GÉPJÁRMŰ KÉPVISELET BUDAPEST


30 találat GÉPJÁRMŰ KÉPVISELET kulcsszóra BUDAPEST településen

  • A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - PESTERZSÉBETI KÉPVISELET
    1204 BUDAPEST, TÖRÖK FLÓRIS U. 72.

    A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja.


  • GIDAI PÉTER - 'AHOJ AUTÓ' AUTÓKERESKEDÉS
    1222 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT 96

    Cégünk használt, új motorkerékpárok és személygépjárművek importjával foglalkozik. Tudja mit szeretne, de nem találja meg itthon? Keressen bennünket, és mi állunk rendelkezésére.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - BUDAI KÉPVISELET
    1036 BUDAPEST, LAJOS U. 113.

    A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja.


  • CIB AUTÓHITEL
    1141 BUDAPEST, EGRESSY ÚT 188

    Autóhitel 2 nap alatt! Közvetlen banki finanszírozás, Alacsony THM, Gyors ügyintézés HA keresi a legkedvezőbb autóhitelt, használja autóhitel kalkulátorunkat.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - ETELE KÉPVISELET
    1119 BUDAPEST, ETELE ÚT 32/C

    A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.


  • A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - KŐBÁNYAI KÉPVISELET
    1102 BUDAPEST, KŐRÖSI CSOMA SÉTÁNY 16.

    Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - "LEHEL" KÉPVISELET
    1131 BUDAPEST, LEHEL U. 38.

    A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.



  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - ÚJ BUDA CENTER KÉPVISELET
    1117 BUDAPEST, HERCEGHALOM ÚT 19-21

    A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - KIRÁLYMAJORI KÉPVISELET
    1212 BUDAPEST, SZÉCHENYI U. 92/B

    Telefonszám: (20) 965-8859). A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. A társaság számos közéleti kiválóságot megnyert a biztosítás ügyének, köztük a kor híres íróját, Jókai Mórt is, aki 7 éven át volt a Generali Igazgatótanácsának tagja.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - ÉSZAK CSILLAGAI KÉPVISELET
    1085 BUDAPEST, JÓZSEF KÖRÚT 29.

    Telefonszám: (20) 261-8594.


  • VOLVO GALÉRIA ÉS SZERVIZ
    1044 BUDAPEST, VÁCI ÚT 50-58.

    A Volvo Galéria a hazai Volvo importőr, a Volvo Autó Hungária 100%-os tulajdonában lévő márkakereskedése 6 éven keresztül a WestEnd bevásárlóközpont exkluzív bemutatótermében fogadta ügyfeleit. A kialakult több ezres ügyfélkör igényei szükségessé tették egy teljeskörű szervizszolgáltatással rendelkező új központ létrehozását. Igy a Volvo Galéria 2006. nyarától a külső Váci úton, a korábbinak megfelelő magas színvonalon megépített új létesítményében várja ügyfeleit. A központ az importőri irodák mellett egy 540 nm-es bemutatóteremnek, egy 10 állásos szerelőműhelynek, valamint a legmagasabb szinten felszerelt karosszérialakatos és fényező műhelynek is otthont ad. A gyári tulajdonban lévő márkakereskedés így teljeskörű értékesítési- (új- és használt autók), és szervizszolgáltatásokat (általános szerviz, karosszériamunkák, alkatrész- és tartozék értékesítés) kínál minden jelenlegi és jövőbeni ügyfelének. Volvóhoz méltó gondoskodás: Személyesen a Volvótól!


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - GAZDAGRÉTI KÉPVISELET
    1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 4.

    A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - ANGYALFÖLDI KÉPVISELET
    1136 BUDAPEST, HEGEDŰS GY. U. 6.

    A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal.


  • KIA MOTORS HUNGARY KFT.
    1119 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 79.

    Cégünk gépjármű és alkatrészek importjával foglalkozik.


  • A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - ABONYI KÉPVISELET
    1203 BUDAPEST, VÍZISPORT U. 23

    Célunk, hogy a Generali jelentős társadalmi szerepvállalási hagyományaira és munkatársaink elkötelezettségére építve, korszerű intézményrendszer megteremtésével elismerten hozzájáruljunk a fenntartható fejlődéshez, figyelembe véve külső és belső érintettjeink hosszú távú érdekeit és természeti környezetünk fenntarthatóságát.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - KISPESTI KÉPVISELET
    1191 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 259.

    A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - PASARÉTI KÉPVISELET
    1026 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 104.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • Telefonszám: (20)-5324475.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - DUNADŰLŐI KÉPVISELET
    1212 BUDAPEST, DUNADŰLŐ, ÚT 5/C.

    Telefonszám: 1-786-8778, (20) 261-8594. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet kínált ügyfelei számára. Érdekesség, hogy már 1832-ben megkezdődött az életbiztosítások terjesztése is.


  • A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.


  • WÉBER ÉS FIA KÖVETELÉS-KEZELŐ ZRT.
    1015 BUDAPEST, CSALOGÁNY U 6-10.

    Társaságunk elsődleges célja, hogy szolgáltatásai terén gazdasági célkitűzéseivel összhangban a partneri igényeket kivételesen magas szinten kielégítse, elkötelezett abban, hogy szolgáltatásai a megbízói kör elvárásainak a lehető legjobban megfeleljenek, ezzel az iroda pozitív megítélését javítsa, versenyképességét növelje. Munkájában követi a szakmára vonatkozó jogi és etikai szabályokat. Partnereinek követelményeit a szerződésekben rögzíti, és minden törvényes eszközt felhasznál azok pontos teljesítésére. A Wéber és Fia Követelés-kezelő Zrt. munkájának minősége a munkatársak és a vezetőség képességeitől függ, ezért megkülönböztetett gondot fordít a munkatársak folyamatos képzésére továbbá munkájuk teljesítményének rendszeres értékelésére.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - PÓLUS KÉPVISELET
    1152 BUDAPEST, SZILAS PARK 31.

    Telefonszám: (20)-367-6501.


  • VOLÁNCOM KFT
    1105 BUDAPEST, BEBEK U 1

    A Voláncom Kft 1991-ben alakult, ez idő óta üzemelteti a budapesti Volántaxi rendszert. A kedves megrendelő kívánsága szerinti típusú, felszereltségű, egyéni igényeinek mindenben megfelelő gyors, pontos, megbízható taxi gépkocsival teljesítjük a beérkező megrendeléseket.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - CSEPEL-BELVÁROS KÉPVISELET
    1212 BUDAPEST, KOSSUTH L. U. 30-46.

    A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal.


  • NITLOG LOGISZTIKAI ÉS VÁMÜGYNÖKI KFT.
    1103 BUDAPEST, ÚJHEGYI ÚT 3

    A vállalat nemzetközi szállítmányozással foglalkozik.


  • GENERALI BIZTOSÍTÓ - DUNAPART KÉPVISELET
    1137 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 33/A.

    Telefonszám: (20) 336-1146. A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot. A magyarországi piacon muködő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal.