HITÉLET BUDAPEST
53 találat HITÉLET kulcsszóra BUDAPEST településen
Egyházunk az evangélikus gyülekezet Jézus Krisztushoz kötődő közössége. A tagok minden különbözőségük ellenére "egy testhez" tartoznak - a legkisebb szórványgyülekezetben éppúgy, mint a tízezres lélekszámot is meghaladó egyházközségekben. Három püspök szolgálata irányítja a gyülekezetekben folyó munkát, hogy az evangélium eljusson oda is, ahol egy településen csak egy evangélikus él, de ott is hangozzék, ahol gyülekezeti tagjaink vannak többségben. A három egyházkerület székhelye (Budán, Győrben és Pesten) lelki központként is szolgál minden evangélikus számára. Egyházunk adminisztrációs központja - Budapesten, az Üllői út 24-ben - olyan szolgáltatóhely, amely segíti az egyházközségek és az egyházi intézmények munkáját.
Katólikus férfi szerzetesrend
Egyházunk alapítói kiemelkedően értékhordozó és közösségteremtő szerepet szántak az Egyháznak. A kulturális, nevelési, oktatási, szociális, egészségügyi és karitatív tevékenységet tartották alapvetően fontosnak. Nemzetünk magyarságtudatának ápolásában komoly, eredményes és egészséges, más nemzetek értékeit nem sértő nemzeti tudatot szeretnénk elérni. Ennek szellemében Oktatási és Művelődési Alapítványt hívtunk életre. Ezen alapítvány a nevében is belefoglalt két területen óhajt jelentős erőfeszítéseket kifejteni, olyan célból, hogy elősegítse a hátrányos helyzetekben élők emberi és társadalmi felemelkedését. Az Alapítvány Egyházunk hitelveihez igazodva vallja, hogy kellő tudással és akaraterővel elérhető az a társadalmi megbecsülés, amely nem adatott meg - talán éppen az egyénen kívülálló okok miatt- számára eddig
A buddhizmus gyakorlása, terjesztése, Mokusho Zeisler mester szellemi hagyatékának ápolása
Az itt található néhány írás a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezet tájékoztatója. Mindenkihez szól, és célja hogy a kevésbé tájékozott testvéreink is bekapcsolódjanak közösségi életünk eseményeibe. Jó lenne ha együtt, egyek lehetnénk Jézus Krisztusban, s együtt örülhetnénk a közösségi élet sokszínű ajándékainak.
A Szent Kereszt Ökumenikus Magazin 2003 júliusában jelent meg először, 20 ezer példányban, HIT - MAGYARSÁG - ÉRTÉK alcímmel. Azóta kéthavonta jelenik meg a lap 40 oldalon, képekkel gazdagon illusztrált, színes és minden számban található egy nagyon szép poszter is. A magazin nemcsak a jobbnál jobb vallásos tartalmú cikkeivel lepi meg az olvasókat, hanem amint az alcíme is elárulja, minden olyan esemény, történés, ami a hittel, magyarsággal és értékkel összefügg, annak a lapban helye van. Tervünk, hogy minden keresztény felekezethez eljusson a folyóirat! Az újság tartalmilag sokszín?, sorra veszi a magyar történelmi egyházmegyéket, bemutatja azok múltját, fejl?dését és a jelen törekvéseiket: Szó esik a rendszerváltás után feléled? szerzetesrendekr?l, felekezeti iskolákról. Célunk között szerepel az is, hogy minden történelmi keresztény felekezetr?l részletesebb, informáló és ismeretterjeszt? írásokat közöljünk. A magazinnak több állandó rovatai vannak.
Tombolt a II. Világháború, amikor az erőszak és a gyűlölet közepette megszületett ez a mozgalom, mely az egység és az egyetemes testvériség megvalósítását tekinti legfőbb céljának.
A kutatás megrendelője a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége volt. A, kutatás (adatgyűjtés, interjúk, megfigyelés, elemzés) 1995 őszétől 1997 nyaráig folyt. A kutatás célja: a Krisna-tudat magyarországi történetén, eseményein, fogadatásán, valamint és hívei életén, szokásain és értékrendjén keresztül bemutatni ezt a vallást és egyházat, amelyet a magyar érdeklődő nagyon kevés, az esetek többségében csupán előítéletesen írások és megnyilatkozások alapján ismerhetett
A baháí hitet Baháulláh (1817-1892) alapította. A baháí hit területileg a második legelterjedtebb vallás a világon. A valódi egységre az emberi test ad példát: Testünk szerveinek el kell fogadni egymás különbözőségét, minden rész más módon járul hozzá a közös jóléthez. Ha a testrészek nem fogadják el egymás különbözőségét, azaz ragaszkodnak előítéleteikhez, közös boldogulásuk is lehetetlen. Baháulláh szerint, amíg az emberiség nem fogadja el egységét, nem orvosolhatók jelenkori problémáink. Az emberiség egységének felismerése a fejlődés új hajtóerejéül fog szolgálni.
Zsidó Hitközségek Szövetsége
A gazdagréti lakótelep a XI. kerületi Külső Kelenföldi Református Egyházközséghez tartozott. Amikor látták, hogy ezrek költöznek a közelbe, az anyagyülekezeti presbiterek látogatásba kezdtek 1988-ban. Ennek gyümölcseként alakult meg a gyülekezet magva 1989-ben, akik szívében hamar megfogant a Gazdagréti Református Gyülekezet valamint egy később építendő templom terve.
Református Egyházközség.
Evangélikus gyülekezet
Katolikus Püspöki adatbázis
A Szentjánosbogarat Dunakeszin két plébánia több mint tíz családja hozta létre a 80-as évek második felében azzal a céllal, hogy saját gyermekeik részére tartalmas kikapcsolódást nyújthassanak keresztény körülmények között az általuk szervezett gyerekklubban.
A Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete. Hírek, programok, információk, intézmények...
RÁKOSSZENTMIHÁLYI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
A JézusHáz egy evangéliumi akció fiataloknak, amelyért a ProChrist vállal felelősséget.
A Magyarországi Református Egyház a történelmi egyházak között - a katolikus egyház után - számarányában a második helyet foglalja el.
Budafoki Baptista Gyülekezet
Baross Gábor telepi Római Katolikus Templom
TÁVLATOK - Világnézeti, lelkiségi, kulturális, jezsuita folyóirat
- BUDAPEST - PESTSZENTLŐRINC SZENT LÁSZLÓ (HAVANNA) RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA
1181 BUDAPEST, KONDOR BÉLA SÉTÁNY 6.Pestszentlőrinc Szent László (Havanna) Római Katolikus Plébánia
A Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség egy egyházi hivatal.
A REFISZ mozaikszó. Jelentése: Református Fiatalok Szövetsége. Mint a neve mutatja, elsősorban olyan fiatalokkal foglalkozunk, akik református gyülekezetben konfirmáltak.
Baptista gyülekezet
Sarutlan Karmelita Rendtartomány Tartományfőnökség
Egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Jézus Krisztus egyetemes anyaszentegyházának egy tagja. Legrégibb örökségünk az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv egyházának története, Isten Igéje. Az elmúlt évszázadokra visszatekintve igen nehéz nyomon követni, hogy melyik ágon folytatódott legtisztábban az egyház élete. Minden kor lelki kérdései, döntései és cselekedetei fontosak számunkra.
Ingatlanfinanszírozási lehetőségek széles skáláját lefedő, innovatív, rendkívül versenyképes finanszírozási termékek
Budafokon a református egyházközség szervezése 1900-ban kezdődött, ekkor tartották az első szabadtéri istentiszteletet egy helyi lakos házának udvarán. Az első imaház a Kereszt utca és az Árpád utca sarkán épült fel 1910-ben. 1917-ben már kicsinek bizonyult ez a hajlék, így a Törley téren vásárolt egy nagy telket a gyülekezet. 1922-ben új lelkésze lett a budafoki reformátusoknak: Demjén István (1888-1962), aki óriási hittel és lelkesedéssel fogott hozzá a gyülekezet szervezéséhez és az új templom építéséhez. Munkájának és a hívek összefogásának Isten kegyelmébol meg lett az eredménye: 1927. októberében Ravasz László püspök felszentelte a ma is meglévő templomot.
Több nemzedékes régi lap mai katolikusoknak, különösen Isten lányainak.
Gyülekezetünk az 50 budapesti református gyülekezet egyike, a város nyugati szélén. A templom 60 évvel ezelőtt épült, ún. Bauhaus stílusban, 600 férőhellyel.
Történelmi tény, hogy egy Jézus nevű férfit közel 2000 évvel ezelőtt keresztfára feszítve megöltek Jeruzsálemben, akit a tanítványai Isten fiának tartottak. Köztudott, hogy a tanítványok szemtanúi voltak Jézus feltámadásának is. Sokan hallottak már arról is, hogy mindez a világ bűneiért történt. Arról azonban már kevesebben tudnak, hogy Jézus a kereszthalála előtt megígérte tanítványainak, hogy hosszú idő után a mennyből a földre ismét visszatér.
Evangéliumi Pünkösdi Közösség Sion Gyülekezetének temploma. A Mindenki Templomában kultikus, kulturális és karitatív tevékenység folyik.
Ortodox Egyházmegye
Magyarországi Unitárius Egyház Könyvtára és Levéltára
A Tan Kapuja Buddhista Egyház egyházi tanácsának vezetője, Mireisz László minden hétfőn 14 órától a Buddhista Főiskolán az aulában az általános buddhista vallási alaptanításokkal kapcsolatos előadást és gyakorlatot tart, melyre szeretettel vár minden régi és új hallgatót, minden érdeklődőt. A tanításokkal és gyakorlatokkal, az Egyház vallási életével kapcsolatos kérdéseket és témafelvetéseket írásban is el lehet juttatni az Egyház titkárához.
A László Atya Szentangyalok Temploma vállalja KULUMBÁRIUMOK, lejárt sírok hamvasztás utáni légi szórását is.
Az új, neoromán stílusú templom 1946-ra épült fel. Hossza: 40 m. Szélessége: 22 m. Magassága: 20 m. Az új templom Szent István királyról kapta a nevét.
Háló Közösségi Központ Alapvető célja, hogy helyszínt biztosítson Budapesten a kultúrális és vallási életet serkentő programoknak.
A Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia vallással foglalkozik.
hitélet, vallás
A Kolping-mozgalom alapját a Kolping-családok képezik. Az egyes Kolping-családok rendszerint plébániákon szerveződnek. A közösség jellegzetessége: családszerű , nemzedékeket átfogó, katolikus, demokratikus, továbbképző, tettrekész , kedélyes.
Irodánkban a szokásos banki sorban állás nélkül, egy csésze finom kávé mellett, kellemes körülmények között, szakértő kollégáink segítségével választhatja ki termékeink közül az Ön számára ideális pénzügyi szolgáltatást, biztosítást.
hitélet, vallás
A gyülekezet jelenlegi taglétszáma 82 fő de a gyermekekkel, és a még nem bemerítkezett fiatalokkal valamint a látogatókkal körülbelül 110-120-an tartoznak gyülekezetünkhöz.
Bosihiradó: Zugló egyházi lapja
- HETEDIK NAPOT ÜNNEPLŐ ADVENTISTA EGYHÁZ BUDAPESTI TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETE
1062 BUDAPEST, BERTALAN UTCA 13Hetedik Napot Ünneplő Adventista Egyház Budapesti Terézvárosi Gyülekezete
A Budapest-Óbudai Református Egyházközség vallással foglalkozik.
A mai formájában és a jelenlegi szervezeti keretek között 1991 óta működik a Magyar Bibliatársulat, de eszmei örökségünk 1832-ig vezethető vissza, amikor is a Brit és Külföldi Bibliatársulat átvette a magyar nyelvű Bibliával kapcsolatos szöveggondozási, kiadási és terjesztési feladatokat. Nekik köszönhetjük az 1908-as revideált Károli Bibliát is.
12
