HANGSZEREK BUDAPEST
33 találat HANGSZEREK kulcsszóra BUDAPEST településen
Stúdiónk 1995 óta működik. Kezdetben egyszerű demofelvételeket készítettünk együtt feljátszással DAT magnóra, majd fokozatosan elértük, hogy a kor követelményeinek megfelelően digitális technikával rögzítsünk, leginkább CD-re. A feljátszóhelyiség viszonylag nagy területe és akusztikája lehetővé teszi, hogy nagyobb létszámú együttesek is kényelmesen elférjenek, s ha kell együtt, egyszerre feljátszva rögzítsük több sávon a felvételeket, mindamellett, hogy természetesen minden hangszer külön-külön, tetszés szerinti sorrendben is felvételre kerülhet. A felvett hanganyag keverését, ha igény van rá, a zenekarok saját maguk is elvégezhetik. A keverést követően elvégezzük a masterelést és az elkészült anyagot audió CD-re rögzítjük, illetve másoljuk át. Természetesen lehetőség van arra is, hogy a felvett hanganyagot keverés nélkül, audió, illetve Wav formátumban mentsük ki, amennyiben egy utólagos, vagy ismételt keverésre lenne igény, vagy szükség.
CSERÉPVÁROS a WestEnd City Centerben az aluljárószint, Jókai sétány 1.
Hangszerboltunkban főleg a gitárok, és a hozzá tartozó erősítők, effektek várnak kipróbálásra, és megvásárlásra. Műhelyünkben, sokak megelégedésére, immár másfél évtizede változatlan lelkesedéssel folyik a hangszerészmunka. Profilunk főként a gitár, de mindenféle vonós-pengetős hangszernek ellátjuk a baját. Minden nyűgöddel fordulhatsz hozzánk, a legkisebb beállítástól, pickupcserétől, a bundozásig állunk rendelkezésedre. A kész munkáért, ha teheted, személyesen gyere, mert amíg nem vagy teljesen elégedett az eredménnyel, úgysem engedünk el! Ha kérdésed van a hangszereddel kapcsolatban, gyere, szaktanácsadással is szívesen várunk.
A www.kid-shop.hu/jatekshop 2010-ben kezdte európai uniós nagy játékgyárak minőségi termékeinek forgalmazását kizárólag a neten. Tehát az adott cím csak székhely, játékbolt nem üzemel. Gyártók, illetve termékcsoportok : Artesania Beatriz, BabyOno, Berchet, Big, Chicos, Coloma, Crayola, Deal Makers, Dickie, Disney On Wheels, Ecoiffier, Eichhorn, Ferbedo, Fun to see, Götz, Injusa, Lerado, Molto, Nicotoy.
FIZIKASZERTÁRAK ELEKTROMOSSÁGTANI KÍSÉRLETI ESZKÖZEINEK FELÚJÍTÁSA, JAVÍTÁSA, HIÁNYPÓTLÁSA. Vizuáltechnikai eszközök forgalmazása és javítása
Több, mint 20 év tapasztalat, az ország vezető hangszerboltja, a legnagyobb márkák, a legjobb árak.
illóolaj, ajándék tárgyak online ajándékbolt, kézműves ajándéktárgyak, ajándék, djembék, rácsodálkozás, hazai kerámiák, kerámia, hangszerek, webshop, kendő, vizipipák, füstölőtartók, tartódoboz,
Hollywood Rose együttes zenei pályafutása A 2003. év nyarán, javarészt a Sucker Punch és az Alabama tagjaiból Budapesten, végre alakult egy banda, mely a nagy sikerű, mai napig hatalmas rajongótáborral rendelkező (és nemrégiben egy hazai vonatkozású botránnyal is reflektorfénybe került) legenda, a GUNS N ROSES együttes számait játsza. Nevünk: Hollywood Rose - és ez abszolút magáért beszél, hiszen az ősidőkben (mikor az eredeti Roses alakult) ez volt az a név, melyet Axl és Izzy választott az akkor feltörekvőben lévő projectjének.
Mobil elérhetőségünk: 20/369-9398 Cserépváros 1999-ben kezdte működését, de nem előzmények nélkül, keramikus cégek, a Szoborkány Stúdió és a Rakukerámia tulajdonosai hozták létre, kézműves termékek kiskereskedelmére. Nálunk minden az ajándékozásról és a lakberendezésről szól, és arról az élményről, amit távoli országok, dzsungelek mélyén, apró isten háta mögötti falvakban lakó fafaragók és kézművesek munkáinak megismerése jelent.
Cégünk forgalmaz többek között Yamaha hangszereket is.
ELHELYEZKEDÉSÜNK Mammut I. földszintjén.
1982-ben született Budapesten. Négyéves korában kezdett el zongorázni. Tízéves korától a Budapesti Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziumban a Yamaha Alapítvány növendéke volt. Tizenkét évesen rendkívüli tehetségként vették fel a Budapesti Bartók Béla Konzervatórium zongora-előadóművész szakára.
Az Afrosound Hangszerbolt az afrikai zenekultúrát szeretné megismertetni az idelátogatóval. Hangszerboltjában autentikus és világzenei hangszerekkel ismerkedhet meg, melyek ha megtetszenek megvásárolhatók. Ezen kívül afrikai ékszereket, ajándéktárgyakat is talál az üzletben, melynek falait afrikai fotók díszítik, amelyek rendszeresen cserélődnek. Előadások keretében Afrika országaihoz lehet közelebb kerülni.
hastánckendők, djembék, ajándék doboz, ékszerdoboz, bizsu, táskák, hazai kerámiák, trendi ékszerek, textil, kendők, hangtálak, kíváncsiság, füstölő tartők, hastánc kendő, könyvek, lakberendezés,
Ezüstkoszorús hangszerkészitő mester, előadóművész, népi iparművész, tanás, népzenekutató
Furulyák, kavalok, körtemuzsikák, dorombok, töröksípok, xilofonok, zúzoló, csattogó, nádfurulya, szarutülkök és egyéb szaru alapanyagú tárgyak jellemzik kínálatunkat.
- TAJTI-MUSIC HANGSZER-KERESKEDELMI KFT.
1075 BUDAPEST, KÁROLY KÖRÚT 13-15.
5 csillag 1 vélemény alapjánHangszer kis- és nagykereskedelem, hangszer kiegészítők gyártása, hangosítás, technikai bérlemény, szervíz
Iskolánk elődje, a XXII. kerületi Zeneiskola 1970-ben alakult. Kezdetben hegedű, zongora, gordonka, gitár, magánének, fúvós hangszerek, valamint szolfézs tanszakokon folyt az oktatás.
Termék kategóriák Gitár dolgok Billentyűs hangszerek Vonósok Fúvósok Ütős hangszerek Hangosítás Showtechnika Stúdió eszközök Szervíz
hangszerboltok, pengetős, marshall, jamaha, pa hangtechnika, ashton, ütős hangszerek, hangszerek, fúvós hangszerek, vonós hangszerek, billentyűs hangszerek, hangszer, korg
Cégünk az Opera Zongoraterem Budapest belvárosában, az Operaház szomszédságában működik. A Hajós utca már a két világháború között is a zongorajavítás és kereskedelem egyik fő központja volt. Cégünk első üzletét a Hajós utca 25. szám alatt 1996-ban nyitotta meg, ahol ma is nagyrészt a műhelyben, igen magas színvonalon, igényesen felújított zongorákat és pianínókat, valamint zongoraszékeket- és padokat, továbbá tartozékokat forgalmazunk.
Célunk olyan honlap elkészítése, amely új ügyfeleket hoz cégének, illetve a jelenlegi ügyfeleit tájékoztatja. Az interneten való professzinális megjelenéséhez szükséges eszközöket biztosítjuk: domain név, tárhely, stb. Eddig elkészített honlapjaink kivétel nélkül megtérültek ügyfeleinknek.
Az Europower Kft 1990.-ben alakult. Fő profilja a hangtechnikai berendezések forgalmazása.
Mobil elérhetőségünk: 20/369-9390 Nagykereskedésünkben kizárólag kereskedőket és viszonteladókat szolgálunk ki!
Hangszerüzlet
A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR 60 ÉVES A MÁV-nak feladata mindazt szállítani, ami az ország felépítéséhez szükséges.
A Fon-Trade Music Kft. javítóműhelyeiben mesterek irányításával, a legmodernebb és tradicionális technikák ötvözésével, eredeti gyári alkatrészek felhasználásával folyik a munka. Így a garancia is magától értetődik. Az aktuális vállalási határidőkről kérjük, érdeklődjön telefonszámainkon. Fuvolák párnázása Straubinger párnákkal! Csider Károly aranykoszorús Hangszerész Mester a Straubinger párnázási rendszer hivatalos magyarországi képviselője.
Powerstate Amplifiers - hangszerek
A számítógépek és nyomtatók mellett routerekhez, digitális kamerákhoz, faxokhoz, elektronikus hangszerekhez, játékokhoz is beszerezzük a megfelelő memóriát.
javítás, hangszerkészítés, hangszer bizományi, fúvós hangszerek, hangszerboltok, használt hangszerek, hangszerjavítás, hangszer, hangszerek
Zenés szolgáltatás esküvői ceremóniára, vacsorára, céges és egyéb rendezvényekre.
Cégünk hangtechnikával foglakozik.
gyerek napszemüveg, glan collection, női kiegészítők, escada, avanglion, hello kitty, ajándék, jean paul gaultier, westend city center, playboy, férfi ékszer, ékszer, bizsu, bizsu ékszerek, óra
