INTÉZET BUDAPEST
217 találat INTÉZET kulcsszóra BUDAPEST településen
Kommunikációs és audiovizuális akadálymentesítéssel foglalkozunk. Célunk a fogyatékos emberek és szervezeteik kommunikációjának fejlesztése, valamint vállalkozások és egyéb intézmények esélyegyenlőségi törekvéseinek segítése.
-10%
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületében elhelyezett Hadtörténeti Múzeum, Hadtörténeti Intézet, Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár, a Hadtudományi Könyvtár a budai Várnegyed északnyugati sarkán, a Kapisztrán tér, Tóth Árpád sétány (Bástya sétány), Prímás bástya és az Állami Nyomda által körülhatárolt, kereken 2 hold és 220 négyszögöl terjedelmű területen fekszik.
A Karrier Intézet egy olyan független tanácsadó és kutató szervezet amely a munkavállalókat segíti karriercéljuk hatékony elérésében. Karrier-tanácsadás. Munka, állás, karrier: motivációslevél és önéletrajz nélkül!
A Szent László Kórház 22 ápolási egységen 814 ágyon fogadja az arra rászorulókat.
Az Ormos Intézet a kilencvenes évek elején nyitotta meg kapuit. Névadója Ormos János természetgyógyász, aki 1890-től 1942-ig élt, tevékenykedett.
- NEMZETKÖZI PETŐ INTÉZET MOZGÁSSÉRÜLTEK PETŐ ANDRÁS NEVELŐKÉPZŐ ÉS NEVELŐINTÉZETE
1125 BUDAPEST, KÚTVÖLGYI ÚT 6
5 csillag 2 vélemény alapjánAz idegrendszeri eredetű mozgásszervi panaszokkal küzdő emberek és családok számára megmutassuk a teljes élethez vezető utat és felhívjuk a társadalom figyelmét a segítségnyújtás lehetőségeire.
- BUNGE ZRT-KUTATÓINTÉZET
1097 BUDAPEST, ILLATOS ÚT 38., DÜP 2. IRODAÉPÜLET.
5 csillag 26 vélemény alapjánA Bunge Zrt. (korábban Cereol Rt.) anyacége a Bunge Limited, a világ egyik legnagyobb olajosmag-feldolgozó vállalata, mely Európa mellett aktív az USA-ban, Kanadában, Dél-Amerikában és Ázsiában is. A Bunge Limited tevékenysége az ömlesztett mezőgazdasági termékekkel való kereskedelmen túl kiterjed a szója- és olajmagok feldolgozására, valamint a belőlük előállított késztermékek értékesítésére is. Ilyen termékek a különböző kiszerelésű étkezési olajok, a növényifehérje-tartalmú takarmányok, valamint a humán célú felhasználásra szánt fehérje- és lecitin termékek.
Európa vezető független pénzügyi tanácsadó cégének partnereként célunk, hogy ügyfeleinknek a piacon elérhető legjobb megoldást kínáljuk. Több mint kétszáz pénzügyi intézménnyel áll kapcsolatban cégünk, így igen széles palettából tudunk ügyfeleinknek a legoptimálisabb megoldást kiválasztani. Profilunk között szerepel az életbiztosítás, vagyon-, lakás-, gépjárműbiztosítás egyaránt. Keressen bizalommal és csatlakozzon elégedett ügyfeleink köréhez.
A Budapest Bank Nyrt. az egyik legelső hazai kereskedelmi bankként több mint 20 éve áll ügyfelei rendelkezésre, a lakosság és az üzleti élet számára nyújtott teljes körű pénzügyi szolgáltatásai révén a pénzügyi piac meghatározó szereplője. A Budapest Bankban először 1995-ben szerzett részesedést jelenlegi többségi tulajdonosa, az amerikai GE (General Electric Company) pénzügyi üzletága, a GE Capital, a magyar kormány, állami vállalatok, valamint szövetkezetek közös tulajdonában lévő részesedés megvásárlásával. Tulajdonrésze növelésével a GE Capital 2001-ben a bank fő tulajdonosává vált, miután megvásárolta az EBRD, az ÁPV Rt., valamint a kisrészvényesek tulajdoni hányadát. Ettől az évtől kezdve a bank szilárd pénzügyi hátterét a GE biztosítja. A GE Capital a GE pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatait összefogó üzletága. Nyitvatartás: H-P : 8-16.
A Budapest Bank üzleti tevékenységének alapja az anyavállalata, a GE etikai kódexe. Ez az értékrend előírja az üzleti tevékenységünkre vonatkozó jogszabályok betartását, az őszinte, tisztességes, megbízható és etikus magatartást. Meggyőződésünk, hogy csak egyetlen olyan siker van, amellyel megőrizhetjük tekintélyünket, megszolgálhatjuk ügyfeleink bizalmát, ez pedig az etikus magatartással elért siker. Ennek érdekében munkatársaink mindent megtesznek azért, hogy megfeleljenek a legszigorúbb elvárásoknak az etikus üzleti magatartás területén. GE értékrendjének és filozófiájának szellemében fontosnak tartjuk, hogy aktív részesévé váljunk a civil társadalom életének. A civil szektor iránti elkötelezettségünk alapján célunk, hogy anyagi támogatással és munkatársaink révén is hozzájáruljunk a közösségi értékek. Nyitvatartás: H-P: 9-17.
A Budapest Bank Nyrt. több mint 20 éve a magyar bankpiac egyik meghatározó szereplője. Szolgáltatásaink nyújtása során a világos és egyszerű módszereket részesítjük előnyben, emellett az érthető, őszinte és lényegre törő kommunikációra törekszünk. Tevékenységünk során arra törekszünk, hogy ügyfeleink minél egyszerűbben és gyorsabban juthassanak hozzá a céljaik eléréséhez szükséges pénzügyi szolgáltatásokhoz. Nyitvatartás: H: 8-17, K-CS: 8-16, P: 8-15.
Intézetünk, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet immáron több mint egy évtizedes tanácsadói háttérrel tevékenykedik. Intézetünk megtalálható a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Lendület portálján olvasható MULTIPLIKÁTOR pályázatkészítő regiszterben. Szakterületeink: nagyberuházások támogatása, beszállítói pályázatok, klaszter tanácsadás. Projektjeinket a gyakorlatban megélt és alkalmazott ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer szerint kezeljük. Az alábbi érdekszövetségeknek vagyunk tagja ill. szakmai támogatója: Joint Venture Szövetség, Pannon Autóipari Klaszter, Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége, Magyarországi Tanúsított Cégek ISO 9000 Fóruma, Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter.
NLP Intézetként 1993. óta működünk, többtized évnyi magyarországi és nyugat-európai tapasztalatunk van a szervezetek és egyének fejlesztésében. Akkreditált Felnőttképzési Intézményünket 2004. óta ISO 9001:2008 Minőségirányítási rendszerünk erősíti. Neuro-Lingvisztikus Programozásnak hívják azt a módszert, amely a fejlesztő munkánk fő eszköze. Az NLP módszert azért szeretik ügyfeleink, mert általa sikeressé válnak a munkájukban és a magánéletükben, és ez a változás gyors és hosszú távú. Az NLP módszert könnyű megtanulni, és élvezet gyakorolni. Egyéni fejlesztő munkánk során erősítjük a hatékony és hiteles kommunikációt, valamint a jövőben várható problémás vagy kívánt helyzetekben szükséges pozitív belső állapotok előhívásának készségét. Ügyfélszolgálatunk munkanapokon 9 órától 17 óráig áll ügyfeleink rendelkezésére
A WIFI Hungária a WIFI International nemzetközi csoport tagja mely több Európai országban működtet tréninghálózatot. Az intézet szakmai tevékenysége a WIFI (Wirtschaftsförderungsinstitut) több 10 éves tapasztalatára épül. Célja az egyén és a vállalatok - a magyar gazdaság és a piac szereplőinek - támogatása, fejlesztése az alábbi tevékenységeken keresztül: szakmai képzések és készségfejlesztő tréningek fejlesztése ( menedzsment, szervezet- és humánerőforrás-fejlesztés gazdálkodás -pénzügy, számvitel, controlling-, értékesítés, logisztika kommunikáció, marketing, létesítménygazdálkodási menedzser, irodavezető és más tanfolyamok szakmai nyelvi képzések stb.), képzési szükséglet felmérése, képzési tanácsadás, oktatással és a piaci változásokkal kapcsolatos szakmai rendezvények, konferenciák, fórumok szervezése.
Szolgáltatásaink a konzultációtól, a kereskedelemmel együttműködű marketing stratégiák kialakításán át a gyakorlati megvalósításig terjednek. Vállalt feladatok: stratégia kialakítása, rendezvényszervezés, arculat kialakítása, média megjelenés, online kommunikáció, promóció, reklám, CRM
grafológia pszichológia
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal kormányrendelettel létrehozott, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása alatt működő központi hivatal.
A budai hegyvidék és a Duna találkozásánál a föld számos gyógyító hatású hőforrást rejt magában, így nem csodálkozhatunk azon, hogy ez a több ezer éve lakott terület hazánk fürdőkultúrájának a bölcsője. A fejlett illír eraviscusok és kelták fürdőéletéről nem maradtak fenn tárgyi bizonyítékok, az őket követő rómaiak korából azonban már annál több. Aquincumban és környékén több mint tíz katonai és polgári közfürdő maradványai kerültek feltárásra, ami a pannóniai rómaiak magas fürdőkultúrájának fennmaradt tanulsága.
Gyógyító tevékenység Neurológia Pszichiátria Belgyógyászat Diagnosztika Pszichológia
Az Intézet alapvető feladata a folklórral kapcsolatos különböző területek, a kutatás, a revival mozgalom és az oktatás közötti közvetítés. Az Európai Folklór Intézet működésének tizedik évfordulója alkalmából ezen a CD-n teszi közzé kiadványait, melyeket a néprajz és a folklór iránt érdeklődő szakmai és laikus közönségnek ajánl. Az intézet három magyar és egy angol nyelvű könyvsorozata mellett 2000 tavaszától angol nyelvű folyóiratot jelentet meg. A lemez közel félszáz kötetnyi szöveget és képet, valamint zenét és hanganyagot is tartalmaz, teljes szövegű, kereshető adatbázisban.
Lea - közhasznú alapítvány krízisben lévő fiatal leányanyák megsegítéséért, amikor a lány ellehetetlenült élethelyzetben van: szociális, lélektani vagy anyagi téren és a gyermek fölnevelésére még nem alkalmas: érzelmi-lelki, szociális vagy más sérülése miatt
A Budapesti Francia Intézet küldetése, hogy a francia kultúrát és nyelvet terjessze külföldön. A Francia Intézet tevékenysége három fő területet ölel fel: francia nyelvoktatás: egy olyan terület, amelyben a Francia Intézet referenciának számít. Mindenki talál magának megfelelő szintű képzést, amelyeket francia anyanyelvi tanárok tartanak. művészeti és kulturális események szervezése és támogatása (kiállítások, filmvetítések, koncertek, színház, tánc, vitaestek) az intézet falain belül, és főképp azokon kívül, hála a magyar kulturális intézményekkel folytatott együttműködéseknek információszolgáltatás a francia kultúráról a Médiatár jóvoltából, amely 45 000 szabadon hozzáférhető dokumentumot (könyvek, CD-k, DVD-k, nyelvtankönyvek, stb.) biztosít látogatói számára
Az intézet a talajtan-agrokémia-talajbiológia szakterület központi kutatási intézménye, amely elsősorban az alapkutatásokért felelős. Emellett az intézet kutatói a talajtan és agrokémiával kapcsolatos fejlesztésben, szakember-képzésben és továbbképzésben is tevékenyen részt vesznek. Az intézet fő kutatási célkitűzéseit három nagy témacsoportban kívánja megvalósítani. Ezek talajtani, agrokémiai, talajbiológiai és biokémiai témákat foglalnak magukba. Az intézetet 1949-ben alapították.
A Budapesti Orvosszakértői Intézetet (BOI) az Igazságügyi Miniszter 1964-ben alapította. Az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó szakértői intézetek közül a BOI volt a második, az elsőt (jelenleg: Országos Toxikológiai Intézet) a XIX. század végén a Kiegyezés után alapították meg. Az Intézetben orvosok, pszichológusok és biológusok dolgoznak. Az orvosok között általános igazságügyi orvosszakértők, elmeorvosszakértők, valamint belgyógyász neurológia, egészségbiztosítás és foglalkozás egészségügy szakvizsgával rendelkező orvosszakértők is tevékenykednek. A szakértői munkában igazságügyi pszichológus szakértők is részt vesznek. Biológus szakképesítésű szakértők a származásmegállapítási laboratóriumban dolgoznak, az antropológus szakértő pedig személyazonosítási szakkérdésekben ad ki véleményeket. Az Intézetben külső szakértőként általános igazságügyi orvosszakértők és elmeorvosszakértők végzik tevékenységüket, valamint jól felkészült szakközreműködői gárda segíti a szakértői munkát.
A Capital Research elsősorban B2C (lakossági) és B2B (üzleti) piackutatási megoldásokkal áll ügyfelei rendelkezésére.
A Független Pedagógiai Intézet tanácsadással, szakértői munkával, pályázatsegítő szolgáltatásokkal, akkreditált továbbképzésekkel, kiadványokkal segíti a pedagógusok munkáját.
Közép - európai Tanulmányok Központja
Média oktatási intézét
Egyik legfontosabb feladata az, hogy folyamatosan naprakész információval lássa el a magyar színházi szakmát mindazokról a lehetőségekről, eseményekről, törekvésekről, amelyekről tudomást szerez, és hasonlóképpen: tudósítsa a külföldi érdeklődőket mindarról, ami Magyarország színházaiban, fesztiváljain zajlik.
Az Intézet a kutatás-fejlesztési tevékenységét az innovatív eljárások, termékek és szolgáltatások megalkotására, elterjesztésére összpontosítja.
Célkitűzésünk Szeretnénk megőrizni és erősíteni a magyarországi piacon kivívott pozíciónkat. Célunk a hazai gazdaság legkülönbözőbb szektoraiban versenyző vállalatok elismert partnerévé válni, korszerű és költséghatékony piaci információkkal hozzájárulni eredményes működésükhöz.
A Budapesti Milton H. Erickson Intézet oktatással foglalkozik.
Az intézet fő feladata alapkutatások végzése az egyetemes történetbe ágyazott magyar történelem terén.
ÁLLAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI és TISZTIFŐORVOSI SZOLGÁLAT
közműépítés, magasépítés, mérnöki vállalkozás, talajmechanika, távközlés, vasúti biztosító berendezés, vasúti közlekedés
Postafiók - 1255 Budapest, Pf.: 19. Az Intézet állami feladata bíróság, ügyészség, rendőrség, államigazgatási szerv, választott bíróság, illetve jogszabályban meghatározott más hatóság kirendelésére, megkeresésére igazságügyi szakvélemények készítése. Az Intézet megbízás alapján is felkérhető szakvéleményadásra - illetékességi behatároltság nélkül. A közel 40 éves felhalmozott szakmai tapasztalt és gyakorlat garanciájával szakmailag felkészült, a jogrendszerben eljárni tudó, megbízható, korrekt kollektíva áll mind a kirendelők, mind a megbízók rendelkezésére szakértői, technikusi, tisztviselői és ügykezelő munkaterületeken egyaránt. Ennek bizonyítéka a beérkező ügyek bonyolult, munkaigényes, tételes adatfeldolgozás igénye, az ellenérdekű felek és megbízók tárgyilagos, alapos szakmai ismereteken nyugvó követelmény elvárása, valamint az olyan ügyekben való szakvéleményadás, melyekben előzőleg már két-három vagy több önálló szakértő vizsgálódott.
Népszabadság Ringier Oktatási és Továbbképzési Intézet magas szinten biztosít továbbképzést. Kiváló oktató gárdánk és módszertanunk biztosítja a magas szintű képzést.
Projekt fejlesztések, oktatás, stratégiák
Az Intézet elsődleges célja a kelet-közép-európai régió magyar és roma, illetve Magyarország nem magyar kisebbségein helyzetére vonatkozó komplex - jelenkortörténeti, szociológiai, antropológiai, szociolingvisztikai, jogi és politológiai, illetve interdiszciplináris - kutatások elvégzése.
:: Szolgáltatásaink a mindenkori szakmai színvonal csúcsán helyezkedjenek el. :: Az érintett gazdasági szereplők profitáljanak az együttműködésből és elégedettek legyenek. :: Folyamataink és munkatársaink folyamatosan fejlődjenek. :: Megrendelőink minőség iránti elkötelezettségét cégünk proaktívan keltse fel és elégítse ki.
elméleti és gyakorlati vizsgálatok erőműveknél, Villamosenergia-termeléssel, -átalakítással és -elosztással kapcsolatos kutatások
Az UCB egy vezető pozícióban lévő világméretű biotechnológiai-gyógyszerészeti vállalat, melynek központja Brüsszelben (Belgium) található. Missziójaként olyan súlyos betegség-területekre fókuszál, melyek szakorvosi kezelést igényelnek, s a szakorvosi ellátáson keresztül a betegek számára nyújt új, korszerű terápiás lehetőségeket. Az UCB egyedi arculatát a hagyományos gyógyszergyártói gyökerek és tapasztalatok, valamint a biotechnológia fejlődésére jellemző lendületesség, innováció és vállalkozó szellem vállalaton belüli együvé forrásának köszönheti.
erdészeti szaporítóanyag termelés, erdőgazdálkodás, forgalmazás és szaktanácsadás
- ORSZÁGOS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI MÚZEUM ÉS INTÉZET ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRA
1013 BUDAPEST, KRISZTINA KRT. 57.könyvtár adatbázist és a jövőben szövegtárat tartalmaz. Vizsgálódási körébe a külföldi és magyar drámairodalom tartozik. A könyvtár kiépítése folyamatosan történik.
A Stratégia Intézet üzletviteli tanácsadással foglalkozik. Tanácsadási szolgáltatásaink felölelik: a stratégia alkotás, pénzügyi modellezés, átszervezés, activity based costing, LRIC, FDC, ABC, BPR, távközlés, turizmus, kontrolling területeit.
Könyvkiadó
Az ECOSTAT az ország egyik jelentős gazdaság- és társadalom kutató intézete, amely több évtizede tudományos műhelyként is ismert; a gazdaság és a társadalom folyamatait elemző, prognosztikai, ökonometriai tevékenységeket végez.
készségfejlesztő és szakmai oktatás
amatőr művészeti ágazatok és a közművelődés egészének területén képzési
Politikai közvélemény-kutatás Piackutatás Médiakutatás Szolgáltatásminőség- és közszolgálati minőségvizsgálatok, minőségbiztosítási és -fejlesztési tanácsadás Vezetési tanácsadás
