KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS BUDAPEST
30 találat KÖZÚTI KÖZLEKEDÉS kulcsszóra BUDAPEST településen
A VOLÁNBUSZ Közlekedési Részvénytársaság közel 80 éves múlttal rendelkező személyszállító társaság. A budapesti székhelyű, de országos tevékenységet folytató cég a legnagyobb az országban működő, személyszállítást végző Volán társaság között és sok tekintetben elsőként jegyzik a szakmában.
- BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM -GÉPJÁRMŰVEK TANSZÉK
1111 BUDAPEST, SZTOCZEK U. 6. J. ÉPÜLETAz első egyetemi diákotthont hazánkban állami intézményként alapították: a Báró Eötvös József Collégiumot 1895-ben, a francia Ecole Normale Superieur mintájára. Ide zömmel bölcsészeket vettek fel, műegyetemista később sem lehetett Eötvös-kollégista. Az első olyan egyetemi kollégium, ahova műegyetemisták is bekerültek, a századfordulón alapított Budai Szt. Imre Kollégium volt, ahol rendkívül erős vallási (katolikus) követelmények voltak. Az első - bérelt - épületük az Üllői úton volt. A Bartók Béla úti épületet 1908-ban avatták fel. Harminc év múlva már a kollégisták több, mint fele műegyetemista volt. A háború alatt a Hungária Mérnök-Technikus Egylet kezdett új kollégiumot építeni a Irinyi József utcában, azonban az építkezés félbemaradt. 1947-ben a félig kész épületet a Vásárhelyi Pál Technikus Kollégium kapta meg, de ők sem tudták befejezni.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Rt.) az útügyi adminisztráció átszervezése során, többletfeladatok - közúti és vasúti beruházások - miatt 2007. február 19-ével került ezen a néven bejegyzésre a Cégbíróságnál. Társadalmi igényeket kiszolgálva - gazdasági és közlekedési szakmai programokat valósítunk meg. Beruházói - gyorsforgalmi utak, közutak, vasútfejlesztés - feladatainkat költséghatékonyan végezzük, megteremtve mindenki számára az európai színvonalú közlekedés lehetőségét.
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG KÖZÚTI JÁRMŰ HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY FORGALMI ENGEDÉLYEZÉSI OSZTÁLY
1066 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 62., FÖLDSZINTI ÜGYFÉLFOGADÓ
5 csillag 1 vélemény alapjánÜgyfélfogadási idő: Hétfő-Csütörtök: 9:00-12:00, 12:30-14:00 Péntek 9:00-11:00 A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.
NKH - Nemzeti Közlekedési Hatóság
Ügyfélfogadási idő: Személyes ügyintézés csak előzetesen egyeztetett időpontokban lehetséges. Hétfő-Csütörtök: 08.00-16.30 Péntek 08.00-12.00 A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.
Az AKMI Kht feladata, hogy az országos közúthálózat üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatos általános szervezési és koordinációs feladatokat ellássa
A Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége 1990. ben Közúti Közlekedési Kamara néven alakult. Alapítói azzal a céllal hozták létre, hogy a rendszerváltás során akkor kialakuló országos érdekegyeztetési rendszerben biztosítsák a közúti közlekedési szolgáltatók önálló szakmai érdekképviseletét. A közjogi kamarák megalakulása után változatlan céllal, de - a kamarai törvény értelmében szükségessé vált névváltoztatás miatt - immár szövetségként látja el a közepes- és nagy közúti közlekedési szolgáltató vállalkozások szakmai érdekeinek képviseletét. A Szövetségnek tagja valamennyi, e feladatra alapított állami többségi menetrendszerinti autóbuszközlekedési társaság, a nemzetközi és belföldi árufuvarozó vállalkozások jelentős hányada, valamint néhány meghatározó nagyságú szállítmányozó társaság.
A városlakó, személygépkocsival közlekedő emberek egyik legnagyobb gondja napjainkban a parkolás. Szakemberek már 1989-ben felismerték, hogy e szakterületnek - annak érdekében, hogy a parkolni vágyók elvárásainak a leghatékonyabban tudjon megfelelni - önálló fórumra van szüksége. Ezért az érdekeltek még abban az évben megalapították a Magyar Parkolási Szövetséget.
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST NKH KÖZPONT VASÚTI IGAZGATÁSI FŐOSZTÁLY
1066 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 62.Telefon engedélyezés: 1/8159-678; 1/8159-683 monitoring: 1/8159-675; 1/8159-681; 1/8159-672 nemzetközi kapcsolatok: 1/8159-673 piacfelügyelet: 1/8159-676 Az NKH küldetése, hogy a közlekedésben résztvevő eszközök és a közlekedési infrastruktúra műszaki színvonalát a jogszabályi kötelezettségeknek és a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő szinten tartsa. Küldetése, hogy a közlekedési eszközöket működtetők és használók műszaki, technikai és közlekedési ismereteit, valamint közlekedéssel kapcsolatos attitűdjeit a jogszabályokban előírt módon, formában, rendszerességgel képezze; továbbá hatósági jogkörének alkalmazásával biztosítania szükséges, hogy e csoport tagjai műszaki, technikai és közlekedési ismereteiket a jogszabályokban meghatározott módon használják, hasznosítsák. Feladatai ellátása során a Hatóság az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésére törekszik. Tevékenysége során a Hatóság a közlekedésbiztonság illetve a közlekedők biztonságának szem előtt tartásával
Telefon 1/8159-646 (hajózási képesítések) 1/4741-753 (kikötők, hajózási engedélyek, vízimunka) 1/4741-795 (lajstrom, hajószemlék) Ügyfélfogadási idő: Hétfő 12.30-15.30 Szerda 08.30-12.00; 12.30-15.30 Péntek: 08.30-12.00 A Nemzeti Közlekedési Hatóság folyamatosan keresi új munkatársait a legkülönbözőbb területekre. A Karrier rovat oldalain tájékozódhat az aktuális álláspályázatokról, a kiválasztási eljárásunkról. Amennyiben nincs érvényes pályázat, amelyre jelentkezhet, felvételét kérheti toborzási adatbázisunkba, így nagyobb eséllyel indulhat a jövőbeli pályázatainkon. A pályakezdő diplomások figyelmébe ajánljuk ösztöndíjas programjainkat. A végzős hallgatókat szakdolgozati témajavaslatokkal és szakmai gyakorlati helyekkel várjuk.
- DBR METRÓ PROJEKT IGAZGATÓSÁG
1077 BUDAPEST, KÉTHLY ANNA TÉR 1. 3 EMELET
5 csillag 1 vélemény alapjánA Fővárosi Közgyűlés 1997-ben hozta létre a DBR Metró Kft-t (a BKV alapításában) a 4-es metró projekt előkészítésére és a lebonyolítás koordinálására.
Közlekedési hatóság A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a piaci szereplők tevékenységét és működését.
szolgáltató, bank, hitel, hitelezés, közúti, közlekedés, pénzintézet
A Segway termékek kizárólagos magyarországi forgalmazója:
NIT Hungary - Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete. Mobil: +36/30-900-5543.
Kártérítéssel, közlekedési ügyekkel foglalkozó ügyvédet keres? Netán ingatlannal, vagy cégével kapcsolatos ügye ellátásához keres ügyvédet? Megtalálta! Keressen fel, és megvizsgáljuk lehetőségeit!
Fővárosi közlekedésbiztonásgi információk szolgáltatása.
szolgáltató, szállítás, szállítmányozás, személyszállítás, közlekedés, belföldi, közúti
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST KÖZÚTI JÁRMŰ HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY KÖZÚTI JÁRMŰ FŐOSZTÁLY
1066 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 62.A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amelynél az ügyfél ügyeit akár az interneten is elintézheti, de minimálisan elindíthatja, legyen szó akár járművezető vizsgára jelentkezésről, akár egy magáncélú légi jármű engedélyeztetéséről (egyablakos és elektronikus ügyintézés).
Közlekedési Főfelügyelet
Ügyfélfogadási idő: Személyes ügyintézés csak előzetesen egyeztetett időpontokban lehetséges. Hétfő-Csütörtök: 08.00-16.30 Péntek: 08.00-12.00 A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a piaci szereplők tevékenységét és működését.
A közúti közlekedés átfogó szakmai irányításáért - az országos közúthálózat üzemeltetéséért, fenntartásáért és fejlesztéséért - a gazdasági és közlekedési miniszter, illetve a minisztérium szervezetén belül a Közúti Főosztály a felelős.
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST LÉGÜGYI HIVATAL
BUDAPEST, FERIHEGY I. 13-AS ÉPÜLET
4 csillag 1 vélemény alapjánPostacím 1675 Budapest, Pf. 41. Ügyfélfogadási idő: Hétfő-Csütörtök: 9:00-12:00, 12:30-15:30 Péntek: 9:00-11:00 Pénztári nyitva tartás: Hétfő-Csütörtök: 9:00-12:00, 13:00-14:30 Péntek 9:00-11:00 A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA VIZSGÁRA JELENTKEZÉS
1033 BUDAPEST, MOZAIK U. 5.
1 csillag 1 vélemény alapjánA Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST PÁLYAALKALMASSÁG VIZSGÁLATI IGAZGATÓSÁG
1082 BUDAPEST, VAJDAHUNYAD U. 45.Az NKH küldetése, hogy a közlekedésben résztvevő eszközök és a közlekedési infrastruktúra műszaki színvonalát a jogszabályi kötelezettségeknek és a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő szinten tartsa. Küldetése, hogy a közlekedési eszközöket működtetők és használók műszaki, technikai és közlekedési ismereteit, valamint közlekedéssel kapcsolatos attitűdjeit a jogszabályokban előírt módon, formában, rendszerességgel képezze; továbbá hatósági jogkörének alkalmazásával biztosítania szükséges, hogy e csoport tagjai műszaki, technikai és közlekedési ismereteiket a jogszabályokban meghatározott módon használják, hasznosítsák. Feladatai ellátása során a Hatóság az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésére törekszik. Tevékenysége során a Hatóság a közlekedésbiztonság illetve a közlekedők biztonságának szem előtt tartásával, valamint ennek érdekében hozza meg döntéseit.
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA VIZSGÁRA JELENTKEZÉS
1195 BUDAPEST, VAS GEREBEN U. 2-4.A Nemzeti Közlekedési Hatóság a közlekedési ágazat meghatározó, országos hatáskörrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező központi államigazgatási szerve. Magyarországon egyedüliként ellátjuk valamennyi, a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet legyen szó földön, vízen vagy levegőben közlekedő járműről vagy közlekedési infrastruktúráról. Küldetésünk, hogy a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként a piaci szereplők működését szabályozzuk, felügyeljük és ellenőrizzük, valamint a keretrendszerek definiálásával iránymutatást biztosítsunk ügyfeleinknek a közlekedésbiztonság fejlesztése, magas szinten tartása érdekében.
- NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG BUDAPEST BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉGE
1033 BUDAPEST, MOZAIK U. 5.Telefon1/4302-704 Postacím 1300 Budapest, Pf.: 91. Az NKH jövőképe egy olyan integrált közlekedési hatóság, amely mentes a bürokrácia minden káros tulajdonságától, gyors, hatékony és ügyfélbarát. A hatósági munkát szabályozó jogszabályok világosak, átláthatóak, összhangban vannak egymással és a nemzetközi szabályozókkal is, különös tekintettel az Európai Unió előírásaira (átlátható hatóság). Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amelynél az ügyfél ügyeit akár az interneten is elintézheti, de minimálisan elindíthatja, legyen szó akár járművezető vizsgára jelentkezésről, akár egy magáncélú légi jármű engedélyeztetéséről (egyablakos és elektronikus ügyintézés).
A vállalat nemzetközi szállítmányozással foglalkozik.
A Swarco Signelit ZRt. jogelődjét 1987. áprilisában olyan magasan kvalifikált szakemberek alapították, akiknek évtizedes szakmai tapasztalata vállalkozókészséggel párosulva lehetővé tette egy innovatív és piacorientált cég létrehozását.
