KÖNYVBEMUTATÓ BUDAPEST
24 találat KÖNYVBEMUTATÓ kulcsszóra BUDAPEST településen
telefon: (+36 1) 505-9822.
A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
Művészeti monográfiákat, albumokat, társadalom- és természettudományi ismeretterjesztő műveket, felsőfokú pedagógiai, pszichológiai, jogi köteteket, családi, utazási- és szakácskönyveket, életviteli munkákat, referenciakiadványokat publikál. Témaválasztásunk tehát nem arisztokratikus, de azért arra törekszünk, hogy az egyes tárgykörök, műfajok szakembereinek javától közöljünk színvonalas műveket. E könyvek sajátossága, hogy rendszerint nem csupán korábbi ismeretek minél teljesebb, de feszes összefoglalását adják, hanem a legfrissebb kutatási eredményeket, feltevéseket is tartalmazzák. Szerzőink többsége jeles stiliszta, vagyis a legelvontabb tudást is világosan, követhető logikával, nemegyszer olvasmányosan közlik az olvasókkal, mindazokkal, akik a könyv élvezetét szívesen társítják némi gondolatcsiszoló erőfeszítéssel.
Különleges képzőművészeti könyvek a Line Cafe kávézó-ban az emeleten.
A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
Általános könyvkínálat Kiemelt terület: nyelvkönyv, idegen nyelvű könyvek, szótár, szépirodalom, társas- és logikai játékok, kártyák
Cégünk könyv, - és lapkiadással foglalkozik.megtalálhatóak a kortárs könyvtől kezdve a hitéleti támájú könyvekig többféle alkotás.Ezen kívül több folyóirat kiadásával is foglalkozunk.
Oldalunkon számos könyvek közül válogathat: sorozatok, tematikus, idegen-, kétnyelvűek, kortársak, klasszikusok...
Megközelíthető: 18-as, 41-es, 47-es, 4-es villamossal, valamint a 86-os busszal. Parkolási lehetőség: saját parkolóban.
- LIBRI CSEPEL PLAZA KÖNYVESBOLT - BUDAPEST - CSEPEL PLAZA
1211 BUDAPEST, II.RÁKÓCZI FERENC ÚT 154-170.A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.
A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
Könyvesbolt és internetes áruház.
Az eredetileg 1949-ben épült, s Rákosi Mátyás nevét viselő kultúrból - a kerület Önkormányzata 1.6 milliárdos beruházásának köszönhetően - 2007-ben egy XXI. századi, modern közművelődési-művészeti intézménnyé alakult.
Cégünk szerzői jogvédelemmel foglalkozik. Cégünk szerzői jogvédelemmel foglalkozik. Különböző könyvek kiadásához szükséges jogokat szerzünk meg.
A Nap Kiadó 16 esztendős múltra tekinthet vissza; 1993 óta tevékenykedik a szakmában. Nem tartozik az évente nagy műszámot forgalmazó kiadók közé, és lektűrök, ponyvák s egyéb haszonelvű kiadványok megjelentetésével sem foglalkozik.
- VINCE KIADÓ KFT. - BUDAPEST - MARGIT KRT.
1027 BUDAPEST, MARGIT KRT. 64/B
5 csillag 1 vélemény alapjánKiadványaink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és a művészetközi gondolkodást, ezért szívesen forgatnak olyan köteteket, amelyek a szakírás és az ismeretterjesztés határán mozognak, mindkét megközelítés módszerét alkalmazzák. Ilyen értelemben, ha úgy tetszik, a Spektrum tévé Gutenberg-galaxisbeli rokonai szeretnénk lenni. Tényeket közlünk, amelyek az olvasót új meg új kérdésekre sarkallják.
Cégünk könyv és zeneműkiadással foglalkozik.
nyelvkönyvek, ajándékkártyák, zsebkönyv, orvosi szakkönyv, visszaemlékezések, könyvborító, életrajzok, földgömb, útikönyv, könyvbemutató, antikváriumok, szakácskönyv, újság, gyakorlókönyvek,
Könyv, kávézó, -1 szint.
- MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM, KULTEA
1036 BUDAPEST, KORONA TÉR 1. (VOLT DUGOVICS TITUSZ TÉR)Képek (2)Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Volt itt már plakát-, fürdő-, fagylalt-, kávé-, játék-, hanglemezgyártás-, utasellátó- és divattörténeti kiállítás. De ez csak néhány azon területek közül, amely a múzeum gyűjtőkörébe tartozik. Egy biztos: az emberiség érdeklődésének a középpontjában mindig a kereskedelem és a vendéglátás állt, hiszen megélhetését is főként ez adta. Az ide látogató bepillantást nyerhet őseink kereskedő és vendéglátós múltjába újabb és újabb szeletét feltárva ezen szakmáknak.
Idegen és magyar nyelvű könyvek. A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
Szépirodalmi, ismeretterjesztő és szakkönyvek, útikönyvek, gyermek-és ifjúsági könyvek, idegen nyelvű könyvek, hangoskönyvek, CD-k, DVD-k és akciós könyvek nagy választékban kaphatók. A közületek, iskolák igényeinek is megfelelő áruválasztékunk között megtalálhatóak tankönyvek, szakkönyvek, számítástechnikai és menedzserkönyvek.
A Carita Bt. könyvkiadásal foglalkozik.
A Margit körúti boxban az átvétel mellett új könyvek értékesítése is folyik. Itt a Bookline boltok akciói, kedvezményei is érvényesek.
