KKV BUDAPEST
27 találat KKV kulcsszóra BUDAPEST településen
Vállalkozói tanácsadás. Elsősegély innovatív vezetőknek. A vállalkozó égető napi problémájának megoldására új módszert mutatok egy órás konzultáció keretében. Az új módszer új eredményeket szül. Egyetlen óra alatt, egyetlen óra díjáért fejlődik a vállalkozás is, meg a vezetője is. Ha úgy gondolja, hogy a vállalkozásának pénzre van szüksége, egyetértek Önnel. Ha a kormánytól vár támogatást, vagy a bakoktól hitelt, ebben nem tudok Önnek segíteni. Abban viszont tudok segíteni, hogy a vevőitől kapjon több pénzt. Első lépésként azt javaslom Önnek, olvassa el az itt található anyagaimat: https://skydrive.live.com/redir.aspx?cid=d603ba1750f5281f&resid=D603BA1750F5281F!127 Aztán folytassuk személyesen!
Fodor Tamás vezetési tanácsadó, coach. Szolgáltatásai: coaching, szervezet fejlesztés, vezetési tanácsadás kis- és középvállalatok (kkv) felső vezetői (executivok) részére.
Különleges marketing-szolgáltatásokat nyújtunk a hatékonyság és az újdonság jegyében. Integrált ügyviteli módszerünkből fakadóan mindent feladatot házon belül végzünk, tanácsadástól a kreatív megvalósításig, így nyújtunk egységes és összehangolt megoldásokat. Ügynökeink több mint 20 évnyi kombinált tapasztalattal rendelkeznek a marketing terén, amit a világ minden táján szereztek - Amerikától egészen Kínáig - így nem csak helyi, hanem nemzetközi kiterjedésű megoldásokkal is szolgálunk.
Kis filmek - Nagy ötletek Célunk, hogy filmes eszközökkel segítsük a kis és középvállalkozások bevételeinek növekedését. Készítsünk professzionális, érdekes videót cégéről, termékéről! Dobja fel weboldalát, ösztönözze vásárlásra, terméke megismerésére vevőit! Szeretné megmutatni egyedi kialakítású üzletét? Örülne ha ügyfelei már mint régi ismerőst köszöntenék, mikor igénybe veszik az Ön által kínált szolgáltatásokat? Mutassa meg magát és mondja el, miért érdemes Önt választani! Új terméket dobott piacra, esetleg meglévő termékeit reklámozná újszerűen? Nem csupán saját honlapján, de videó megosztó és közösségi oldalakon is közzé teheti vállalkozása videóját. Szolgáltatásunk kulcsszó kutatást amely során a való Google adatokat kap és videóját a legnagyobb videó megosztókra (YouTube, Vimeo) is feltöltjük. Keressen minket még ma - nézze meg árainkat!
Gazdasági információk, hírek, érdekességek.
Az Ön partnere, a Green Terra Kft., mely ingyen dolgozik Önnek! Nincsenek apró betűs részek, nincsenek rejtett költségek! A Green Terra Kft. olyan energiatakarékossági megoldásokkal segíti cégének, vállalkozásának kiadásait csökkenteni, melyek Önnek egy fillérjébe sem fognak kerülni! Úgy látja, túl magas a gázszámlája? Mérhetetlenül sokat költ villamos energiára? Munkatársaival sokat autóznak, állandóan tankolni kell, az üzemanyagárak naponta emelkednek, és sokszor nincs Önöknél elég készpénz? Munkatársai rengeteget telefonálnak és túl magas a telefonköltsége? Kénytelen beruházni új számítógépekre, szoftverekre, de túl nagy összegbe kerülne a beruházás? Már megint lemaradt egy Uniós pályázatról, vagy netán elutasították pályázatát? A megoldás: Green Terra Kft. Megoldjuk energia számláinak, működési költségeinek csökkentését, beruházásainak forrását úgy, hogy munkánk Önnek egy fillérjébe sem fog kerülni! Hívjon bennünket! 06-70/866-0333
Futurion informatika egyensulyba
eu pályázatok, intrastat, vámárunyilatkozat, ATA Carnet, intrastatügyintézo, vám, uniósoktatás, unióspályázat, pályázatírás, uniós pályázat, uniós pályázatok, kiírás, pályázat , európai unió , európai unio , tender, önkormányzat, kkv, pályázatok, szakérto, szakérto, EU, Unio, Európa, eu pályázatok, intrastat, vámárunyilatkozat, ATA Carnet, intrastat ügyintéző, vám, uniósoktatás, unióspályázat, pályázatírás, uniós pályázat, uniós pályázatok, kiírás, pályázat, európai unió, európai unio , tender, önkormányzat, kkv, pályázatok, szakérto, szakértő, EU, Unio, Európa, közbeszerzési referens képzés, projektor bérlés, projektor bérlet, notebook bérlés, notebok kölcsönzés, laptop bérlés, laptop kölcsönzés, közbeszerzési szakértő képzés, közbeszerzési tanácsadás, közbeszerzési törvény közbeszerzések tanácsa, közbeszerzési értesítő, közbeszerzés mindenkinek, közérdekű közbeszerzés, középfokú közbeszerzési szakképesítés, gépíró képzés, vak gépelés, 10 újjas répelés, oktatás, szakképesítés, piacképes sz
Vállalkozó Tanoda A magyar kisvállalkozók iskolája! Marketing és üzleti tanfolyamok, tanácsadás mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak Pécsett és Budapesten! A Vállalkozó Tanoda nélkülözhetetlen, gyakorlatias tanfolyamokat kínál (leendő) kisvállalkozóknak! A saját vállalkozásába azonnal átültethető, gyakorlatias módszerek és ötletek! Célunk az, hogy a magyar kisvállalkozóknak segítsünk kitörni abból a mókuskerékből, amiben nap mint nap vannak. Feladatunk az, hogy megmutassuk az ösvényt, ami elvezet egy kisvállalkozót a tartós sikerhez úgy, hogy közben ne napi 14 órát kelljen robotolnia, és még hétvégéje is legyen. Kötelességünk pedig az, hogy rámutassunk: a vállalkozást ma már bizony tanulni kell! Tanfolyamaink: - gyakorlatiasak - személyre szabottak - rövid idő alatt elvégezhetőek Tanuljon eredmény orientált kurzusainkon, vagy tanácsadási keretek között!
Flexium. Komplex vállalatirányítási rendszer kis- és középvállalatok részére versenyképes áron. Rendkívül gyors műveleti sebességű, végletekig rugalmas és testre szabható megoldás egy gyorsan változó de költség-érzékeny piaci környezetre.
A Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) 1994-ben alakult. A Mehib szolgáltatásai kiterjednek az exportőrök rövid, közép- és hosszú lejáratú szállítóihitelek, a külföldi befektetések, a bankok által nyújtott vevőhitelek és a hitelintézetek által faktorált követelések kockázatainak biztosítására.
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány célja a vidéki kis- és középvállalkozók hitelképességének növelése, hitelhez jutási feltételeinek javítása, pénzügyi életképességének biztosítása készfizető kezesség nyújtásával.
A MOLEHAND Kft. a hazai és nemzetközi informatikai piacon nyújt átfogó informatikai szolgáltatásokat a kis és közepes méretű vállalatok számára. Célunk, hogy ügyfeleink ne találkozzanak az informatika árnyoldalával. Nagyvállalati tapasztalatunkra építve szeretnénk partnereink lehetőségeit kibővíteni. Fiatal mérnökcsapatunkkal igyekszünk ügyfeleink számára a legtöbbet nyújtani az informatika területén. Széleskörű, leginkább web alapú szolgáltatásokat kínálva szeretnénk levenni a terhet a szolgáltatásainkat igénybevevők válláról.
A Bázis Direkt Reklám Kft. telemarketinggel foglalkozik.
Célunk megadni a lehetőséget a hazai mikro-, kis- és középvállalatok vezetőinek, hogy ugyanannyira megalapozott döntéseket hozhassanak, mint a multinacionális cégek felsővezetői.
- LÉPÉSELŐNY ÜZLETI KÖZÖSSÉGI PORTÁL - VIRTUÁLIS IRODAHÁZ
1117 BUDAPEST, BUDAPEST, NÁDORLIGET U. 7/C (MEGKÖZELÍTHETŐSÉG SOPRON ÚT FELŐL)A Lépéselőny Virtuális Irodaház üzleti közösség, az üzleti partner keresésre alkalmas cégtár, szakmai tudakozó.
Vezetési-, szervezetfejlesztési tanácsadás, kommunikációs, tárgyalástechnikai, üzletkötési és vezetőképző tanfolyamok, tréningek, workshop
A Marketing Commando Magyarország kis- és középvállalatainak első és mai napig egyetlen marketing tanácsadója, amely tudását, tapasztalatát az elektronikus 97 napos vevőduplázó programon keresztül ingyenesen is megosztja partnereivel. A Marketing Commando küldetése, hogy a profi marketing révén: céged sikeresebben szerezhessen új ügyfeleket... meglévő ügyfeleid gyakrabban járjanak vissza vásárolni, és többet költsenek... növekedési céljaidat a marketing révén céged hamarabb érhesse el... Küldetésünk a cégedet versenyképesebbé, sikeresebbé tenni az által, hogy egy olyan marketing és értékesítési szaktudást nyújtunk, ami eddig csak a multinacionális óriásvállalatoknak volt elérhető. A Marketing Commando kizárólag külföldi tapasztalattal is rendelkező, korábban multinacionális cégek magyarországi marketingcsapatában dolgozó szakembereket alkalmaz tanácsadóként.
Generali Biztosító szerződött partnere (vagyon, személy és vállalati biztosítások) BENKS HYPER Kft szerződött partnere (hitel, kölcsön )
A FigyelőNet internetel foglalkozik.
INFINITY - pályázatfigyelés, pályázatírás, pályázati tanácsadás, pályázati partner keresés
Bárkinek - bármire - BAR listásoknak is /bizonyos feltételekkel/ Minden ami hitel: vásárlás, építkezés, korszerűsítés, régi hitelének racionalizálása ! Kisvállalkozásoknak - nagyvállalkozásoknak egyaránt forrásteremtés, finanszírozási gondok megoldása.
Soltec Kft. 1997-ben alakult, elsősorban napenergia hasznosítás területén fejt ki tevékenységet
A pénzintézetek szolgáltatásait, és termékeit testreszabottan választjuk ki ügyfeleink igényeihez, valamint biztosítjuk számukra a megfelelő erőforrásokat és tudásunkat, hogy céljaik a lehető leggyorsabban elérésre kerüljenek. Magánszemélyek ingatlan és szabad felhasználású hiteleit kísérjük végig igényléstől folyósításig. Pénzforráshoz juttatjuk, azokat a Mikro, kis- és középvállalkozásokat, Civil szervezeteket, Mezőgazdasági vállalkozókat, akik fejlesztenének vagy beruházást indítanának. Megkeressük az elképzeléseikhez megfelelő igénybe vehető pályázatok, esetleges vissza nem térítendő támogatások körét, majd a pályázat megírása, valamint a tervdokumentáció összeállítása mellé, a megvalósításhoz szükséges banki forrás bevonásában is segítjük megbízóinkat. Megvizsgáljuk a tervek pénzügyi megvalósíthatóságát, költséghatékonyságát, valamint részt veszünk a megvalósítás menedzselésében is.
Cégünk ingatlanforgalmazással, ingatlanközvetítéssel, ingatlan értékbecsléssel és ingatlanok kiadásával foglalkozik.
Bulgaria - Market segít mindazoknak a KKV-nak, akik a bolgár piacra kívánnak zökkenőmentesen kijutni. Szolgáltatások: - Bolgár cégregisztráció - Bolgár marketing munka - Bolgár cégadatbázis - Bolgár kiállítás szervezés - Bolgár tárgyalásszervezés - Bolgár üzleti fórumok szervezése - Bolgár tolmácsolás, fordítás - Bolgár export/import árualapok felkutatása - Bolgár pályázatok figyelése - Bolgár ügyvéd és Jogsegélyszolgálat - Bolgár adóügyi tanácsadás - Bolgár munkaerőforrás keresése - Bolgár irodakeresés - Egyéb feladatok

