KÉNYEZTETÉS BUDAPEST
5 találat KÉNYEZTETÉS kulcsszóra BUDAPEST településen
A Lepkeháló Közhasznú Egyesület 2011 májusában indította el az Újpesti Masszázs névre keresztelt szalonját, mely a Chinoin közelében, az erőművel szemben található. Ez a szalon kis méretével és barátságos hangulatával tűnik ki a számos hasonló szolgáltató közül, majd ha jobban körülnézünk láthatjuk, hogy igen kedvező árak teszik az összképet még szebbé és vonzóbbá minden odalátogató számára. Mit is értünk ezalatt? - Diákkedvezményt, mely lehetővé teszi, hogy már 1200FT-ért masszázsban részesüljenek az erre vágyó diákok, hatvanév feletti - amolyan nyugdijas kedvezményt -, mely 1600FT-os minimum árat garantál azoknak, akiknek már-már szinte törvényszerű, hogy mindenük fájjon és életmódjuk részévé kell tennijük a masszázst, és törzsvendégeinknek is hasonló kedvezményeket biztosítunk, meghálálva ezzel bizalmukat, heti rendszerességgel történő ellátogatásukat. Számos időnkénti akcióval próbáljuk elérni, hogy mindazoknak is kedveskedhessünk, akik nem tartoznak ezen kategóriák egyikébe sem.
Mindazokat, akik bejelentkezésükkor hivatkoznak a Cylex Tudakozóra 30%-os kedvezmény illeti meg az összes masszázsfajtából. Az akció kizárólag a normál áron igénybe vett masszázsokra vonatkozik.
-30%
Más akciókkal és
Ajánlat megtekintése
kedvezményekkel jelen akciónk nem vonható össze!
Az igénybevehető árak ekképp:
30perc =1400HUF
60perc =2450HUF
90perc =3325HUF
Csokoládémasszázs =4900HUF
Jelen kedvezményes árak 1fő részére csupán egyszer vehetők igénybe, több
masszázs esetében nem érvényes a 30%-os kedvezmény.
Jelen csökkentett lehetőség bérletárakra nem vonatkozik.Üdülési jogot venne? A másodkezű értékesítés piacán immár 10 éves múlttal rendelkező munkatársaink kézséggel állnak az Ön rendelkezésére is! Azonnal megvehető, jogtiszta üdülési jogok széles választékával, rendkívül kedvező árakkal, korrekt tájékoztatással, teljes körű bonyolítással, ügyvédi háttérrel várjuk megkeresését. További info 10-16 óra között a +36 1 445 0921 (üzenetrögzítő is) +36 20 961 6742, +36 70 242 7747 telefonszámokon.
Célunk elsősorban a vendégek fizikai és lelki állapotának javítása, fájdalomcsökkentés, stresszoldás. Szeretnénk, ha a vendégeink a tartalmas masszázsunk után elfelejtenék fájdalmakat, görcsöket, emellett felül tudnának emelkedni a hétköznapi gondokon, a mindennapos problémákon és feszültségeken. Szalonunkban tiszta, szép környezetben, illatos olajokkal, halk zenével várjuk a kedves vendégeket.
Üdvözöljük a Chao Praya thai masszázsszalon és halpedikűr oldalán! Üzletünk Budapest belvárosban, a Ferenciek terénél találó, ahol thai maszázs, halpedikűr, álló szolárium, kozmetika és műköröm várja a szépülni, pihenni vágyókat. Kedvezően kialakított áraink mellett, akciós konstrukciójú bérleteinkkel, ajándékutalványainkkal igyekszünk vendégeink kedvében járni. Látogasson el hozzánk egy: - thai masszázsra, mely több mint egy masszázs: ötvözi az akupresszúra, a jóga és a reflexológia elemeit vagy - halpedikűrre, mely egy egészen új módja a láb ápolásának.
Kiváló befektetés, folyamatos értéknövekedés, biztos megtérülés!

