INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉS BUDAPEST
120 találat INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉS kulcsszóra BUDAPEST településen
A Bedros Építész Stúdió elsősorban építészeti tervezés, beruházások komplex megvalósítása céljából jött létre 2001-ben. Tulajdonosai magánszemélyek. Fő tevékenységi kör: A Bedros Építész Stúdió a beruházás létrehozásának teljes folyamatát képes átfogni az ingatlan kiválasztásától, értékbecslésétől kezdve a komplex megvalósíthatósági tanulmány (bekerülési, létesítési költségek, hozzáadott értékek becslése), felmérések, tanulmánytervek, vázlattervek, beruházási programok készítésén át az építési engedélyezési és műszaki kiviteli tervek, költségvetés kiírások, anyagkimutatások, beruházási ütemtervek készítéséig. Ezeken kívül foglalkozunk számítógépes látványtervezéssel, építészeti- és egyéb alkalmazott grafikai tevékenységgel, épület és eseményfotózással, grafikák, piktogramok, plakátok készítésével, reklámhordozók tervezésével, a cdci Damjanich utcai irodájával együttműködve ingatlan forgalmazással is.
Ing-Art Műszaki Iroda Bt. - lakó, kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági ingatlanok értékbecslése
Hétköznaponként: 10-18 óráig Vállalkozásunk egyéni ingatlancélok megvalósítására, azzal kapcsolatos kérdések, problémák megoldására, kíván segítséget nyújtani, azok számára, akik ezt igénylik. Ennek megfelelően választottuk meg velünk együttműködő szakembereinket, kollégáinkat, akik egytől-egyig, saját szakterületükön már kellő tapasztalat birtokosai, rendelkeznek a szükséges iskolai végzettségekkel, engedélyekkel és kapcsolatokkal. Munkánkban a személyes jelleget igyekszünk megvalósítani, elősegítve ezzel is az ügyfélcentrikus munkavégzést és az egyéni célok megvalósítását.
A cég 1995-ben kezdte meg a tevékenységét. Folyamatosan foglalkozott ingatlanok forgalmazásával, de nem szervezett formában. 2003. év végére kidolgozásra került az ÉLVIT Ingatlan Információs Rendszer alapja, amely partnereink igényeinek megfelelően folyamatos fejlesztés alatt áll, és cégünk főtevékenységévé vált. Meggyőződésünk, hogy az ingatlanközvetítői, forgalmazói munka az Európai Unióba történő belépésünkkel felértékelődik. A minőségi szolgáltatás előtérbe kerül. Korrekt, hiteles információ és szakértelem szükséges a "nagy értéket" képviselő ingatlanok adás-vételének lebonyolítására. Az ÉLVIT Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Iroda megalakulása óta törekszik a magas színvonalú munkára, ami nemcsak üzleti érdek, hanem pozitív emberi érzéseken alapuló szolgálatkészség. Magas színvonalú szakmai munkát végzünk az eladók, vevők és a befektetők kizárólag etikus és korrekt kiszolgálására. Nyitva tartás: Megbeszélés szerint más időpontban is!
Cégünk az ingatlanközvetítés területén átfogó, mindenre kiterjedő szolgáltatást nyújt, a tanácsadástól a szerződéskötéssel záruló ingatlan értékesítésig, továbbá hitel és biztosítás tanácsadással is segítjük ügyfeleinket. Tapasztalt szakembereink révén Budapest belső és külső kerületeinek ingatlan specialistájává váltunk, de tevékenységünk kiterjed az ország egész területére.
beruházás, építés, építőipari kivitelezés, értékbecslés, ingatlan adásvétel, ingatlanforgalmazás, lakberendezés, műszaki cikk és alkatrész, iparcikk, projektszervezés, térkialakítás, belsőépítészet,
Cégünk lakóépületek, és társasházak építésének szervezésével foglalkozik. A Hazai Lakóingatlan Beruházó és Építő Szövetkezetet 2000. év első negyedévében öt magánszemély alapította ingatlanfejlesztői tevékenység célkitűzésével. Ezen tevékenységét valamennyi tulajdonos közreműködésével végzi, akik mint alkalmazottak is egy-egy szakmai területet látnak el.
Cégünk ingatlanok értékesítésével foglalkozik.
Az ország egyik legnagyobb vagyont kezelő tagszervezeteket tömörítő érdekvédelmi szervezete.
Ingatlaniroda
Utazgatások helyett, kérjük keresse fel irodánkat, ahol társirodáink ajánlataival kibővített pesthidegkút teljes ingatlan kínálatáról további fotókat, alaprajzokat tekinthet meg. Keresési paramétereit számítógépes adatbázisunkban regisztráljuk, így a későbbiekben azonnal informálni tudjuk, ha az Ön számára érdekes ingatlan eladási szándéka jut tudomásunkra. Eladni szándékozó ügyfeleinket a cég tulajdonosa személyesen keresi fel, hogy közösen dolgozzák ki a leghatékonyabb értékesítési stratégiát. Minden ingatlan esetében teljes körű ingyenes, szakszerű műszaki felmérést és értékbecslést végzünk. Ügyfeleink ingatlanjait ingyenesen rögzítjük adatbázisunkban, hirdetjük az Interneten és a hirdetési újságokban. Irodánkat a teljeskörű sikerorientáltság jellemzi.
Cégünk ingatlanforgalmazással foglalkozik!
A cégcsoport tulajdonosainak, vezetőinek és munkatársainak egyértelmű célja, hogy magas szintű minőségi munkával szakmai műhelyként működő szolgáltatócégeket tudjon magáénak. A kor technikai újításainak, valamint számos formabontó, jövőbe mutató ötletünknek köszönhetően ügyfélkezelésünk, termelékenységünk évről-évre rohamosan fejlődik. Szolgáltatási technológiánkat szervezetfejlesztéssel, belső képzési anyagok fejlesztésével és képzési programokkal tesszük hatékonyabbá. Szolgáltatási folyamataink mindegyikét minőségellenőrzési rendszer teszi hatékonyabbá. Célunk, hogy az ingatlanpiacon a legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtsuk, s nemzetközileg elismert, nyereséges, stabil és etikus vállalatként elégedett ügyfeleket tudhassunk magunkénak.
A cdc ingatlanközvetítő iroda igazi erőssége munkatársai képzettségében, értékesítési tapasztalatában és elhivatottságában rejlik. Meggyőződésünk, hogy cégünk ezen erőssége mind a hozzánk forduló ingatlan tulajdonosoknak, mind az ingatlant keresőknek komoly értéket jelent.
"Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót." /Milton BERLE/ Magunkról A Zöldajtó Ingatlanirodát abból a célból hoztuk létre munkatársainkkal, hogy komplex minőségi szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleink részére. Tevékenységünket hosszú távra tervezzük, ezért arra törekszünk, hogy magas fokú szakmai felkészültséggel, többéves szakmai tapasztalatunkkal, tisztességes és etikus üzletvitellel maradéktalanul megfeleljünk ügyfeleink elvárásainak. Munkánkat ügyfél-orientáltság, a piaci viszonyokhoz maximálisan igazodó rugalmasság jellemzi. Természetesnek tartjuk, hogy ügyfeleinket folyamatosan tájékoztatjuk az eladás folyamatáról, a visszajelzéseket, az esetlegesen felmerülő kérdéseket megosztjuk partnereinkkel. Tevékenységünk sikeres elvégzéséhez elengedhetetlenül fontosnak tartjuk szakértelmünk, piacismeretünk szakmai tréningekkel és piacelemzéssel történő folyamatos frissítését, továbbá nagy hangsúlyt
Fő tevékenységünk: tetőtéri lakások utólagos kialakítása, tervezéstől az értékesítésig
Sas Építési Kft. 12 lakásos társasház a Rózsadombon. Virágárok u.
A cég ingatlankezelésel foglalkozik. Ügyfélfogadás: hétfőn 8-18, kedden, szerdán, csütörtökön: 8-15, pénteken: 8-12-ig.
Arra törekszünk, hogy adatbázisunkban csak olyan ingatlanok szerepeljenek, melyek értékesítési kondíciói (elsősorban az áruk) megfelelnek az adott ingatlan korrekt piaci értékének. Fontos számunkra az is, hogy mind az eladói, mind a vevői oldal gyorsan és megbízhatóan tudja az adásvételt a segítségünkkel lebonyolítani.
Szolgáltatásaink az emberi környezet tárgyi világát alakítja, fejleszti: ÉPÍTÉSZETI, BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS, BÚTORÉRTÉKESÍTÉS, PROJEKTMENEDZSMENT és FINANSZÍROZÁSTERVEZÉS.
PÁRATLAN KÖRNYEZET MINŐSÉGI ÉLETTÉR Cégünk ingatlanfejlesztéssel foglalkozik.
Cégünk fő tevékenységi köre jelenleg a fővárosi befektetési céllal vásárolt ingatlanok (társasházak, irodaházak építésére alkalmas ingatlanok, ipari ingatlanok) közvetítése, az ezzel kapcsolatos beruházások bonyolítása, a projekttulajdonos érdekeinek képviselete. Ezen kívül budai, valamint belvárosi öröklakások és balatoni és Balaton környéki lakóingatlanok, üdülők adásvételének bonyolítása. A Kft. újabb profiljává vált a belvárosi társasházak kezelése. Közös képviselőként vállaljuk az adott társasház közös ügyeinek intézését, közös részeinek karbantartását, felújítását, a társasház üzemeltetését. Ügyfeleinket egy tökéletesen felszerelt irodában, kellemes környezetben várják németül és angolul beszélő munkatársaink, akik cégünk bel- és külföldi partnereink révén megbízható és gyors ügyintézést garantálnak.
PROFESSIONAL IMMO Kft Lakóparkok, építési telkek, ingatlan értékesítés Kartal lakópark építési telkek, ingatlan, ingatlan értékesítés, lakopark, panoráma, épitési telkek, telkek, lakások, lakás, építkezés, beuházás, kivitelezés,
A Central Business Center Irodaház (CBC) felszereltségében csúcstechnológiát alkalmazó első osztályú irodaház, amely többek között pénzügyi intézményeknek, telekommunikációs és tanácsadó cégeknek ad otthont.
Az Aquincum Logisztikai Park a III. kerület kereskedelmi/raktározási zónájának egyik utolsó fejlesztései területén helyezkedik el.
Cégünk 1989-ben alakult, így több éve a magyarországi és nemzetközi ingatlanpiac ismert és elismert résztvevője. A cég folyamatos és töretlen sikerét a professzionális, minőségi munka, a sokrétű kapcsolatrendszer és a folyamatosan elért eredményeknek köszönheti.
- CONTROLL-BAU INGATLANFORGALMAZÓ ÉS ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ KFT.
1041 BUDAPEST, LISZT FERENC U. 12-14.Cégünk ingatlanok építésével foglalkozik.
A CD Hungary Zrt. 2001-ig kizárólag a saját tulajdonában lévő ingatlanok üzemeltetését végezte, melyek során a sajátos bérlői kör kiszolgálásában szerzett tapasztalatokat. A CD Hungary Zrt a korábban létrehozott szervezeti felépítésével szakosítottan hajtja végre a rábízott feladatokat. A vagyonvédelmi szolgáltatást a CD Security Kft. végzi, a szerviz tevékenységet a szervezetbe integrált szerviz csoport, míg a műszaki hátteret a Műszaki osztály biztosítja.
Az IMMO-ROHR KFT. 1992-ben alakult Budapesten, ahasonló nevű, Bécsben 1967 óta működő iroda leányvállalataként.
Cégünk az ARCHITORG STÚDIÓ ÉPÍTÉSZETI KFT. ingatlanok építésével , valamint építőipari tervezéssel foglalkozik.
A Szövetség szervezete az egyesületi törvény alapján épül fel és működik. A Közgyűlés évente egyszer ülésezik. A Szövetség munkáját a közgyűlések közötti időszakban az elnökség irányítja és az ügyvezető titkárság látja el. A Szövetség szakmai működését 5 bizottság és 4 albizottság segíti, valamint a szakmai színvonal folyamatos emelését célozza meg a Minősítő Szervezet az EUFIM minősítés adományozásával. A Tagok a Szövetségen keresztül teljeskörű felelősségbiztosítással rendelkeznek.
VIP Properties Kft. /B.T.K Hungary Kft/ tíz éve működik Budapesten. Tevékenysége során ingatlanokat vásárol külföldi befektetők számára. A VIP Properties Kft. teljes körű szolgáltatást nyújt az adásvételi eljárás lefolytatásától kezdve a felújítás levezetésén keresztül a lakberendezésig, és vállalja az ingatlanok kiadását is. Segítségünkkel az elmúlt 10 évben családoknak, diákoknak és üzletembereknek sikerült megfelelő otthont találni Budapesten.
Cégünk 1993-ban kezdte meg működését a hazai ingatlanpiacon s ma már valamennyi kereskedelmi ingatlanpiaci szegmensen professzionális megoldásokat kínálunk Ügyfeleinknek. 2004 végén nevet és arculatot váltottunk és ESTON International Ingatlantanácsadó Zrt. néven folytattuk tevékenységünket az addig megszokott szakmai minőséget és megbízhatóságot garantálva. Cégfilozófiánk szerint csak olyan ingatlanszolgáltató lehet sikeres, amely folyamatosan törekszik az új, innovatív megoldások kutatására és gyakorlatba ültetésére. Kivívott szakmai elismertségünk és elért eredményeink koncepciónk helytállóságát bizonyítják. Az ESTON International tagja a rangos ingatlanközvetítőket és tanácsadókat tömörítő nemzetközi szervezetnek az ONCOR International-nek. A NY-i tőzsdén is jegyzett Apollo L.P. csoport tagjaként világszerte 32 országban jelen lévő szervezet 2009-ben több mint 13 milliárd USD értékű ingatlanportfólióhoz kapcsolódóan nyújtott szolgáltatásokat.
Cégünk filozófiájához híven, nálunk az ügyfél áll a középpontban, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy sikereinket elégedett és boldog ügyfeleinknek köszönhetjük. Figyelmünk az ügyfélre irányul; elképzeléseire, vágyaira, terveire, és nem utolsó sorban a szolgáltatójával szemben támasztott elvárásaira koncentrálunk. Kiemelt célunk, hogy a jövőben is maximálisan kielégítsük ügyfeleink igényeit. Ez több mint célunk, felelősségünk! Értékeink
Az alapítók célkitűzése az volt, hogy az élet különböző területein jelentkező komplex informatikai igényeket, a terület sajátosságaira épülő szoftvermegoldásokkal elégítse ki.
Ingatlanhasznosítás, Lakóparkok, Irodaházak, Ingatlanok eladása, Ingatlanok kiadása, Ingatlanok keresése az Interneten!
Cégünk ingatlanok hasznosításával foglalkozik.
Cégünk az ápítőiparban nyújt magas szimtő szolgáltatést megrendelőinek.
Kiadó irodák- és irodaházak országszerte
Tapasztalt szakembereink révén Budapest belső és külső kerületeinek ingatlan specialistájává váltunk, de tevékenységünk kiterjed az ország egész területére. Megtisztelő érdeklődése esetén munkatársaink készséggel állnak az Ön rendelkezésére.
A cdc ingatlanközvetítő iroda igazi erőssége munkatársai képzettségében, értékesítési tapasztalatában és elhivatottságában rejlik. Meggyőződésünk, hogy cégünk ezen erőssége mind a hozzánk forduló ingatlan tulajdonosoknak, mind az ingatlant keresőknek komoly értéket jelent.
SKARLÁT Építőipari és Ingatlanforgalmazó Kft.
Az ECHO-csoport egy 100 %-ban magyar tulajdonú, az ingatlanpiacon 1999 óta jelenlévő és egyre növekvő forgalmat bonyolító, folyamatosan és sikeresen bővülő cégcsoport. Mára tíz megyeszékhelyen működnek irodáink, és munkatársaink további tizenkét városban állnak ügyfeleink rendelkezésére. Ezenfelül több külföldi ingatlanforgalmazóval van együttműködési megállapodásunk, ami lehetővé teszi, hogy szerepet vállaljunk külföldi ingatlanok értékesítésében, illetve megvásárlásában. Működésünk hetedik évére ügyfélkörünk meghaladta a negyvenezret, honlapunkat évente tizenötezernél is többen látogatják, naponta frissített számítógépes adatbázisaink pedig garanciát jelentenek arra, hogy a minket megbízó ügyfelek kínálata a piacon jelenlévő mindenkori aktuális kereslettel
ingatlanberuházás, építőipari tevékenység, ingatlanközvetítés, ingatlan értékesítés, ingatlan bérbeadás, épület, építőipari tervezés, építőipari fővállalkozás, szolgáltató, ingatlanhasznosítás,
A CDC Ingatlan Franchise ingatlanközvetítő hálózat Magyarország egyik leggyorsabban fejlődő, növekvő cége az ágazatban. Tapasztalt szakembereink révén Budapest belső és külső kerületeinek ingatlan specialistájává váltunk, de tevékenységünk kiterjed az ország egész területére. Kínálatunkban szerepelnek az alábbi ingatlanok: budapesti és vidéki lakások és garzonok, családi házak budán, pesten és az egész országban, üdülők és ipari ingatlanok országszerte.
Tapasztalt szakembereink révén Budapest belső és külső kerületeinek ingatlan specialistájává váltunk, de tevékenységünk kiterjed az ország egész területére. A CDC Ingatlan irodái a rendkívül dinamikus hálózatfejlesztésnek köszönhetően Budapesten mindenki számára elérhetőek, és törekvésünk az, hogy az ország nagyobb városaiban is hamarosan megnyíljanak a CDC Ingatlan irodák.
A CDC Ingatlan Franchise ingatlanközvetítő hálózat Magyarország egyik leggyorsabban fejlődő, növekvő cége az ágazatban. Tapasztalt szakembereink révén Budapest belső és külső kerületeinek ingatlan specialistájává váltunk, de tevékenységünk kiterjed az ország egész területére. Kínálatunkban szerepelnek az alábbi ingatlanok: budapesti és vidéki lakások és garzonok, családi házak budán, pesten és az egész országban, üdülők és ipari ingatlanok országszerte.
A cdc ingatlan munkatársai számos hazai és külföldi partnerirodával állnak kapcsolatban. Ezáltal képesek vagyunk több ingatlanpiaci résztvevőt is bevonni egy-egy ingatlan értékesítésébe. A cdc ingatlan munkatársai, partnerei közül sokan beszélnek nyelveket: angolul, németül, olaszul, ivritül, oroszul és spanyolul is tárgyalóképesek.
Alapvetően a kiemelkedő színvonalú budai, exkluzív lakások, telkek, családi házak, villák, üzlethelyiségek, irodaházak, rezidenciák adás-vételével és bérbeadásával foglalkozunk.
Irodánk az ingatlanpiacon tevékenykedik. Teljeskörű, korrekt ügyintézéssel várjuk minden kedves ügyfelünket!

