KOLLÉGIUM BUDAPEST
45 találat KOLLÉGIUM kulcsszóra BUDAPEST településen
- NEMZETKÖZI PETŐ INTÉZET MOZGÁSSÉRÜLTEK PETŐ ANDRÁS NEVELŐKÉPZŐ ÉS NEVELŐINTÉZETE
1125 BUDAPEST, KÚTVÖLGYI ÚT 6
5 csillag 2 vélemény alapjánAz idegrendszeri eredetű mozgásszervi panaszokkal küzdő emberek és családok számára megmutassuk a teljes élethez vezető utat és felhívjuk a társadalom figyelmét a segítségnyújtás lehetőségeire.
Közös igazgatású közoktatási intézményünk iskolát és kollégiumot foglal magába. Az elmúlt időszakban kitűzött pedagógiai céljaink közül sikerült megvalósítanunk, hogy ma már valódi "Nyitott, befogadó nevelő iskola" vagyunk. Pedagógiai munkánk megvalósításának záloga iskolánk nevelőtestülete.
- PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR
1088 BUDAPEST, SZENTKIRÁLYI U. 28-30
5 csillag 1 vélemény alapjánEgyetemünk elkötelezettsége a jogtudomány és a jogi oktatás szempontjából különös előnyökkel jár. Korunk relativista világszemlélete fokozatosan megszabadult azoktól a szilárd kapaszkodóktól és fogalmaktól, melyek az ember eligazodását a világban lehetővé tették. Szabadsága azonban tünékeny lett, és ma egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy akár az emberi élet alapkérdéseiről, életről, halálról, házasságról, családról néhány éve még evidenciának számító valóságok kimondása ma már szinte bátor tettnek számít. Ha a jogot nem pusztán többségi szavazások eredményének tekintjük, hanem elismerjük a teremtett emberi személy végtelen méltóságát, azaz egy szilárd emberképre építhetünk, és ennek nyomán egy olyan társadalom képe áll előttünk, mely a közjóra törekszik, nem csak jogszemléletünk lesz megalapozottabb, hanem nagyobb, valódibb szabadsággal tájékozódhatunk a világban.
fiú gimnázium
A Bibó István Szakkollégium elodjét ELTE Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium néven az angol college-rendszer mintájára 1983-ban hozták létre joghallgatók Budapesten.
- BAÁR-MADAS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON
1022 BUDAPEST, LORÁNTFFY ZSUZSANNA UTCA 3.A Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola a Magyar Köztársaság oktatási rendszerének része, ezen belül a Magyarországi Református Egyház iskolája. Fenntartója a Dunamelléki Egyházkerület.
A FEKOSZ egy a felsőoktatási kollégiumok számára létrehozott országos érdekvédelmi és szakmai szervezet. A FEKOSZ megalakulásakor egyik céljaként azt tűzte ki, hogy a kollégiumokat olyan rangra emelje, amely méltó a kollégiumoknak az értelmiségivé válás folyamatában betöltött szerepéhez. Reméljük, hogy az oldal segíteni fog, hogy a szervezetet minél inkább megismerd illetve a vele kapcsolatos információkhoz hozzájuss.
A szakkollégium olyan értelmiségi műhely szerepét igyekszik betölteni, ahol a tagok amellett, hogy elhivatottak a szakmájuk iránt, magukénak érzik az értékteremtés, az építkezés, a jobbátevés gondolatát, tudásukat, hozzáállásukat készek továbbadni.
A négy emeletes épülethez tartozik a vendégparkoló, egy aszfaltos focipálya a fennmaradó terület pihenő parkként funkcionál.
Gyakorló Középiskola és Szakiskola
Az egyik legjobb szálláshely, a legkedveltebb Duna parti (party) szórakozóhelyek közelében!
A Wigner Jenő Kollégium Budapest XI. Kerületében, a Dombóvári úton található, negyedórányira a városközponttól. A kollégium jó közlekedési helyzete, ápolt kertje, kellemes lakóhelyet biztosít ősztől tavaszig a kollégisták, nyáron vendégeink számára.
kollégium
A Kollégium Tanácsadó, Szolgáltató Kft. 1992-ben alakult. Tevékenységünk a munka-, pályatanácsadás témaköréhez kötődik. Pályaválasztást, munkavállalást segítő számítógépes programok készítése, forgalmazása, tanácsadáshoz kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, továbbképzések szervezése a fő profilunk.
Az oktatási intézményektől és állami szervezetektől független, alapítványi támogatással működő Collegium célja, hogy Magyarországon a középiskolai és egyetemi oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg. Kiemelkedően tehetséges diákokat támogatunk abban, hogy a bennük rejlő talentumot szociokulturális helyzetüktől függetlenül - a legnevesebb oktatók és tanárok segítségével - kibontakoztathassák és kamatoztathassák.
- BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR DÉKÁNI HIVATAL (BME TTK DH)
1111 BUDAPEST, MŰEGYETEM RAKPART 3.főiskola, oktatás, doktori fokozat, egyetemi központ, universitas, egyetemi tanár, egyetemi tankönyv, felsőfokú képzés, felsőfokú oktatás, egyetemi lap, felsőoktatás, egyetemi könyvtár, oktatási
Iskolánk 1954. VIII. 1-én alakult meg Újpesten, a Megyeri és Fóti út sarkán egy addig MTH otthonnak helyet adó épületben. 1961-ig - 2 éves képzésű - tűzi és kazánkovács, lakatos, hegesztő, esztergályos, villanyszerelő ipai tanulókat oktatott, s felvette a vasas szakmájú munkásvezér, Kilián György nevét.
A BUDAI DIÁKHOTEL 2010 szeptemberétől fogadja az első lakóit iskolafüggetlen magánkollégiumába Budapesten.
vendéglátás, szállás, hotel, szálloda, diákszálló, kollégium, szálló, apartman, fogadó, turizmus, turisztika, panzió, szoba, szoba foglalás, vendégház, idegenforgalom
Protestáns Szakkollégium
Bécsben működik egy intézet, - neve Collegium Hungaricum -, amelynek az a feladata, hogy a magyar kulturális értékeket hozzáférhetővé tegye a bécsiek, az osztrákok számára. A latin nyelvű elnevezés magyar megfelelője: Magyar Kollégium. Szervezetünk, - mely ezt a nevet viseli - Budapesten székel és az a vállalt feladata, hogy segítse a magyar kultúra értékeit hozzáférhetővé tenni minden kisebbségben élő magyar számára.
drink bár, étterem, szálláshely, szállás, szálloda, hotel, turizmus, vendéglátás, idegenforgalom, fodrászat, kozmetika, masszázs, pedikűr manikűr, konferenciaterem, különterem, programszervezés,
A kollégium két épületből áll, a főépület 483 fős, koedukált, és a Rátz L. utcában található, a 67 fős Ménesi úti lányrészleg pedig a Gellért-hegy lábánál helyezkedik el. Célunk, hogy diákjaink életében, választásaiban a pozitív gondolkodás és jövőkép legyen uralkodó. Kollégiumunkban biztosítjuk a nyugalmat a tanuláshoz, tartalmas programokat nyújtunk a szabadidő egészséges és értelmes eltöltéséhez. Kiemelt feladatunknak tekintjük a tehetséggondozást, a felzárkóztatást és az állandó korrepetálást. Intézményünk részt vesz az országos Arany János Tehetséggondozó Programban, valamint működtet egy speciális, továbbtanulásra felkészítő részleget is. A kitöltött adatlapot (jelentkezési lapot), mely letölthető a honlapunkról vagy átvehető a titkárságon, egy saját részre megcímzett, felbélyegzett, közepes méretű borítékkal együtt kell elküldeni a következő címre: Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium, "Titkárság" 1518 Budapest Pf. 179. Szeretettel Várunk!
- HABÁR SZÓRAKOZTATÓ CENTRUM/BAROSS GÁBOR KOLLÉGIUM
1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 17. ALAGSOR
3 csillag 1 vélemény alapjánTeázó - Szórakoztató és élménycentrum
- SZENT IGNÁC KATOLIKUS EGYETEMI KOLLÉGIUM ( SZENT MÁRTON ALAPÍTVÁNY )
1191 BUDAPEST, HUNYADI UTCA 2-4.A Szent Ignác Szakkollégium katolikus kollégium, így a keresztény szellemiségre és lelkületre mind a jezsuita rend, mind az itt lakó egyetemi diákság különösen nagy súlyt fektet.
- BALASSI INTÉZET MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUMI IGAZGATÓSÁG BUDAPESTI IGAZGATÓSÁG
1037 BUDAPEST, KUNIGUNDA ÚTJA 35.A Márton Áron Kollégiumot 1991-ben alapították (1999-től Szakkollégium), azzal a céllal, hogy elhelyezést biztosítson a Budapesten tanuló határon túli magyar hallgatóknak.Márton Áron erdélyi katolikus püspök a Szakkollégium névadója, annak ellenére, hogy ez nem egyházi intézmény. De aki egy kicsit is jobban ismeri életművét annak nem meglepő, hiszen Márton Áron jóval több, mint egyházi vezető. Fiatal pap korától mindenütt részt vett a nevelésben és az iskolai életben. Már Kolozsváron, ahol egyetemi lelkész, majd plébános volt, egyenesen a nevelés és az iskolakérdés szellemi irányítójává nőtte ki magát. Alig lett püspök, már tisztában volt a nevelés és az iskolák teljes problematikájával. Tudta, hogy Trianon óta Erdélyben a templom és az iskola nem csupán pedagógiai vagy vallási kérdés, hanem az erdélyi magyarság megmaradásának is kulcskérdése. Márton Áron karizmatikus személyisége tulajdonképpen élő kapocs volt az elszakított országrészekben élő magyarok és az anyaország között.
A Magyarországi Református Egyház Zsinata 1993-ban döntött több karral rendelkező egyetem megalapításáról. A döntést a Magyar Köztársaság Országgyűlése még ugyanazon év szeptember 21-én jóváhagyta. Ettől az időponttól kezdve az 1855-ben alapított és 1990-ben az Országgyűlés által egyetemi rangú intézményként megerősített Budapesti Református Teológiai Akadémia a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karaként, az 1839-ben alapított Nagykőrösi és Dunamelléki Református Hitoktató és Tanítóképző Főiskola pedig az Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karaként működik.
Maglódi Úti Munkavállalói Hotel: szálloda Budapest szívében. Autóval és tömegközlekedési eszközökkel is könnyen megközelíthető helyen található
- PATRONA HUNGARIAE ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, DIÁKOTTHON, ZENE- ÉS SZAKISKOLA
1092 BUDAPEST, 1092 BUDAPEST, KNÉZICH U. 3-13.általános iskola, zene iskola, gimnázium, diákotthon
Iskolánk patinás épülete régmúlt időkre tekinthet vissza. A több, mint egy évszázadot átívelő fennállása óta számos iskolatípus váltotta egymást falai között, vagy osztotta meg otthonát egyidőben a múlt század végétől napjainkig. Az 1855-ban épült iskolánk története nem sokkal a városegyesítés (1873) után indult, amikor még a főváros tíz közigazgatási kerületből állt és a Váczi út 21 a Terézvároshoz tartozott, a régi, nagy VI. kerülethez, amelynek külső fele a Nyugati pályaudvartól Újpest határáig terjedt. Az épületet körülölelő utcák nevei: Lőportár utca, Angyalföldi út. Taksony utca, Váci út - még ma is változatlanok.
Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje: bejelentés alapján, előzetesen egyeztetett időpontban A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje: hétfő-péntek 9-11 h; szerda 9-15:30 h A Magyar Köztársaság legfőbb bírói szerve a Legfelsőbb Bíróság. A Legfelsőbb Bíróságot az elnök vezeti. A Legfelsőbb Bíróságon ítélkező és jogegységi tanácsok, valamint büntető, polgári és közigazgatási kollégiumok működnek. A Polgári Kollégium polgári, gazdasági és munkaügyi szakágazatra tagozódik.
vendéglátás, szállodai szolgáltatás, szálloda, panzió, szálló, vendéglátó ipar, hotel, étterem, éttermi kiszolgálás, kiadó szoba, kollégium, üdülés, szoba, konferencia hotelek
A kollégium biztosítja a mindennapi testedzés lehetőségét, a sportudvaron és a kondicionáló teremben. Rendszeresen részt veszünk budapesti kollégiumok közötti kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz, atlétika stb. versenyeken. Két hetente az időjárás függvényében tanári vezetéssel margitszigeti nagykör futást teljesítünk. A sportesemények képei a Diákélet / Krónika alatt megtekinthető.
A legjobbat keresed? Válaszd a TMK Ménesi uti lánykollégiumát, a főváros szivében! Csak középiskolások és közoktatásban résztvevők jelentkezzenek! Jelentkezési lap letölthető: www.menesikoli.hu Információ: 06 70 38 55 492
Maglódi úti Munkavállalói és Ifjúsági Hotel két felújított épületszárnyban kínál tiszta, komfortos, kultúrált de olcsó szálláshelyet vendégeinek Adottságainál fogva nem csak a Budapesten munkát vállalók számára biztosít lakhatási lehetőséget, de bázisként szolgálhat osztálykirándulásokhoz, egyéb fővárosi programokhoz A ferihegyi repülőterekhez való közelsége miatt pedig ideális külföldre induló, és külföldről érkező szállástkereső turistáknak A közel 450 férőhelyes épületben 1 6ágyas szobák vannak, szintenként korszerű főzőkonyha, valamint minden szobában mosdó és televizió csatlakozási lehetőség található A kivül belül felújított, jól felszerelt hotel lakóinak maradéktalan kiszolgálásáról többek között 24órás portaszolgálat, büfé, meleg ital automata gondoskodik A portán megvásárolható zsetonok használatával, önkiszolgáló mosási szárítási lehetőség is biztosított Személygépkocsival érkező vendégeinket az udvarban ingyenes parkolási lehetőséggel várjuk
Káldor Miklós Közgazdasági Szakkollégium
Szolgáltatások-- Zeneszoba- Videószoba- Könyvtár-Számítógép-hálózat, és a hálózathoz kapcsolódó szolgáltatások.
Kollégiumunk történelme jóval az Irinyi úti épület megépülése előttre visszanyúlik, közössége már az első villamos kari hallgatókat befogadó épületben, a Várban formálódni kezdett. Erről az időszakról is számos feljegyzés született, a legfontosabb talán azt megemlíteni, hogy - noha a Vár 1954 óta szolgált villamoskari hallgatók szálláshelyéül - a diákotthon a kollégiumi címet csak 1962-ben nyerte el, az ott folyó szakmai, közösségi, mozgalmi és kulturális munka magas színvonalának köszönhetően.
Intézményünk 1993. szeptember 15-én nyitotta meg kapuit, a dévai ferences kolostor felújítás alatt álló épületében. Nagycsaládunkba hátrányos helyzetű gyermekeket fogadunk be Erdély egész területéről, akik számára ingyenes nevelést-oktatást, teljes ellátást biztosítunk, Isten gondviselő szeretetére támaszkodva. Intézetünk folyamatosan nyitva áll és szeretettel fogadja a rászoruló, családból kihullott gyermekeket. Telefonszámunk, címünk minden plébánián megtalálható, és mi szeretettel megpróbálunk segíteni minden bajbajutott magyar gyermeken. Legszívesebben kis, 3-5-7 éves gyermekeket fogadunk, de 14-15 éves fiatalok is kopogtathatnak ajtónkon, amennyiben tovább szeretnének tanulni és erre saját családjukban anyagi, vagy más okokból kifolyólag nincs lehetőségük.
Ha valaki megkérdezi, mi az a Heller Farkas Szakkollégium, általában úgy szoktuk kezdeni, hogy ez egy olyan emberekbol álló közösség, akiket az átlagosnál jobban érdekelnek a pénzügyek, és akik a szorosan vett egyetemi tananyag mellett másra is kíváncsiak. Kurzusokat és eloadásokat szervezünk, közös programokon veszünk részt, és megpróbálunk közösen többre jutni, mint ahogyan egyedül menne. A magas színvonalú szakmai képzést a részletesen szabályozott felvételi eljárás és a tagsággal szemben támasztott szigorú szakmai követelményrendszer biztosítja (Szakmai Szabályzat). A szakmai felkészültség mellett fontos a jó közösség is. A közösségi élet központja a foépületben található irodánk, az F22-es szoba, de gyakoriak a hétvégi táborok és kirándulások, a hétközi mozi- és színházlátogatások valamint a sportprogramok is.
A Széchenyi István Szakkollégiumot 1987 februárjában Gyöngyösön alapították. Ahhoz azonban, hogy tisztán láthassuk a Szakkollégium történetét, vissza kell nyúlnunk a 80-as évek elejére.
A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium oktatással foglalkozik.
- ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON, GYERMEKOTTHON ÉS MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY
1108 BUDAPEST, ÚJHEGYI SÉTÁNY 9-11.
5 csillag 1 vélemény alapjánÉltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Módszertani Intézmény.
A történet 100 éve kezdődött, amikor a XIX. század végén elbontották a helyőrségi laktanyát, a Neuegebaude-t, s a helyőrséget a város legkülönbözőbb részeire telepítették. A vártüzéreknek jutott a Ferencváros és Pester zsébet határán elterülő füves térség, ahová először barakkokat állítottak, majd megépült a 6. Vártüzérség laktanyája. Ez az épület eredeti formájában, belső korszerűsítéssel megfiatalítva jelenleg az iskolához tartozó kollégium. Az I. világháború után megszűnt a fegyvernem, s a laktanya egyik részét rokkant, beteg katonák hadastyán otthonává alakították
Budapest összes gimnáziumából és szakközépiskolájából fogad tehetséges, továbbtanulni szándékozó tanulókat. Az általános kollégiumi tevékenységen túl nyújtott pedagógiai szolgáltatás, speciális oktató tevékenység
