HASZNOSÍTÁS BUDAPEST
92 találat HASZNOSÍTÁS kulcsszóra BUDAPEST településen
A Smart Immoconsult Kft. 2009-ben létrehozott, a tulajdonosok több mint tíz éves ingatlanpiaci szakmai tapasztalatain alapuló, 100%-ban magyar vállalkozás, mely alapvetően az ingatlanok hasznosítására, működtetésére és fenntartására vonatkozó feladatok ellátását tűzte ki célul.
A DunaTec cégcsoport a környezetvédelem területén elsősorban talaj, illetve talajvíztisztítási projektek komplex lebonyolításában vállal szerepet. Magyarország területén folyamatosan végzünk állapotfelméréseket, műszaki beavatkozási tervek elkészítését, mentesítő rendszerek kiépítését, mentesítés alatti monitoring rendszerek, valamint kármentesítő rendszerek üzemeltetését, a kármentesítés végeztével záródokumentáció benyújtását az illetékes környezetvédelmi felügyelőséghez. Kármentesítési tevékenységünk gyakorlása közben mindig a hatályos jogszabályi háttér adta kereteken belül törekszünk az ügyfél számára optimális megoldás végrehajtására. A DunaTec csoport fiatal, dinamikus és képzett szakembergárdája a mögötte álló technikai háttérrel képes a Megbízók igényeinek a kármentesítési projektek minden szegmensében megfelelni.
egyéb kiskereskedelem, hasznosítás
Telefonszám : 1/399-2060.
bérbeadás, ingatlan hasznosítás
A mini szélgenerátorok (INCLIN 250w - 6Kw) és az ehhez kapcsolódó alkatrészek (inverterek, akkumulátorok) kereskedelme, felszerelése és javítása mellett a Napelemes rendszerek és a minőségi hálózatba visszatöltő Inverterek forgalmazása, rendszerek tervezése és szerelése is folyamatosan előtérbe került.
Soltec Kft. 1997-ben alakult, elsősorban napenergia hasznosítás területén fejt ki tevékenységet
SZOLGÁLTATÁSOK: . Felszíni olajszennyezések kezelése Olajjal szennyezett talaj tisztítása Szénhidrogénnel szennyezett talaj mentesítése Szennyezett talaj tisztítása Talajszennyeződés vizsgálata Mentesítési tanácsadás Talajcsere Energetikai célú hasznosítás Ipari hulladék újrahasznosítása Ártalmatlanítás Emulziók kezelése, bontása
A Wattmester Alternatív Áramszolgáltató Kft. 2002. március 1-től a MINOR Holding Zrt. által koordinált cégcsoport tagjaként, jogfolytonosan viszi tovább a MINOR Rendszerház Zrt. Biztonsági Áramellátás Üzletágának jogait és kötelezettségeit. A hosszútávú, jó partnerkapcsolatainknak köszönhetően elértük az új cégstruktúrát lehetővé tevő fejlettségi szintet. Régi és leendő partnereink természetesen továbbra is ugyanazokkal az elkötelezett kollégáinkkal lesznek kapcsolatban, akik várakozásaink szerint még magasabb szinten fogják a biztonsági áramellátással kapcsolatos igényeiket kielégíteni.
A Skanska eddig két nagyméretű kiskereskedelmi üzletházat, valamint négy irodaépületet adott át Budapesten. Emellett a közeljövőben további fejlesztések várhatók.
Az AMB Biztosítási Alkusz Kft 1994-ben alakult Budapesten. Cégünk fegyelmezett tanácsadói-szakértői gárdával működik a fővárosban, illetve az ország egész területén. Kapcsolatunk ügyfeleinkkel személyes jellegű. Önnek elég felkeresni irodáinkat, vagy értékesítési tanácsadóinkat biztosítási igényeivel.
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, kiskereskedő, épületgépészet, fűtéstechnika, hűtéstechnika, légtechnika, energia, építészet, napenergia, hasznosítás
Az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Zrt-t 1996-ban alapította Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata. Az ERVA Zrt. kizárólagos tulajdonosa a VII. kerületi önkormányzat. A társaság az önkormányzattal kötött megbízási szerződés alapján végzi tevékenységét. A cég feladata elsősorban a kerület tulajdonában lévő ingatlanok hasznosítása, kezelése. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint az ERVA Zrt. alapítója a 691/2006. ( XII.15. ) sz. határozatával úgy döntött, hogy az 1992-ben alakult Erzsébetváros Kft. által végzett tevékenységeket ( Önkormányzati épület és lakás fenntartás, Társasház kezelés, Parkolóház üzemeltetés, Építőipari és szakértői tevékenység, Ingatlan hasznosítás ) 2007. május 31-i hatállyal az ERVA Zrt. veszi át.
irodaház hasznosítás, iroda bérbeadás, ingatlanfejlesztés
A Hydol Bt. vállalja márkafüggetlenül szivattyúk javítását, szervizelését, telepítését. Épületüzemeltetési megoldások, átalánydíjas karbantartási szolgáltatások.
Kizárólagos joggal biztosítunk, illetve közvetítünk bel-és külföldi gyógyüdüléseket, rekreációs és egészségmegőrző programokat a Dimenzió Egészségpénztár, az Évgyűrűk Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár, és a Harmónia Egészségpénztár tagjai részére, akik egyéni számlájuk terhére vehetik igénybe szolgáltatásainkat.
Ttöbb évtizedes szakmai gyakorlatra tettek szert a bűnügyi, ezen belül a vagyonvédelem szakterületén, valamint a munkavédelem, a tűzvédelem, tűzmegelőzés, a környezetvédelem, és a katasztrófavédelem területén.
A HPV Hungary Építő és Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság - 1994 decemberében alakult. Tevékenységi köre kizárólag saját ingatlanainak fejlesztése és hasznosítása.
Tevékenység - Szenny- és csapadékvíz elvezetése
szabadalom hasznosítás, laboratóriumi eszköz, vegyszer, épület bérbeadás, egészségügy
B.S.R Center A GVA Hungary a GVA Worldwide nemzetközi ingatlantanácsadó hálózat magyarországi tagja. Hálózatunk öt kontinensen több mint 100 irodával képviselteti magát, melyek a hálózat tagjai közötti együttműködésre és az egyes irodák által megszerzett helyi tapasztalatokra támaszkodva magas színvonalú ingatlanpiaci szolgáltatásokat nyújtanak.
Az Aquincum Logisztikai Park a III. kerület kereskedelmi/raktározási zónájának egyik utolsó fejlesztései területén helyezkedik el.
Vállalkozásunk saját és bérelt ingatlan hasznosításával foglalkozik.
Cégünk beruházási főválalkozással foglalkozik.
Tel: +36-20-801-2286, +36-1-203-7876.
Cégünk a napenergia-rendszerek építésénél a közel 20 éves gyártási tapasztalattal rendelkező német IKARUS SOLAR cég által gyártott, és a SOLTEC Kft. által forgalmazott berendezéseket építi be. Ezek között megtalálhatók használati melegvíztárolók, a rendszerek működését szabályzó digitális vezérlők, napkollektorok és napelemek.
Termékeink:Gépészet, tervezés, gyártás, szervíz,
Az Eurowind Hungary Kft. abból a célból alakult, hogy Magyarországon is meghonosítsa ezt a világszerte méltán népszerű, egyre hatalmasabb méreteket öltő iparágat, a szélenergiát.
Cégünk 1993-ban kezdte meg működését a hazai ingatlanpiacon s ma már valamennyi kereskedelmi ingatlanpiaci szegmensen professzionális megoldásokat kínálunk Ügyfeleinknek. 2004 végén nevet és arculatot váltottunk és ESTON International Ingatlantanácsadó Zrt. néven folytattuk tevékenységünket az addig megszokott szakmai minőséget és megbízhatóságot garantálva. Cégfilozófiánk szerint csak olyan ingatlanszolgáltató lehet sikeres, amely folyamatosan törekszik az új, innovatív megoldások kutatására és gyakorlatba ültetésére. Kivívott szakmai elismertségünk és elért eredményeink koncepciónk helytállóságát bizonyítják. Az ESTON International tagja a rangos ingatlanközvetítőket és tanácsadókat tömörítő nemzetközi szervezetnek az ONCOR International-nek. A NY-i tőzsdén is jegyzett Apollo L.P. csoport tagjaként világszerte 32 országban jelen lévő szervezet 2009-ben több mint 13 milliárd USD értékű ingatlanportfólióhoz kapcsolódóan nyújtott szolgáltatásokat.
gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, kiskereskedő, épületgépészet, tanácsadás, fűtéstechnika, környezetvédelem, energia, hőszigetelés, napkollektor, napenergia, hasznosítás
A cég 1994-ben alakult és pénzügyi szoftverfejlesztéssel készítéssel foglalkozott napjainkig a takarékszövetkezeti pénzintézeteket szolgálta ki. A gazdasági és társadalmi környezet változása 2011 tavaszán teljes profilváltás révén az, megújuló energia iparág felé vitte el a tevékenységét a régit feladva. Fiatal nagy tapasztalatú agilis mérnökeink, és technikusaink szabad kezet kapva a fejleszt ében, kifejlesztettek egy olyan korszerű füstgáz hasznosító berendezést, ami megállta a legszigorúbb biztonsági, és műszaki vizsgálatok követelményeit és előírásait. Természetesen a vevő fejével gondolkozva a lehető leggazdaságosabb tervek alapján megfizethető áruként lépünk vele most a piacra.
Az 1991-ben alakult ÖKOCENTRUM Zrt. illetve az általa létrehozott leányvállalati cégcsoport meghatározóan ingatlanfejlesztési, ingatlanforgalmazási tevékenységet folytat.
A Windenergy elsosorban szélenergia hasznosító rendszereket forgalmaz és telepít.
A közalapítványt a Magyar Köztársaság Kormánya a Párizsi Békeszerződésben vállalt nemzetközi jogi kötelezettség teljesítésére határozatlan időre hozta létre.
Cégünk vagyonkezeléssel foglalkozik.
ingatlan értékbecslés, ingatlanajánlat, ingatlanügylet, kiadó ház, ingatlanvagyon, eladó ingatlan, vállalati ingatlan, ingatlanbérlet, ingatlangondnokság, lakóingatlan-közvetítés, külterületi ingatlan
hasznosítás
Cégünk, a Naplopó Kft. 1997. január 1-én alakult. Tevékenységi körünk korszeru napkollektoros hohasznosító rendszerek megvalósítása. Munkatársaink elkötelezettek a környezetbarát, megújuló energiákat hasznosító berendezések mellett. Célunk a Naplopás, vagyis a Nap tiszta, kimeríthetetlen és ingyenesen rendelkezésre álló energiájának hasznosítása. Az elmúlt években megvalósítottunk Magyarországon több mint 800 napkollektoros rendszert, felszereltünk több mint 15.000 négyzetméter napkollektort. Megvalósult rendszereink dönto többsége családi ház, de ezek mellett készítettünk nagyobb rendszereket is például szállodák, iskolák és óvodák számára. A felsooktatást és kutatást segíto rendszereink muködnek a Budapesti Muszaki Egyetemen, valamint a Veszprémi, a Keszthelyi és a Mezotúri egyetemeken.
Az Öko-Pack Kht. a csomagolási hulladékok hasznosítását szervezi, finanszírozza 2003 óta.
- GX DESIGN STÚDIÓ, ÉPÍTÉSZ-MÉRNÖK-TERVEZŐ-IRODA-KFT
1027 BUDAPEST, MARGIT KÖRÚT. 34., BALÁZS BÉLA U. 34/B
5 csillag 1 vélemény alapjánÉpítészmérnök stúdióként fő profilunk az építésügyi tervezés, szakértés és műszaki ellenőrzés. Számunkra fontos, hogy megrendelőink elégedettek legyenek munkánkkal, ezért a határidők betartását mindig szem előtt tartjuk. Jelentős tapasztalattal rendelkezünk mind a tervezés, mind az épület kivitelezése során felmerülő problémákkal kapcsolatban. A megrendelői igények teljes kiszolgálása érdekében ismeretünket folyamatosan bővítjük. Szoros kapcsolatokat ápolunk építőipari szövetségekkel, szervezetekkel, a Zöldtetőépítők Országos Szövetségének munkáját elnökségi tagként is támogatjuk.
Irodánk családi házak, többlakásos társasházak, lakóparkok építészeti tervezését végzi.
Napra kész megoldások Napenergia hasznosítás, napkollektor, légkollektor, használati melegvíz, HMV tároló, hibrid, légfűtés, léghűtés, szellőztetés, napelem, légkondicionálás, abszorber, medencefűtés SolarVenti, Climasol
Cégünk levegőtisztaság-védelemle, vízminőség-védelemel, illetve hulladékgazdálkodással foglalkozik.
Az ECHO-csoport egy 100 %-ban magyar tulajdonú, az ingatlanpiacon 1999 óta jelenlévő és egyre növekvő forgalmat bonyolító, folyamatosan és sikeresen bővülő cégcsoport. Mára tíz megyeszékhelyen működnek irodáink, és munkatársaink további tizenkét városban állnak ügyfeleink rendelkezésére. Ezenfelül több külföldi ingatlanforgalmazóval van együttműködési megállapodásunk, ami lehetővé teszi, hogy szerepet vállaljunk külföldi ingatlanok értékesítésében, illetve megvásárlásában. Működésünk hetedik évére ügyfélkörünk meghaladta a negyvenezret, honlapunkat évente tizenötezernél is többen látogatják, naponta frissített számítógépes adatbázisaink pedig garanciát jelentenek arra, hogy a minket megbízó ügyfelek kínálata a piacon jelenlévő mindenkori aktuális kereslettel
Cégünk HungaroMills Professzionális szélturbinák áramtermelésével foglalkozik.
Cégünk komunális és ipari szenyyviztisztitással foglakozik, környezetvédelmi szolgáltatásokat nyújt.
Hulladék papír másodlagos felhasználása; vendéglátás; ingatlan hasznosítás
hasznosítás
Mobil: 06 30 944-4818.
Az 1990-ben alapított SOLART-SYSTEM KFT ügyvezeto igazgatója Pálfy Miklós okleveles villamosmérnök. A Magyar Napenergia Társaság (MNT) Fotovillamos szekciójának vezetoje. Az MTA Energetikai Bizottság Megújuló Energetikai Albizottságának tagja. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) Napelemek Munkabizottságának alapítója és vezetoje, az Automatizálási Szakosztály Elnökségének tagja. A Nemzetközi Napenergia Társaság (ISES) tagja. Az European Photovoltaic Technology Platform tagja.
12
