KARIKATÚRA BUDAPEST
10 találat KARIKATÚRA kulcsszóra BUDAPEST településen
A kArton Múzeum és Galéria egyedülálló karikatúra és képregény gyűjteménye elsősorban magyar alkotók munkáiból áll, melyből időszaki kiállítások alkalmával látható válogatás.
Vállalkozásunk ötletét az adta, hogy megnézzük, mennyire van igény minőségi termékekre ezekben a gazdasági nehézségekkel terhes időkben. Azt láttuk, hogy a szolgáltatások minőségén javítva kimagasló eredményeket tudunk elérni a megrendelők igényére válaszolva. Ez az igény pénzben mérhető módon jelentkezik akcióink és egyéb kedvezményeink bevezetésével amellett, hogy a vevő érdekeit maximálisan szem előtt tartottuk. Ez az együttműködés tette lehetővé, hogy az alábbi szolgáltatásokkal segítsük az Ön munkáját: grafikai tervezés, formatervezés, 3D látványtervezés, illusztráció, story-board, webdesign illetve ehhez tartozó flash animáció tervezés, belsőépítészeti tervezés, kivitelezés, lakberendezés. Szándékunk, hogy elérhető áron nyújtsunk Önnek olyan szolgáltatásokat, ami örömére szolgál és megalapozza egy hosszútávú együttműködés lehetőségét.
A koksz, azaz kortárs karikatúra és szatíra műhely 2002 tavaszán azért jött létre, hogy "a kortárs magyar szatirikus képzőművészet és az autonóm karikatúra művészet tényleges értékeit reprezentálja itthon és külföldön" - legalábbis a 2002. május 9-én kelt alapító okirat szerint. a célokat tekintve ez igaz is, de a műhely létrejöttének az okai bonyolultabbak.
Grafikai munkák kivitelezésével foglalkozom.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége országos hatáskörű szervezet, képzőművészet, iparművészet, tervezőművészet, restaurálás szakágakkal. Több mint fél évszázados eredményes működésén túl a rendszerváltás óta felvállalja az elődszervezetek a 19. század második felében alapított Képzőművészeti Társulat és Iparművészeti Társulat - a művészet és társadalom kapcsolatának megszervezésére irányuló legjobb hagyomány is.
Üzleteinkben remek festményeket, régi és új porcelánokat, antik bútorokat talál. A kortárs polgári és naiv festészet alkotásait, e stílust képviselő, régi magyar mesterek műveit XVII?XX. század közötti polgári és népi bútorokat, herendi és Zsolnay porcelántárgyakat kínál eladásra.
Cégünk lengyelországi termékek export-importjával foglalkozik.Exportban a legfontosabb termékünk a görögdinnye.Foglalkozunk egyéb zöldség gyümölcsök / hagyma, káposzta, burgonya, alma / igény szerinti exportjával és importjával is.
SDUO Bt rendező iroda, horizont rendezo iroda, rendezvényszervezés, rendezvenyszervezes, műsorszervezés, musorszervezes
Festészettel foglalkozom.
Arany és ezüst ékszerek esladás
