KEZELÉSE BUDAPEST


139 találat KEZELÉSE kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Díjazott Cég
    MMS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT E.V.
    1113 BUDAPEST, GYÖRÖK U.2.

    mozgásszervi panaszok hatékony manuális kezelése, gerinc, izületi, izom, fej, nyak, hát, derék, végtagok fájdalmának kezelése, kineziológia, biorezonanciás állapot felmérés.


  • Díjazott Cég
    ERIKA KOZMETIKA
    1137 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN KRT. 28.

    Pigmentfoltok kezelése A Nap erős ultraibolya sugárzásának hatására a pigmentsejtek összetömörülnek és így a bőr felszínére törnek, tehát nem egyenletesen szóródnak szét, ebből adódóan pigmentfoltok vagy szeplők jelennek meg.


  • Díjazott Cég
    FOGYASZTÓ SZALON
    1137 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN KRT.16.

    A készülék működése a reumatológiai és orvosi rehabilitációs kezelésekben már évek óta alkalmazott. Lényege az elektromos áram által kiválasztott izom-összehúzódás, ami alatt felgyorsul a nyirokáramlás. Ezen kívül fogyasztja az izmok közötti felesleges zsírszöveteket is, olyan, mint egy erőteljes edzés. Folyamatos kezelésnél az izom között zsírréteg, bomlásnak indul. Rövid idő alatt látványos javulás érhető el.


  • Díjazott Cég
    BŰBÁJ SZALON
    1238 BUDAPEST, 1238 BUDAPEST, KÖNYVES U. 27.
    Képek (5)

    Szalonunkban fodrászat, kéz- és lábápolás, masszázs, szolárium működik minőségi termékekkel, professzionális minőségben.


  • Díjazott Cég
    MEDAID BŐRGYÓGYÁSZAT ÉS KOZMETOLÓGIA
    1072 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 40. I. EM. 1. KAPUCSENGŐ: 11
    Képek (5)

    Pikkelysömör, vitiligo tünetmentesítése: uvb fényterápia, lézeres kisműtétek: benőtt köröm, szemölcs-, fibroma- és anyajegylevétel, digitális anyajegyvizsgálat, frakcionális lézeres stria kezelése, pattanás eltüntetése 8 alkalmas fényterápiával, aknés heg eltüntetése lézerrel, értágulatok eltüntetése, hajszálértágulat kezelése, dermarolleres kezelések, mezoterápia, mikrodermabrázió, tartós szőrtelenítés, stria és narancsbőr, cellulit kezelése, pattanás és aknés heg eltüntetése, rádiófrekvenciás alakformálás, frakcionális lézeres ránctalanítás, ráncfeltöltés, ajakfeltöltés, botoxkezelés, dermaroller, mikrodermabrázió, kozmetika, egyéni sminktanfolyam, manikűr, pedikűr, műköröm, svédmasszázs, aromaterápiás masszázs, energiamasszázs kristályokkal, reflexológia, reflexológiai masszázs a Blahánál.


  • Cégünk a vízkezeléssel foglalkozik Minden ezzel összefüggő kérdésben nyújtunk tanácsadást és gyakorlati megvalósítást ügyfeleinknek. A biztos eredményt a szakmában eltöltött többéves tapasztalat és a munkánkkal szembeni saját igényességünk is garantálja. Ha szabadtéri vagy fedett uszoda, úszómedence vízellátása vagy ivóvízellátás a cél, nálunk megoldást talál a problémájára. Mechanikus vagy vegyi víztisztítás, vízkezelés, fertőtlenítés ez mind a mi feladatunk


  • TARTÁSJAVÍTÓ SÚLYPONT ÍZÜLETSTATIKA KFT.
    1027 BUDAPEST, FRANKEL LEÓ UTCA 9. MFSZ. 28.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    foglalkozás egészségügyi vizsgálat, gyógytorna, alakformálás, klinika, egészséges, prevenciós program, rehabilitáció, gyógyászat, ízületi panasz kezelése, sportmasszázskezelés, karcsúsítás,


  • WESTEND TATTOO & PIERCING
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Üzletünkben folyamatos akciókkal várunk. Magyarországon legolcsóbban köldök piercing, nyelv piercing, tetoválás, microdermal, szemöldök piercing, intim piercing stb. piercinges, tetováló, képek, minták, sablonok, tattoo, westend, szalon, shop


  • ÚJ-SZIGNO NÉGYEK KFT.
    1149 BUDAPEST, NAGY LAJOS KIRÁLY ÚTJA 125.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Az Új-Szigno Négyek Kft. 2009-ben alakult, de munkatársaimmal és partnereinkkel már 2004 óta dolgozom együtt. Könyveléssel több, mint 40 éve foglalkozom. Az ügyfeleink körében szerepel egyéni vállalkozó, Bt., Kft., Nonprofit szervezet egyaránt.Irodánk tapasztalt, felkészült szakemberekkel fogadja ügyfeleinket. Célunk, hogy pontos, megbízható szolgáltatást nyújtsunk. Üdvözlettel: Váradiné Szentkuti Lilla ügyvezető igazgató


  • MED-VITA KFT.
    1194 BUDAPEST, XIX.KER, POZSONY U. 51/A.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Szolgáltatásunkban a hangsúlyt kezdettől fogva a fájdalommentességre helyeztük. Ezt elsősorban a szoft-lézerek segítségével értük el. Kemény lézert a sebészeti beavatkozásoknál használunk. Fogászatunkon kellemes környezet, megértő munkatársak, korszerű felszerelés segítik a pácienst, hogy a kezeléseket türelemmel viselje. Recepción telefonon vagy személyesen tájékoztatás kapható szolgáltatásainkról, a pontos rendelési időpontokról. Előjegyzés alapján kollégáink konkrét időpontot adnak a vizsgálatokra, kezelésekre. Rendelőnk számos Egészségpénztárral áll szerződéses kapcsolatban.



  • DELTASPED KFT. - KÖZPONTI TELEPHELY
    1239 BUDAPEST, NAGYKŐRÖSI ÚT. 351.

    Cégünk 1989. óta kínálja magas színvonalú szolgáltatásait ügyfeleinek immáron a szállítmányozás minden területén. Társaságunk célkitűzése, hogy megbízható és tartós kapocs legyen a szállítmányozási feladatokat kínáló Megbízók és ezen fuvarfeladatokat elvégző Fuvarozó vállalkozók között. Közúton Európa valamennyi országába, légi és tengeri szállítási módozatban a világ bármely pontjára vállaljuk küldeményének gyors és pontos célba juttatását. A szállítmányozásban nem ismerünk lehetetlent! Szolgáltatások Nemzetközi közúti szállítmányozás Nemzetközi közúti gyűjtőforgalom Légi szállítmányozás Tengeri szállítmányozás Project Cargo Egyéb logisztikai szolgáltatások.


  • MÓRICZ DENTAL ESZTÉTIKAI FOGÁSZATI ÉS IMPLANTÁCIÓS CENTRUM
    1114 BUDAPEST, MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉR 3/A

    A Móricz Dental Esztétikai Fogászati és Implantációs Centrum ma Budapest legkorszerűbben felszerelt, legmodernebb fogászati klinikája. Klinikánk neves belsőépítészek által tervezett, igényesen kivitelezett fogászati központ. A rendelők exkluzív kiképzése a high-tech világát követi, felvonultatva a fogászatban elérhető Európai Uniós szabványoknak megfelelő, legkorszerűbb eszközöket, gépeket, technológiákat, mindezt barátságos, kellemes hangulatban. Berendezéseink a legnagyobb európai szakkiállítás, a kölni IDS-en bemutatott világújdonságok közül kerültek ki, így például a fogorvosi kezelőegységek a Kavo csúcsmodelljei (E80), a Planmeca Pro One digitális panoráma röntgenje, a Planmeca intraorális röntgenjei, a Kavo Intrasurg 300 Plus Implantációs sebészi motor, Vatech orálkamera, Morita endodonciai motor a gyökérkezelésekhez stb. Ezek mindegyike a maga területén a ma elérhető legmagasabb kategória. Rendelési idő: H-P: 08.00-20.00 SZ: 09.00-15.00


  • ROYAL SPED ZRT. - BP. FERIHEGY REPÜLŐTÉR
    1185 BUDAPEST, IGLÓ ÚT.31.

    A cégcsoporton belül a Waberer's International ZRt., a RoyalSped ZRt. és a Vámkapu ZRt. által kiépített regionális hálózat lefedi Magyarország ipari és kereskedelmi szempontból fontos területeit, közúti határátkelőit. Az egyszerűsített vámeljárások alkalmazásával a földrajzi korlátokat is áthidaljuk. Az EU bármely országába címzett vámáru gyors szabadforgalomba helyezése már sok külföldi megbízónk elismerését vívta ki. Vámszolgáltatásunk kapcsolódhat fuvarmegbízáshoz, de attól függetlenül, önállóan is igényelhető.


  • DR. TAMÁSSY KLÁRA BELGYÓGYÁSZ, GASZTROENTEROLÓGUS
    1221 BUDAPEST, XXII. KER. KAPISZTRÁN UTCA 2.

    következő panaszok kezelésében tudok segíteni: Hasi panaszok Teltségérzés Puffadás Rossz szájszag Hasmenés Székrekedés Véres széklet Tejcukorérzékenység, Bőrgyógyászati panaszok, Hajhullás okának megállapítása. Diagnosztika légzési tesztekkel, ultrahanggal, szerológiai módszerrel, szükség esetén endoscopiával altatásban is és biopsziával. Helicobacter pylori fertőzés kimutatása Lisztérzékenység, ételallergia megállapítása Tejcukorérzékenység, diszbakteriozis kimutatása hidrogén kilégzési vizsgálattal Daganatszűrés nyelőcső- gyomor- vastagbéldaganat megállapítása Gyulladásos bélbetegségek, IBS (colitis ulcerosa, Crohn betegség), valamint IBS megállapítása, kezelése Refluxos panaszok kezelése visszatérő köhögés, rekedtség, gyomorégés, éjszakai saváttörés, valamint székelési panaszok, véres széklet okának megállapítása, szükséges endoscopos vizsgálatok kíméletes végzése. Diétás tanácsadás Rizikófaktorok megállapítása, értékelése, 24 órás vérnyomás monitorizálás


  • Szociális ügyek alatt a szociális szolgáltatásokkal és ellátásokkal kapcsolatos kérdéseket értjük. A szociális szolgáltatások körébe tartoznak az átmenetileg vagy tartósan nehéz élethelyzetbe került embereknek nyújtott szociális ellátások, valamint az önálló életvitelre nem képes emberek számára kialakított szociális alapszolgáltatások és szakosított ellátások. A kormány a szociálisan rászorult személyek egészségügyi kiadásainak csökkentése érdekében biztosítja a közgyógyellátást, míg a közüzemi díjtartozások miatt kialakult krízishelyzetben adósságkezelési szolgáltatást vehetnek igénybe. Az ifjúság a nemzet felemelkedésének és a társadalom megújulásának alappillére, ezért a kormány kiemelt feladata, hogy elősegítse a fiatalok társadalmi integrációját. Ennek érdekében megalkotta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiát, amely a tanulás, a munkavállalás, az otthonteremtés és a családalapítás területén egyenlő esélyeket akar teremteni a fiatalok számára a sikeres felnőtté váláshoz.


  • WABERER'S INTERNATIONAL ZRT. - KÖZPONT
    1239 BUDAPEST, NAGYKŐRÖSI ÚT 351.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Waberer's Csoport erőit a közúti komplett fuvarozás mellett a részrakományok, illetve gyűjtőáruk továbbítására összpontosítja. A klasszikus, komplex igényeket kielégítő szállítmányozási tevékenység keretében szervezünk Európa minden országára kiterjedő, legalább heti rendszerességgel működő gyűjtőjáratokat . A belföldi logisztikai szolgáltatásokon túl tengerentúli és légi szállítások intézését is vállaljuk. Az optimális megoldás kiválasztásában a fő szempont a megbízók minőségre, időtényezőre, információigényre és költséghatékonyságra vonatkozó elvárása


  • DRISS ESZTETIKAI FOGASZAT ES PLASZTIKAI SEBESZETI CENTRUM
    1066 BUDAPEST, VI. KERÜLET, JÓKAI UTCA 1.

    Szeretnénk felhívni kedves Látogatóink figyelmét a DrissPlasztika.hu címen található testvéroldalunkra, amelyen bemutatkoznak plasztikai sebészeti szolgáltatásaink. Orvosaink széleskörű nemzetközi gyakorlattal rendelkeznek, valamint tagjai az International Confederation of Plastic, Reconstructive and Aesthetic Surgery (IPRAS) és a Magyar Plasztikai helyreállító és Esztétikai Sebész Társaságnak (MPHEST). Bővebb információért, kérjük látogasson el a DrissPlasztika.hu-ra!


  • PERFECT FACE SZÉPSÉGSZALON
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ U. 17 (BEJÁRAT FÉNY UTCA 16 FELÖL)

    Teljes Körű Kozmetikai Szolgáltatások Smink Minden Alkalomra Esküvőre Felkészítő Kezelések Manikűr, Pedikűr, Körömépítés


  • Pontos cím: (Broadway Orvosi Centrum, Operettszínház melletti sarok) Tevékenység Pszichiátria, addiktológia, pszichiátriai rehabilitáció, pánik betegség, depresszió, időskori pszichiátriai kórképek, személyiség zavarok, nemi identitás zavarok, párkapcsolati problémák kezelése. Szolgáltatások Kognitív terápia, autogén tréning, szugesztív relaxáció, párterápia, családterápia, gyógyszeres kezelés, pszichiátriai rehabilitáció.


  • DR. KÖRMÖCZI BLANKA
    1024 BUDAPEST, MARGIT KRT. 50-52.

    Rendelés / Nyitvatartás Szerda: 15.00-21.00 Bejelentkezés Tel.: 30/236-2026 - Előjegyzés alapján.


  • DR FARAGÓ KATALIN
    1027 BUDAPEST, HORVÁT U. 28
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    1984 óta vagyok bőrgyógyász szakorvos.Általános bőrgyógyászattal, gyermekbőrgyógyászattal foglalkozom. Kedvelt szakterületem a kozmetologia, szépséghibák eltávolitása, ráncfeltöltés, mezoterápia, lézerkezelés, amivel igyekszem betegeimet szebbé tenni.


  • SABINA SZÉPSÉGSZALON
    1025 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 84/B PASARÉT RESIDENCE D ÉPÜLET, CSENGŐ: 2

    Üdvözlöm, Sabina vagyok, Olaszországban diplomáztam és 22 éve dolgozom a szépségiparban. A hobbim lett a foglalkozásom. Kizárólagosan a piacon levő legjobb olasz, francia krémekkel dolgozunk és részben ezek segítségével kiváló eredményeket érünk el. Munkám során csak természetes anyagokat használok. Specializációim az arc- illetve testkezelések. Látogasson el hozzám és beszéljük meg a problémáját. Örömmel várom, hogy segíthessek! Vincenzi Sabina Arc-és testkezelő Üzletvezető


  • CREDIT AUSTRIA PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ BT
    1038 BUDAPEST, TÁNCSICS M. U. 44.

    Credit Austria lakáshitel, adósságrendezés, hitelkiváltás, faktoring, befektetés közvetítés.


  • KÓKAI DENT KFT.
    1053 BUDAPEST, FEJÉR GYÖRGY UTCA 10. FSZ. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Fogorvos Budapesti rendelőjében várja pacienseit, nyugodt környezetben.


  • DR. TAR GIZELLA - FOGORVOS
    1051 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN TÉR 11

    fogorvos, fogorvosi rendelő, fogászati szűrés, röntgendiagnosztika, érzéstelenítés, fogászati gyógyszeres kezelés, konzerváló fogászat, barázdazárás, esztétikus tömés, amalgám tömés cseréje,


  • GENDER BUDAPEST KFT.
    1043 BUDAPEST, BOCSKAI U. 26.

    műanyag- és gumihulladék begyűjtése és kezelése


  • REJUVI-FIATALÍTÁS
    1039 BUDAPEST, MÁTYÁS KIR. U. 19

    Új dimenzió az otthoni bőrápolásban, természetes anyagok az USA-ból!


  • Webáruházunk szépséghibák, bőrproblémák megoldására alkalmas magas hatékonyságú kozmetikumok forgalmazásával foglalkozik: ráncok, pattanások, pigmentfoltok, májfoltok, rosacea, bőrpír, hegek, zsíros bőr, száraz bőr, narancsbőr, terhességi csíkok, megereszkedett keblek, hízás-fogyás miatt kialakuló striák, visszeres láb kezelésre otthon! Kozmetikumaink segítségével hatékony bőrmegújító, bőrfiatalító terápiát alkalmazhat otthonában, a mindennapi bőrápolás részeként! Alakformáló gélek, zsírégető krémek segítségével támogatjuk az eredményes fogyást. Látogasson el Webáruházunkba, szeretettel várjuk!


  • PROFIT WELT ÜGYNÖKSÉG KFT. - BUDAPEST
    1016 BUDAPEST, ALADÁR U. 17.

    A németországi SIGNAL csoport az Ipartestületek Országos Szövetségével (IPOSZ) karöltve 1993-ban hozta létre a hazai SIGNAL Biztosító Rt-t, mely mára több száz kis- és középvállalkozás részére nyújt biztosítást mind vállalkozásához, mind családi biztonságának megteremtéséhez.


  • MAGYAR KÖVETELÉSKEZELŐ RT.
    1027 BUDAPEST, HENGER U. 2/B

    Pénzügyi vállalkozás, már kizárólag saját számlás ügyleteket folytathat. Ennek következtében az addig megbízási szerződés alapján kezelt MFB-tulajdonú követelések megvásárlása mellett, kormányzati felhatalmazás alapján, lehetőség nyílt az adó- és járuléktartozások megvételére és további kezelésére, illetve értékesítésére.


  • RUBINLAY FOGÁSZATI BT.
    1068 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 32.

    Tevékenységek fogászat, teljeskörű fogászati ellátás, esztétikai fogászat, röntgen, szájsebészet, fogfehérítés


  • Dr. Kalán Júlia bőrgyógyász-kozmetologus vagyok, a IX. ker. Szakrendelő rendelésvezető főorvosa. Magánrendeléseim: Hétfőn 15 - 19 h: Bécsi út 217.I.em.1. ( Eurocenterrel szemben ) Bejelentkezés: 06-20-543-3948 Szerdán 15 - 19 h: IX. ker. Ferenc tér 1. (Bejárat a Tompa u.felől, Ramada szállóval szemben )


  • DR LÁNYI CECÍLIA LÉZERKLINIKA
    1012 BUDAPEST, VÁRFOK UTCA 14. I. EM . 11

    Kozmetológiai rendelőnk 1990 óta üzemel Budapesten, az I. kerület Várfok utca 14-ben. 1990 óta végzünk argon lézeres kezeléseket, ezen kívül rubin, illetve 3 féle Nd-Yag lézert alkalmazunk pácienseinknél. Anyajegy eltávolítás lézerrel A lézeres anyajegy eltávolítás elve, hogy a lézer fénye szelektíven kötődve roncsolja az adott anyajegyet, és így a környező ép bőrön nem hagy látható nyomot. Az argon lézer türkiz-, ill a Nd-Yag lézer fénye legjobban a vérfestékben, a hemoglobinban nyelődik el. Ennek megfelelően fő felhasználási területe a hajszálerek, értágulatok, seprűvénák (pókhálószerű visszerek), pókangiomák, éranyajegyek, haemangiomák, tűzfolt eltüntetése ill kezelése. A Nd-Yag lézer mélyebben hatol a bőrbe, így a testesebb éranyajegyekre és vastagabb hajszálerek kezelésére is alkalmas. Az érzéstelenítéshez hideg levegős hűtést alkalmazunk.


  • INDIA-BIO KFT
    1029 BUDAPEST, BÁTHORI LÁSZLÓ U.30.

    Ayurvédás indiai bio kozmetikumok.Az indiai Biotique cég kizárólagos magyarországi forgalmazója.


  • OTP FAKTORING VAGYONKEZELŐ KFT.
    1066 BUDAPEST, MOZSÁR U. 8.

    Az OTP Faktoring Zrt. lejárt követelések megvásárlásával és behajtásával foglalkozik. Tevékenységét elsősorban az OTP Banktól átvett hitelek határozzák meg, de külső forrásból is vásárol lejárt banki és egyéb követeléseket.


  • DR. HORVÁTH LÁSZLÓ
    1031 BUDAPEST, MONOSTORI ÚT 9

    Dr Horváth a Magyar Esztétikai Fogászati Akadémia alapító tagja. Így természetes, hogy fogorvosaink egységesen az Akadémia által megfogalmazott magas standardokat tekintik irányadónak. Miért Biodental? A fogászatban az utóbbi 15 év fejlődése és a biológiai szemlélet erősödése a fémmentes fogművek irányába mutatnak. Rendelőnk e fogművek széles skálájából mindig az adott esetnek legmegfelelőbbet ajánlja pácienseinek. A kezelés végeredménye a jól tisztántartható és természetesnek ható fogazat, valamint a gyulladástól mentes, egészséges fogíny. Fogorvosi magánrendelőnk 1988 óta folyamatosan működik, amely jól felszerelt, korszerű fogászat. Elkötelezettek vagyunk az esztétikai szemlélet mellett, a legmodernebb technológiákat alkalmazzuk a legmagasabb minőségű munkavégzéssel. Pácienseinknek és nekünk is fontos szempont a minőség, szakszerűség, időtállóság.


  • GESTOR INGATLANKEZELŐ KFT.
    1068 BUDAPEST, BENCZÚR U. 11

    Ingatlan és társasház kezelés: Gestor - a professzionális társasházkezelő ...hogy a lakógyűlésen végre ne fájjon a feje! A Gestor Kft. a társasházkezelési és ingatlanüzemeltetési tevékenységet 1993 óta végzik.


  • LÁ.VA MANAGER IRODA
    1027 BUDAPEST, TÖLGYFA U. 14. IV.9.

    Á.VA Manager Iroda - elektronikus iktatás, iktató szoftver, iktató program, iqtató, iqtato, iktató 2005, iktató 2000 dokumentumkezelő szoftver, érkeztető, számlaiktató, számla iktató, likviditás figyelő, archivumkezelő, archiváló, irattár kezelő, projektkezelő, projekt, irattár, jogügyi nyilvántartás, helpdesk, help desk, help-desk, postai feladás, feladójegyzék, elektronikus adatkezelés, posta árjegyzék, tarifa, postai tarifák, ügyviteli szoftver, Microsoft SQL Server adatbázis kezelő, CRM, Kontakt kezelés, kapcsolatkezelés, kapcsolatkezelő, eseménykezelő, csoportmunka támogatás, WORKFLOW management, e-ügyvitel, e-önkormányzat, e-ügyintézés, e-iratkezelés, irat selejtezés, statisztikai jelentések, kötelező statisztika elkészítése felettes szerv felé, terméktámogatás, support, szignálás, feladat kiosztás, átadólista, irat átadás, irat érkeztető, irat érkeztetés, TÜK iratkezelés, központi érkeztetés, központi iktatás, osztott iktatás, elektronikus iktatás, elektronikus átadás, keresés t


  • BIO DENTAL - HORVÁTH
    1031 BUDAPEST, MONOSTORI ÚT 9.

    esztétikai fogászat, fogbeültetés, fogpótlás, hi tec dental, implantáció, ínyproblémák kezelése, teljes kerámia koronák, szolgáltató, fogorvos, fogorvosi, rendelő, szájsebészet, fogágybetegség,


  • VIA-21 ÉPÍTŐ ÉS GÉPKÖLCSÖNZŐ RT.
    1027 BUDAPEST, CSALOGÁNY U. 23.

    Portfólió menedzsment és vagyonkezelés


  • DR PELLION SZILVIA BŐRGYÓGYÁSZ-KOZMETOLÓGUS
    1036 BUDAPEST, KISKORONA UTCA 20.

    Dr Pellion Szilvia bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos III. Dunamed Orvosi Magánrendelő, Óbuda Rendelési Idő :szerda 15.00-17.00, péntek 14.00-18.00 Bejelentkezés: + 36 20 583 44 21 www.borgyogyaszdr.hu, www.botoxstudio.hu Általános felnőtt és gyermekbőrgyógyászat, pattanásos bőr, ekzema, seborrhea, gombás bőrbetegségek, pikkelysömör kezelése, anyajegy-bőrrák szűrés, anyajegy eltávolítás, bőrsebészet, jóindulatú bőrnövedékek, fibrómák, szemölcsök elektrosebészeti megoldása, esztétikai bőrgyógyászat, arcfiatalítás, arcfeszesítés, ránctalanítás, mimikai izomzat botox kezelése, ránc-és ajakfeltöltés, Guna biolfting, homeopathiás arcfeszesítés, dermaroller, mezoterápia, hónalji izzadás botox kezelése.


  • MAMMUT FOGÁSZAT - MAMMUT II.
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6

    Mammut Fogászat ELHELYEZKEDÉS: Mammut II. -1. emelet Mobil számunk: +36 70 615-0021 Ügyelet: CS-P-SZo: 9:00-03:00


  • FOGÁSZAT ÉS FOGORVOSI RENDELŐ
    1052 BUDAPEST, PETŐFI SÁNDOR UTCA 6. 1. EMELET 1.

    Teljeskörű fogászati kezelések Budapesten. fogászat, fogfehérítés, implantátum, fogágybetegségek kezelése


  • JÓLÉLEK PSZICHOLÓGIAI ALAPÍTVÁNY
    1062 BUDAPEST, SZÉKELY BERTALAN UTCA 20.

    Kedvezményes pszichológiai szolgáltatásokkal várja Önt lendületes és elhivatott pszichológusokból álló csapatunk rugalmas időbeosztásában, Budapesten (könnyen elérhető helyszíneken). A következő területeken tudunk segíteni Önnek a pozitív irányú változásban: Szorongás, pánik, álmatlanság esetén Pszichoszomatikus megbetegedések, nem szervi eredetű testi tünetek (asztma, migrén) kezelésében Párkapcsolati, családi problémák fennállásakor Személyes lelki konfliktusok, elakadások leküzdésében Velünk megtalálja a válaszait! Tevékenységeink: Pszichológiai konzultáció Életvezetési tanácsadás Stresszkezelés Pályaorientációs- és karriertanácsadás Párkapcsolati és családi tanácsadás


  • RÓNA & TÁRSAI TANÁCSADÓ ZRT.
    1065 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 37.

    Cégünk ingatlanok értékesítésével foglalkozik.


  • FEJLESZTŐ PEDAGÓGUS
    1027 BUDAPEST, SZÁSZ KÁROLY UTCA 1.

    Tanító fejlesztő pedagógus vállalja 5-12 évesek fejlesztését, tanulási zavarok kezelését, pedagógiai diagnózist. Ha kell házhoz is megyek. 30 éves tapasztalat áll mögöttem. Várom az érdeklődők jelentkezését!


  • DR. KALÁN JÚLIA BŐRGYÓGYÁSZ-KOZMETOLOGUS FŐORVOS
    1032 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 217.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Dr. Kalán Júlia bőrgyógyász - kozmetológus szakorvos vagyok, a IX ker. Szakrendelő Kft. rendelésvezető főorvosa. Magánrendeléseim: Hétfőn és pénteken 15-19 h: Budapest III. ker. Bécsi út 217.-ben ( Eurocenterrel szemben ) Szerdán 15-19 h: Budapest IX. ker.Ferenc tér 1. alatt (Ramada szállodával szemben ) . Bejelentkezés: 06-20-543-3948


  • Budapesten az V. kerületben Semmelweis utca 1-3 Fsz. 1. sz. alatti Rendelőben Dr. Jack Conway amerikai kiropraktor orvos és dr. Nagy Géza orvos manuálterapeuta több mint 15 éves gyógyítási és oktatási gyakorlattal az izületek, izmok visszafordítható elváltozásaiból eredő fejfájást, mozgásszervi fájdalmat, kóros mozgásterjedelmet, gerincferdülést, egyensúlyzavart gyógyítják az izmok ellazításával, vagy erősítésével, izületmozgatással és speciális tornával előzetes bejelentkezés alapján (+36-30-218-9508, +36-30-9406494, +36-1- 267451/309).


  • HQ CONSULTING KFT.
    1051 BUDAPEST, NÁDOR U. 23.

    Napjainkban, főleg az Európai Unióba történő belépést követően egyre többet találkozhatunk a minőségbiztosítás, minőségügyi rendszer, ISO szavakkal, mely szavak fenyegető rémként lebegnek a vállalkozók, cégvezetők feje felett, esetleg a nyugodalmas éjszakai pihenést is megzavarhatják. Ezen fenyegetettség érzés oka az információhiányban, illetve az esetleges tévinformációkban rejlik. A HQ Business Consulting Pénzügyi- és Gazdasági Tanácsadó Kft pénzügyi és gazdasági-, ezen körben elsősorban a pályázati- és hitelkérelmekben történő tanácsadásban, a legtöbb vállalkozásnál felmerülő, azonban megoldásra váró problémakör megoldására kínál üzleti megoldást ügyfelei számára.


  • RADI-DENT BT.
    1024 BUDAPEST, PETREZSELYEM U. 10.A.

    A Radi-Dent Bt és személyesen Dr. Várnai Lívia fogszakorvos, hypnodonta köszönti Önt rendelőjében.


123