KÖZBIZTONSÁG BUDAPEST


56 találat KÖZBIZTONSÁG kulcsszóra BUDAPEST településen

  • BELÜGYMINISZTÉRIUM
    1051 BUDAPEST, JÓZSEF ATTILA U. 2-4.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    A belügyminiszter - a többi miniszterhez hasonlóan - feladatkörében részt vesz a kormánypolitika alakításában, előkészíti a törvények, más jogszabályok és a központi állami döntések tervezeteit, rendeleteket alkot és szervezi a nemzetközi együttműködést


  • ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
    1139 BUDAPEST, Teve u. 4-6.
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    Az emberiség a kezdetek óta küzd saját bűnei ellen, főként azért, hogy jó lelkiismerettel, félelem és kiszolgáltatottság nélkül élhessen.


  • Helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés.


  • IV. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1042 BUDAPEST, ÁRPÁD ÚT 87.

    sebességellenőrzés, sebesség ellenőrzés, kapitányság, határőrség, körözések, rendőr, rendvédelem, feljelentés, baleset megelőzés, névtelen bejelentés, jogszabályok megsértése, közbiztonság, rendőrség,


  • bűnmegelőzési tanácsok, nyomozás, drogmegelőzés, körözés, gyerekvédelem, rendőr, rendőrségi területlezárás, zsaru, állampolgári bejelentés, sebesség ellenőrzése, vagyonvédelem, járőr, magyar rendőrség


  • POLICE MAGYAR KÖZBIZTONSÁGI ALAPÍTVÁNY
    1022 BUDAPEST, BÉG UTCA 3-5

    A bűnmegelőző munkában résztvevő civil szervezetek - mindenek előtt a polgárőrség - és más állampolgári közösségek, a közbiztonság javításában érdekelt szervezetek tevékenységének támogatása, az egyes állampolgárok hatékony összefogásához anyagi alapok létrehozása, Magyarország közrendjének megóvása, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében


  • bejelentés, sebesség ellenőrzés, állampolgári bejelentés, közúti ellenőrzés, áldozatvédelem, közúti ellenőrzések, rendőrségi területlezárás, magyar rendőrség, járőr, nyomozás, jogszabályok megsértése,


  • KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG
    1101 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 47?49.

    bűnmegelőzési tanácsok, magyar rendőrség, rendőrségi eljárás, járőrözés, sebesség ellenőrzés, közlekedési baleset, rendőrségi területlezárás, közúti ellenőrzések, értékvédelem, zsaru, határőrség,


  • körözések, kapitányság, közúti ellenőrzés, ifjúságvédelem, állampolgári feljelentés, szolgálunk védünk, bűn megelőzés, traffipax, közúti ellenőrzések, zsaru, rendőrség iskolai program, érték védelem,


  • XIX. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1192 BUDAPEST, ADY ENDRE ÚT 29.

    közbiztonság, feljelentés, határőrség, sebesség ellenőrzés, magyar rendőrség, nyomozók, rendőrség iskolai program, zsaru, közlekedési baleset, szolgálunk védünk, rendőrség, rendőrségi pont rendszer,



  • MESTERDETEKTÍV KFT.
    1022 BUDAPEST, SZEMLŐHEGY UTCA 6.

    Nyomozás és biztonságvédelem területén nyújtunk kiváló szolgáltatást.


  • panaszbejelentés, sebességellenőrzés, érték védelem, közúti rendészet, zsaru, kapitányság, ifjúságvédelem, rendőrségi pont rendszer, bejelentés, állampolgári bejelentés, szolgálunk védünk, rendőrség


  • I. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1013 BUDAPEST, PAULER U. 13.

    magyar rendőrség, sebességellenőrzés, körözés, áldozat védelem, rendőrségi eljárás, baleset megelőzés, rendvédelem, eljárás lefojtatása, vagyonvédelem, bejelentés, traffipax, családon belüli erőszak,


  • II. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1024 BUDAPEST, RÓMER FLÓRIS U. 10.

    vagyonvédelem, büntetési jogszabályok, áldozat védelem, áldozatvédelem, családon belüli erőszak, kapitányság, rendőrség iskolai program, érték védelem, névtelen bejelentés, eljárás lefojtatása,


  • sebességellenőrzés, határrendészet, sebesség ellenőrzés, gyerekvédelem, bűnmegelőzés, rendőrségi eljárás, traffipax, áldozat védelem, vagyonvédelem, bejelentés, panaszbejelentés, drogmegelőzés,


  • VIII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1086 BUDAPEST, VÍG U. 36.

    közlekedési rendészet, járőr, bűnügy, körözések, határőrség, büntetési jogszabályok, névtelen bejelentés, szolgálunk védünk, panaszbejelentés, járőrözés, vagyonvédelem, érték védelem, traffipax,


  • bejelentés, körözés, rend védelem, bűn megelőzés, körözések, rendőrségi területlezárás, magyar rendvédelem, gyerekvédelem, nyomozók, sebesség ellenőrzése, közlekedési rendészet, rendvédelem,


  • XII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1125 BUDAPEST, MAROS U. 3?5.

    büntetési jogszabályok, bűnmegelőzés, drogmegelőzés, körözések, közlekedési rendészet, kapitányság, zsaru, sebességellenőrzés, szolgálunk védünk, sebesség ellenőrzés, rendvédelem, értékvédelem,


  • XVIII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1183 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 438.

    névtelen bejelentés, köz biztonság, vagyonvédelem, közlekedési baleset, értékvédelem, nyomozók, közlekedési rendészet, járőrözés, áldozat védelem, rendőrségi eljárás, szolgálunk védünk, közbiztonság,


  • Ügyeleti telefon: 06 30 621 2222 E honlap nem csak a több ezer budapesti és környékbeli polgárőrnek, és a BPSZ tagságát jelentő 75 egyesületnek készült, hanem mindenkinek, aki érdeklődik az ország legnagyobb civil szervezete, a polgárőrség iránt, amelynek tagjai társadalmi munkában, szabadidejüket feláldozva, ingyen és bérmentve dolgoznak a közrendért, közbiztonságért, a bűncselekmények megelőzéséért. A magyar közbiztonság és bűnmegelőzés már nem képzelhető el a Polgárőrség nélkül. Ezt nem mi mondjuk, hanem rólunk mondják rendőrök, tűzoltók, önkormányzati vezetők és nem utolsó sorban a lakosság többsége. Együttműködő partnereink révén napi munkánk része a bűnmegelőzés, a közlekedésbiztonság, a gyermekek védelme, környezetvédelem, körözött járművek felderítése és még sok minden más! Ismerje meg Ön is a polgárőr mozgalmat, honlapunk ehhez is segítséget nyújthat!


  • közúti ellenőrzések, névtelen bejelentés, jogszabályok megsértése, szabálysértés, közúti ellenőrzés, határőrség, bűnügy, közlekedési baleset, áldozatvédelem, rendőrségi pont rendszer, bűnmegelőzési


  • XVII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1173 BUDAPEST, FERIHEGYI ÚT 79.

    járőrözés, rendőr, rendőrségi eljárás, ifjúságvédelem, eljárás lefojtatása, magyar rendőrség, rendőri hivatás, sebesség ellenőrzés, körözés, sebességellenőrzés, közlekedési rendészet, bűnmegelőzési


  • XI. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1113 BUDAPEST, BOCSKAI ÚT 90.

    körözés, traffipax, magyar rendőrség, rend védelem, járőr, rendőrségi pont rendszer, gyerekvédelem, közbiztonság, értékvédelem, panaszbejelentés, rendőr, magyar rendvédelem, feljelentés, névtelen


  • XIII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1135 BUDAPEST, SZABOLCS U. 36.

    bejelentés, közúti ellenőrzés, szabálysértés, vagyonvédelem, közlekedési baleset, kapitányság, közúti rendészet, nyomozók, rendőrségi pont rendszer, panaszbejelentés, érték védelem, közbiztonság,


  • PESTÚJHELYI POLGÁRŐRSÉG
    1157 BUDAPEST, ZSÓKAVÁR U. 33.

    KPKE, pestújhelyi pe, közbiztonság, polgárőrség, XV.ker,


  • KULCSPOSTA KFT.
    1137 BUDAPEST, JÁSZAI MARI TÉR 6.

    ELVESZETT KULCSOK VISSZAJUTTATÁSA TULAJDONOSUKHOZ EGYEDI REGISZTRÁCIÓS KÓD ALAPJÁN! megvásárolható, 5 évre szóló, regisztrációs számmal ellátott egyedi kulcstartókon a következő felirat található: Kedves Megtaláló! Kérlek dobj be egy utcai postaládába! Onnan hazatalálok! Köszönöm!


  • KŐBÁNYA HORIZONT POLGÁRŐRSÉG
    1107 BUDAPEST, SZÁLLÁS U. 11/B.

    Önkéntes bünmegelőzés


  • ALSTOM SIGNALING MŰSZAKI FEJLESZTŐ KFT.
    1132 BUDAPEST, VÁCI ÚT 22-24.

    Az ALSTOM S. A. franciaországi székhelyű holding társaság, több száz leányvállalata az energiatermelés, energiaátvitel és elosztás, szállítás, ipar és hajózás területein folytatja tevékenységét. A csoporthoz tartozó vállalkozások a világ számos országában rendelkeznek termelő egységekkel és kereskedelmi hálózatuk mintegy 140 országra kiterjed.


  • III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1036 BUDAPEST, TÍMÁR U. 9/A

    közúti rendészet, eljárás lefojtatása, szolgálunk védünk, ifjúságvédelem, közbiztonság, kapitányság, rendőrségi területlezárás, sebesség ellenőrzés, bűnmegelőzési tanácsok, rendvédelem, gyerekvédelem,


  • VI. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1063 BUDAPEST, SZINYEI MERSE PÁL U. 4.

    drogmegelőzés, rendőrség, büntetési jogszabályok, járőrözés, áldozat védelem, közlekedési rendészet, rendőrségi területlezárás, rendőrségi eljárás, közlekedési baleset, szolgálunk védünk, rendőri


  • BOBOSKA BT.
    1134 BUDAPEST, KASSÁK L. ÚT 54.

    Útszóró só kiszállítással a legjobb napi áron! Környezetbarát jégoldók, hóeltakarító eszközök!


  • ZUGLÓI POLGÁRŐRSÉG
    1145. BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 17.

    A Zuglói Polgárőrség Hivatalos Honlapját azzal a céllal hoztuk létre, hogy az Interneten is bemutathassuk bűnmegelőző tevékenységünket.


  • JÓZSEFVÁROS KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KHT.
    1082 BUDAPEST, BAROSS U. 65-67.

    A Társaság megalakulásakor fő feladat volt a kamerarendszer üzemeltetése, a lakosság-, illetve intézmények vagyonbiztonságának növelése.


  • ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG
    1077 BUDAPEST, KIRÁLY UTCA 71.

    Mobil: +36-30-621-0007 Bejelentésekhez hívja éjjel-nappal hívható ügyeletünk telefonszámait: +36-30-621-2222, +36-1-251-5366 E honlap, nem csak a közel 90 ezer polgárőrnek, és az őket tömörítő közel 2000 egyesületnek készült, hanem mindenkinek, aki érdeklődik az ország legnagyobb civil szervezete iránt, amely Európában egyedülállóan - hungaricumként - társadalmi munkában, szabadidejét feláldozva, ingyen és bérmentve dolgozik a közrendért, közbiztonságért, a bűncselekmények megelőzéséért. A magyar közbiztonság és bűnmegelőzés már nem képzelhető el a Polgárőrség nélkül.


  • INGATLANREVO
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 61. I/5.

    ingatlanREVO - a gyermekbarát ingatlanok specialistája Lakások, családi házak kínálata egyedi, speciális "gyermekbarát" minősítéssel és dokumentációval Önnek - ha ingatlant elad vagy vásárol, két legnagyobb befektetése a gyermeke és az otthona, és mindkettőből a legtöbbet szeretné kihozni! www.gyermekbaratingatlanok.hu www.ingatlanrevo.hu E-mail: iroda@ingatlanrevo.hu Tel.: (+36) 70 97 87 001


  • KÖZTÁRSASÁGI ŐREZRED
    1055 BUDAPEST, HONVÉD U. 28.

    bűnmegelőzés, szolgálunk védünk, értékvédelem, közlekedési baleset, körözések, büntetési jogszabályok, bűnügy, közbiztonság, jogszabályok megsértése, szabálysértés, panaszbejelentés, rendőr, névtelen


  • rendőrségi területlezárás, bűn megelőzés, sebességellenőrzés, köz biztonság, vagyonvédelem, kapitányság, sebesség ellenőrzés, zsaru, közúti ellenőrzés, rendőrség iskolai program, értékvédelem, érték


  • XV. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1152 BUDAPEST, SZÉCHENYI TÉR 5.

    bejelentés, áldozat védelem, közúti ellenőrzés, sebesség ellenőrzés, közlekedési baleset, kapitányság, rendőrségi területlezárás, közúti rendészet, névtelen bejelentés, bűn megelőzés, rendőrség


  • FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL
    1052 BUDAPEST, BÁRCZY ISTVÁN UTCA 1-3.

    Főpolgármesteri Hivatal A Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala a Fővárosi Közgyűlés munkáját segíti. A hivatal feladata az, hogy előkészítse a közgyűlés döntéseit, szervezze azok végrehajtását, valamint ellássa a főváros hatósági feladatait.


  • bejelentés, köz biztonság, rendőrségi eljárás, érték védelem, feljelentés, bűnügy, eljárás lefojtatása, nyomozás, vagyonvédelem, bűnmegelőzési tanácsok, szolgálunk védünk, rend védelem, baleset


  • IX. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1096 BUDAPEST, HALLER U. 7?9.

    kapitányság, rendőrségi területlezárás, sebesség ellenőrzése, rend védelem, bűn megelőzés, bejelentés, rendőr, járőrözés, nyomozás, zsaru, járőr, körözés, baleset megelőzés, közúti rendészet,


  • NEMZETI NYOMOZÓ IRODA
    1062 BUDAPEST, ARADI U. 21?23.

    közúti ellenőrzés, névtelen bejelentés, körözés, érték védelem, körözések, szolgálunk védünk, közúti rendészet, sebesség ellenőrzés, járőr, rendvédelem, bűnügy, vagyonvédelem, áldozat védelem,


  • V. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1055 BUDAPEST, SZALAY U. 11?13.

    közúti rendészet, gyerekvédelem, drogmegelőzés, feljelentés, körözések, panaszbejelentés, bűnmegelőzés, büntetési jogszabályok, bűnmegelőzési tanácsok, szolgálunk védünk, sebességellenőrzés, rendőrség


  • VII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1076 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 18?24.

    bűnmegelőzési tanácsok, nyomozás, bűnügy, bejelentés, állampolgári feljelentés, sebesség ellenőrzés, rendőrségi területlezárás, bűnmegelőzés, névtelen bejelentés, rendőrségi pont rendszer, szolgálunk


  • X. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1102 BUDAPEST, HARMAT U. 6?8.

    járőr, rendőri hivatás, rendőrségi eljárás, bejelentés, nyomozás, közúti ellenőrzések, rendőrség, eljárás lefojtatása, körözés, bűn megelőzés, közlekedési baleset, közbiztonság, baleset megelőzés,


  • XVI. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
    1163 BUDAPEST, VERES PÉTER ÚT 101.

    bejelentés, sebesség ellenőrzés, rendőr, kapitányság, rendőrség iskolai program, bűnügy, magyar rendőrség, ifjúságvédelem, rendőrségi területlezárás, gyerekvédelem, értékvédelem, drogmegelőzés,


  • Egy társadalom életében a legfontosabb közös érték a rend és a biztonság, melynek két fő letéteményese a nemzeti haderő és a rendőrség. Ők azok, akik megteremtik hazánk és hétköznapi életünk biztonságát is. Ahhoz, hogy Magyarországon rend és biztonság legyen szigorú törvényekre, és azok következetes betartására és betartatására van szükség. E törvényalkotási munkához és a társadalmi kontroll érvényesítéséhez kíván a magyar Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága hozzájárulni.


  • HATÁRŐRSÉG ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA
    1021 BUDAPEST, LABANC U. 57.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Célunk, hogy információt adjunk szervezetünkről, bemutassuk a jelen és a jövő Határőrségét, és legfőképpen, hogy hatékony segítséget nyújtsunk az érdeklődőknek, gyors tájékoztatást tudjunk adni az utazni vágyóknak.


  • PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATA
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZA U 7

    Pest megye az ország legnagyobb lélekszámú megyéje közel 1 100 000 lakosa van. Területe alapján a megyék között a második. Pest Megye Önkormányzatának igazgatási területén jelenleg 186 települési önkormányzat működik.


  • PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
    1139 BUDAPEST, TEVE U. 4?6.

    közúti rendészet, rendőrségi pont rendszer, sebességellenőrzés, szolgálunk védünk, közúti ellenőrzés, rendőri hivatás, bűnmegelőzési tanácsok, baleset megelőzés, állampolgári feljelentés, jogszabályok


12