KÖNYVTÁR BUDAPEST


102 találat KÖNYVTÁR kulcsszóra BUDAPEST településen

  • HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM
    1014 BUDAPEST, KAPISZTRÁN TÉR 2/4.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületében elhelyezett Hadtörténeti Múzeum, Hadtör­téneti Intézet, Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár, a Had­tudományi Könyvtár a budai Várnegyed északnyugati sarkán, a Kapisztrán tér, Tóth Árpád sétány (Bástya sétány), Prímás bástya és az Állami Nyomda által körülhatárolt, kereken 2 hold és 220 négyszögöl terjedelmű területen fekszik.


  • FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR
    1371 BUDAPEST, SZABÓ ERVIN TÉR 1.
    Rating 55 csillag 6 vélemény alapján

    Az 1904-ben alapított Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagkönyvtárai együttesen biztosítják Budapest területén a közkönyvtári ellátást. A Központi Könyvtár ellátja a nagyvárosi nyilvános közkönyvtár feladatait, országos szakkönyvtárként részt vesz a tudományos és szakkönyvtári ellátásban, I. osztályú tudományos szakkönyvtárként támogatja a kutatómunkát és az oktatást. Korhatárra és érdeklődési körre való tekintet nélkül segíti az önképzést és a szervezett oktatást. Szolgáltatásaiban széleskörűen felhasználja az információtechnológiát.


  • CSILI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    1201 BUDAPEST, NAGY GYŐRY ITVÁN U. 4-6.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    A Csili Művelődési Központ.


  • ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR
    1827 BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F ÉPÜLET

    Az Országos Széchényi Könyvtár Magyarország nemzeti könyvtára.Feladatunk a magyar és magyar vonatkozású írott kulturális örökség gyűjtése, feldolgozása, megőrzése és hozzáférhetővé tétele a kéziratos kódexektől a nyomtatott dokumentumokon keresztül az elektronikus kiadványokig.Talán nem szerénytelenség a részünkről, ha azt mondjuk, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a nemzet emlékezete, és mint ilyen minden Magyarország és az országhatárokon kívül élő magyar ember közös kincse, s egyszersmind az európai és világkultúra szerves, azt színesítő, gazdagító része. Az elektronikus hálózaton való megjelenésünktől azt reméljük, hogy szélesebb körben, naprakészen tudjuk bemutatni gyűjteményünket, szolgáltatásainkat, és ezáltal gyarapíthatjuk olvasóink, a szolgáltatásainkat felhasználók számát egyéni kutatókat, érdeklődőket, könyvtárakat, intézmények képviselőit egyaránt mind a hálózaton keresztül a képernyők előtt, mind a Budavári Palotában. Nyitvatartás : hétfő ZÁRVA kedd-szombat 10 - 21


  • NÉPRAJZI MÚZEUM
    1055 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS TÉR 12
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A budapesti Néprajzi Múzeum a legkorábban szerveződött európai szakmúzeumok sorába tartozik. Születésnapjaként 1872. március 5-ét tartja számon a tudománytörténet, amikor Xántus Jánost (1825-1894) kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályának őrévé. A jogi képzettségű, a szabadságharc honvédtisztjéből az amerikai emigrációban neves természetrajzi kutatóvá lett Xántus János vezető muzeológusi megbízatását azon nagyszabású néprajzi kiállítás sikerének köszönhette, amit az általa 1868-1869-ben Kelet-Ázsiában gyűjtött két és fél ezer darabból álló anyagból rendezett. A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállítás megnyitására csak 1991-ben kerülhetett sor, meglehetősen nehéz intézményi körülmények között. Ezért is vált szükségessé később a teljes körű felújítás, melynek során igyekeztünk a kiállítást színesebbé, látványosabbá és a korszerű multimédia alkalmazásával informatívabbá tenni.


  • LSI INFORMATIKAI OKTATÓKÖZPONT
    1037 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 324.

    Az LSI Informatikai Oktatóközpont több mint negyed évszázada működő, kiváló adottságokkal rendelkező alapítvány, melynek célja, hogy az informatikai kultúra formálásnak, elsősorban az oktatáson keresztül, legyen a zászlóshajója.


  • CSEH CENTRUM - BUDAPEST
    1063 BUDAPEST, SZEGFŰ UTCA 4.

    A Cseh Centrum a Cseh Köztársaság Külügyminisztériuma által létrehozott és finanszírozott kulturális intézet, valamint az európai kulturális intézetek szervezetének - EUNIC - tagja. Küldetése a külföldi nyilvánossággal folytatott párbeszéd elősegítése, valamint Csehország reprezentálása a kultúra, a tudomány, az oktatás, a kereskedelem és az idegenforgalom területén. Segítséget nyújt a cseh kulturális programok külföldi bemutatásában, vezető művészeti intézmények műsorába való beillesztésében. A budapesti Cseh Centrum 1993 óta működik a Cseh Nagykövetség épületének Szegfű utcai szárnyában. A VI. kerületi Zichy palota már 1922 óta a cseh (csehszlovák) külképviselet székhelye. Tevékenységünk elődleges célja a cseh-magyar kulturális kapcsolatok további bővítése, a közös rendezvények támogatása, emellett egy könyvtár (kb. 3000 kötet) üzemeltetése, valamint nyelvtanfolyamok szervezése.


  • Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet


  • ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR
    1056 BUDAPEST, MOLNÁR U. 11.

    A magyarországi nyilvános szakkönyvtárak közül az egyik legfiatalabb intézmény az Országos Idegennyelvű Könyvtár. Jelenleg két egyedi feladatkört lát el: eredeti nyelvű, elsősorban kortárs világirodalmi, és zenei, továbbá nyelvészeti tárgyú dokumentumokat gyűjtő szakkönyvtár, és a magyarországi nemzetiségi könyvtárak koordinációs központja.


  • könyvtár adatbázist és a jövőben szövegtárat tartalmaz. Vizsgálódási körébe a külföldi és magyar drámairodalom tartozik. A könyvtár kiépítése folyamatosan történik.



  • ARCHICO DOKUMENTUMKEZELŐ KFT.
    1044 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 51. I. EM.

    Az ARCHICO Dokumentumkezelő Kft-t magánszemélyek alapították 1993-ban azzal a céllal, hogy felszámolt és végelszámolt cégek iratait rendezze, tárolja és biztosítsa az adatszolgáltatást.


  • GRAPHISOFT CAD STÚDIÓ
    1031 BUDAPEST, ZÁHONY U. 7.

    ArchiCAD 10 - GDL - Oktatás - Eladás - Diákverzió - Akciók - 15 éve az építészek szolgálatában


  • SZABAD LÉLEK SZELLEMI KÖZPONT
    1020 BUDAPEST, APOSTOL U. 13/B.

    Rendszeres programokkal, tanfolyamokkal, hétvégi és esti előadásokkal segíti, hogy az egyes szellemi utakkal, vallásokkal, tanításokkal kapcsolatos információkhoz mindenki hozzájut-hasson, illetve saját útjára ráléphessen.


  • KSH KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT
    1024 BUDAPEST, KELETI KÁROLY U. 5.

    Az 135 évvel ezelőtt alapított könyvtár a kezdetektől méltó otthona az itt gyűjtött szellemi kincseknek, mindazon könyveknek, dokumentumoknak, amelyek által ma már nemcsak hazánk, hanem Európa egyik legrégebbi és állományát tekintve legnagyobb statisztikai szakkönyvtárává vált.


  • NEMZETI DIGITÁLIS ADATTÁR
    1024 BUDAPEST, KISRÓKUS U. 16-20.

    A Nemzeti Digitális Adattár (NDA) a tudásalapú társadalom, a digitális kor új archívuma, mely kulturális örökségünk digitalizált értékeihez biztosít széles körű hozzáférést.


  • ARCHIREX KFT
    1023 BUDAPEST, FELHÉVÍZI U. 24.

    iratkezelés, irattár, könyvtár, management, iratkezelő, iratok tárolása, archívumkezelés, digitális adathordozók tárolása, digitális adathordozók, nyomtatványszerviz, iratkezelési szolgáltatások,


  • KÖNYVELÉS - KÖNYVTÁR 2000 KFT
    1013 BUDAPEST, ATTILA ÚT 25.

    könyvelés, TB ügyintézés, APEH elötti képviselet.könyvtár.


  • EMAGYARORSZÁG CENTRUM
    1068 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 86/B.

    Az eMagyarország Centrum ügyfélszolgálata: IT ügyfélszolgálat: (06-1) 413-2795 vagy (06-1) 413-2796 Képzésekkel kapcsolatos ügyfélszolgálat: (06-1) 413-2794 vagy (06-1) 413-2949 eMagyarország Pontok hálózatának ügyfélszolgálata: (06-1) 413-2793 vagy (06-1) 413-2792 eTanácsadók hálózatának ügyfélszolgálata: (06-1) 413-2946 Ügyfélszolgálat: Hétfőtől csütörtökig: 9:00 - 12:00 és 14:00-16:00 Péntek: 9:00 - 12:00 A közel 2000 eMagyarország Pontból álló országos lefedettségű hálózat működtetését, támogatását és érdekvédelmét az NT Nonprofit Közhasznú Kft. által működtetett eMagyarország Centrum látja el. Az NT Nonprofit Közhasznú Kft. 2003 óta főként az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és jogutódai a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából látott el több évre is áthúzódó közhasznú feladatokat.


  • A Minőségfejlesztési Központ a szervezetek sikereinek megünneplésére, valamint a tapasztalatcserékre lehetőséget nyújtva különböző rendezvényeket szervez az év során, illetve részt vesz más által szervezett eseményeken mint előadó.


  • A Remetekertvárosi Általános Iskola Környezet és Természetvédelmi Oktató Központ oktatásal foglalkozik.


  • HADTÖRTÉNETI KÖNYVTÁR INTÉZMÉNY
    1014 BUDAPEST, KAPISZTRÁN TÉR 2-4.

    könyv kölcsönzés, könyvtár, bibliográfia, irodalom, kutatás, könyv, kölcsönzés könyvtár, kölcsönzés


  • digitális könyvtári szolgáltatások


  • információs szolgálat működtetése, logisztikai konferenciaszervezés, logisztikai oktatás, szakmai könyvtár üzemeltetése, szaktanácsadás, tanulmányutak szervezése


  • OROSZ KULTURÁLIS KÖZPONT - BUDAPEST
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 120.

    Telefon: (+36-1) 302-28-25.


  • ORSZÁGOS PSZICHIÁTRIAI ÉS NEUROLÓGIAI INTÉZET
    1021 BUDAPEST, HŰVÖSVÖLGYI ÚT 116

    Gyógyító tevékenység Neurológia Pszichiátria Belgyógyászat Diagnosztika Pszichológia


  • LENGYEL INTÉZET - BUDAPEST
    1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ U. 15.

    A világszerte működő lengyel intézetek közül az egyik legrégebbi alapítású budapesti Lengyel Intézet tavaly ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. Az eltelt évek azonban minden egyes korszakban más-más funkcionális és kommunikációs kihívást jelentettek az Intézet számára


  • A Márton Áron Kollégiumot 1991-ben alapították (1999-től Szakkollégium), azzal a céllal, hogy elhelyezést biztosítson a Budapesten tanuló határon túli magyar hallgatóknak.Márton Áron erdélyi katolikus püspök a Szakkollégium névadója, annak ellenére, hogy ez nem egyházi intézmény. De aki egy kicsit is jobban ismeri életművét annak nem meglepő, hiszen Márton Áron jóval több, mint egyházi vezető. Fiatal pap korától mindenütt részt vett a nevelésben és az iskolai életben. Már Kolozsváron, ahol egyetemi lelkész, majd plébános volt, egyenesen a nevelés és az iskolakérdés szellemi irányítójává nőtte ki magát. Alig lett püspök, már tisztában volt a nevelés és az iskolák teljes problematikájával. Tudta, hogy Trianon óta Erdélyben a templom és az iskola nem csupán pedagógiai vagy vallási kérdés, hanem az erdélyi magyarság megmaradásának is kulcskérdése. Márton Áron karizmatikus személyisége tulajdonképpen élő kapocs volt az elszakított országrészekben élő magyarok és az anyaország között.


  • LITEA KÖNYVESBOLT ÉS TEÁZÓ
    1014 BUDAPEST, HESS ANDRÁS TÉR 4.

    Litea Könyvesbolt és Teázó Nyitva: 10 - 18 h


  • A könyvtár tagja lehet: § minden 14. életévét betöltött, személyi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgár; § útlevéllel, ill. tartózkodási (letelepedési) engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár; § minden jogi személy (közület, intézmény, vállalat stb.); § minden könyvtár. Könyvtári tagságot beíratkozással, olvasójegy váltásával és a Könyvtárhasználati és kölcsönzési szabályzat nyilatkozatban való elfogadásával lehet létesíteni.


  • Magyarországi Unitárius Egyház Könyvtára és Levéltára


  • MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET
    1068 BUDAPEST, BENCZÚR U. 33.

    nyelvi tanácsadó kutatócsoport, könyvtár, adatbázis, élőnyelvi kutatócsoport, fonetikai osztály, nevelési osztály, elméleti osztály, nyelvtechnológiai kutatócsoport, kutatás, élőnyelvi osztály,


  • (Millenáris Park "E" épület)


  • PEST MEGYEI EURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U.7.

    A Pest Megyei Európai Információs Pont 2000 óta várja az érdeklődőket Budapesten a Pest Megyei Önkormányzat épületében. Az iroda 2005-től a Europe Direct Hálózat, az Európai Bizottság tájékoztató szolgálatának tagjaként működik.


  • BRÓDY IMRE GIMNÁZIUM
    1047 BUDAPEST, ATTILA UT 8-10

    Az iskola tantestületének deklarált szándéka, hogy olyan általános iskolai tanulóknak is biztosítsa a továbbtanulás és az érettségizés lehetőségét, akik korábban nem nyújtottak kiemelkedő tanulmányi teljesítményt.


  • kultúraközvetítés, kulturális ajánló, zenei kultúra, internetes kultúra, kulturális esemény, ismeretterjesztés, zenekultúra, kulturális folyóirat, film, kultúrcikk, kulturális intézmény, múzeum,


  • PESTI VIGADÓ
    1035 BUDAPEST, MIKLÓS TÉR 1.

    Az egyesített főváros szinte első komolyzenei intézménye és szórakoztató központja a múlt században a Pesti Vigadó volt. 1865 januárjában avatták fel ünnepi bál keretében "fényes és nyilvános táncvigalommal".


  • SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM
    1013 BUDAPEST, APRÓD UTCA 1-3.

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum az 1950-es évek elején létrehozott, akkori nevén Országos Orvostörténeti Könyvtárral és az 1974-ben megalakult Levéltárral együtt a magyar orvostörténelem legfontosabb közgyűjteményét és egyben fontos kutatóbázisát alkotja.


  • MAGYAR ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
    1012 BUDAPEST, PÁLYA U. 4-6. I. EM.

    A földkerekséget átfogó zenei világszervezet, a Nemzetközi Zenei Tanács (International Music Council), melyben hazánkat a Magyar Zenei Tanács képviseli, 2007 októberében Pekingben tartotta kétévenként esedékes közgyűlését és az ahhoz kapcsolódó szakmai rendezvényt, a 2. Zenei Világfórumot. A fórum számos, a mai zenei élet döntő fontosságú kérdésével foglalkozott: Fejlődés a zenében, a zene a fejlődésben


  • Itt kutatható az V. főosztály iratanyaga. Postai cím: 1250 Budapest, Pf. 3. Telefon kutatóterem: (+36-1) 225-2887 Megközelítés autóval: A Vár területére gépkocsival nem lehet behajtani. Parkolás a várfalon kívül, a környező utcákban Megközelítés városi tömeg-közlekedéssel: A Deák Ferenc térről tovább a 16-os busszal, leszállás a Szentháromság tér megállónál. Az iratanyag annak ellenére, hogy a második világháború és az 1956-os forradalom itt igen nagy mértékű pusztulást okozott folyamatosan növekedett, így az érdeklődőket nem csak az I. kerületi Bécsi kapu téri palotában fogadjuk (ahol az 1945 előtti források találhatók), hanem az ugyancsak a budai várban lévő Hess András téren (itt az 1945 utáni politikai kormányszervek iratanyagát őrizzük), továbbá az óbudai Külső-Bécsi úton közelmúltban épített korszerű épületben


  • Itt kutatható a IV. és a VI., főosztály iratanyaga, valamint a mikrofilmek. Postai cím: 1250 Budapest, Pf. 3. Telefon kutatóterem: (+36-1) 437-0667 Megközelítés autóval: Parkolni a MOL területén nem lehet, csak a környező utcákban. Parkolási díj nincs. Megközelítés városi tömeg-közlekedéssel: A Batthyány térről tovább a 260-as busszal, leszállás a Bóbita utca megállónál. Az érdeklődők, történészek kiszolgálásán kívül a levéltár másik fontos feladata az állomány védelme, restaurálása, hiszen a jövő nemzedékeinek csak ezáltal őrizhető meg ez az értékes gyűjtemény. Eközben folyamatosan végezzük az iratok levéltári rendszerezését, mert így a kutatók hamarabb juthatnak a számukra fontos dokumentumokhoz. Ezzel összefüggésben készítjük el a különböző segédleteket, ezáltal az érdeklődő már előzetesen kikeresheti magának a kutatandó iratokat.


  • KULTURÁLIS INNOVÁCIÓS ALAPÍTVÁNY
    1035 BUDAPEST, MIKLÓS TÉR 1.

    A Kulturális Innovációs Alapítvány környezetvédelemmel foglalkozik.


  • PESTI SÚL
    1056 BUDAPEST, SZARKA U. 4.

    Pesti Súl modern ortodox zsidó közösség 2001-ben jött létre


  • MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE
    1054 BUDAPEST, HOLD UTCA 6.

    Vitaüléseket, konferenciákat, tanfolyamokat, tanulmányutakat és más rendezvényeket szervez a könyvtári szolgálat érdekeinek védelme és fejlődésének előmozdítása céljából részt vesz a szakma felügyeletét ellátó Nemzeti Kulturális Örökség minisztériuma által létrehozott bizottságokban; véleményezi a szakmát érintő jogszabályok tervezeteit


  • AQUINCUMI MÚZEUM
    1031 BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 135.

    Aquincum római provinciaszékhely feltárt épületeit bemutató romkertben található a múzeum, amit az itteni ásatások és római kori emlékek bemutatására alapítottak 1894-ben.


  • ORSZÁGOS KATOLIKUS GYŰJTEMÉNYI KÖZPONT
    1068 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 42

    A Központ múzeumi, könyvtári és levéltári szakterületen fejti ki tevékenységét.


  • MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BUDAPEST
    1025 BUDAPEST, TÖRÖKVÉSZ ÚT 48-54.

    A nagy magyar íróról elnevezett budapesti Móricz Zsigmond Gimnázium 1955-ben kezdte meg működését a II. kerület Lórántffy Zsuzsanna utca 3. szám alatt. A politikai rendszerváltást megelőző években az állam és egyház közötti megállapodás eredményeként az iskola épülete visszakerült jogos tulajdonosa, a református egyház kezébe. Gimnáziumunk további működése érdekében az állam vállalta új iskola építését, mely gyors ütemben 1, 5 év alatt elkészült. Így 1992 szeptemberében a Rózsadomb tetején, csodálatos panorámájú környezetben folytathatta munkáját az iskola.


  • POLARIS CSILLAGVIZSGÁLÓ
    1037 BUDAPEST, LABORC U. 2/C

    Minden héten kedden, csütörtökön és szombaton sötétedéstől 22 óráig fogadjuk a látogatókat. Iskolai csoportokat ettől eltérő időpontban is fogadunk, egyeztetés alapján. A távcsöves bemutatások belépődíja felnőtteknek 400 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 250 Ft. A bemutatások a Magyar Csillagászati Egyesület tagjai számára ingyenesek. A tagdíj összege 2006-ra 5400 Ft. Tagilletményként biztosítjuk a Meteor csillagászati évkönyv 2006. évi kötetét, ill. Meteor c. havilapunk teljes évfolyamát. Csillagvizsgálónkban megvásárolhatók a Magyar Csillagászati Egyesület kiadványai, ill. az érdeklődők a helyszínen beléphetnek az egyesületbe. A keddi bemutatásokkal párhuzamosan tartjuk a Magyar Csillagászati Egyesület budapesti klubestjeit, a csütörtöki nap egyben szakköri nap is. A szombati estéken a bemutatásokkal párhuzamosan, és utána is tart a Polaris Klub megfigyelőestéje.


  • PUBLIKA MAGYAR KÖNYVTÁRI KÖR
    1032 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 193

    Célja: A közhasznú szervezetekről szóló módosított 1997. évi CLVI. törvényben megjelölt közhasznú tevékenységek közül Tudományos tevékenység, kutatás Nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés Kulturális tevékenység Hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése


  • LUKÁCS ARCHÍVUM
    1056 BUDAPEST, BELGRÁD RAKPART 2. SZ. HÁZ V.

    A Lukács Archívum elsődleges feladata, hogy gyűjtse, őrizze, gondozza és feltárja Lukács György hagyatékát, levelezését és könyvtárát, műveinek kéziratos és nyomtatott szövegeit, valamennyi publikációját.


  • VILÁGHALLÓ
    1022 BUDAPEST, CSOPAKI UTCA 3/A.

    VILÁGHALLÓ ALAPÍTVÁNY A VAKOK ÉS CSÖKKENTLÁTÓK INTERNET HASZNÁLATÁÉRT


123