HÍRLAP BUDAPEST


51 találat HÍRLAP kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Kiadványaink célja, hogy Önt, olyan mennyiségű és minőségű információval lássuk el, amellye segítségével hatékonyabb partnerkapcsolatokat és együttműködéseket építhet.


  • RINGIER KIADÓ KFT.
    1141 BUDAPEST, SZUGLÓ U. 83-85.
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    2006 karácsonyán a partneri ajándékozásra szánt összegből a Pető Intézetet támogattuk, valamint lapjainkban elindítottunk egy gyűjtési akciót az Intézet részére. Szeretnénk Önöknek megköszönni az adományokat, - 5. 896. 000 forint gyűlt össze -amely segítségével a Pető Intézet egy kisbuszt vásárol, hogy az ott tanuló gyerekek mindennap eljuthassanak otthonuktól az iskoláig.


  • ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR
    1827 BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F ÉPÜLET

    Az Országos Széchényi Könyvtár Magyarország nemzeti könyvtára.Feladatunk a magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökség gyűjtése, feldolgozása, megőrzése és hozzáférhetővé tétele a kéziratos kódexektől a nyomtatott dokumentumokon keresztül az elektronikus kiadványokig.Talán nem szerénytelenség a részünkről, ha azt mondjuk, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a nemzet emlékezete, és mint ilyen minden Magyarország és az országhatárokon kívül élő magyar ember közös kincse, s egyszersmind az európai és világkultúra szerves, azt színesítő, gazdagító része. Az elektronikus hálózaton való megjelenésünktől azt reméljük, hogy szélesebb körben, naprakészen tudjuk bemutatni gyűjteményünket, szolgáltatásainkat, és ezáltal gyarapíthatjuk olvasóink, a szolgáltatásainkat felhasználók számát egyéni kutatókat, érdeklődőket, könyvtárakat, intézmények képviselőit egyaránt mind a hálózaton keresztül a képernyők előtt, mind a Budavári Palotában. Nyitvatartás : hétfő ZÁRVA kedd-szombat 10 - 21


  • GO PRINT-ÁRKÁD BUDAPEST
    1106 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TERE 25

    névjegy, gravírozás, reklámtáblák készítésével, árkád üzletház budapest, laminálással, fénymásolással, hokötéssel, ajándéktárgyakkal, cégtáblák, bevásárlóközpontokban, kitüzo, fénymásolás, boríték,


  • GO PRINT - EUROPARK BUDAPEST
    1191 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 201.

    névjegykártyája, gravírozás, névjegy, cégtáblák, bevásárlóközpontokban, hírlap, szórólap, dohány, névjegykártyakészítéssel, etikett, go print, goprint, laminálással, kitüzo, árkád üzletház budapest,


  • GO PRINT-MOM PARK
    1123 BUDAPEST, ALKOTÁS UTCA 53.

    cégtáblák, boríték, ajándéktárgyakkal, reklámtáblák készítésével, kitüzo, fénymásolás, forgalmas, névjegykártyája, matricavágással, mom park, levélpapír, spirálozással, goprint, gravírozás, szórólap,


  • GO PRINT- SAVOYA PARK
    1117 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS ÚT 19.

    szórólap, névjegykártyakészítéssel, digitalis nyomtatás, fénymásolással, laminálással, névjegykártyája, goprint, etikett, névjegytartó, toll, hokötéssel, névjegykártya, kitüzo, névjegykártya készítés,


  • KÖNYV - ÚJSÁG - BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.

    nyelvtankönyvek, zsebkönyv, irodalomtankönyvek, kézikönyvek, papír, nyomdaipari termékek, térkép, verseskötet, hangoskönyvek, törvénykönyvek, gyermekirodalomak, újság, tanári kézikönyv, tankönyvek,


  • ÚJ SZEMLE
    1107 BUDAPEST, MÁZSA TÉR 3-5

    idegen nyelvű újság, színes hetilap, országos hetilap, hírlap, lapszerkesztőségek, újságszerkesztés, szerkesztőségek, kultúrális hetilap, hirdetésfelvétel, lapszerkesztő, újság szerkesztőség


  • GAL- GO KFT. GO PRINT BÉLYEGZŐ CENTRUM
    1116 BUDAPEST, SZTREGOVA U. 22-28.

    fénymásolás, gyornyomtatás, névjegykártyakészítéssel, megszemélyesített ajándéktárgyak, boríték, dohány, laminálással, hokötéssel, fénymásolással, etikett, levélpapír, kitüzo, go print, üzletek



  • MAGYAR MEZOGAZDASÁG KIADÓ
    1141 BUDAPEST, MIRTUSZ U. 2.

    Az új kiadványok: Magyar Állattenyésztők Lapja, Magyar Állatorvosok Lapja, Borászati Füzetek, Kertgazdaság. A kiadó 2004-ben indította útjára az MMG-Piac című havi kiadványát, majd egy évvel később a Dísznövény Kereskedelem című újságot is. Így a piacon lévő lapok kétharmadát a Magyar Mezőgazdaság Kft. jelenteti meg, amivel átfogja a mezőgazdasági szektor teljes vertikumát.


  • FORRÁS KIADÓ
    1015 BUDAPEST, TOLDY FERENC U 58. FSZ.

    A Forrás Kiadó a hazai tankönyvkiadás megújítására jött létre 2005 márciusában. A magyar közoktatás elmúlt másfél évtizedében felerősödött demokratizálódási folyamat számos pozitív hatásából kiemelkedik a szabad tankönyvválasztás.


  • DICOLOR GRAFIKAI STÚDIÓ
    1036 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 38-44.

    dohány, névjegy, új udvar, hírlap


  • GO PRINT- WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    A Westend City Centerben az Arany János kiskörút 19. alatt találja az üzletünket.


  • INMEDIO -ALLEE BEVÁZÁRLÓKÖZPONT
    1117 BUDAPEST, OKTÓBER HUSZONHARMADIKA UTCA 8-10.

    nyomtatott médium, külföldi sajtótermék, időszaki kiadvány, családmagazin, bulvár sajtó, nyomtatott média, életmódmagazin, élelmiszeripari magazin, helyi kiadvány, sajtótermékkiadás, idegen nyelvű


  • HÍRLAP - DOHÁNY
    1021 BUDAPEST, HUVÖSVÖLGYI ÚT 138.

    dohány, névjegy, stop shop hűvösvölgy, hírlap


  • CHURCHILL SHOP - SAVOYA PARK
    1117 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS ÚT 19.

    Telefon: +3670/618-18-84;


  • GO PRINT - CAMPONA BUDAPEST
    1222 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT

    1994 óta folyamatosan bővülő szolgáltatásainkkal állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére. Szolgáltatásainkkal és termékeinkkel naprakészek vagyunk a piacon. A minőséget, gyorsaságot és pontosságot kínáljuk, korszerű technológia mellett. Üzleteinkben bélyegző-, névjegykártya-készítéssel, lézeres és mechanikus gravírozással, cégtáblák, reklámtáblák készítésével, matricavágással, laminálással, póló-feliratozással és különböző nyomtatási munkákkal (meghívó, szórólap, boríték, levélpapír, etikett, kitűző). fénymásolással, spirálozással és hőkötéssel, ajándéktárgyakkal, nyomtatványboltunkban nyomtatványokkal és különböző író- és irodaszerek nagy választékával várjuk ügyfeleinket.


  • LIBRI KÖNYVÁRUHÁZ -ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    1117 BUDAPEST, OKTÓBER HUSZONHARMADIKA UTCA 8-10.

    Az elmúlt évek számos elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája. Jegyiroda: +36 1 577-4974


  • CHILLS HEADSHOP - MAMMUT
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 2-6.

    Mammut I., 3. emelet, a mozi bejáratnál a sarkon.


  • DEKAMERON KIADÓ
    1036 BUDAPEST, PACSIRTAMEZŐ U. 22/B

    Kiadónk fő tevékenységi körei: útikönyv kiadás, a magyar- és világirodalom legkiválóbb értékeink közreadása, oktatási, tudományos, ismeretterjesztő anyagok és tanulói segédletek megjelentetése.


  • FEKETE SAS KÖNYVKIADÓ BT.
    1064 BUDAPEST, VÖRÖSMARTY UTCA 53 ||/26.

    Fekete Sas Kiadót 1990-ben alapította Fazakas István kiadói szerkesztő egyéni vállalkozásként, elsősorban szépirodalmi, társadalomtudományi, néprajzi, művelődés- és kultúrtörténeti műveket jelentet meg.


  • MACMILLAN KÉPVISELET
    1085 BUDAPEST, KÖLCSEY U. 2

    Cégünk angol nyelvű tankönyvkiadással foglalkozik.


  • MIKSPORT BT.
    1149 BUDAPEST, ANGOL U. 65-69.

    Cégünk könyvkiadót üzemeltet.


  • NET MÉDIA ZRT.
    1033 BUDAPEST, POLGÁR U. 8-10.

    A 1999-óta hazai online gazdasági hírpiac markáns szereplője a portfolio.hu. A kezdeti kisbefektetői információs oldal mára a gazdasági élet vezető véleményformáló portáljává vált. Teljesítményét mi sem példázza jobban, mint a szakmai elismerések sora, a lap alkotóinak folyamatos független szakértői megnyilatkozásai más médiában és a lap látogatottságának, olvasói létszámának folyamatos, dinamikus növekedése. A lap szerkezetének rendszeres fejlesztése lehetővé teszi, hogy újabb és újabb olvasói csoportokat érjen el egyedi hangvételű tartalmával, ezzel biztosítva a site online marketing eszköz súlyának növekedését is.


  • TOBACCO - MAMMUT I.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.

    dohány, névjegy, mammut hírlap, hírlap, újság, újság forgalmazás


  • MOONLIGHT MÉDIA BT-FÉNYMÁSOLÁS -RÓZSAKERT BUDAPEST
    1026 BUDAPEST, GÁBOR ÁRON UTCA 74.

    MOONLIGHT MEDIA FéNYMáSOLó Szolgáltatásaink: - Fekete-fehér és színes fénymásolás, nyomtatás - Névjegykártya készítés - Bélyegző készítés - Szövegszerkesztés - Boríték, levélpapír nyomtatás - Szórólap készítés - Meghívó készítés - Spirálozás, laminálás - Szkennelés - Fax küldés és fogadás - HP és Canon nyomtató tintapatronok, tonerek - Fehér és színes másolópapírok, kartonok - Bélyegző festékek, cserepárnák, tokok, - Bélyegzőpárnák, bélyegzős tollak - Faxpapírok - Fotópapírok - Normál és légpárnás borítékok - Floppy disc-ek - Írható- és újraírható CD lemezek


  • GO PRINT-- MAMMUT I.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 2-6

    ELHELYEZKEDÉS: Mammut I. földszint Üzleteinkben bélyegző-, névjegykártya-készítéssel, lézeres és mechanikus gravírozással, cégtáblák, reklámtáblák készítésével, matricavágással, laminálással, póló-feliratozással és különböző nyomtatási munkákkal (meghívó, szórólap, boríték, levélpapír, etikett, kitűző). fénymásolással, spirálozással és hőkötéssel, ajándéktárgyakkal, nyomtatványboltunkban nyomtatványokkal és különböző író- és irodaszerek nagy választékával várjuk ügyfeleinket. Üzleteinket megtalálja a nagyobb üzletházakban, bevásárlóközpontokban, forgalmas, könnyen megközelíthető helyeken.


  • HUNGAROPRESS SAJTÓTERJESZTŐ KFT.
    1097 BUDAPEST, TÁBLÁS U. 32.

    A Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. volt az első olyan lapterjesztő cég, amely kifejezetten a külföldi lapok hazai értékesítésére jött létre 1990-ben.


  • LIBROPRESS 2000 KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1119 BUDAPEST, BORSZÉKI UTCA 21 - 23

    A LibroPress 2000 Kft. nemzetközi kiadványok hivatalos magyarországi importőre, nagykereskedelmi forgalmazója és előfizetői ügynöksége.


  • MAGYAR HÍRLAP KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ ZRT.
    1145 BUDAPEST, SZUGLÓ U. 14.

    Cégünk lapkiadással foglalkozik. Politikai napilap. Az 1968-ban alapított újságot a Magyar Hírlap Rt. adja ki, tulajdonosa a Ringier Kiadó Kft.


  • BO-MA FOOD KFT.
    1181 BUDAPEST, WLASSICS GYULA

    BO-MA Food Kft. Fornetti helyben sütött pékáru, üdítők, kávé, cukrászati és hidegkonyhai készítmények, szendvicsek, olaj felhasználása nélkül készített gyors ételek, fagylalt, telefonkártyafeltöltés, hírlap. Üzlet címe: 2030, Érd, Budai u. 20. fsz.


  • DOHÁNYBOLT - DUNA PLÁZA
    1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 178.

    dohánygyártás, dohánytermesztés, vágott dohány, dohánygyár, dohányáru, dohány, minoségi szivarkínálattal, cigarettadohány, ital, dohánykellék, dohányfermentálás, növény, dohánygyártó, szivardohány,


  • EXPRESSZ MAGYARORSZÁG ZRT. -EUROCENTER ÓBUDA
    1032 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 154.

    reklám szolgáltatás, hirdetésfeladás, médi, névjegy, hirderési szolgáltatás, apróhírdetés, apróhirdetési ajánlatok, reklám, hírfeladás, expressz apróhirdetés, hírlap, média szolgáltatás, expressz


  • SMART PONT CENTRUM-CAMPONA
    1222 BUDAPEST, NAGYTÉTÉNYI ÚT 37-43.

    Extra előnyök csak a SMART Pont Centrumokban! SMART pontjaival miért itt jár a legjobban? Mert a SMART katalógus csaknem összes ajándékát egy helyen, egyszerre megismerheti és kipróbálhatja. Mert pontjait a helyszínen beválthatja, és az ajándékokat azonnal haza is viheti. Mert SMART kártyájával kapcsolatos ügyeit személyesen, gyorsan elintézheti. Mert különleges SMART akcióinkat, kedvezményeinket is csak itt, a SMART Pont Centrumokban veheti igénybe.


  • SMART PONT CENTRUM - DUNA PLAZA BUDAPEST
    1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 178

    legnépszerűbb gyermekhősökkel, mesefigurákkal, folyamatos akcióinkkal, megújult termékválasztékunkkal várjuk Önt a SMART PONT CENTRUMBAN!


  • GO PRINT-NYOMTATVÁNY, PAPÍR, ÍRÓSZER
    1071 BUDAPEST, DAMJANICH U. 19.

    levélpapír, gyornyomtatás, ajándéktárgyak, fénymásolás, dohány, cégtáblák, névjegykártyakészítéssel, spirálozással, boríték, kitüzo, névjegy, bevásárlóközpontokban, gravírozás, árkád üzletház budapest


  • GO PRINT- BUDAPEST - PÓLUS CENTER
    1152 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT 131

    Üzleteinkben bélyegző-, névjegykártya-készítéssel, lézeres és mechanikus gravírozással, cégtáblák, reklámtáblák készítésével, matricavágással, laminálással, póló-feliratozással és különböző nyomtatási munkákkal (meghívó, szórólap, boríték, levélpapír, etikett, kitűző). fénymásolással, spirálozással és hőkötéssel, ajándéktárgyakkal, nyomtatványboltunkban nyomtatványokkal és különböző író- és irodaszerek nagy választékával várjuk ügyfeleinket. Üzleteinket megtalálja a nagyobb üzletházakban, bevásárlóközpontokban, forgalmas, könnyen megközelíthető helyeken.


  • JANI TRAFIK
    1204 BUDAPEST, LÁZÁR UTCA 94

    Totó-Lottó, hírlap.Trafikaru különböző fajtájú dohány és /vízi/ pipa kiegészítők.


  • PERFEKT-POWER KFT.
    1096 BUDAPEST, HALLER U. 40.

    Vezetési-, szervezetfejlesztési tanácsadás, kommunikációs, tárgyalástechnikai, üzletkötési és vezetőképző tanfolyamok, tréningek, workshop


  • INMEDIO - MAMMUT II
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 2 -6

    Inmedio ELHELYEZKEDÉSE: Mammut II. 2. emelet


  • GO PRINT-FLÓRIÁN ÜZLETHÁZ
    1033 BUDAPEST, FLÓRIÁN TÉR 6-9.

    Üzleteinkben bélyegző-, névjegykártya-készítéssel, lézeres és mechanikus gravírozással, cégtáblák, reklámtáblák készítésével, matricavágással, laminálással, póló-feliratozással és különböző nyomtatási munkákkal (meghívó, szórólap, boríték, levélpapír, etikett, kitűző). fénymásolással, spirálozással és hőkötéssel, ajándéktárgyakkal, nyomtatványboltunkban nyomtatványokkal és különböző író- és irodaszerek nagy választékával várjuk ügyfeleinket. Üzleteinket megtalálja a nagyobb üzletházakban, bevásárlóközpontokban, forgalmas, könnyen megközelíthető helyeken. Amíg Ön bevásárol, bélyegzője, névjegykártyája, szórólapja elkészül, személyre szólóvá tesszük a kiválasztott ajándéktárgyat gravírozással vagy színes feliratozással. Nyitvatartásunkkal, valamint szolgáltatásainkkal az Ön igényeinek igyekszünk eleget tenni.


  • HÍRLAP MAGAZIN - MAMMUT I.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 2-6.

    A pult elhelyeszkedése Mammut I. földszintjén.


  • KÖNYV HÍRLAP
    1026 BUDAPEST, SZILÁGY ERZSÉBET FASOR 121.

    dohány, könyv, budagyöngye, névjegy, hírlap


  • HÍRLAP MAGAZIN
    1123 BUDAPEST, ALKOTÁS UTCA 53.

    dohány, névjegy, mom park, hírlap


  • GO PRINT- CSEPEL PLAZA
    1211 BUDAPEST, II.RÁKÓCZI FERENC ÚT 154-170

    spirálozással, bélyegző készítés, csepel plaza, névjegykártya, ajándéktárgyakkal, levélpapír, fénymásolással, szórólap, spirálozás, névjegy, névjegykártyakészítéssel, reklámtáblák készítésével,


  • HÍRLAP DOHÁNY - RÓZSAKERT BUDAPEST
    1026 BUDAPEST, GÁBOR ÁRON UTCA 74.

    hírlapok, hírlap, külföldi újságok, szivarok, magazinok, magyar újságok, újság


  • GO PRINT-EUROCENTER ÓBUDA
    1037 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 154.

    Cégünk jelentős - több mint 10 éves - múlttal rendelkezik. Szolgáltatásainkkal és termékeinkkel naprakészek vagyunk a piacon. A minőséget, gyorsaságot és pontosságot kínáljuk korszerü technológia mellett. Üzleteinkben bélyegző-, névjegykártyakészítéssel, lézeres- és mechanikus gravírozással, cégtáblák, reklámtáblák készítésével, matricavágással, laminálással, póló feliratozással és különböző nyomtatási munkákkal (meghívó, szórólap, boríték, levélpapír, etikett, kitüző). fénymásolással, spirálozással és hőkötéssel, ajándéktárgyakkal, nyomtatványboltunkban nyomtatványokkal és különböző író- és irodaszerek nagy választékával várjuk ügyfeleinket. Üzleteinket megtalálja a nagy áruházakban, bevásárlóközpontokban, forgalmas, könnyen megközelíthető helyeken. Amíg Ön bevásárol bélyegzője, névjegykártyája, szórólapja elkészül. Nyitvatartásunkkal, valamint szolgáltatásainkkal az Ön igényeinek igyekszünk eleget tenni.


  • MŰSOR-HANG MŰSORSZOLGÁLTATÓ KFT.
    1133 BUDAPEST, VÁCI ÚT 78/B

    A Gazdasági Rádió ma már nemcsak az ország központi régiójában, Budapesten és Pest megye legtöbb településén szól a 105, 9 MHz-en, hanem balassagyarmati székhellyel Nógrád megyében a 95, 7 MHz-en, egri székhellyel Heves megyében a 100, 7 MHz-en, valamint Borsod- és Hajdú Bihar megye számos településén is.


  • TÓTH ÉVA
    1222 BUDAPEST, LEÁNYKA U. 11

    Nagy múlttal rendelkező Ingatlanközvetítők dolgoznak cégünknél. Ingyenes adatbázis áll eladóink és vásárlóink rendelkezésére. Az Iroda Ügyvédi háttérrel dolgozik. Szakszerű reklámtevékenységgel, értékbecsléssel, állunk ingatlanjaikat értékesíteni, kiadni kívánó ügyfeleink részére. Az Iroda a budafoki lakosoknak fénymásolási szolgáltatást is nyújt, bazár árut értékesít. Üzletünkben a Szerencsejáték Rt.is helyet kapott, Totó, lottó, sorsjegy valamint egyéb jegyek értékesítését is végezzük. Napi lapok, képes újságok forgalmazása is feladataink közé tartozik, a kisiskolásoknak is kedvezni akarunk, ezért némi édességet is a polcokra raktunk.


12