KÖZÉPISKOLA BUDAPEST


88 találat KÖZÉPISKOLA kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola és Szakiskola


  • Az iskola a főváros egyik külső kerületében található. Az épületet a diákok saját képükre formálhatják. A tanórák kiscsoportokban zajlanak. A tanárok sok diákkal egyénileg foglalkoznak


  • EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA
    1204 BUDAPEST, TÖRÖK FLÓRIS U. 89.

    Iskolaépületünk története az 1910-es évben kezdődött, amikor az akkori Erzsébetfalván felmerült az igény egy gimnázium felállítására, amely 1919. október 9-én meg is nyílt 1. és 2. osztályokkal a Posta u. 5. szám alatt egy szerény udvari épületben. 1920-21-es tanévben már 3. és 4. osztály is volt az iskola pedig átköltözött a Lázár u. 20. alá az akkori állami elemi iskola épületébe. 1922. március 15-én az iskola felvette Kossuth Lajos nevét.


  • PIARISTA TARTOMÁNYFŐNÖKSÉG
    1444 BUDAPEST, MIKSZÁTH KÁLMÁN TÉR 1.

    fiú gimnázium


  • BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM
    1133 BUDAPEST, KÁRPÁT U. 49-53.

    oktatás, sportoktatás


  • Az itt oktató élvonalbeli szakemberek: professzorok, tanárok és előadók, valamint a népi iparművész mesterek (gyakorlatvezetők) mindannyian azonos célt szolgálnak:..népünk hagyományai; a folklór, a tárgyi népművészet, a népi kismesterségek és kézműves mesterségek elméleti és gyakorlati ismereteinek átadását és a jövőbeni felhasználás lehetőségeinek megfogalmazását..


  • KÉK ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1133 BUDAPEST, PANNÓNIA UTCA 88-90.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánk, a Kék Iskola a 2004-ben ünnepelte 25 éves fennállását. 23 tanteremmel, egy fizika - kémia előadóval, technika, számítástechnika, tánc - és nyelvi teremmel rendelkezünk.


  • Iskolánk három intézményegységből álló, dinamikusan fejlődő oktatási intézmény, ahol a színvonalas oktatás közvetlen, gyermekbarát nevelési módszerekkel párosul.


  • Iskolánkat 1912-ben alapították, melyben polgári leányiskola működött, majd az iskola később gimnáziummá alakult.


  • DÓZSA GYÖRGY GIMNÁZIUM, BUDAPEST
    1151 BUDAPEST, FŐ ÚT 70.

    A Dózsa György Gimnázium Rákospalota legrégebbi középfokú oktatási intézménye, az 1998/99-es tanévben ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. Az iskola jelenlegi épületei nem tükrözik a patinás múltat, annál inkább a fennmaradt iratok, dokumentumok, jegyzőkönyvek, évkönyvek. Ezekből jól nyomon követhető nemcsak az iskola múltja, hanem közvetve Rákospalota, és az egész korszak történelme. A legrégebbi fennmaradt dokumentum a gimnázium 1886-os évkönyve. A korábbi időszakról csak közvetve, a későbbi iratok utalásaiból vannak információink.



  • A Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium oktatással foglalkozik.


  • Gyakorló Középiskola és Szakiskola


  • BUDAPEST MÉDIA CENTRUM
    1137 BUDAPEST, HOLLÁN ERNŐ UTCA 67

    NYÁRI MÉDIAKÉPZÉS FIATALOKNAK (6-18 éves korig) A Budapest Média Centrum a legjobb külföldi médiaképzést hozza el Magyarországra. Kizárólag nálunk nyílik lehetőség a fiatalok számára, hogy hasonlóan magas színvonalon, és vidám hangulatban sajátítsák el a filmes- és televíziós világ, elméleti- és gyakorlati alapjait. Iskolánk célja, hogy azt a nyugatias szemléletet közvetítse a gyerekek felé, amellyel közönségorientált, és sikeres médiaalkotások születhetnek. A céltudatos, fiatal színészek és médiakészítők számára, a Budapest Média Centrum a lehető legjobb választás, hiszen a diákok maguk írják, rendezik, és vágják a saját munkáikat. A hathetes program során a tanulók hetente egy filmet, vagy televíziós anyagot készítenek, így a kurzus végeztével hat sajátkészítésű médiaanyaghoz jutnak hozzá egy DVD lemezen, ami nélkülözhetetlen számukra a szakmában való további boldoguláshoz. A kis csoportokban történő munka, a folyamatos gyakorlati feladat


  • PARTNER ÉPÍTŐ KFT.
    1183 BUDAPEST, NEFELEJCS U 2

    Cégünk házak építésével, felújításával, illetve asztalosipari termékek egyedi kivitelezésével foglalkozik.


  • BUDAI KÖZÉPISKOLA, KÖZGAZDASÁGI INTÉZMÉNYEGYSÉG
    1126 BUDAPEST, MÁRVÁNY U. 32.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánk gimnáziumi, gazdasági és muszaki területen képez érettségi vizsgával záródóan 14-18 éves fiatalokat.


  • COMPUTER SCHOOL Számítástechnikai Szakközépiskola érettségivel rendelkező - 23 év alatti - fiataloknak kínál ingyenes képzést emelt szintű és felsőfokú szakmákban.


  • KISS JÁNOS ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA
    1126 BUDAPEST, KISS JÁNOS ALTB. U. 31.

    Általános és középiskola


  • KASSÁK LAJOS GIMNÁZIUM
    1134 BUDAPEST, VÁCI UT 61

    Gimnázium


  • Petrik Lajos két tanitási nyelvű vegyipari, környezetvédelmi és informatikai szakközépiskola


  • Az épületet, mely eredetileg is iskolának épült (az építési engedélyt 35495-1898. III. számon adta ki a VII. kerület közgyűlése az Aréna úti Klenovits-féle három telekre) Balázs Ernő művezető építészmérnök tervezte és vezette az építkezést. A kivitelezést Joó Lajos építés-vállalkozó végezte. (Az 1935-ös átrendezéskor tagolták be az Aréna út páratlan oldalát a XIV. kerületbe.) Az építkezést 1900. május 15-én fejezték be és adták át az iskolát.


  • DOBOS C. JÓZSEF VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    1134 BUDAPEST, HUBA UTCA 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    oktatás, vendéglátóipar, iskola, szakképzés, szakképző, biológia oktatás, cukrász alapozó képzés, gyakorlati képzés, kémia oktatás, könyvtár, középiskola, labor, pincér alapozó képzés, szakács alapozó


  • GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ISKOLA
    1213 BUDAPEST, SZT. ISTVÁN ÚT. 170.

    Iskolánk nemzetközileg is elismert programmal működik. Sajátos pedagógiai feladatra, a tehetséggondozás megoldására szerveződött. Célja a kreativitás fejlesztése, a tanulók képességeinek maximális fejlesztése egyénre szóló differenciálással. Nagy hangsúlyt fektetünk az integrációra. Nappali képzésünk mellett iskolánkban feln?ttoktatási tagozat és esti gimnázium is működik, melyen a hallgatók egyéni tanulási ütemét figyelembe véve lehet?séget adunk a tanulmányok gyorsított, akár két év alatt történő elvégzésére.


  • TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ KOLLÉGIUM
    1119 BUDAPEST, RÁTZ LÁSZLÓ UTCA 3-7.

    A kollégium két épületből áll, a főépület 483 fős, koedukált, és a Rátz L. utcában található, a 67 fős Ménesi úti lányrészleg pedig a Gellért-hegy lábánál helyezkedik el. Célunk, hogy diákjaink életében, választásaiban a pozitív gondolkodás és jövőkép legyen uralkodó. Kollégiumunkban biztosítjuk a nyugalmat a tanuláshoz, tartalmas programokat nyújtunk a szabadidő egészséges és értelmes eltöltéséhez. Kiemelt feladatunknak tekintjük a tehetséggondozást, a felzárkóztatást és az állandó korrepetálást. Intézményünk részt vesz az országos Arany János Tehetséggondozó Programban, valamint működtet egy speciális, továbbtanulásra felkészítő részleget is. A kitöltött adatlapot (jelentkezési lapot), mely letölthető a honlapunkról vagy átvehető a titkárságon, egy saját részre megcímzett, felbélyegzett, közepes méretű borítékkal együtt kell elküldeni a következő címre: Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium, "Titkárság" 1518 Budapest Pf. 179. Szeretettel Várunk!


  • SZÉPMÍVES SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    1153 BUDAPEST, BOCSKAI U. 70
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánk 2000. szeptemberében kezdte meg működését, akkor még mindössze egyetlen, 33 fős osztállyal. Néhány év alatt jelentősen felszaporodott tanulóink létszáma, már évről évre általában 150-180 fő között van.


  • Honlapunkon megismerhetik iskolánkat, diákok életét, mazsorett csoportunkat, néptánc oktatást.


  • Közel 60 éves múltra visszatekintő középiskola. A nappali tagozaton 5 féle szakmacsoportos alapozású (ügyviteli, gépészeti, közlekedési, műszaki, informatikai)szakközépiskola várja a fiatalokat. Angol és német nyelvi előkészítő évfolyamunk is működik. A felnőttoktatáson gimnáziumi típusú érettségi felkészítés folyik, nappali (un. "ifjusági") és esti rendszerű képzési formákban.Korszerű középiskola, tanulócentrikus neveléssel, színvonalas oktatással.Minden termünk interaktív táblával és projektorral felszerelt, informatikai hálózatunk kb. 200 számítógéppel működik.A tanulás mellet színes diák és szabadidős pogramok is várják a jelentkezőket.


  • Iskolánk közel 50 éve kezdte meg működését, az 1954/55-ös tanévben.


  • CSONKA JÁNOS MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA - BP
    1165 BUDAPEST, ARANY JÁNOS U. 55.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola


  • SMS.SULI.HU
    1426 BUDAPEST,
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    sms.suli.hu, az üzenőfüzet


  • MÉNESI ÚTI KOLLÉGIUM
    1118 BUDAPEST, MÉNESI ÚT 94

    A legjobbat keresed? Válaszd a TMK Ménesi uti lánykollégiumát, a főváros szivében! Csak középiskolások és közoktatásban résztvevők jelentkezzenek! Jelentkezési lap letölthető: www.menesikoli.hu Információ: 06 70 38 55 492


  • A Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár RT 1894. október 15-én nyitotta meg 124 növendékkel, három évfolyamon a saját tanonciskoláját. Kezdetben nem volt elkülönítve az üzemtől, a tanoncok a munkások között dolgoztak a műhelyekben. Az elméleti oktatás a gépgyár nagytermében folyt.


  • VEREBÉLY LÁSZLÓ SZAKKÖZÉPISKOLA
    1139 BUDAPEST, ÜTEG U. 15.

    Iskolánk komoly hagyományokkal rendelkező műszaki Szakközépiskola. Névadónk, Verebély László a 20.század első felének kiemelkedő tudósa, professzora volt, akit elméleti és gyakorlati munkássága egyaránt európai hírű szaktekintélyé emelt.


  • BUDAPESTI OSZTRÁK ISKOLA
    1126 BUDAPEST, ORBÁNHEGYI ÚT 39-45.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Budapesti Osztrák Iskola


  • SOÓS ISTVÁN BORÁSZATI KÖZÉPISKOLA
    BUDAPEST, KOSSUTH L U. 83

    Felnőtt borászképzés.


  • EURÓPA 2000 KÖZGAZDASÁGI, IDEGENFORGALMI ÉS INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA
    1143 BUDAPEST, GIZELLA UTCA 42-44.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Fő tevékenységünk az iskolarendszerű oktatás, amely az érettségire való felkészítésből, illetve az érettségi utáni szakképzésből áll.


  • A Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Gimnázium szülői kezdeményezésből jött létre. Folyamatos működésünk gazdasági feltételeit a szülők biztosítják, az intézménnyel kötött megállapodás alapján.


  • Szakközépiskola és szakiskola


  • EGRESSY BÉNI ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA
    1211 BUDAPEST, RÁKÓCZI FERENC ÚT 121.

    Zeneoktatási intézmény.


12