FORGALOM BUDAPEST
65 találat FORGALOM kulcsszóra BUDAPEST településen
A Magyarországon már 18 éve sikeresen működő Magyarországi Volksbank Zrt. nemcsak a magánügyfelek, a kis- és középvállalkozások, hanem átfogóan a társadalom gerincét alkotó középréteg bankja is. A Bank 62 egységből álló országos fiókhálózatán és egyre bővülő közvetítői rendszerén keresztül nyújt univerzális pénzügyi szolgáltatásokat. A Magyarországi Volksbank Zrt. fő részvényese a Volksbank International AG (VBI), mely az Österreichische Volksbanken-AG (ÖVAG) leányvállalata és a Közép-, Kelet-európai országokért felelős nemzetközi joint venture. A VBI 51%-ban az ÖVAG tulajdonában áll, emellett a francia résztulajdonos Banque Fédérale des Banques Populaires (BFBP) és a német résztulajdonosok DZ Bank / WGZ Bank további 24, 5 - 24, 5% részesedéssel rendelkeznek.
érték védelem, forgalom irányítás, vagyon védelem, jelzőőri feladatok ellátása, környezetvédelemi tevékenység, bűnmegelőzés, település védelem, bűnüldözés, szövetség, forgalomirányítás, járőrözés,
rendvédelem, opsz szövetsége, életvédelem, környezetvédelemi tevékenység, környezet megóvás, járőrözés, polgárőr képzés, élet védelem, rendfentartás, jelzőőri feladatok ellátása, forgalom irányítás,
élet védelem, járőrözés, környezet megóvás, vagyonvédelem, bűnmegelőzés, értékvédelem, közlekedés biztosítás, érdek képviselet, forgalom irányítás, környezetvédelemi tevékenység, forgalomirányítás,
- X. KERÜLET-KŐBÁNYAI WOLF POLGÁRŐRSÉG SPECIÁLIS MENTŐK-POLGÁRI VÉDELEM ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET
1105 BUDAPEST, GITÁR U. 13.rend védelem, vagyon védelem, opsz szövetsége, rendvédelem, polgárőr képzés, érték védelem, érdek képviselet, forgalomirányítás, jelzőőri feladatok ellátása, közlekedés zavartalan biztosítása,
Vagyon és Ifjúságvédelmi Egyesület
A P UND G LOGISTIC NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS FUVAROZÓ KFT. F.A. logisztikai szolgáltatással foglalkozik.
légitársaság , utaztatás, légi utaztatás, repőlő bérlés, repőlő, repőlős utaztaás, légi közlekedés, légi forgalom, kégi személyszállítás, ,
opsz, rend fentartása, rendvédelem, polgárőr, országos polgárőr szövetség, polgárörség, járőrözés, forgalom irányítás, élet védelem, polgár őrség, rend védelem, magyarországi polgárőrség, szervezet,
érték védelem, vagyon védelem, járőrözés, felügyelet, országos polgárőr szövetség, bűnmegelőzés, vagyonvédelem, polgárőrség magyarország, szervezet, polgár őr, polgárőr, opsz szövetsége, opsz,
polgárörség, vagyon védelem, rend fentartása, szövetség, országos polgárőr szövetség, érdek képviselet, felügyelet, bűnüldözés, érték védelem, polgár őr, hatósági jogkör, közlekedés zavartalan
- KOLÓNIA ÖNKORMÁNYZATI EGYESÜLET OLTALOM POLGÁRŐR CSOPORTJA
1089 BUDAPEST, DELEJ U. 51. 21. LÉP. FSZ. 2.polgárörség, forgalomirányítás, szövetség, forgalom irányítás, jelzőőri feladatok ellátása, polgárőrség magyarország, település biztonság, rendfentartás, közlekedés biztosítás, vagyon védelem,
opsz, érték védelem, szövetség, jelzőőri feladatok ellátása, forgalomirányítás, polgárőrség magyarország, település védelem, vagyonvédelem, bűn megelőzés, vagyon védelem, polgár őr, polgárőr képzés,
forgalomirányítás, környezet megóvás, közlekedés biztosítás, polgárörség, érték védelem, rend védelem, bűnüldözés, rendfentartás, jelzőőri feladatok ellátása, értékvédelem, rend fentartása,
Fő tevékenységi terület a városi és regionális közlekedés komplex tervezése.
A Duna Rapszódia Kft. 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy a Dunán hajózó, bázisuktól távol működő hajók, hajósok és utasaik részére magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk. Különböző folyami ill. óceánjárókra, valamint Nagy-Britannia területén működő hotelekbe közvetítünk ki munkaerőt. Székhelyünk Budapest központjában a Dunától mintegy 50 méterre található. Jelenleg kb. 600 fő dolgozik kiközvetítésünkben 88 óceánjáró hajón, 39 folyami hajón és számos londoni hotelben.
Cégünk, az NTD - Hungary Kft egyedi közterületi reklámfelületeket kínál reklámháló kihelyezésére alkalmas társasházak homlokzatain, melynek közkedvelt elnevezése: REKLÁMHÁLÓ.
Innovatív biztonság és közlekedéstechnikai megoldásokkal, rendszerintegrációs szolgáltatásokkal segítjük partnereink biztonságosabb és hatékonyabb működését
A Multiland Cargo saját alapítású Nemzetközi Szállítmányozási Kft., mely 2004. májusában alakult. Az alapítást előzetes piaci felmérések előzték meg annak érdekében, hogy láthassuk, milyen létjogosultsága lehet egy kisebb cégnek a meglévő fuvarpiaci viszonyok között.
A Magyarországi Volksbank Zrt. folyamatosan bővülő, országos hálózatú bank, a következő évek során fokozatosan további fiókokkal fog megjelenni a régióközpontokban, vala-mint a fővárosban. A bank jelentős mértékben növekvő üzletága a Vállalati Üzletág, magyar és nemzetközi tulajdonosi háttérrel rendelke-ző vállalkozásokkal, a közepes cégektől a nagy multinacionális ügyfelekig. Dinamikusan fejlődő terület az építési projektek finanszírozása is. A Magyarországi Volksbank Zrt. megteremtette a feltételeket az ügyfelek "all finance" kiszolgálására: az univerzális banki licenc által lehetőséget teremt értékpapír ügyletekre, valamint a csoporthoz tartozó biztosítótársaságokkal (VICTORIA-VOLKSBANKEN Életbiztosító Zrt. illetve a VICTORIA-VOLKSBANKEN Biztosító Zrt.) való együttműködés révén az ügyfelek fiókhálózaton keresztüli, biztosítási termékekkel történő kiszolgálására.
érdek képviselet, környezetvédelemi tevékenység, opsz szövetsége, rendvédelem, bűnmegelőzés, közlekedés biztosítás, szervezet, környezet megóvás, jelzőőri feladatok ellátása, bűnüldözés, értékvédelem,
- BUDAPEST II. KERÜLET KÖZPONTI POLGÁRŐRSÉG SPECIÁLIS MENTŐ, ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
1024 BUDAPEST, TŐVIS U. 27.magyarországi polgárőrség, forgalom irányítás, járőrözés, rend védelem, felügyelet, országos polgárőr szövetség, polgárőr, vagyon védelem, rendfentartás, közlekedés biztosítás, polgárörség, környezet
környezetvédelemi tevékenység, vagyon védelem, járőrözés, polgárörség, rend fentartása, szervezet, hatósági jogkör, település védelem, település biztonság, érdek képviselet, vagyonvédelem, opsz
forgalomirányítás, település védelem, rendvédelem, környezet megóvás, rend védelem, élet védelem, érték védelem, település biztonság, polgárőr, közlekedés zavartalan biztosítása, felügyelet, polgárör,
vagyon védelem, hatósági jogkör, vagyonvédelem, polgárőr képzés, környezetvédelemi tevékenység, rend védelem, közlekedés biztosítás, életvédelem, opsz szövetsége, szervezet, magyarországi polgárőrség,
Tisztelt Cégtulajdonos! Ha elégedetlen könyvelőjével, vagy új cégének könyvelését nem oldotta meg, keressen fel bennünket! Könyvelőirodánkat 1990.évben alapítottuk, azóta folyamatosan, sikeresen tevékenykedünk a számvitel és adózás területén. Indulásunk óta közel azonos ügyfélkörrel rendelkezünk, amely egyaránt bizonyítja mind ügyfeleink, mind a hatóságok megelégedettségét. Munkánkra jellemző a korrekt, gyors, pontos, szankciómentes, rugalmas ügyintézés, maximálisan igazodva az ügyfelek igényeihez, a jogszabályok adta lehetőségeken belül. Cégünk vállalja az Ön vállalkozása teljeskörű ügyvitelét, könyvelését, az ehhez kapcsolódó adminisztrációját, mérlegek, elektronikus adóbevallások, önrevíziók elkészítését /ellenőrzéssel, vagy újrakönyveléssel/, bérszámfejtését és hatóság előtti képviseletét. Magánszemélyek, társasházak, alapítványok, egyesületek könyvelését és adóbevallását is vállaljuk. A jó könyvelő segít abban, hogy vállalkozása olcsóbban működjön!
Fővárosi közlekedésbiztonásgi információk szolgáltatása.
Magánszemélyek, vállalkozások és állami intézmények számára kínálunk WiFi, irodai hálózati és hálózatbiztonsági megoldásokat, valamint weboldal optimalizációt. Vállaljuk a helyszín felmérését, a rendszer tervezését, telepítését és távfelügyeletét, valamint az optimalizáció megvalósítását.
A bank céljának tekinti, hogy ügyfeleinek - a kis- és középvállalkozásoknak és a hozzájuk tartozó családi háztartások-nak valamint a középrétegeknek - a megbízható partneri kapcsolatot jelentse. A Volksbank hálózata ma Magyarországon 65 bankfiókot/üzleti helyiséget ölel fel, melyek Budapesten, Kaposváron, Miskolcon, Bélapátfalván, Mohácson, Villányban, Nyíregyházán, Ibrányban, Pécsen, Pilisvörösváron, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szombathelyen, Sopronban, Sárváron, Mosonmagyróváron, Dunakeszin, Nagykanizsán, Debrecenben, Budaörsön, Keszthelyen, Győrben, Zalaegerszegen, Szolnokon, Kazincbarcikán, Lentiben, Egerben, Békéscsabán, Baján, Gyulán és Szegeden találhatók. A Magyarországi Volksbank Zrt. folyamatosan bővülő, országos hálózatú bank, a következő évek során fokozatosan további fiókokkal fog megjelenni a régióközpontokban, vala-mint a fővárosban.
hatósági jogkör, polgárörség, polgárőr képzés, vagyonvédelem, országos polgárőr szövetség, vagyon védelem, felügyelet, opsz, környezet megóvás, bűnüldözés, magyarországi polgárőrség, polgárőrség
országos polgárőr szövetség, élet védelem, rendvédelem, szövetség, bűnüldözés, vagyonvédelem, forgalomirányítás, életvédelem, település védelem, érdek képviselet, magyarországi polgárőrség, környezet
hatósági jogkör, vagyon védelem, opsz szövetsége, közlekedés zavartalan biztosítása, környezetvédelemi tevékenység, polgárörség, opsz, település védelem, rendvédelem, jelzőőri feladatok ellátása,
értékvédelem, közlekedés biztosítás, polgárőrség magyarország, rendfentartás, forgalom irányítás, szervezet, országos polgárőr szövetség, település védelem, polgárörség, szövetség, érték védelem,
bűnmegelőzés, jelzőőri feladatok ellátása, magyarországi polgárőrség, polgárörség, polgár őrség, opsz szövetsége, közlekedés biztosítás, érdek képviselet, értékvédelem, forgalom irányítás, polgár őr,
1991-ben alakult, 100%-ban, magyar tulajdonú cégünk.Nagy tapasztalattal rendelkezünk, melyet szívesen megosztunk megrendelőinkkel.
országos polgárőr szövetség, polgárör, település biztonság, rend fentartása, hatósági jogkör, polgárörség, vagyon védelem, szövetség, szervezet, bűnüldözés, környezet megóvás, forgalomirányítás,
bűn megelőzés, jelzőőri feladatok ellátása, bűnmegelőzés, környezetvédelemi tevékenység, magyarországi polgárőrség, szövetség, országos polgárőr szövetség, rend fentartása, vagyonvédelem, értékvédelem
Magyarországon 65 bankfiókot/üzleti helyiséget ölel fel, melyek Budapesten, Kaposváron, Miskolcon, Bélapátfalván, Mohácson, Villányban, Nyíregyházán, Ibrányban, Pécsen, Pilisvörösváron, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szombathelyen, Sopronban, Sárváron, Mosonmagyróváron, Dunakeszin, Nagykanizsán, Debrecenben, Budaörsön, Keszthelyen, Győrben, Zalaegerszegen, Szolnokon, Kazincbarcikán, Lentiben, Egerben, Békéscsabán, Baján, Gyulán és Szegeden találhatók. A Magyarországi Volksbank Zrt. folyamatosan bővülő, országos hálózatú bank, a következő évek során fokozatosan további fiókokkal fog megjelenni a régióközpontokban, vala-mint a fővárosban.
- BŰNMEGELŐZÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET POLGÁRŐRI EGYLET ERZSÉBETVÁROS
1074 BUDAPEST, DOHÁNY U. 77. FSZ. 10.közlekedés biztosítás, polgárőrség magyarország, felügyelet, bűnüldözés, polgárőr, település biztonság, opsz, jelzőőri feladatok ellátása, polgár őrség, rendfentartás, érdek képviselet, országos
polgárőrség magyarország, polgár őr, polgárőr, értékvédelem, környezet megóvás, bűnüldözés, polgárör, polgárőr képzés, érték védelem, forgalom irányítás, vagyonvédelem, közlekedés biztosítás,
szövetség, polgárőr képzés, érdek képviselet, bűnüldözés, országos polgárőr szövetség, polgárör, polgár őr, szervezet, jelzőőri feladatok ellátása, település biztonság, értékvédelem, forgalom
szervezet, polgár őr, polgárörség, opsz szövetsége, vagyon védelem, polgár őrség, rendfentartás, közlekedés zavartalan biztosítása, rend fentartása, polgárör, bűnüldözés, forgalom irányítás,
járőrözés, értékvédelem, polgár őr, forgalomirányítás, jelzőőri feladatok ellátása, szervezet, település védelem, környezet megóvás, élet védelem, érték védelem, szövetség, bűnmegelőzés, polgárör,
- BUDAPESTI ÉS AGGLOMERÁCIÓS POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE
1145 BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 17.járőrözés, életvédelem, opsz szövetsége, rendvédelem, vagyonvédelem, polgárör, polgár őr, szövetség, országos polgárőr szövetség, polgárőr, magyarországi polgárőrség, polgárőr képzés, rend védelem,
- BELVÁROSI V. KERÜLETI POLGÁRŐRSÉG KÖZBIZTONSÁGI ÉS BŰNMEGELŐZÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
1053 BUDAPEST, VÁMHÁZ KRT. 14.hatósági jogkör, országos polgárőr szövetség, polgárőr képzés, opsz, járőrözés, polgár őrség, polgár őr, jelzőőri feladatok ellátása, környezetvédelemi tevékenység, bűnmegelőzés, település biztonság,
település védelem, bűnmegelőzés, környezet megóvás, értékvédelem, település biztonság, szövetség, járőrözés, életvédelem, vagyon védelem, polgárör, közlekedés zavartalan biztosítása, érdek képviselet,
opsz szövetsége, vagyon védelem, bűnüldözés, bűn megelőzés, hatósági jogkör, jelzőőri feladatok ellátása, polgárör, polgárőr képzés, opsz, szövetség, település védelem, magyarországi polgárőrség,
szövetség, vagyonvédelem, rend fentartása, érték védelem, környezet megóvás, polgárőr képzés, polgárör, rendfentartás, hatósági jogkör, polgárőr, opsz, felügyelet, jelzőőri feladatok ellátása, bűn
- TERÉZVÁROSI ÉS BELVÁROSI POLGÁRŐR EGYLET BELVÁROSI ÉS BELSŐ KÖZPONTI REGIONÁLIS POLGÁRŐRSÉG
1067 BUDAPEST, CSENGERY U. 78.bűnmegelőzés, polgár őrség, polgárőr képzés, érdek képviselet, rend védelem, közlekedés biztosítás, környezetvédelemi tevékenység, bűnüldözés, hatósági jogkör, szervezet, közlekedés zavartalan
A bank céljának tekinti, hogy ügyfeleinek - a kis- és középvállalkozásoknak és a hozzájuk tartozó családi háztartások-nak valamint a középrétegeknek - a megbízható partneri kapcsolatot jelentse. A Magyarországi Volksbank Zrt. megteremtette a feltételeket az ügyfelek "all finance" kiszolgálására: az univerzális banki licenc által lehetőséget teremt értékpapír ügyletekre, valamint a csoporthoz tartozó biztosítótársaságokkal (VICTORIA-VOLKSBANKEN Életbiztosító Zrt. illetve a VICTORIA-VOLKSBANKEN Biztosító Zrt.) való együttműködés révén az ügyfelek fiókhálózaton keresztüli, biztosítási termékekkel történő kiszolgálására.
12
