IGAZSÁGÜGYI BUDAPEST
75 találat IGAZSÁGÜGYI kulcsszóra BUDAPEST településen
A független betegjogi képviselő, mediator országos lletékességgel a Magyarországi Állampolgári Jogvédő Központ intézményi keretei között önálló szakmai alirodaként a panaszos betegek, jogsérelmet elszenvedettek és hozzátartozóik ügyeiben végez szakmai munkát. - sürgősségi ellátás területén jelentkező jogsérelmek (mentők) - általános alapellátásban létrejött jogsérelmek, panaszok (háziorvosok) - intézményesített szakellátás területének jogsérelmei (kórházak, intézetek stb.) A betegjogi képviselő az egészségügyi törvényben foglaltaknak megfelelően ellátja a betegek törvényben meghatározott jogainak védelmét, valamint segíti őket jogaik megismerésében és érvényesítésében. MEDIÁCIÓ - MEDIÁTORI ELJÁRÁSOK - BÍRÓSÁGI PEREK ELŐKÉSZÍTÉSE - ÜGYFÉLSZOLGÁLAT BETEGEK RÉSZÉRE Bejelentkezés, panaszos ügyfélszámon: 06-305-992-842 betegjog.ugyek@index.hu A települési helyi érdekektől függetlenül - jogászok - ügyvédek - betejogi képviselők!
Beteg ellátással, kórházi szolgáltatással, orvosi és egyéb beavatkozások panaszos ügyével bejelentkezik előre 3 nappal 25% díjbonus részesítjük az első konzultáció költségéből! Hívja 06-305-992-842!
25%
Álláspontunk szerint nem fordulhat elő, hogy magyar állampolgár jogsérelme tisztázatlan maradhasson, ha egészségügyi ellátásról, vagy ezzel összefüggében károsodásról, halálesetről beszélünk.
Vezető betegjogi képviselő - jogászok - szakértők - mediátorok - egészségügyi szakemberek vesznek részt ügye valódi áttekintésében!
Gondolja át és jelentkezzen be saját, vagy rokona ügyével 3 nappal előre!
Ügyfélszolgálat: 06-305-992-842 e-mail:betegjog.ugyek@index.hu
Irodánk budapesti félfogadása várja Önt ügyével!
Független betegjogi és perhelyettesítő szakiroda FEBKI - a helyi érdekektől, helyi szakmai állapotoktól kiemelt szakértői és szakmai függetlenséggel végzi munkáját bármelyik városban Magyarországon!
Ajánlat megtekintéseSzolgáltatásaink elvégzését Magyarországon és a magyar lakta területeken vállaljuk elsősorban.(Vajdaság, Erdély stb.) Minden üzleti, beruházási jogvita esetében kiemelten fontosnak tartjuk a bírósági perek helyett, a modern perhelyettesítő igazságügyi mediatori eljárások népszerűsítését, gazdasági - üzleti mediatori eljárások lefolytatását. Gazdasági mediáció jelentősége a 2012-ben hatályba lépő új cégtörvény és más törvények miatt nő. Ismert gazdasági és bírósági perben jártas kármediatorok vesznek részt megbízásaink teljesítésében. Kiemelt szolgáltatási területeink döntéselőkészítés alatt: - Döntéselőkészítés per előtt költségszakértői, jogi előkészítő szakvéleményezés. - Műszaki és gazdasági - pénzügyi szakvéleményezés a per közben. - Eljárások lefolytatása épület károk, gazdasági jogviták esetében. TANÁCSADÁS - SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYEK - ELJÁRÁSOKBAN KÖZREMŰKÖDÉS ÜGYFELEINK ÉRDEKÉBEN! 06-305-992-842 Ügyfélszolgálati szám bejelentkezéshez!
Kivitelezői károk, építési hibák, rejtett hibák per előtti tanácsadás, vagy költségszakértés 20% díjkedvezményt nyújtunk, ha Ön iratait előzetesen ügykonzultáción megismertette szakembereinkkel!
-20%
Kivitelezői károk, építési hibák, rejtett hibák per előtti tanácsadás,épületek kárai,kártérítés ügyintézése jogvitákban vagy költségszakértés megbízása, illetve első gazdasági mediátori felkérés perelőkészítésre, egyezségre megbízás esetén 20% díjkedvezményt nyújtunk, ha Ön iratait előzetesen ügykonzultáción megismertette szakembereinkkel!
Díj kedvezményünk vonatkozik a kivitelezővel szembeni peres ügyekben első konzultáció díjára, illetve a szakértői véleményre adandó megbízások első konzultációjának díjára is!
Hívja a 06-305-992-842 számot, egyeztessen időpontot, hogy peres költségei ne növekedjenek! gazdasagi.ugyek@index.hu
Ajánlat megtekintéseArany fokozatú igazságügyi szakértők építészet, tervezés, kivitelezés, ingatlanforgalom szakterületen, mérnöki iroda építészeti és szakági tervezési munkák, kivitelezési hibák vizsgálata, építkezésekkel szomszédos ingatlanok állapotrögzítése, műszaki ellenőrzés építészeti és épületgépészeti szakterületen
Komplex pénzügyi-számviteli-jogi (teljes körű könyvelés, bérszámfejtés, adótanácsadás, hatóság előtti képviselet, stb.) jogi, könyvvizsgálói szolgáltatások a cégalapítástól a végelszámolásig, hatóság előtti képviselet, igazságügyi adó-járulék és könyvszakértés (polgári, büntető, munkaügyi, stb. perekben) mediálás (peresítés előtti közvetítés) Több éves felső vezető tapasztalattal összetett (bonyolult) ügyekben is nagy gyakorlattal, referenciákkal.
A Magyar Filatéliai Tudományos Társaság (MAFITT) és több más, magyar és külföldi filatéliai szervezet tagjaként, mint Igazságügyi Bélyegszakértő, 50 éves filatéliai tapasztalattal vállalom bélyegek és mindenféle filatéliai anyagok (levelek, képeslapok, postai dokumentumok, klasszikus és megszállási bélyegek, ritkaságok, különlegességek, emlékívek, történelmi értékpapirok és okmányok, okmánybélyegek - beleértve az azokon lévő pecséteket és bélyegzéseket is) vizsgálatát, értékbecslését. Felkérésre írásos, színes képes Szakértői Vélemény készítek, de vállalom irásbeli Értéknyilvánitás készitését is (például biztositás kötéséhez). Beszerzési és értékesítési tanácsadást, bélyeg- és egyéb, a gyűjtési körbe vágó árverésekre képviseletet és tanácsadást vállalok. Eddig 7 szakkönyvet és több mint 250 szakcikket jelentettem meg Magyarországon, Németországban és az Egyesült Államokban.
A mediáció (közvetítés) egy olyan békés konfliktuskezelési mód, amely a bírósági kereteken kívül keresi a konfliktus megoldását, erősítve a felek készségét az értelmes együttműködésre és a megoldást kereső párbeszédre Mediáció előnyei a pereskedéssel szemben: Költségmegtakarítás, Időmegtakarítás, Diszkréció, Kevésbé stresszes, Párbeszéd, Önkéntesség. gazdasági mediáció a vállalaton belüli vagy vállalatok közötti konfliktusok partneri alapon történő, idő- és költségtakarékos megoldási módja, amellyel minimalizálhatók az érintettek piaci pozícióját hátrányosan érintő következmények. Családi mediáció hatékonyan alkalmazható: Párkapcsolati konfliktusban, az együttélés során felmerülő vitákban / válás előtti és utáni vitás helyzetben (vagyonmegosztás esetén, örökösödési vitákban, gyermekelhelyezés, kapcsolattartás, tartásdíj, szülői felügyelet megállapításában) szülő-gyermek konfliktus, kamaszkori problémák esetén.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket arról, hogy a Budapest, V. ker. Szalay utca 16. szám alatti helyiségben tartott személyes félfogadás megszűnt. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Osztálya személyes ügyfélfogadást tart a Budapest, V. ker. Báthory utca 12. szám alatti helyiségében: hétfőn és szerdán 9-14 óra, pénteken 9-12 óra között. Telefonszám: 795-6411, 795-6416 (Báthory u. 12. sz.), 795-5165 (Szalay u. 16. sz.) Felhívjuk továbbá Tisztelt Ügyfeleink figyelmét arra, hogy a rendészettel, rendőrségi ügyekkel kapcsolatos közfeladat ellátása a Belügyminisztérium feladatkörébe tartozik. A szaktárcánál a közérdekű bejelentéseket, javaslatokat és panaszokat a Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Osztály fogadja, amely felvilágosítást nyújt levélben, elektronikus úton és telefonon. Személyes ügyfélfogadást is tartanak, a Budapest, V. ker. Nádor utca 2. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodában, hivatali munkaidőben. Társadalmi Kapcsolatok Osztálya
Az IHG ZRt. rendszerintegrátorként egy TROMF elnevezésű technológiát dolgozott ki az eredetiségvizsgálat legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb elvégzésére Magyarországon és az Európai Unióban.
Könyvvizsgálattal, komplex vagyonértékeléssel, ingatlan értékbecslésével, vállalkozás üzleti értékelésével, vagyoni értékú jogok, szellemi termékek értékbecslésével, pénzügyek, üzemgazdaságtan, értékbecslés oktatásával foglalkozom.
Tevékenységünk : Hírek, események A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz kapcsolódó hírek, események Törvényalkotási program A Kormány törvényalkotási programja
Társaságunk 1997-ben alakult. Hatékonyan, pontosan dolgozó csapat segíti a vállalkozások adózási és könyvvizsgálati kérdéseinek megoldását.
A cegbiztosito.hu portál az internet adta lehetőséggel könnyíti meg a vállalkozások számára a biztosítások közötti eligazodást. A legjelentősebb biztosítókkal állunk kapcsolatban. A cég méretétől és tevékenységétől függetlenül kárt szenvedhetnek és maguk is kárt okozhatnak, alkalmazottaik megsérülhetnek. Minderre érdemes odafigyelni, hiszen komoly anyagi vonzata lehet. Miért érdemes minket választani? -Díjmentes tanácsadás -Online is kérhet ajánlatot -Kiválasztjuk a biztosítók ajánlatai közül a cég igényei szerint a legkedvezőbbet -A szolgáltatás ideje alatt is fordulhat hozzánk tanácsért. Telefon: 06-20-5265017 06-20-7736115.
igazságügyi szakértő, épülettervezés, mérnöki, tevékenység, szakértés
Postafiók - 1255 Budapest, Pf.: 19. Az Intézet állami feladata bíróság, ügyészség, rendőrség, államigazgatási szerv, választott bíróság, illetve jogszabályban meghatározott más hatóság kirendelésére, megkeresésére igazságügyi szakvélemények készítése. Az Intézet megbízás alapján is felkérhető szakvéleményadásra - illetékességi behatároltság nélkül. A közel 40 éves felhalmozott szakmai tapasztalt és gyakorlat garanciájával szakmailag felkészült, a jogrendszerben eljárni tudó, megbízható, korrekt kollektíva áll mind a kirendelők, mind a megbízók rendelkezésére szakértői, technikusi, tisztviselői és ügykezelő munkaterületeken egyaránt. Ennek bizonyítéka a beérkező ügyek bonyolult, munkaigényes, tételes adatfeldolgozás igénye, az ellenérdekű felek és megbízók tárgyilagos, alapos szakmai ismereteken nyugvó követelmény elvárása, valamint az olyan ügyekben való szakvéleményadás, melyekben előzőleg már két-három vagy több önálló szakértő vizsgálódott.
Dr. Kollár és társai egyéni, családi és párkapcsolati életvezetési tanácsadás (coaching), igazságügyi mediáció és terápia. http://www.szervezetepites.hu Gyorssegélyszerű tanácsadás: 06-90-602-403
szakértés, igazságügyi, drágakő, vétel, értékbecslés, ékszer, eladás
A vállalat építészeti, városrendezési tervezéssel és igazságügyi szakértéssel foglalkozik.
- MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS ALKOTMÁNYÜGYI, IGAZSÁGÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG
1055 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS TÉR 1-3.Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság legfontosabb feladata annak vizsgálata, hogy az Országgyűlés tárgyalása alatt lévő előterjesztés összhangban áll-e az Alkotmánnyal, más törvénnyel, beilleszthető-e a hatályos magyar jogrendszerbe; rendelkezései egymással nem ellentétesek-e; illetve, hogy az adott indítvány megfelel-e a jogszabály-szerkesztés és a nyelvhelyesség követelményeinek. Kijelölt bizottságként jár el a Házszabály értelmezésével kapcsolatos kérdésekben. Ezen kívül a bizottság a működési területét érintő bármely kérdést megtárgyalhat, abban állást foglalhat, állásfoglalását nyilvánosságra hozhatja. A bizottságnak - elsősorban a Házszabályból, az Alkotmányból, más törvényekből eredő - speciális feladatai is vannak, melyek részletes ismertetését a honlapon a kedves érdeklődő megtekintheti.
Magas építés területén költségvetés készítést, költségbecslést, megvalósíthatósági tanulmányokat, tervezés előtti költségmódozatokat, építésügyi, igazságügyi, statikai és költségszakértést vállalunk. Beruházások előkészítését, utólagos elszámolást, vitás kérdésekben igazságügyi szakértést, költségszakértést vállalunk. Vállaljuk továbbá felújítási pályázatok költségvetésének elkészítését, hitelügyletekhez költségvetés elkészítését. Továbbá állunk szíves rendelkezésre beruházások költségvizsgálataival, azok költségcsökkentési módozatainak átvizsgálásával is. Vitás kérdésekhez szakértői vélemények készítése az Országos Peregyezségi Hivatal hivatalos költségszakértőjeként. Pályázatírás az Európai Unió pályázatainak előkészitése, a megvalósíthatósági tanulmányokon keresztül a pályázat elkészítéséig, Uniós pályázatíróként.
Lakástervezés, középület tervezés, lakóépület tervezés, épületek kivitelezésének felelős műszaki vezetése, műszaki ellenőrzése, statikai számítása, statikai terv készítése, épületek-lakások energetikai tanusitványa elkészítése, költésgvetés készítése, igazságügyi szakértés
Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység Üzletviteli tanácsadás Felnőtt- és egyéb oktatás Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás
építész és ingatlanforgalmi, igazságügyi szakértő
Fő profilunk ezüst tárgyak javítása, egyedi tárgyak készítése.
Permegelőzés - Peregyezség - Mediáció - Gazdasági mediáció - Üzleti Mediáció - Közvetítés - Igazságügyi közvetítés - Nemzetközi polgári jogviták bíróságon kívüli rendezése - Követeléskezelés - Polgári jogviták által keletkezett konfliktusok mediációs éljárás keretében való rendezése!
Az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatalát 1992-ben az igazságügyi miniszter alapította. Jogelőd intézménye az a 10 területi igazságügyi szakértői iroda volt, amelyeket a 29/1964 (XI. 23) kormányrendelet hozott létre Budapesten és vidéken. A szakértői intézetek közül legkorábban a ma Toxikológiai Intézetként működő intézet alakult meg, "Országos Művegyészeti Intézet néven 1872-ben, majd a neve 1897-ben "Országos Bírósági Vegyészeti Intézetté" változott, és 1976-tól 2006-ig az "Országos Igazságügyi Toxikológiai Intézet" nevet viselte. Az ISZKI intézeteiben elkészített szakvélemények száma évről évre növekszik. Az intézményhálózatban felhalmozott évtizedes szakmai tapasztalat és a folyamatosan fejlesztett technikai háttér eredményeként lehetőség van az időszerű, ellenőrzött, megalapozott és érdek-független szakvélemények adására mind a kirendelők, mind a megbízók számára.
További telefonos elérhetőségeink: 1/483-1071, 30/559-0893 Kérem, engedje meg, hogy mint a Seratus Ingatlan Tanácsadó Igazságügyi Szakértő Kft. többségi tulajdonosa és ügyvezetője röviden bemutassam társaságunkat. Cégünk 1991-ben alakult, az országban az elsők között álltunk ügyfeleink rendelkezésére teljes körű ingatlantanácsadással, a beruházás előkészítéstől az értékesítésig. Társaságunk azóta is folyamatosan fejlődve és tevékenységi körét bővítve működik.
Társaságunk adótanácsadással, könyveléssel és könyvvizsgálattal foglalkozik. Ügyvezetőnk igazságügyi szakértői tevékenységet is végez.
Családi ház, sorház, társasház, lakópark, középület, iskola tervezés, épület rekonstrukció, ipari épület (kazánház, üzemviteli épület, szivattyúház tervezés, műszaki szakértés, igazságügyi építész szakértés, igazságügyi szakértés, energetikai tanusítvány, felelős műszaki vezetés, műszaki ellenőrzés, statikai számítás, költségvetés készítés, feladatainak vállalása
építész vezető tervező, építésügyi szakértő (Szész1, Szész2, Szész7), felelős műszaki vezető(műemlékekre is), építész igazságügyi szakértő, építési munkák költségvetése
Magyarországon és nemzetközi jogvitákban veszünk részt több, mint 20 éve. Fő feladatunk a perhelyettesítő és perlezáró mediátori eljárások lefolytatása. Ilyenek a gazdasági mediator eljárások, a válási mediátor eljárások, hagyatéki mediátor eljárások, továbbá megalapozott bírósági per előkészítés, bírósági per mediáció, családjogi perek lezárása. Konzultációnk és szakértői vélemények együtt segítik az eljárások sikerét. Perbeszéd helyett jobb a párbeszéd bírósági tárgyaláson, vagy permegelőző módon. Ügyfélszám:00-36-305-992-842. Minden vitás, peres ügyben az iratok és álláspontok tisztázása lehet a kiinduló pont. Bejelentkezés alapján (legkésőbb előző nap este 20h-ig) Magyarországon elsőként és egyedüliként non-stop(éjjel-nappal) fogadjuk ügyfeleinket az előzetesen egyeztetett, kiválasztott időpontban Magyarországról és külföldről! Kedvezményes díjaink kizárólag napközbeni ügyfélfogadásra érvényesek! (munkanapokon előre egyeztetett módon, regisztráltan 10h-20h)
könyvelő, könyvvizsáló, adószakértő, igazságügyi könyvszakértő, igazságügyi adószakértő, igazságügyi szakértő, üzletviteli tanácsadás Dorla Kft
Budapest XI. kerület, Telki Pest megye vonzáskörzetében vállaljuk kis- és középvállalkozások teljeskörű könyvelését, adószakértését, könyvvizsgálatát.
Amivel foglalkozom: válási mediáció, üzleti és gazdasági mediáció, családi és párkapcsolati békítés, konfliktuskezelés. Ezenkívül saját fejlesztésű akkreditált tananyagom alapján képzek mediátorokat alap, haladó és mester szinten. Képzéseim hangsúlyosan pszichológiai megközelítésűek és gyakorlatorientáltak.
A Budapesti Orvosszakértői Intézetet (BOI) az Igazságügyi Miniszter 1964-ben alapította. Az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó szakértői intézetek közül a BOI volt a második, az elsőt (jelenleg: Országos Toxikológiai Intézet) a XIX. század végén a Kiegyezés után alapították meg. Az Intézetben orvosok, pszichológusok és biológusok dolgoznak. Az orvosok között általános igazságügyi orvosszakértők, elmeorvosszakértők, valamint belgyógyász neurológia, egészségbiztosítás és foglalkozás egészségügy szakvizsgával rendelkező orvosszakértők is tevékenykednek. A szakértői munkában igazságügyi pszichológus szakértők is részt vesznek. Biológus szakképesítésű szakértők a származásmegállapítási laboratóriumban dolgoznak, az antropológus szakértő pedig személyazonosítási szakkérdésekben ad ki véleményeket. Az Intézetben külső szakértőként általános igazságügyi orvosszakértők és elmeorvosszakértők végzik tevékenységüket, valamint jól felkészült szakközreműködői gárda segíti a szakértői munkát.
A Dunaparti Aukciósház és Galéria Kft. az árverést az árvereztetők megbízásából szervezi, rendezi és vezeti, az árvereztetők nevében tevékenykedik. Az árverés úgy történik, hogy az árverésvezető a sorra kerülő tárgy katalógusszámát, valamint a kikiáltási árát élőszóval kihirdeti, amire a venni szándékozók kézfeltartással teszik meg ajánlatukat.
- KÁKONYI GYULA IGAZSÁGÜGYI MECHANIKAI VAGYONVÉDELMI MÉRNÖK SZAKÉRTŐ
1114 BUDAPEST, MÓRICZ ZSIGMOND KRT. 3/BAjánlás kidolgozása fejlesztésre új, vagy fokozott mechanikai vagyonvédelmi rendszer kialakítására Költségbecslés, vagy konkrét ajánlat elkészítése a mechanikai vagyonvédelemre Tervezés Kivitelezés Karbantartás, javítás
Társaságunk elsődleges célja, hogy szolgáltatásai terén gazdasági célkitűzéseivel összhangban a partneri igényeket kivételesen magas szinten kielégítse, elkötelezett abban, hogy szolgáltatásai a megbízói kör elvárásainak a lehető legjobban megfeleljenek, ezzel az iroda pozitív megítélését javítsa, versenyképességét növelje. Munkájában követi a szakmára vonatkozó jogi és etikai szabályokat. Partnereinek követelményeit a szerződésekben rögzíti, és minden törvényes eszközt felhasznál azok pontos teljesítésére. A Wéber és Fia Követelés-kezelő Zrt. munkájának minősége a munkatársak és a vezetőség képességeitől függ, ezért megkülönböztetett gondot fordít a munkatársak folyamatos képzésére továbbá munkájuk teljesítményének rendszeres értékelésére.
belsőépítészeti, szakértés, tervezés, mérnöki, belsőépítészet, szolgáltatás, építészeti, igazságügyi
A Kurunczi és Társa Könyvelő és Könyvvizsgáló Iroda Kft. 1993. áprilisában alakult. A Társaság kis és közepes vállalkozások, elsősorban betéti társaságok, korlátolt felelősségű társaságok, részvénytársaságok teljes körű számviteli feladatainak az ellátására jött létre. Irodánk ügyfelei között szerepelnek kizárólagosan külföldi, belföldi, valamint vegyes tulajdonú társaságok. A partnerek éves nettó árbevétele 1-2 millió forinttól több milliárd forintig terjed. Ügyfelek tevékenységi köre igen szerteágazó, legjellemzőbb a kereskedelem és szolgáltatás, de ipari valamint mezőgazdasági tevékenységet végző vállalkozások is szerepelnek a partnerek között. A Társaság alapítója és vezetője Kurunczi Imre, bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő és igazságügyi szakértő.
Statikus tervezők Statikai tervezés építészeknek, magánszemélyeknek, építtetőknek Statikai szakértői vélemények
Cégünk elsősorban tanácsadással és szakértéssel foglalkozik.
ellátja az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi szakértői intézményeinek igazgatási felügyeletét, munkaügyi és nyilvántartási feladatokat, végzi az intézetek működésével kapcsolatos gazdasági
szolgáltató, kerttervezés, kert, és, parképítés, igazságügyi, szakértő, zöldfelület
Több, mint 30 éves töretlen ügyvédi gyakorlatommal és tapasztalatommal, modern technikát és kényelmes körülményeket biztosítva állok rendelkezésére, hogy ügye a legjobb kezekben legyen! Szakterületeim: gazdasági jog, munkajog, polgári jog, ingatlanjog, büntetőjog. Adótanácsadó, könyvvizsgáló, igazságügyi, műszaki szakértő, és felkért szakmai referenciával rendelkező szakemberek szolgálják szaktudásukkal munkámat. Levelezési cím: 1279 Budapest, Pf. 1. Mobil: +36 30 961 71 10 Megközelítés tömegközlekedéssel: - 29, 86, 109, 160, 206, 260 autóbusszal a Kolosy téri megállóig, - 17-es villamossal a Kolosy téri megállóig, - vagy a Szentendrei hévvel a Szépvölgyi úti megállóig!
Bokor Péter okl. építészmérnök - igazságügyi építész szakértő Munkatársaink nagy - mind tervező intézeti és egyetemi, mind kivitelezői - tapasztalattal rendelkeznek, mindannyiunknak szakági vezető tervezői minősítése, többünknek igazságügyi szakértői engedélye van, néhányan tudományos fokozattal rendelkeznek. Irodánk jelentős referenciát - új épületeket és rekonstrukciókat, közöttük igen sok műemléki rekonstrukciót - tud bemutatni . Szerénytelenség nélkül elmondhatjuk, hogy tevékenységünkért a Vállalkozók Országos Szövetsége elismerését oklevélben fejezte ki, a korábbi Fővárosi Tanács AZ ÉV LAKÓHÁZA pályázatán díjat nyertünk és munkáinkért oklevélben dicséretet kaptunk nemrég Demszky Gábor főpolgármestertől is.
Egyesületünk profilja: - Fő célunk a bejelentett panasz okainak feltárása és mindkét fél számára való megnyugtató rendezése; - A későbbi viták megelőzésére - kérésükre - tájékoztatjuk ügyfeleinket kötelezettségeikről és a később esetleg felmerülő hátrányokról is. Célunk, hogy ügyfeleink előre ismert és tudomásul vett feltételekkel, a legkedvezőbb megoldást megtalálva kössenek szerződést a bankokkal; - Jogi segítséget kívánunk nyújtani mindazon emberek részére, akik valamely pénzintézettel szemben ténylegesen hátrányt szenvedtek; - Egyesületünk munkatársai egyedi jogvitákban jogi képviseletet nyújtanak; - Nagy mértékű adósság esetén adósságrendezésre teszünk kísérletet. Mivel Egyesületünk anyagi tőkével nem rendelkezik, ezekben az esetekben a megfelelő, hitelt átvállalni kész hitelintézet felkutatását, a kapcsolat létrehozását és a tranzakció figyelemmel kísérést vállaljuk.
Egységességének és szakmai színvonalának biztosítása, jogszabályok hatályosságának és időszerűségének folyamatos felülvizsgálata.
Az Iroda az alábbi szakterületeken kínál teljes körű peres és peren kívüli képviseletet, jogi munkák ellátását: - polgári peres képviselet § polgári jog (közös tulajdonnal, örökléssel, kötelmekkel kapcsolatos jogviták, etc.) § családjog (házasság felbontása, vagyonmegosztás, gyermektartás, etc.); - jogvitarendezés peren kívül, mediáció elősegítése, közvetítői eljárásban jogi képviselet; - fizetési meghagyások, követelések kezelése; - büntetőügyekben védői feladatok ellátása bíróságon ill. nyomozati szakban; - törvény- és jogszabálytervezet szerkesztés, lobbiindítványok előterjesztése; - munkaügyi- és közigazgatási bírósági peres képviselet.
- GRAFOLÓGIAI INTÉZET ÍRÁSPSZICHOLÓGIAI SZAKÉRTŐ, OKTATÓ ÉS KUTATÓ KFT.
1118 BUDAPEST, BUDAÖRSI ÚT 52.
4 csillag 1 vélemény alapjánírásszakértés, íráselemzés, igazságügyi szakértés, íráselemző, írásszakértő
A Swiderski Építész Studio Kft-t 1994. január 1-én alapítottuk, a Swiderski Studio közös név alatt együtt dolgozó építészeti team jogi utódszervezeteként. A Kft. megalakítása óta mondhatni töretlenül és folyamatosan fejl?dik. Ez mind a folyamatos eredményesség növekedésén, mind a meghatározó munkahelyi és ügyfélfogadó tér változásán is lemérhet?. Tevékenységünket egy úgynevezett lakás-irodában kezdtük el, ezután egy külvárosi bér-irodaházba költöztünk, míg végül 2000. júniusa óta Óbuda történelmi városközpontjának szívében, a régi katonai Amfiteátrum szomszédságában egy saját tulajdonú iroda-komplexumban folytatjuk tevékenységünket. A Kft. tevékenységi köre már az alapítástól kezdve jól elkülöníthet? módon részint m?vészeti, részint tudományos részterületeket fed le.
12

