KATASZTRÓFAELHÁRÍTÁS BUDAPEST
11 találat KATASZTRÓFAELHÁRÍTÁS kulcsszóra BUDAPEST településen
Az intézmény fő feladatai közé tartoznak a nemzetközi és hazai kutatások, szakmai konferenciák szervezése, szakmai tanácsadás biztosítása a hazai, valamint a nemzetközi biztonsági és védelmi kérdések területén.
Célunk, hogy információt adjunk szervezetünkről, bemutassuk a jelen és a jövő Határőrségét, és legfőképpen, hogy hatékony segítséget nyújtsunk az érdeklődőknek, gyors tájékoztatást tudjunk adni az utazni vágyóknak.
Cégünk elsősorban a katasztrófavédelem területén tevékenykedik.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör - elnöke: Keleti György - 1994 óta működő társadalmi szervezet, célja a civil-katonai kapcsolatok fönntartása, nemzeti, katonai hagyományőrzés; széles körű társadalmi párbeszédnek adott fórumot az euroatlanti kommunikáció folyamatában.
Egyesületünk bűncselekmény útján eltulajdonított, valamint bűncselekmény elkövetése miatt körözött gépjárművek felderítésével, továbbá bűnmegelőzéssel foglalkozik.
Cégünk, amely több mint 10 éve van jelen a magyar piacon, olyan minőségi termékeket forgalmaz, amelyek nemcsak a ma, de a holnap elvárásainak is megfelelnek.
A magyar katasztrófavédelem a tűzoltóság és a polgári védelem állami feladatokat ellátó szervezeteiből jött létre.
A Bevetés elnevezés elsősorban nem csak azon fiatalokat szólítja meg, akik vonzalmat éreznek a katonai pálya iránt, hanem túlnyomó részt azokat, akik nyitottak a csapatversenyek, extrém sportok, kihívások, a túlélés, haditechnika, az aktív pihenés és szórakozás felé. Utalás egy olyan klubra, ahol a fiatalok megismerkedhetnek egymással és közösen vagy akár egyénileg, mind szellemi, mind fizikai erejüket bizonyítva versenyfeladatokban vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal
A Magyar Honvédség Budapesti Helyőrségparancsnokság polgári védelemmel foglalkozik.
Közigazgatási és katonai vezetésű feladatok megvalósítása, Magyar Honvédség irányítása és katonai vezetése
