KÖNYV BUDAPEST


Több mint 500 találat KÖNYV kulcsszóra BUDAPEST településen

  • FOLPRINT ZÖLDNYOMDA KFT.
    1119 BUDAPEST, THAN KÁROLY U. 25

    Nyomtatás természetesen. Teljes körű nyomdaipari kiszolgálás a grafikai előkészítéstől kezdve, igény szerint újrahasznosított vagy FSC-s alapanyagokra, környezetbarát technológiával, versenyképes árakkal, rövid határidővel.


  • PAKTUM NYOMDAIPARI BT.
    1132 BUDAPEST, VÁCI ÚT 46/B.

    Teljes körű nyomdai szolgáltatás


  • KRASSZA ÉS TÁRSAI KFT.
    1119 BUDAPEST, HADAK ÚTJA 65/B

    Olyan háztartási gépekkel és étrend-kiegészítőkkel foglalkozom, amely első helyen az egészség megőrzésére helyezi a hangsúlyt.


  • FOTEX RT., BUDAPEST
    1126 BUDAPEST, NAGY JENŐ U 12.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Küldetésünk: A Fotex 1984 évi megalakulása óta minőségi termékek gyártását és forgalmazását, színvonalas szolgáltatások nyújtását, valamint a mindenkori igények és lehetőségek figyelembe vételével kialakított vagyon kezelését tartja feladatának. Ahol erre lehetőség nyílt és a Társaság alapvető adottságával összeegyeztethető, vállalatok akvizícióját hajtottuk végre, ahol pedig szükségesnek láttuk, összeolvadásokkal vagy egyes vállalatok értékesítésével korszerűsítettük portfoliónk


  • BITLAB RECORDS
    1118 BUDAPEST, FRANKHEGY U. 11.

    A Bitlab Records egy kiadó.


  • BGS MAGYARORSZÁG KFT.
    1119 BUDAPEST, CSURGÓI ÚT 15

    Cégünk grafikai tervezéssel és kiadványszerkesztéssel foglalkozik. Készítünk szórólapokat, matricákat, névjegyeket.


  • UNIQUE VISION BT.
    1125 BUDAPEST,

    Prospektus-, arculattervezés, webdizájn. Termékcsomagolás, könyvtervezés, egyéb grafikai munkák. Nyomdai kivitelezés.


  • KONNEKT SZÁMVITELI ÉS KÖNYVVIZSGÁLÓ KFT.
    1132 BUDAPEST, VÁCI ÚT 64/C

    Társaságunk 8 éve működik a számviteli és gazdasági szolgáltatás profilban. Könyvvizsgálattal, könyvvezetéssel, adótanácsadással állunk Ügyfeleink rendelkezésére. Mobil számunk: 06-70-3635132


  • M & C KFT.
    1119 BUDAPEST, NÁDORFEJÉRVÁRI ÚT 36-40/A.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Webáruházunkban könyvek és játékok széles kínálatából választhat az M&C Marketing Tanácsadó Kft.


  • KATLIN SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
    1132 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 48.

    Cégünk adószakértői tevékenységekkel, illetve üzletviteli tanácsadással foglalkozik.



  • KÓDEX KÖNYVKÖTŐ KKT.
    1118 BUDAPEST, KÉSMÁRKI UTCA 12.

    aranyozás, fénymásolás, szakdolgozat, kötés, megvárható, 3 órán belül, 1 órán belül, 1 napon belül, könyv, egyedi kézi munkával, fóliázás, nyomdai munka, szitanyomás, szórólap


  • RASZTER NYOMDAIPARI, GRAFIKAI ÉS KIADÓI KFT.
    1131 BUDAPEST, GYÖNGYÖSI U. 89.

    Kézi kötészeti megoldások: egységcsomagolások, Direct Mail anyagok összeállítása. Régóta jelen van már a nyomdavilág palettáján a professzionális előkészítéséről és igényes színes nyomtatásáról ismert Raszter Nyomda, melyet 1985-ben alapított a tulajdonos, Pokorny Vilmos. Az elmúlt tizenhét évre a nyomda folyamatos gépi, technológiai korszerűsítése, a munkafolyamatok irányításának fejlesztése volt jellemző. Ez ma sincs másképp: Legfőbb szempont a vevő, a minőség és a fejlesztés.


  • BITMAP.HU KFT.
    1118 BUDAPEST, BUDAORSI UT 4-18/B

    web, print, online, offline... minden, ami grafika


  • ARANYALMA LOTTÓZÓ - BOOKLINE - GAZDAGRÉT
    1118 BUDAPEST, RÉTKÖZ UTCA 7.

    Lottózó, fénymásoló, ajándéküzlet és Bookline könyvátvevő hely - a hét minden napján nyitva.


  • KLETT KIADÓ KFT.
    1119 BUDAPEST, NÁNDORFEJÉRVÁRI ÚT 35. II. EM.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Klett Kiadó


  • VPT BT. - TANÁRCENTRUM
    1124 BUDAPEST, BÜRÖK U. 2

    Ez az oldal igyekszik összefogni Magyarországon a tanárokat, a magántanárokat, az oktatókat és mindenkit, aki oktatással foglalkozik, hogy a diákok minél nagyobb tanár adatbázisban tudjanak keresni A lenti keresőrendszert használva reméljük, megtalálja azt a magántanárt illetve oktatót, akire szüksége van Azok a magántanárok, akik hirdetni szeretnék magukat az oldalon, INGYENESEN megtehetik, miután regisztrálták magukat Ha már rendelkezik felhasználónévvel és jelszóval, akkor be tud lépni és fel tudja adni hirdetését a Hirdetésfeladás menüpont alatt


  • DRT GROUP
    1132 BUDAPEST, VISEGRÁDI UTCA 48

    Küldetésünk: világszínvonalú kommunikációs megoldások kidolgozása a profit és nonprofit szféra számára.


  • ÚJ-PALATINUS KÖNYVESHÁZ KFT
    1118 BUDAPEST, RAHO U.16.

    Könyvek rendelése Weboldalunkon vásárlásra csak regisztrált felhasználóknak, bejelentkezést követoen van lehetoségük.


  • RIKK BT.
    1132 BUDAPEST, VÁCI ÚT 64/A. 1.EM.4.

    Könyvelő iroda


  • könyvvizsgálat, tanácsadás, audit, könyv, számviteli, adószakértői tevékenység, számviteli szolgáltatás, mérleg, aktíva, passzíva


  • ANIMA KÖNYV NAGYKERESKEDÉS
    1134 BUDAPEST, CSÁNGÓ UTCA 8.

    http://nagyker.animakonyv.hu


  • GRAFIT PUBLIC KIADÓ ÉS REKLÁMMŰHELY KFT.
    1119 BUDAPEST, ORMAY UDVAR 6.

    Nyomda és nyomdai előkészítés, nyomdai kivitelezés, ofszet nyomás, digitális nyomtatás,


  • RAABE TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT.
    1134 BUDAPEST, LEHEL UTCA 23.

    A cserelapos szerkezetű könyvek kiadásával foglalkozó RAABE Kiadó Kft. 1992-ben alakult Budapesten. Anyavállalatunk ? a stuttgarti székhelyű német RAABE Kiadó ? a nagymúltú Klett vállalatcsoport tagja, és további érdekeltségei vannak a kelet-közép-európai térségben Prága, Pozsony, Varsó és Szófia központtal.


  • CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ KFT.
    1133 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 61.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Könyvstúdió


  • GPLEX KFT.
    1118 BUDAPEST, KÖBÖLKÚT UTCA 27.

    Fő tevékenységünk : reklámeszközök gyártása, pleximegmunkálás.


  • COMPUTER BOOKS KFT.
    1126 BUDAPEST, TARTSAY VILMOS U. 12.

    Kiadványaink tematika szerint: Adatbázis-kezelés Alternatív tankönyvek Fejlesztői környezet Grafika/video és alkalmazása Hálózati ismeretek Hardver ismeretek Internet - alkalmazás és fejlesztés Irodai alkalmazások Menedzsment informatika Mérnöki alkalmazások, CAD Operációs rendszerek (Ön)képzést segítő szakkönyvek, ECDL vizsgafelkészítés Programozás, programozási nyelvek


  • ALTERNATÍVA 2000 BT.
    1133 BUDAPEST, TUTAJ U. 6/B I/1.

    Felnőttoktatás, filmgyártás, könyvkiadás, ingatlanközvetítés, máshova nem sorolt gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás.


  • ZÖLD NYOMDA
    1119 BUDAPEST, THÁN KÁROLY U. 25.

    Hogy mitől zöld egy nyomda? Természetesen a környezetvédelem, a környezettudatosság iránti elkötelezettségétől. Ön is tegyen a környezetért azzal, hogy nyomdai munkáit egy zöld nyomdában végezteti. Újrahasznosított vagy FSC-s alapanyagokra, környezetbarát technológiával, internetes megoldásokkal, versenyképes árakkal, rövid határidővel. Nyomtatás természetesen.


  • SPEKTRUM KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ KFT.
    1133 BUDAPEST, IPOLY U. 5/F.

    ajtó, ablak, kapu, árnyékolás, üveg, nyílászáró, építészet, felújítás


  • G-AUDIT KFT.
    1126 BUDAPEST, DOLGOS UTCA 9.

    Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység Üzletviteli tanácsadás Felnőtt- és egyéb oktatás Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás


  • KÖNYVTÁRELLÁTÓ KHT.
    1134 BUDAPEST, VÁCI ÚT 19.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. (röviden Könyvtárellátó Nonprofit Kft.) 2007. szeptember 16-a óta működik ezen a néven. Jogelődjét az alapítói jogokat gyakorló miniszter 1991. november 1-jén kiválással hozta létre a 45 éve könyvtárellátással foglalkozó TÉKA Könyvértékesítő, Könyvtárellátó és Könyvkiadó Vállalatból, s 1994. október 1-jén alakult közhasznú társasággá. A társaság tulajdonosa a magyar állam. A tulajdonosi és vagyonkezelői jogokat az oktatási és kulturális miniszter gyakorolja, az általa kijelölt felügyelő bizottság véleményének figyelembe vételével.


  • Antikvár Szakkönyvek Boltja. Könyvesboltunk célja a Magyarországon fellelhető szakirodalom összegyüjtése és terjesztése, a szakemberek számára!Könyvesboltunk célja a Magyarországon fellelhető szakirodalom összegyüjtése és terjesztése, a szakemberek számára! - Webáruház (1000Ft/Hó), Webshop, Webbolt, Shop, Áruház, Bolt, Bérelhető, UnasShop System.


  • Cégünk nyomdai előkészítéssel és reklámtervezéssel foglalkozik.


  • PROSCENIUM
    1124 BUDAPEST, FODOR U. 46.

    Cégünk szerzői jogvédelemmel foglalkozik. Cégünk szerzői jogvédelemmel foglalkozik. Különböző könyvek kiadásához szükséges jogokat szerzünk meg.


  • ANDTECH M.I.G.S. KFT.
    1125 BUDAPEST, ZSIGMONDY VILMOS UTCA 2.

    Az AndTECH M.I.G.S. Kft. céljának tekinti az ügyfelek minden nyomtatással kapcsolatos igényének kielégítését, a több ezres szórólaptól, a termékcímkéken át az egy-két példányos fűzött beszámolókig. Ezen kívül foglalkozunk reklámtáblák, autó fáliázás, üzletdekorációk készítésével is.


  • BALAMBÉR BABABOLT
    1118 BUDAPEST, REGŐS UTCA 14.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (95) ·Képek (6)

    Balambér a barátságos bababolt a gazdagréti lakótelepen az un. Barbie-házban található. Baba-mama termékeket, játékokat, könyveket kínálunk webáruházunkban és üzletünkben is. Üzletünk kicsi, ezért nem találsz meg minden terméket, amit webáruházunkban, viszont megtalálsz sok olyat, amit ott nem. Érdeklődj telefonon, vagy ha közel laksz vagy dolgozol nézz be. A vásárlás nem kötelező, szívesen segítünk, ha csak kérdésed van. Fizethetsz bankkártyával, Sodexo vagy Ticket Service ajándékutalvánnyal. (Részletek a honlapon) Kölcsönözhetsz mérleget 1500Ft/hó áron. Bizományos termékeket is kínálunk (ruhát nem) Reméljük hamarosan találkozunk :)


  • JLX KIADÓ
    1126 BUDAPEST, SZENDRŐ U. 47.

    A JLX Kiadó már 20 éve, 1988 óta működik a könyvkiadói piacon. Kiadónk amerikai, angol és más nemzetközi bestseller szerzők regényeit hozza el a magyar olvasóknak, mi több magukat a szerzőket is megismerteti az itthoni olvasóközönséggel. Kínálatunkban fiction, non-fiction, romantikus és bűnügyi regények, hírességekről szóló munkák, vallásos és egyházi kiadványok, illusztrált kézműves és ismeretterjesztő albumok, természetgyógyászati könyvek szerepelnek.


  • RECORD EXPRESS KFT.
    1119 BUDAPEST, PETZVÁL JÓZSEF UTCA 44.

    A Record Express hazánk elsőként alapított független lemezkiadó cége.


  • PULT KFT.-KISKAPU KIADÓ
    1134 BUDAPEST, CSÁNGÓ UTCA 8.

    Cégünk 1991-ben alakult teljes magyar tulajdonú korlátozott felelősségű társaságként. Magyar és angol nyelvű számítástechnikai szakkönyvek, magazinok terjesztésével és kiadásával foglalkozunk.


  • KRÁNITZ ÉS TÁRSA SZOLGÁLTATÓ BT.
    1123 BUDAPEST, CSÖRSZ U. 1.

    Cégünk könyveléssel és piackutatással foglalkozik.


  • ELIXÍR KÖNYVESBOLT
    1133 BUDAPEST, VÁCI ÚT 78/B.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk könyvesboltot üzemeltet. A Megrendelőnek jogában áll a megrendelt terméket 8 napon belül utánvéttel visszaküldeni a Könyvesbolt címére, amennyiben bizonyítja, hogy az átvett termék hibás, vagy szállítás közben megsérült nem azt kapta meg, amit rendelt. Nyitva tartás: H - P: 10 - 18 h Sz: 10 - 14 h


  • CENTRAL-PRESS BUDAPEST KIADÓI KFT.
    1121 BUDAPEST, JÁNOS ZSIGMOND U. 24.

    könyv és újságkiadás


  • EMB ZENEMŰKIADÓ KFT.
    1132 BUDAPEST, VICTOR HUGO U. 11-15.

    kiskereskedelme, kölcsönzés, könyv és zeneműkiadás, nyomdaipari termékek gyártása


  • KÖNYVKERESŐ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1119 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 89-95.

    könyv, Könyvkereső, könyváruház, könyvesbolt, INDEX, Typotex, Bookfinder, A Könyvkereső Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 1999 novemberében jött létre az adabázison alapuló kereskedelmi szolgáltatás céljából.


  • KÖZÉP-PONTI ANTIMATÉRIA KFT.
    1123 BUDAPEST, GYŐRI ÚT 22.

    Társaságunk a Közép-Ponti AntiMatéria Kft. elsődleges célul tűzte ki maga, munkatársai és partnerei számára, hogy egy átjárót nyisson, illetve a meglevő átjárókat láthatóvá, átláthatóvá, járhatóvá, átjárhatóvá tegye. A leghatékonyabb kommunikációs, személyiségfejlesztési és öngyógyítási módszerek, tréningek azoknak, akik szeretnék még jobban érezni magukat a bőrükben, a világban. NLP, azaz Neuro-Lingvisztikus Programozás tréningek és kimondottan a rákbetegségek gyógyítására Dr.O.Carl Simonton által kidolgozott, a rák gyógyíthatóságában kiemelkedő jelentőségű SIMONTON módszer.


  • DANTON KÖNYV ÉS ZENEMŰBOLT
    1132 BUDAPEST, VISEGRÁDI ÚT 26.

    Cégünk zenei CD-k, videók, DVD-k forgalmazásával foglalkozik.


  • WIMMER LINE DESIGN STUDIO KFT.
    1126 BUDAPEST, SOLYOM U 24/A

    Az új generáció és a fiatalos szülők magazinja


  • KÖNYV-L-M BT.
    1126 BUDAPEST, TARTSAY VILMOS UTCA 18. 1. EMELET 3.

    Könyv L M Bt könyvelés, beszámoló készítés, bérszámfejtés, adó tanácsadás


  • BOLHAPIAC
    1134 BUDAPEST, CSÁNGÓ U. 28.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ingyenes apróhirdetési portál - Bolhapiac.com


  • GEOPEN KÖNYVKIADÓ KFT.
    1125 BUDAPEST, ISTENHEGYI ÚT 59-61.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Originális, önállóan szerkesztett munkákon kívül külföldön nagy sikert aratott könyvek adaptációjával jelentkezik. Ezek között szépirodalom, igényes szórakoztató irodalom, politikai témájú könyvek, életrajzok, sorstörténetek, ismeretterjesztő és művészeti albumok egyaránt megtalálhatóak.


12345678910