KLÍMABERENDEZÉS BUDAPEST


165 találat KLÍMABERENDEZÉS kulcsszóra BUDAPEST településen

  • IFJ. TÓTH IMRE ÉPÜLETGÉPÉSZETI VÁLLALKOZÁS
    1062 BUDAPEST, BAJZA UTCA 24
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    szolgáltató, épületgépészet, építőipar, klímaberendezés, légtechnika, fűtőberendezés


  • HIDEGKÚTI SZERVÍZ KFT
    1028 BUDAPEST, VÁRY KÖZ 12-14.

    Szervizünk a Mezőgép Vállalattól kiválva költözött több mint 20 éve jelenlegi telephelyére. Korábban hagyományos tejhűtő berendezések, hűtőkádak szerelésével, szervizelésével, javításával foglalkozott, akkor még a ROZMARING MGTSZ keretén belül. Az 1980-as évek közepétől fokozatosan tért át az élelmiszeripar ipari hűtés más területeire (bor-, sörhűtés), valamint az ipar berendezések hűtésének területére. 1986-tól kezdődően élelmiszeripari minőségben saját fejlesztésű rozsdamentes jeges-vizes hűtőberendezések gyártását és telepítését kezdtük meg. Ezen hűtőberendezésekből 10 országban ( Japán, Kína, Németország, Szlovénia, Szlovákia, Ukrajna, Oroszország, stb. ), több mint 100 referenciahellyel rendelkezünk.


  • Innovex Gumiabroncs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t. az egyik vezető hazai gumiabroncs importőr nagy- és kiskerekedés. A Budapest XIII.-ker. alatti központi telephelyünkön jelentős raktárkészletre támaszkodva kínáljuk a közvetlen gyári beszerzésű márkás gumiabroncsok széles választékát. Cégfilozófiánk alapelve, hogy ügyfeleink igényeit a legteljesebb mértékben elégítsük ki. Ennek tükrében alakítottuk ki termékválasztékunkat, melyben megtalálható a legmagasabb fogyasztói igényű Michelin, Pirelli, Continental, valamint a középkategóriát képviselő jó minőségű, amerikai Cooper márka, mely a világ hetedik legnagyobb elsősorban terepjáróabroncs gyártója, nem utolsó sorban a pénztárcát kímélő megoldásokig, amit a dél-koreai Michelin technológiával gyártott Roadstone személy, kisteher gumiabroncsok széles választékából minden ügyfelünk megtalálja számítását, melynek egyben márkaképviselői is vagyunk. H-P.: 8:00-17:00.


  • TEMPERATE SYSTEMS KFT.
    1064 BUDAPEST, PODMANICZKY U. 75.

    Szolgáltatások Cégünk, épületgépszeti rendszerek forgalmazásával, tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Megrendelőink igényeit sokrétűen tudjuk kielégíteni, a tervezéstől a lebonyolításon át a kivitelezésig, kompletten vállaljuk az adott épület megvalósítását. Elektromos fűtésrendszerek, villanyszerelési munkák, klímaberendezések, riasztóberendezések, telefon ill. számítógépes hálózatok, és egyéb épület autómatizáló rendszerek komplett kivitelezését tudjuk elvállalni. Kollégáink, az épületgépészet területein igen nagy gyakorlattal rendelkeznek. Vállaljuk lakossági és közületi klímaberendezések időszakos felülvizsgálatát, karbantartását. A rendszeres karbantartás, feltétele a garanciának. A fertőtlenítés során, eltávolítjuk a hőcserélőn megtelepedett gombákat, port és más szennyeződéseket.


  • Cégünk családi házak, irodák, és üzlethelységek üvegfelületeinek hátrányaira kínál utólagos megoldásokat./ vakító napsütés, sugárzó hő, fakulás, UV sugárzás, betörés és balesetvédelem, számítógépes adatlopás. Mi tudjuk, hogy az építőiparban a legtöbb munkát hozó reklám a 100% -ig megelégedett ügyfeleink ajánlása, ennek tudatában épül fel a Window Film Consulting ügyfélcentrikus szerkezete. A gyártó cégek által előírt vizsgával rendelkező munkatársaink anyagi és erkölcsi felelősséggel tatoznak minden egyes felrakott négyzetméter telepítéséért. fóliák minőségét a beszállító nemzetközi multicégek szavatolják 3-tól 10 évig tartó garanciális idővel. Értékesítési munkatársaink díjmentesen felkeresik leendő megrendelőinket, hogy a helyszínen az igényeknek a legmegfelelőbb fóliatípus kerüljön felhelyezésre az országban egyedül álló választékunkból.


  • REFCO KFT.
    1033 BUDAPEST, VAJDA JÁNOS UTCA 11.

    REFCO KFT. - Carrier klímák hivatalos viszonteladója


  • SZÉPLAKI KLÍMA KFT.
    - BUDAPEST, -
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Irodát a csekély ügyfélforgalom miatt nem tartunk fenn, mert a munkákból adódóan 95%-ban mi megyünk az ügyfelekhez személyesen. Telefonszámunkon elérhetőek vagyunk Munka időben: Hétfőtől - Péntekig 10:00 - 18:00 óráig


  • NICKEL KLÍMA KFT
    1015 BUDAPEST, SZABÓ ILONKA U. 22.

    A Nickel Klíma Kft. a VINCI ENERGIES CENTRAL & EASTERN EUROPE magyarországi leányvállalata. Cégünk 1994-ben kezdte meg tevékenységét.


  • NIMBUSZ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1095 BUDAPEST, MESTER U. 72.

    Cégünk /víz, -gáz, és fűtés/ szerelvények, fürdőszobafelszerelések, csempék, taposók valamint klímatechnikai rendszerek forgalmazásával foglalkozik.


  • A SANYO Electric Company Ltd. a fogyasztói elektronikai cikkeket gyártó globális óriáscégek egyike, amely vezető szerepet játszik a technológiai innováció terén. A SANYO üzleti tevékenysége széles skálát ölel fel, az audiovizuális és kommunikációs berendezésektől a lakossági készülékeken és kereskedelmi berendezéseken át, az elektronikus szerkezetekig és elemekig.



  • PANNONKLÍMA KFT.
    1028 BUDAPEST, PINCESZER U. 3.

    A Pannonklíma Kft. a Bluebox és Airblue cégek magyarországi márkaképviselete 1993 óta. Kínálatunkban kis- és nagyteljesítményű folyadékhűtők, precíziós klímaszekrények, fon-cail készülékek szerepelnek. Nagy tapasztalattal rendelkezünk légtechnika és klímaberendezések tervezésében, kivitelezésében, meglévő épületek gazdaságos klimatizálásában.


  • GRÖNLAND AIRCONDITIONAL KFT
    1085 BUDAPEST, RÖKK SZILÁRD UTCA 3

    Klíma és komfortmegoldások kicsiben és nagyban. Tudja meg, mit is várhat el Ön egy klíma berendezéstől. Klímatechnika és profizmus találkozása.


  • HARMATPONT KLÍMA KFT.
    1026 BUDAPEST, MARGIT KRT. 43-45.

    A Harmatpont Klíma Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1991-ben alakult MEDI/C/ATE Kft. néven. Ekkor fő tevékenységünk egészségügyi segédeszközök forgalmazása volt. 1995-től kezdtük el építőipari tevékenységünket teljes építőipari kivitelezési skálával. 1996-tól, a piaci igényekhez igazodva az épületgépészetre szakosodtunk, ezen belül elsősorban a klímatechnikára. Ekkor változtattuk nevünket HARMATPONT KLÍMA KFT-re


  • ALFA-SAT HUNGARY KFT.
    1085 BUDAPEST, József Krt.42

    Az ALFA-SAT antenna és klíma szaküzlet immáron több, mint tíz éve szolgálja Önöket a belváros szívében.


  • AIR KLÍMA KFT
    1037 BUDAPEST, Zay u. 3

    AIR KLÍMA Kft. Légkondicionálók kis és nagykereskedelme.


  • BELIX BT
    1046 BUDAPEST, TÓTH ALADÁR U.33.

    szolgáltató, klímatechnika, klímaberendezés, légtechnika, klíma, fűtőberendezés, szellőzéstechnika


  • Cégünk 1992 tavaszán alakult Frigo-Vill Kft. néven. Hűtéstechnikai alkatrészek forgalmazásával és hűtőberendezések szerelésével, javításával kezdtük a tevékenységünket. Később a hűtőkamra-szerelés, javítás és a klímaberendezések forgalmazása és szerelése, karbantartása egészítette ki a munkánkat, illetve laboratóriumi speciális hűtőket is javítunk.


  • FAVORIT-KLÍMATECHNIKA KFT.
    1063 BUDAPEST, BAJNOK U

    Nemzetközi szabványnak megfelelő klímaberendezések, légkondicionálók, klímaautomatikák szerelése, javítása, karbantartása, alkatrészek forgalmazása az ország egész területén A Favorit Klímatechnika Kft. főként Budapesten és környékén, de az ország egész területén is ügyfelei rendelkezésére áll. Társaságunk magán személyek, cégek, vállalkozások szolgáltatója. Ügyfeleink részére egyre magasabb színvonalon, a nemzetközi szabványnak megfelelő műszerezettséggel, magasszintű szaktudással, és a környezetvédelmi szempontokat maximálisan figyelembe véve állunk megrendelőink rendelkezésére.


  • TOYOTA SUPER
    1044 BUDAPEST, VÁCI ÚT 20.

    Márkaszervizünkben a gépkocsik számára teljes körű szervizt biztosítunk. A garanciális és azon túli munkákat a jelenleg létező legkorszerűbb és legmodernebb berendezésekkel felszerelt műhelyünkben végezzük.


  • PREWIN-TRADE KFT.
    1084 BUDAPEST, NAGYFUVAROS UTCA 3/A.

    A Prewin-Trade Kft. eladásal foglalkozik. A PREWIN-TRADE Kft-t azzal a céllal hoztuk létre, hogy azok a cégek, vállalkozások, kereskedések, intézmények, akik elektromos nagy és kis háztartási készülékeket.


  • IC INTERCLIMA KFT.
    1041 BUDAPEST, ZICHY MIHÁLY UTCA 1.

    Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártásával foglalkozunk.


  • HUNIVILL KFT.
    1037 BUDAPEST, FEHÉRÍTŐ U. 14.

    festés, építőipari felújítás, genex, realtherm, burkolás, ajtó, műanyag, acson, nyílászáró, villanyszerelés, mázolás, hevestherm, ablak, kivitelezés, toptherm, klímaberendezés


  • OPEN SOCIETY INSTITUTE
    1051 BUDAPEST, OKTÓBER 6.

    Cégünk a klímatechnika területén tevékenykedik.


  • P & T KFT.
    1084 BUDAPEST, RÁKÓCZI TÉR 2.

    szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, légkondicionálás, klímatechnika, klímaberendezés, klíma, konyhatechnika, légkondicionáló


  • Az Uri-Zanyi Kft. profilja: gázkazánok, gázkészülékek és kapcsolódó berendezések karbantartása, valamint klímaberendezésekkel kapcsolatos teljes körű szolgáltatás.


  • OKTOKLÍMA KFT.
    1039 BUDAPEST, KIRÁLYOK ÚTJA 27.

    klíma, split, légkezelő, párátlanító, párásító, fan coil, folyadékhűtő, hővisszanyerő, szellőzőgép, hőszivattyú, kondenzátor, hűtőtorony, légszűrő, klíma konzol


  • EMGÉ-V LÉGSZŰRÉSTECHNIKAI KFT.
    1031 BUDAPEST, VÍZIMOLNÁR U. 48.

    ventilátor, légszűrés, garázsipari berendezések, légtechnika, szellőző, légelszívó, ipari, hegesztőfüggöny, központi, porszívó, légtisztító, ipari légtisztítás, klímaberendezés, épületgépészet, fűtő,


  • KLÍMA BOGYISZ
    1092 BUDAPEST, KINIZSI U.11

    Klima, klímaszerelésel foglalkozunk 8 éve. Tevékenységeink közé tartozik továbbá klima szerelés klíma értékesités, klima felmérés, klíma telepítés. Elszívó-ventillátorok értékesítése forgalmazása. Központi porszívó telepitése, forgalmazása. Kapumozkatók telepítése forgalmazása. Riasztórendszerel értékesítésé forgalmazása. Biztonsági, Bejárati ajtók értékesítése, forgalmazása.


  • SZELLŐ '97. ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1097 BUDAPEST, GUBACSI ÚT 5.

    Légtechnikai termék gyártás és szerelés


  • REGALE KLÍMATECHNIKA KFT.
    1016 BUDAPEST, KRISZTINA KRT. 99.

    Komplett mérnöki szolgáltatások Teljeskörű szerviz szolgáltatások Mérés és beszabályozás ISO 9001 szerinti működés 15 év tapasztalat 1 milliárdot meghaladó forgalom Világszínvonalú termékek: Lennox, Ebara, Decsa, GHP Aisin, Mammoth, Blue Box Kiváló referenciák: Tesco, Auchan, McDonald's, Campona, Savoya Park, Hotel Inter-Continental, Hotel Európa, Szent Imre Kórház, Audi Magyarország, Paksi Atomerőmű...


  • KLIMA WORLD
    1032 BUDAPEST, KISCELLI U.74.

    Cégünk több mint 10 éve foglalkozik klíma telepítéssel és szereléssel, karbantartással. Ha hozzánk fordul, akkor biztos szakérto kezekben tudhatja otthonát!


  • HAN KLIMA KFT.
    1026 BUDAPEST, SODRÁS UTCA 3.

    Cégünk LG klímaberendezések márkaképviselete.


  • ELECTRO WORLD - BUDAPEST - ARENA PLAZA
    1087 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 9,

    elektronikai cikk, műszaki üzlet, számítástechnika, légkondicionáló, műszaki áruház, electro world, elektronika, lexmark, pioneer, színes tv, kézi számítógép, házimozi, hangtechnikai felszerelések,


  • GORENJE BUDAPEST KFT.
    1077 BUDAPEST, DOHÁNY U. 20.

    A Gorenje vállalatcsoport fő tevékenysége fehéráruk és háztartási készülékek gyártása és forgalmazása.


  • KLÍMA CENTRUM KFT.
    1033 BUDAPEST, BÚZA U. 12

    karbantartás, épület, klímaszerelés, inverter, klimaberendezés, dantherm, légkondi, légkoncíonáló, klímacentrum, klímatechnika, klimaszerelés, oldalfali, kivitelezés, trane, klimatizálás, emerson,


  • COOL 4U KFT.
    1097 BUDAPEST, ILLATOS ÚT 7.

    Főbb tevékenységeink az épületgépészeti berendezések, járműklíma alkatrészek valamint a hűtős szerszámok nagykereskedelme. Cégünk másik fő tevékenysége a jármű-légkondicionálók alkatrészeinek valamint hűtős szerszámok és szervizberendezések forgalmazása.


  • KLÍMA-GOLD KFT.
    1046 BUDAPEST, LISZT FERENC U. 6/B

    szolgáltató, kiskereskedő, klímatechnika, klímaberendezés, klíma, légkondicionáló


  • CRETEX BT.
    1021 BUDAPEST, LABANC U. 19.

    legtechnika, Legtechnika specialistája Cégünk a svéd VENTUR légtechnikai cég hivatalos magyarországi képviselője és forgalmazója.


  • UNIÓ KLÍMA HŰTÉS ÉS KLIMATECHNIKAI KFT.
    1034 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 126-128.

    Cégünk az Unió Klíma Kft. alapvetően a klíma szakterületén szerzett sokéves tapasztalattal rendelkező, összeszokott szakembergárdából áll.


  • KLÍMALAND KFT.
    1072 BUDAPEST, NAGYDIOFA U 29

    Cégünk a megalakulástól kezdve azon tevékenykedik, hogy a klímatechnika világában minden megrendelője megelégedetten használhassa megvásárolt klímaberendezéseit.


  • PROTODOM KFT
    1046 BUDAPEST, FALEMEZ U. 8.

    0 SAMSUNG klima, 0 AIRWELL klima, 0 HAIER klima, Légkondicionálás


  • SCORPIO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1037 BUDAPEST, POMÁZI ÚT 15.

    Cégünk megkülönböztető (rendőrség, mentő és tűzoltóság részére és a törvényben megszabott engedélyeken belűl) fény és hangjelzőberendezések forgalmazásával is foglalkozik.


  • COOL KLÍMATECHNIKA VÁLLALKOZÁS
    1046 BUDAPEST, SZENT IMRE U 1.

    Termékkatalógus: DAIKIN klíma LG klíma Electrolux klíma Midea klíma Szolgáltatások - klíma


  • KLÍMATECHNIKA PANOL
    1095 BUDAPEST, MESTER U. 30-32.

    Cégünk a klímatechnika területén tevékenykedik.


  • Q PLAN KFT.
    1037 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 240/B

    hűtéstechnika, klímaberendezés, légtisztító, sharp


  • KONTAKT HŰTŐ KFT.
    1076 BUDAPEST, SAJÓ U. 3.

    A Kontakt Hűtő Kft vállalja klímák telepítését, javítását, karbantartását, üzemeltetését.


  • NICKEL KLÍMA KFT.
    1015 BUDAPEST, SZABÓ I. U. 22.

    tervezés, gyártás, klímaberendezés, légtechnikai, szerelés


  • LÉGKONDI BT.
    1042 BUDAPEST, ÁRPÁD ÚT 175.

    inverteres klíma, kazettás klíma, klimatizálás, klíma, klímabeépítés, klímaberendezés, klímabeszerelés, klímabeüzemelés, klímagép, klímakészülék, klímarendszer, klímatechnika, klímatechnikai


  • INVENT-TECHNIKA KFT.
    1026 BUDAPEST, BIMBÓ ÚT 216-226/I

    légkondicionáló (hűtő-fűtő) berendezések nagy és kiskereskedelme


  • TRAMONTANA-KLÍMA KFT
    1028 BUDAPEST, PATAKHEGYI U. 83-85.

    cégünk elsősorban klímával és légtechnikával, és az ehhez csatlakozó épületgépészeti rendszerekkel foglalkozik


1234