HIDEGBURKOLÁS BUDAPEST


54 találat HIDEGBURKOLÁS kulcsszóra BUDAPEST településen

  • KIS JUDIT LAKBERENDEZŐ
    1042 BUDAPEST, IV. KERÜLET, ÁRPÁD ÚT
    Képek (14)

    1997-ben szereztem okleveles lakberendezői végzettséget, akkoriban még meglepő dolog volt lakberendező segítségét igénybe venni, ma már egyre többen jutnak erre az elhatározásra. Több mint 13 éves szakmai tapasztalattal lakások, családi házak, üzletek, irodák, vendéglátóhelyek lakberendezési terveinek elkészítésével foglalkozom, valamint jól dolgozó szakembereim segítségével annak kivitelezésének felügyeletével, akár a kulcsrakész átadásig. Munkáim során ügyfeleimmel szoros együttműködés keretében tervezzük meg a berendezésre szánt teret úgy, hogy a megrendelő ízlését-egyéniségét fő szempontként figyelembe véve, azt szakmai tudomásommal vegyítve mindenki számára megfelelő eredményt hozzon. Munkám és feladatom egy megbízás során ügyfeleim segítése ebben a hatalmas nagy áruválaszték rengetegben, úgy hogy közben ne vesszen el szem elől az sem, hogy a lakás van értük és nem fordítva.

    grátisz terv


  • Díjazott Cég
    C MOZAIK BT. - BURKOLASWEB.HU
    1015 BUDAPEST, BUDAI U. / TOLDY F. U.
    Rating 33 csillag 4 vélemény alapján

    Budapesten és környékén: Tér-, és hidegburkolás | Laminált parketta | Vízvezeték szerelés Épületek, lakások teljeskörű felújítása, átalakítása | Gipszkarton - szerelés Minőségi munka korrekt áron 1995 óta http://burkolasweb.hu


  • Díjazott Cég
    BURKOLHAT KFT.
    1077 BUDAPEST, BETHLEN G. 9

    Burkolás precízen. Vállaljuk kerámia, gress, klinker, természetes kő, és üveg lapok precíz igényes lerakását. 0670-668-3680 http://www.burkolo.co.hu


  • Díjazott Cég
    FESTŐ-MÁZOLÓ
    1238 BUDAPEST, TÁNCSICS M.U.13

    Több mint húsz éve a kis és közepes méretű projektek mesterei vagyunk. íbudapesten és környékén válalunk minden nemű épületfelújítási és karbantartási munkálatokat. Az alapoktól, a tetőig, mindent rendbeszedünk, garanciával, gyorsan, szépen, tisztán. Kérjen árajánlatot, ingyenesen kiszállunk, és felmérjük az építmény állapotát, megkeressük az önök pénztárcájához legmegfelelőbb megoldást. Festés, mázolás, tapétázás, gipszkartonozás, fém, fa és kőkerítések építése, vízvezeték és villanyszerelés, tetőtérszigetelés, beépítés, falazás, vakolatok, hideg és melegborkolatok készítése, és minden, ami a felújítás része. irodaházak, gyárépületek, üzletek, magánlakások, és minden féle építmény tatarozása, javítása.


  • Díjazott Cég
    FLEPSZ BT
    BUDAPEST, TOMPA U.

    1961 óta tevékenykedem az építészetben, megrendelőim megelégedésére - lakóépületeik külső, belső felújításában, szépítésében. - Családi és társasházak felújítása, építése - Tetők cseréje - Kémény felújítás - Homlokzatszigetelés - Térkövezés (lerakás, átrakás, felszedés) - Egyéb épületasztalos munkák - Kocsibeálló, garázs teljes körű kivitelezése - Csempézés (kádépítés) - Falazás (kiváltás, átrakás, építés, bontás) - Burkolás


  • Díjazott Cég
    OROSZ ATTILA BURKOLÓ
    1126 BUDAPEST, BÜRÖK U. 10

    Igényes burkoló munkák, precíz csempézés Budapest és környékén. Fürdőszoba burkolás, terasz burkolás, lépcső-homlokzat-kerítés burkoló munkák, kerámia-klinker-gránit-mészkő-üveg lapokkal. Épített zuhanyzó, mosdópult készítés, kád beépítés.


  • FOGARASI BAU KFT.
    1052 BUDAPEST, ARANY JÁNOS U. 33.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    építőipar, gépészet, hidegburkolás, klíma, betörésvédelem, kőműves munka, lakatos munka, légtechnika, tapétázás, tetőfedés, villanyszerelés, víz, gáz, fűtésszerelés


  • KIS-PALOTA KFT.
    1154 BUDAPEST, KLAPKA GY. U. 4.

    gipszkarton, hidegburkolás, szobafestés, acélajtó


  • OSC KFT.
    1131 BUDAPEST, Babér u. 35

    Cégünk fontosnak tartja, hogy az Ön partnere lehessen, legyen szó akár családiháza megépítéséről, vagy bármely más üzleti célú projektjének megvalósításáról. Cégünk képzett építészmérnökökből és technikusokból álló vállalkozási csoportja szívesen nyújt Önnek segítséget vagy ad tanácsot ha tervezett épületének megvalósításával kapcsolatosan bármilyen alapvető- vagy részletkérdése merülne fel. Szívesen adnak segítséget a tervezéstől kezdődően az építőanyagok kiválasztásán át a kivitelezéssel, esetleg marketinggel kapcsolatos problémáiban is.


  • LAKÁSMENTŐ GYORSSZOLGÁLAT EV
    1172 BUDAPEST, JASZKISER

    Budapest területén és annak vonzáskörzetében vállalunk gyorsszolgálati jellegű munkákat. Üvegezés kényelmesen (háztól házig vagy helyszínen) Vízszerelési munkálatok (csőtörés javítása, csapcsere, egyéb javítások) Duguláslehárítás falbontás nélkül .Mindenféle ezermester munka. Lakásfelújítások A-Z ig.Szobafestés mázolás tapétázás, köművesmunkák, hidegburkolás, tető és ereszcsatorna javítás, ipari alpin technikával is. Megbízható antialkoholista, munkájára igényes munkatársak. Kisebb munkákat is elvállalunk, óradíjas elszámolással. http. www. lakasmento.hu Tel:06 70 516 85 56



  • 4 PALLÉR KFT.
    1196 BUDAPEST, BÁTHORI U. 117

    Teljes körű generálkivitelezés, hideg-, melegburkolás, homlokzatok, vakolatok kivitelezése.


  • P ÉS GY 2001 KFT.
    1204 BUDAPEST, SZABADSÁG U. 15/C.

    épület tervezés, állapotfelmérés, szakvélemény készítés, gépészeti tervezés, engedélyeztetések, statikai vizsgálat, kőműves munka, szigetelés, nyílászárók beépítése, kültéri burkolás, kültéri festés


  • Bálint János-Hideg burkolás. Profi burkolás. Építőipari kivitelezés. Konyha, fürdőszoba, komplett lakásfelújítás, vakolással, aljzatbetononással. Természetesen kültéri burkolást, medencék, gőzkabinok, gőzfürdők, nagyobb beruházások burkolását készséggel vállalom. Interneten a http://www.profiburkolas.atw.hu/-további információkat talál.


  • DESIGN TOP KFT
    1154 BUDAPEST, DAMKANICH 95

    Cégünk multja több mint negyven évre nyúlik vissza! Akkor kötelezte el édesapám magát a minőségi munka végzésére! Az épitőipar területén szerzett tapasztalatot kivánjuk önnek átadni a következő szolgáltatásokkal! Térburkolás, viacolor fektetés, burkolás, kőműves, és tetőfedő munka. Bizza szakemberre othonát! Tisztelettel Tömöri István


  • SIGMA CSEMPEVÁGÓ KERESKEDÉS-ABS GÉPKÖLCSÖNZŐ
    1133 BUDAPEST, XIII.Kerület, IPOLY U. 18
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (13)

    A Sigma márka világszinvonalú minőséget képvisel csempék és járólapok vágásához. Használata megbízható, pontos, precíz munkavégzést tesz lehetővé. A gépek kiválóan alkalmasak kerámia, greslap, porcelán, vékony márvány, klinker és terrakotta tipusú csempék vágásához.


  • Engedje meg, hogy bemutassam magam. Zsiga Roland burkoló vagyok. 2000 óta dolgozom burkolóként. Vállalok minden nemű kőműves munkát, külső és belső burkolást Budapesten és környékén.


  • BURKOLÁS.NET
    1039 BUDAPEST, SZENTENDREI U. 328.

    Cégünk 2002 óta működik és fejlődik, úgy létszámban, mint szaktudásban és gépesítettségben. Fiatal, 30-as szakemberekből álló, jelenleg 4 fős csapattal dolgozunk Budapesten és vonzáskörzetében. Fő tevékenységünk a hidegburkolás, ezen belül csempézés illetve járólapozás és ezek elő- és utómunkálatai. A legújabb trendeknek megfelelő, különleges, exkluzív burkolatokkal is rendszeresen dolgozunk, tekintse meg referencia képeinket és visszajelzéseinket weboldalunkon! Bízunk benne, hogy hamarosan Önt is ügyfeleink között köszönthetjük.


  • MESTEREMBER KFT
    1028 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS UTCA 10.

    Lakásfelújítás a fő profilunk, emellett az irodafelújítás, a tetőtérbeépítés és a családiházépítés A kisebb javítások is a mindennapi munkánk részét képezik az összes felsorolt szakmában Az elmúlt 22 évben több mint 30 000 lakásban végeztünk munkát


  • Dugulás elhárítás és csőtörés elhárítás esetén, néhány órán belül kimegyünk Budapest területén. 1992-óta a lakosság szolgálatában végezzük tevékenységünket korrekt árakon! Társas- és magánházak munkálatait egyaránt vállaljuk.Munkaidő: Hétfőtől - Szombatig: 8:00 - 19:00-ig Mobil: 06-30-9483-997


  • SALGÓ ÉS TÁRSA KFT.
    1133 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 57.

    Cégünk megalakulása óta az építőipar számos területén bizonyította be felkészültségét és szaktudását. A ránk bízott, elvállalt munkát minőségi kivitelben és a határidők betartásával végezzük.


  • BURKOLÓ
    1191 BUDAPEST, ADY U 7
    Rating 22 csillag 3 vélemény alapján

    Vállalkozásunk 2000 nyarán alakult meg azzal a céllal, hogy magas színvonalon szolgálja ki leendő üzleti partnereit. Szakmai tevékenységünk széles körű: lakások, irodák, üzletek, szállodák, éttermek, üzemi konyhák, társasházak, hidegburkolási munkái. Magas színvonalon nyújtott munkánk reméljük elnyeri tetszését. Kérjük tekintse meg honlapunkat, hogy cégünk mélyére láthason.


  • Építőipari kivitelezés, generálkivitelezés és szigetelés (hő-, hang-, vízszigetelés) a vállalkozásunk fő tevékenységi köre. A vállalkozás 1999-ben alakúlt és azóta folyamatosan jelen van a hazai építőipari piacon.


  • TÓTH KÁROLY HIDEGBURKOLÓ
    1151 BUDAPEST, VÁCDUKA TÉR 28.
    Képek (18)

    Profi hidegburkolás, minőségi munka garanciával! Lakások, családi házak, üzlethelyiségek, stb felújítása, burkolása, igény esetén kollégáim segítésével kőműves, villany-, vízvezeték-szerelési munkák, gipszkartonozás és egyéb munkálatok szakszerű, gyors kivitelezése, igényes megoldása.


  • HÉSH BT
    1102 BUDAPEST, ÁLLOMÁS U12

    Burkolás, csempézés garanciával. Fürdőszoba, lakásfelújítás.Folyamatos akciók!


  • ALKOTÁS ÉPÍTŐ-SZAKIPARI KFT.
    1137 BUDAPEST, RADNÓTI MIKLÓS U. 24.

    Cégünk 1982-ben kezdte meg működését 100 százalékos magyar tulajdonban a XIII. kerületben, Gazdasági munkaközösség formájában. Megalakulásunk óta folyamatosan bővítjük cégünket, mára már 16 főnek biztosítunk munkát. 1999. Május 4.-től munkánkat Korlátolt felelősségű társaságként folytatjuk.


  • A Cég fő profilja ? specifikusan ? a külső és belső hidegburkolatok kivitelezése, igény esetén tervezése is.


  • LAKÁSGENERÁL ÉPITÉS-FELÚJITÁS
    1153 BUDAPEST, BELLER IMRE 119.

    FELÚJÍTÁS, ÉPÍTÉS, FESTÉS, MÁZOLÁS, MINDEN AMI ÉPÍTKEZÉS


  • RÁCZ & FIA EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    1182 BUDAPEST, ESZE TAMÁS U.14/A.

    Vállalok:Építőipari munkákat, Korrózió védelmet, Külsőhomlokzatimunkákat, útépítést, vízelvezető árkok építését, fa kitermelést, erdőápolást, ésavele járó munkákat, földmunkákat, kertépítést bármely kivitelben.


  • ARCHITECTURA ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁS
    1038 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY U. 57/B

    Vállalkozásom 2002 óta működik, vállalom lakások, családi és társasházak kivitelezését, felújítását, karbantartását. Építkezések műszaki ellenőrzését, projektvezetését, gipszkarton rendszerek valamint egyéb éptési munkák kivitelezését. A Budapesti Építész Kamaránál regisztrált Építési Műszaki ellenőr képesítéssel rendelkezem.


  • BURKOL-LAK BT.
    1016 BUDAPEST, ALSÓHEGY U.4
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    burkollak.fw.hu


  • HOLLÓ ÉPÍTŐIPARI BT.
    1141 BUDAPEST, FÜREDI PARK 2-4.5/141

    építőipar Festés, mázolás, tapétázás Szőnyegpadló, PVC burkolás Parkettázás (hagyományos, szalag, laminált) Parkettacsiszolás, lakkozás Hidegburkolás Villanyszerelés Víz-, gáz-, fűtésszerelés Teljes lakásfelújítás


  • PIRISA ÉS PIRISA
    1095 BUDAPEST, MESTER UTCA 65.

    víz, szerelés, gáz, fűtés, hidegburkolás, melegburkolás, festés, kazán, beszerzés, kiépítés


  • ANSZIMO-BAU KFT.
    1191 BUDAPEST, SIMONYI ZSIGMOND U. 9.

    Több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezünk építőipari kivitelezés területén. Közületi és lakossági munkákban is megbízható, leellenőrizhető referenciákkal rendelkezünk. (Humanic, Siemens Kft., Teve u.i társasház) Az alábbi szolgáltatásokat vállaljuk: festés, mázolás, tapétázás, hideg burkolás, meleg burkolás, szárazépítés, gipszkartonozás.


  • SINYI BT.
    1046 BUDAPEST, CSOKONAY U.15.

    szobafestés, mázolás, tapétázás, festés, parkettázás, melegburkolás, hidegburkolás, lakásfelújítás, szakipari, munkák, csempézés, padlólapozás, gipszkartonozás, burkolás


  • SZIL-KER BT.
    1124 BUDAPEST, LEHEL

    Épitöipari kereskedelmi és szolgáltató betéti társaság


  • ENERGY LINE KFT.
    1119 BUDAPEST, HADAK ÚTJA 33.

    Az Energy Line Kft. fő profiljába eredetileg a számítástechnikai és informatikai szolgáltatások tartoztak. A cég munkatársai komoly tapasztalattal, több mint egy évtized szakmai ismereteivel rendelkeznek ezen a téren.


  • PEPITA HOLLÓ
    1202 BUDAPEST, SZAMOS U. 4.
    Képek (3)

    VÁLLALUNK MINDEN, INGATLANNAL KAPCSOLATOS FELADATOT!SZERELÉS, KARBANTARTÁS, FELÚJÍTÁS, ÜZEMELTETÉS MAGÁNSZEMÉLYEK, CÉGEK ÉS TÁRSASHÁZAK RÉSZÉRE.


  • CSÜLLÖG ÉS TÁRSA BURKOLÁS
    1105 BUDAPEST, KADA 5

    Minőségi hidegburkolást vállalunk Budapesten és környékén. ONLINE ingyenes árajánlat kérése a honlapunkon az árajánlat kérése menüpontban. www.burkolas.5mp.eu


  • T CONSTRUCTIVE MANAGEMENT KFT
    1083 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 14.,

    építőipari generálkivitelezés, kertépítés, kerti tó, sziklakert, tereprendezés, épületbontás, szerkezetépítés, tetőfedés, bádogos, kőműves, villanyszerelés, festés, mázolás, tapétázás, villanyszerelő,


  • FERMESTEREK 2000 KFT
    1046 BUDAPEST, ERKEL GYULA U.41.

    Cégünk az épitőipar területén tevékenykedik. A Fermesterek 2000 Kft alapitói több mint husz éve résztvevői a beruházás és kivitelezés világának.


  • SZIN-S KFT.
    1031 BUDAPEST, BOGLYA U. 3.

    festés, mázolás, tapétázás, generálkivitelezés, felújítás, hidegburkolás, karbantartás, melegburkolás, szerkezet építés, szigetelés, villanyszerelés, víz, gáz, fűtésszerelés


  • NICE HOME HUNGÁRIA KFT.
    1162 BUDAPEST, SZLOVÁK UTCA 42.

    festés, mázolás, tapétázás, parkettázás, hidegburkolás, melegburkolás


  • GEBO GENERAL KFT.
    1036 BUDAPEST, FÉNYES ADOLF U.3
    Képek (5)

    Teljeskörű szolgáltatást nyújtunk kül- és beltéri felületek felújításában, szebbé tételében.


  • CONFORMITY TECH 68 KFT
    1098 BUDAPEST, DESI HUBER UTCA 13,4,1,4A

    Tel: 0630/5586490 0670/3051659 Munkánk során a kiemelkedő minőségre, a megfizethető árra és a gyors és pontos megoldásokra törekszünk. Ingyenes felmérést és árajánlatot készítünk Budapest és Pest megye egész területén! Minden munkánkra garanciát vállalunk, legyen szó akár lakásfelújítás vagy festés kivitelezéséről! Képzett szakembereink megvalósítják egyéni elképzeléseit, melyeknek csak fantáziája szabhat határokat. Szaktudásunknak köszönhetően rövid határidőt és kiváló kivitelezést garantálunk a lakásfelújítás során.


  • PETŐ ÉPÍTŐIPARI VÁLLALKOZÁS
    1172 BUDAPEST, XXVI. U. 24.

    Generálkivitelezés, felújítás, építőmesteri munkák, átépítés gyorsan, egyszerűen és jó minőségben már 1982 óta. Az építkezés szakszerű lebonyolítása A-Z-ig, műszaki vezetéssel együtt.


  • KALMÁR LAJOS PARKETTÁS
    1085 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 32.

    szolgáltató, faipar, parketta, burkolat, hidegburkolás, falburkolás, faipari, termék


  • szerkezet építés(hagyományos és könnyűszerkezet), építőmester munkák, hideg-meleg burkolás, épületgépészet, víz, gáz, villanyszerelés, homlokzat, víz, tető szigetelés, út-közmű építés, ács állványozó munkák


  • építőipar, betonozás, építőanyag beszerzés, épületgépészeti kivitelezés, falazás, festés, hidegburkolás, könnyűszerkezet-építés, magasépítés kivitelezés, mázolás, melegburkolás, vakolás


  • ROYALTY CLASSIC BT
    1116 BUDAPEST, -

    Épités Átalakitás Felújitás, rekonstrukció Burkolás Hőszigetelés homlokzatvakolás


  • GÁLÉPSZOLG BT.
    1116 BUDAPEST, BODOLA L. U. 21.

    hidegburkolás, generálkivitelezés, fővállalkozói, tevékenység, épületgépészet


12