerület
Nyitvatartás: H-P: 8.00-18.00 Szombat: A nyitvatartás szünetel.Speedy Magyarországon 2006-ban a Közép-kelet Európai régióból elsőként Magyarország csatlakozott a hálózathoz. Mindezek mellett a cég hazánkat jelölte meg a kelet-európai régió központjának, nagy lehetőséget biztosítva ezzel a terjeszkedésre. A csatlakozás eredménye képen olyan széleskörű kapcsolatrendszerrel, tudásanyaggal, marketing koncepcióval és speciális ügyfélkezeléssel gazdagodtunk, hogy a szolgáltatásainkért Európai Garanciát tudunk vállalni.
Olajcsere, fékjavítás, fékmérés, futóműbeállítás, vizsgára felékészítés, gumijavítás, értékesítés, stb.
A társaság - jóbarátokból szerveződött csapatról lévén szó - igen sokféle tevékenységet folytat. Kérjük böngéssze át a menüpontok alatt található információkat
Minőségirányítás, minőségbiztosítás, minőségügy, élelmiszerbiztonság, ISO 14001, ISO 9001, ISO 22000, HACCP, tanúsítás, felkészítés, tanácsadás, kockázatértékelés.
Magyarország és az Európai Unió hivatalos kapcsolata 1988-ig nyúlik vissza, amikor hazánk a közép-kelet-európai térségben az elsők között létesített diplomáciai viszonyt az Európai Közösséggel.
Agytorna és logika mesterfokon a Budapesti Sakkszövetség keretében.

