KAMPÁNYOK BUDAPEST


30 találat KAMPÁNYOK kulcsszóra BUDAPEST településen

  • CREATEAM CONCEPT REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT.
    1133 BUDAPEST, POZSONYI U 48.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk jogelődje 1991 óta a hazai BTL piac meghatározó szereplője. A jelenlegi cégcsoporti struktúrát 2004. januárjában vettük fel. A Createam cégcsoport pénzügyileg stabil, jelentős saját tőkével, eszközparkkal és professzionális emberi erőforrás háttérrel rendelkezik. A cégek 2005-ös nettó éves árbevétele megközelítette az egymilliárd forintot, mely a 2006-os évben dinamikusan tovább növekszik. Megújítottuk, újra értelmeztük a klasszikus eladásösztönző aktivitást: jutalékos elven díjazott "Sales promótereink" kiváló eredményeket produkálnak eladáshelyi kampányainkban. Törekszünk a promóciós mechanizmusok és eszközrendszereik megújítására: cégünk elsőként szervezett internettel is kombinált MMS promóciót és az elsők között voltunk a PDA-alapú digitális promóciós adatfelvétel meghonosításában is. A regionális piaci folyamatokat híven tükrözve a klasszikus promóció mellett ma már tevékenységünk közel 40%-át adja az event marketing, amely éppen az alkalmazott technikai eszközök.


  • CEGGONDOZAS.HU VÁLLALKOZÁS-KÉPVISELETI IRODA
    1122 BUDAPEST, MOSZKVA TÉR 14.

    Cégalapítás (pl: Kkt, Bt, Kft, Zrt alapítása), cégmódosítás, egyesület alapítása, módosítása - ügyvédek, adótanácsadók közreműködésével. Ingyenes konzultáció! A ceggondozas.hu - Vállalkozás-képviseleti Iroda égisze alatt egy ügyvédi iroda (társasági jog, vámjog, munkajog, büntetőjog, ingatlanjog szakterületen), adótanácsadók, könyvelők, valamint ha szükséges, a működés folyamán webmesterek (keresőoptimalizált üzleti weboldalak készítésével, on-line hirdetések és közösségi médiamarketing kidolgozásával), pályázat írók, vámügyintézők, (hazai és külföldi vámkezelés intézésével, INTRASTAT és környezetvédelmi-termékdíj bevallás szolgáltatással) segítik Önt munkájában, dolgoznak vállakozása sikeréért.


  • INTERNET STRATÉGIA TERVEZŐ IRODA
    1033 BUDAPEST, BÚZA U. 8.

    Az Internet Stratégia Tervező Irodánál az online marketing eszközöket az alábbi szolgáltatásokkal bővítjük ki: közösen megtervezzük az adword és a landing oldalak stratégiáját felépítjük és ha kell megírjuk az adwords és a landing oldalak szövegét, tartalmát folyamatosan figyeljük és teszteljük az adwords és a landing hatékonyságát - szükség esetén a kampányba bevonjuk a közösségeket is, azaz megfelelő célcsoportoktól figyelmet generálunk a közösségi oldalakról egyénre szabjuk azt az e-mail küldő szoftvert, aminek a segítségével a szegmentált adatbázissal folyamatos kapcsolatot tarthatunk fent megtervezzük és kidolgozzuk a szükséges e-mailek stratégiáját a kampányokról statisztikát és jövőbeni javaslatot készítünk a befolyó adatokból elkészítjük a Komplett Online Helyzetelemzést.


  • MISKOLCI FIDELITAS
    1089 BUDAPEST, VISI IMRE U. 6.

    2002. A polgári oldal történetében egy nevezetesen fájdalmas dátum. A Miskolci Fidelitas történetében azonban a születés pontosabban inkább újjászületés időpontja.


  • GMA FLYERS KFT.
    1135 BUDAPEST, JÁSZ U. 67.

    GMA Flyers Kft., Budapest - Szórólap és reklámújság terjesztés és kézbesítés; DM kampányok lebonyolítása DM levelek, szórólapok, prospektusok kézbesítésével; Autószélvédős szórólapterjesztés; Szórólapok, reklámkiadványok, dossziék, brosúrák, névjegyek, plakátok nyomdai kivitelezése; Hírgömb - Reklám léggömbök


  • Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés az italoskartonok szelektív gyűjtését szorgalmazza és népszerűsíti Magyarországon a környezetvédelem, az értékes alapanyagok újrahasznosítása és az energiatakarékosság érdekében.


  • NEWTON 21- MAGMARKETING SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1032 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 185.

    Integrált szaktanácsadás Design Promoció, esemény Diviziók


  • PROHOME KFT.
    1149 BUDAPEST, ANGOL U. 34.
    Rating 22 csillag 3 vélemény alapján

    A Partnereink részére a kezdetek óta biztosított szolgáltatásokat az új rendszerben, önálló céges keretek között, a területre specializálódott szakembergárdával bonyolítottuk.


  • ODITECH STÚDIÓ KFT.
    1115 BUDAPEST, PETZVÁL JÓZSEF U. 18/A

    Az Oditech Studio 1996-ban alakult, fő tevékenységi köreink az internetes tervezés és fejlesztés, amelyeket az elsők között kezdtünk el Magyarországon.


  • PANEU KFT
    1106 BUDAPEST, FEHÉR ÚT 1.

    Belföldön és külföldön: Reklámkampányok szervezése, piackutatás Kiállítások szervezése, kivitelezése, több mint 20 év tapasztalatával Kiadványszerkesztés, lapkiadás A SztrádaPress című, közlekedésbiztonsági, bűnmegelőzési és közéleti magazin kiadása



  • POINTER REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    1025 BUDAPEST, SZERÉNA ÚT 5.

    Ars poetica A Pointer Reklámügynökség 1995-ben alapult, és azóta működik full service szolgáltatással. Ügynökségünk 15 éve tartó sikerének alapja az, hogy tudjuk, ügyfeleink büdzséjüket nem csak a legkreatívabban, hanem a leghatékonyabban akarják elkölteni. E tényt szem előtt tartva építettük fel csapatunkat, alakítottuk ki munkafolyamatunkat, alkottuk meg azt az arculatot, amely identitásunkat leginkább kifejezi. Sikert hosszú távon csak a részletek iránti megkülönböztetett figyelem hozhat. Professzionális reklámcégként munkánkat az ügyfél megismerésével, a piac és a versenytársak alapos feltérképezésével kezdjük, hogy a legmegfelelőbb megoldást nyújtsuk. Fontos számunkra a közvetlen, személyes kapcsolat, hogy a felmerült igényeket a lehető leggyorsabban, magas színvonalon teljesíthessük.


  • ERTEX KFT
    1131 BUDAPEST, DOLMÁNY U. 39.

    Belföldi kiállítások kivitelezése Külföldi kiállítás szervezés, kivitelezés Iroda és üzletberendezések, könyvtári polcrendszerek Komplex integrált marketing kommunikációs tevékenység


  • GRAFIC LINE KFT.
    1086 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 32.

    Színvonalas turisztikai és protokoll ajándékképek Magyarországról, 23 karátos aranybevonatú lemezen. Évfordulók, rendezvények alkalmaira színvonalas, egyedi ajándék. Cégünk elsősorban az un. aranyos képek tervezésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Ennek lényege, hogy egy 23 karátos aranyfóliával bevont lemezre speciális technológiával tetszőleges grafikát nyomtatunk, majd fakeretbe foglaljuk. A képeket turisztikai, protokollajándékozási és egyéb általános ajándékozási célokra ajánljuk.


  • CREARTIVE DESIGN KFT.
    1055 BUDAPEST, STOLLÁR BÉLA U. 4.

    Official website of Creartive Design Ltd. Társaságunk elsősorban alkalmazottgrafikai, arculattervezési feladatokra specializálódott kreatív ügynökség és grafikai stúdió, amely átfogó megoldásokat kínál - off-line és online felületeken - corporate look, corporate identity, branding, naming, trademarking területeken.


  • EXACT SPEED KFT.
    1134 BUDAPEST, KASSÁK LAJOS 11-13

    Cégünk 4 divízióból tevődik össze: ExactSpeed - Lakberendezés, belsőépítészet, egyedi bútorgyártás, kiállítási stand egyedi gyártása és kivitelzése Excreative - reklámügynökség, kreatív tervezés és kivitelezés, reklám kampányok, rendezvényszervezés, média tervezés, pr, kommunikációs kampányok LEDEx - óriás led kijelzők forgalmazása, led reklámok tervezése és kivitelezése ExDecor - rendezvény dekoráció, iroda dekoráció, vendéglátóegységek dekorációjának tervezése, gyártása és kivitelezése


  • ALIBITEAM KFT.
    1195 BUDAPEST, PETŐFI U. 4/B

    Fő tevékenységünk egyedi weboldalak készítése, melyek három irányelvet követnek:Egyszerűség, Kezelhetőség, Stílus


  • MATRIX CONSULTING BT.
    1116 BUDAPEST, HUNYADI MÁTYÁS ÚT 32. II/1B

    Matrix Marketing. Üzleti kommunikáció, marketing, internet. Keressen minket elérhetőségeinken! www.matrixconsulting.hu


  • MULTI M STÚDIÓ KFT.
    1144 BUDAPEST, ÁRVAVÁR UTCA 7/B

    Multi M Stúdió Kft Termék Kommunikáció Profit A Multi M Stúdió multiplex kommunikácis megoldásokat kínál, cégvezetőknek, marketing , PR és kereskedelmi vezetőknek A kép, a hang, a tipográfia, a kompozíció azaz a vizuális és a verbális kommunikáció összes eszközéből válogatva, hatékonyan mutathatja be termékeit, szolgáltatásait, cégét, élményt szerezve a célcsoportnak, érthető, megjegyezhető üzenetek átadásával Szolgáltatásaink Termékbemutató CD ROM Kiállítási film 3D animáció, video, film Kiállítási játék Website webes alkalmazások Promóciós web es játékok Multimédiás prezentációk ATL és BTL kampányok Kiadványszerkesztés Nyomdai kivitelezés CD ROM DVD Prezentáció Online Kreatív Multimédia Játék Kiállítás TV, Reklám, Film Rendezvény E learning Szakmai partnerek Webdesign Ötletek Animáció B2C játék online, offline Kiállítási PR Rendszer Műsor főcím Konferenciaszervezés Módszertan Szervezetfejlesztés Rendszertervezés Logo 3D animáció Corporate game Ügyfél terminál 3D animáció Sajtótájékoz


  • ABILE REKLÁMÜGYNÖKSÉG SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1015 BUDAPEST, CSALOGÁNY U. 26.

    Reklámügynökségi szolgáltatásokkal foglalkozunk.


  • MAXIMA
    1106 BUDAPEST, MARGIT KÖRÚT 5

    A Maximát azért hoztuk létre, hogy leendő partnereinknek olyan direct kommunikációs csatornát ajánlhassunk, mely Magyarországon egyedülálló targetálási lehetőségeket és elérési hatékonyságot kínál, amellett hogy a direct e-mailben és direct SMS-ben rejlő egyéb kreatív megjelenési lehetőségeket is maximálisan kihasználja.


  • WEBIMPEX INTERAKTÍV REKLÁM KFT.
    1012 BUDAPEST, KUNY DOMOKOS UTCA 1.

    Full service online reklámügynökség


  • GMA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1131 BUDAPEST, MOSOLY U. 35.

    címre terjesztés, dm kampányok lebonyolítása, hostess szolgálat, nyomdaipari kivitelezés, plakátragasztás, reklámújság terjesztés, szórólap


  • GOOGLE KAMPÁNYOK LEBONYOLÍTÁSA
    1138 BUDAPEST, RÓBERT KÁROLY KRT. 20.


  • AGB HUNGARY KFT.
    1146 BUDAPEST, HERMINA U. 57-59.

    Az AGB Italia csoport 1992-ben alapította az AGB Hungary-t, a leányvállalat jelenleg a nemzetközi AGB Nielsen Media Research 100 százalékos tulajdonában van. Ez volt Közép-Kelet Európa első műszeres közönségmérési rendszere. Az első 200 műszeres háztartást Budapesten telepítettük. 1993-ban a vidéki közönség televízió nézését napló segítségével mérte a Gallup Intézet és az AGB Hungary műszeres módszerrel mért adatait a felnőtt mintán összekapcsoltuk országos adatokká.


  • MIHELLER MÓNIKA BT.
    1135 BUDAPEST, FÁY U. 89/A , 4/30

    Miheller Mónika Bt. Biztosítási Páros


  • SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI PREVENCIÓS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG
    1036 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 61.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    A Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság 2001 októberében alakult meg, és közhasznú egyesület formájában működik, mint szakmai és civil szervezet.


  • CARNATION ZRT.
    1113 BUDAPEST, BOCSKAI ÚT 134-146.

    A Carnation Rt 1997-es alapítása óta az online kommunikáció, mobil- és webfejlesztés magyarországi piacának egyik vezető ügynöksége.


  • JHP MULTIMÉDIA KFT.
    1033 BUDAPEST, POLGÁR U. 1.

    eDM és hírlevél szolgáltatások bonyolítása Kereső optimalizálás, látogatottság növelés On-line értékesítés növelése On-line médiavásárlás bonyolítása On-line marketing, és reklám tervezés Kulcsszó alapú kampányok menedzselése Keresőbarát üzleti weboldalak készítése


  • KERESŐOPTIMALIZÁLÁS
    1053 BUDAPEST, VÁMHÁZ KRT. 54

    Keresőoptimalizálás és látogatottság növelés, 6 hónapos optimalizáló kampányok végzése. A keresőkben lévő pozíciók javítása, lényegében a vállalkozás bevételeinek növekedést jelenti, hiszen a keresőkben lévő keresések száma, egy-egy potenciális vevőt jelent.


  • C2 DESIGN REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    1118 BUDAPEST, SASADI U. 80

    Több éves munkatapasztalatunk során és Megrendelőink kívánságait és elvárásait figyelembe véve fokozatosan kibővítettük tevékenységi körünket, felvállalva a teljeskörű kreatív reklámkampányok megvalósítását.