KÁBELTELEVÍZIÓ RENDSZER BUDAPEST
22 találat KÁBELTELEVÍZIÓ RENDSZER kulcsszóra BUDAPEST településen
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
A RubiCom telefon-, kábeltelevízió-, és internetszolgáltató Zrt. 2004-ben alakult, és azóta hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő kábelhálózatos-elektronikus hírközlési szolgáltatójává vált. A 100 %-ban magyar tulajdonban lévő vállalat célja, hogy megbízható, és bárki számára elérhető, minőségi szolgáltatást nyújtson a kábeltelevízió-, az internet- és a telefonszolgáltatás területén. A RubiCom Zrt. a fővároson kívül ma már közel 90 településen Szentestől Diósjenőig több mint 110 ezer háztartásban tette lehetővé a kor kihívásainak leginkább megfelelő, korszerű és versenyképes szolgáltatásait, előfizetői teljes megelégedésére. A központi telefonos ügyfélszolgálati rendszer, mely az ország egész területéről helyi hívásdíjjal elérhető, az 1232-es rövidített hívószámon áll az érdeklődő ügyfelek rendelkezésére a hét minden napján 8:00 és 22:00 óra között.
A FiberNet Kommunikációs Zrt. Magyarország harmadik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő kábelhálózatos elektronikus hírközlési szolgáltatója, több mint 200 ezer kábeltelevízió és internet Előfizetővel.
Az eltelt időkben megismerkedtünk a vásárlók igényeivel és annak teljesítésével!
Az HBO (Home Box Office) 1991. szeptember 28-án kezdte meg magyar nyelvű előfizetéses műsorának sugárzását Magyarországon. A szolgáltatást az HBO Holding indította útjára - kezdetben kazettás műsorterjesztést alkalmazva. 1997. április 1-től az HBO heti 120 órára bővítette műsoridejét, amit egy jelentős műszaki beruházás, a műholdas sugárzásra való átállás tett lehetővé. Az HBO adása az addigi kazettás terjesztés helyett a legkorszerűbb digitális sugárzó rendszer segítségével, műholdon jut el a kábeltársaságokhoz, majd a kábelrendszereken keresztül az előfizetőkhöz.
A Synergon a hazai informatikai élet meghatározó szereplője, a legnagyobb döntően hazai tulajdonú független informatikai vállalkozás. Tevékenysége során jellemzően az informatikai piac legjelentősebb hardver- és szoftvergyártóinak termékeiből építi fel ügyfelei egyedi igényeit kielégítő informatikai megoldásait. Az érintett iparág gyors fejlődése és a piaci igények alapvető változása következtében az elmúlt években a Synergon profilja is érezhetően módosult - a tradicionálisan a portfólió magját képező informatikai infrastrukturális megoldások mellett a szolgáltatások és az üzleti tevékenységet támogató rendszerek kapnak egyre nagyobb hangsúlyt. Ezen a területen elsődlegesen az informatikai rendszerek üzemeltetésében, továbbá a kiskereskedelmi informatika, illetve az egyre dinamikusabban fejlődő üzleti intelligencia piacán rendelkezik előkelő pozíciókkal.
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
Cégünk biztonságtechnikai hálózatok tervezésével, kivitelezésével foglalkozik.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
Cégünk telekommunikációs berendezések értékesítése
A Vivafone Kft. jelenlegi szolgáltatásai: Vidéki távolsági és külföldi hívások Kedvező mobil hívások Belföldi és nemzetközi bérelt vonalas összeköttetések, Internet hozzáférés Díjszábások
A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában.
Levelezési cím: 1384 Budapest, Pf.: 739, Telefonos ügyfélszolgálat: 1272, Külföldről hívható telefonszám: +36 1 707 07 07. A DIGI cégcsoport Közép-Európa meghatározó telekommunikációs vállalata: jelentős piaci szerepet tölt be hazánkon kívül Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában. Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben. Cégünk történetében az igazi áttörést a muholdas DIGI TV-szolgáltatás elindítása hozta meg. A rendkívül kedvező árú csomagok az indulás évében hatalmas sikert arattak: több mint 100 ezer új előfizetőt hoztak, a magyar digitális műsorszórás piacán pedig negyvenszázalékos árzuhanást produkáltak. Alig két év alatt közel félmillióan választották a DIGI TV-szolgáltatását.
Cégünk többek között hálózat tervezéssal, kivitelezéssal foglalkozik!
- DIGI KFT. - BUDAPEST - VÍZIMOLNÁR UTCA.
1031 BUDAPEST, VÍZIMOLNÁR UTCA. 2.
4 csillag 1 vélemény alapjánMagyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
Magyarországi leányvállalatunk, a DIGI Kft. 2000-ben alakult, hat kisebb kábeltelevíziós cég összeolvadásából. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően jelentek meg triple-play szolgáltatásaink: kábeltévé, internet és telefon egyben.
Az IKO Media Group Magyarország legnagyobb médiakommunikációs cégcsoportja. Portfóliónkban szinte valamennyi médiapiaci tevékenység megtalálható és ezzel teljes körű szolgáltatást tudunk biztosítani megrendelőinknek, partnereinknek.
A Radiant Zrt. honlapja
Cégünk telekommunikációs eszközök forgalmazásával foglalkozik.