KOMPLETT SZÁMÍTÓGÉP BUDAPEST


23 találat KOMPLETT SZÁMÍTÓGÉP kulcsszóra BUDAPEST településen

  • JUVENTUS COMPUTER KFT.
    1138 BUDAPEST, RÓNA U. 161.

    Cégünk a számítástchnika területén tevékenykedik.


  • MICROSYSTEL BT.
    1031 BUDAPEST, VIZIMOLNÁR U. 2-4

    A Microsystel Bt-t Friedsam Tibor és Bánáti Tamás alapította 1995-ben. A cég eredete azonban majdnem 15 évre nyúlik vissza.


  • BED-COM KFT.
    1171 BUDAPEST, CSABAGYÖNGYE UTCA 64/B.

    1974-től 1990-ig kollégáimmal telefonalközpontos műszerészként dolgoztunk, a budapesti kis és nagy vállalatok telefonközpontjait javítottuk, szervizeltük. Ekkor a COCOM lista enyhítésével, majd végleges megszüntetésével, felgyorsult, az informatika fejlődésének sebessége. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy ebből mi sem maradunk le. Megalakítottuk első vállalkozásunkat, ami szépen gyorsan fejlődött. Aztán eljött az ideje, hogy egyedül is megalakítsam saját cégemet, amiben új szakképzett kollégáimmal működünk a mai napig is. Itt folytatom közel 40 éves szakmai munkámat, - alközpontok, és strukturált hálózatok szerelése, bővítése, javítása. Nagy tapasztalatunk van szerverszobák, hálózatok, szerelésében, felújításában, javításában. Komplett kivitelezést is vállalunk a következőkre. - informatikai, és biztonságtechnikai, és elektromos hálózatok, rendszerek kiépítése, karbantartása és javítása.


  • CZ-PLUS KFT
    1047 BUDAPEST, ATTILA ÚT 156-158.

    Alkalmazkodva ügyfeleink igényeihez és a piaci trendekhez, megnyitottuk webáruházunkat.


  • QUALITY RAM KFT.
    1089 BUDAPEST, VAJDA PÉTER U. 11

    A Copyprint Hungary Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. 1991 óta áll az ügyfelei rendelkezésére. 2004. novemberében a számítástechnikai rész kivált és Quality Comp Service Kft. néven működik tovább. Tevékenységünkhöz tartozik különböző számítástechnikai eszközök értékesítése, komplett konfigurációk összeállítása.


  • PRIMUS-NET KFT.
    1112 BUDAPEST, SASADI ÚT 170.

    Cégünk számítástechnikai, informatikai, és telekommunikációs szolgáltatásokkal áll ügyfelei rendelkezésére.


  • HB-COMPUTER KERESKEDELMI KFT.
    1131 BUDAPEST, BÉKE ÚT 108.

    Cégünk számítástechnikai termékek nagykereskedelmével foglalkozik.


  • ALT KFT.
    1033 BUDAPEST, SZENTENDREI UT 89-95

    Általános szolgáltatásaink Hálózatok, rendszerek felülvizsgálata, beállítása, auditálása: Egyedi elbírálás alapján Rendszerfelügyelet, távfelügyelet, támogatás (support), rendszeres karbantartás, rendszeradminisztráció, készenlét. Internetes szolgáltatásaink Helyi hálózatok Internet kapcsolata Linux op. rendszer installálása, hálózat beállítása, alapbeállítások.* mail szerver installálás, konfigurálás firewall (tűzfal) installálás, konfigurálás Samba szerver installálás, konfigurálás Komplett installálás, beállítás Szolgáltatások saját szerverünkön: Domain név karbantartás Email fiók, pop3, pop3s, imap, imaps, smtps, webes elérhetőség, vírusvédelem, spam szűrt WEB hosting 100Mbit peering, php, mysql, Virtuális szerver


  • MEGATREND 2000 INFORMATIKAI RT.
    1082 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 52/B.

    A Megatrend tevékenységének fő iránya vállalatok és intézmények üzleti, gazdálkodási és adminisztratív tevékenységét támogató informatikai rendszerek fejlesztése és üzembehelyezése.


  • LCP SYSTEMS KFT.
    1119 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI ÚT 84/A.

    Az LCP Systems Kft. kínálatában már kezdetben szerepeltek hardver és szoftver megoldások egyaránt. 2003-ban a cég megszerezte a Mio Digiwalker kéziszámítógépek kizárólagos importőri jogát. A navigációs készülékekkel azóta tekintélyes piaci részesedésre tett szert a magyarországi piacon. 2005 tavaszán a vállalat kibővítette kínálatát a HTC smartphone készülékeivel. A logisztikai megoldásokkal foglalkozó divízió a sikeres piaci szereplésnek köszönhetően 2004 márciusában elnyerte a Symbol Business Partner minősítést. A vonalkódtechnikai eszközök választékában megtalálhatók a Cipherlab márkájú olvasók és terminálok is.



  • GAMAXNET KFT.
    1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 15/C

    szoftver készítés, internet, szoftverfejlesztés, számítástechnika, komplett, számítógépek, javítása, forgalmazása, szolgáltató, kiegészítő, informatika, számítógépes, felszerelés, összeszerelése,


  • INTERFACE KFT
    1039 BUDAPEST, ÁRPÁD UTCA 64.

    Szolgáltatásaink a stratégia üzleti tervezés során: a stratégiai irányvonal meghatározása, amely a legmagasabb szintű végterméke a stratégiatervezési folyamatnak, döntés az alkalmazási projektek strukturális kérdéseiről, infrastrukturális projekteknél a változtatás szükségességének megállapítása, új vagy átdolgozott informatikai koncepciók, szabványok, eljárások és módszerek iránti igény azonosítása, projektek közötti függőségek meghatározása, erőforráskorlátok azonosítása, erőforrások ütemezése, egyéb tényezők mérlegelése, irányítási és áttérési tervek.


  • WWW.AQUA.HU KFT.
    1074 BUDAPEST, DOHÁNY U. 36.

    komplett gépek szerelése, számítógép alkatrész kereskedelem


  • KELLY-TECH KFT.
    1139 BUDAPEST, VÁCI ÚT 95.

    A Kelly-Tech Kft., a Kelly Csoport leányvállalata 1994-ben alakult, a Kolink Internationalt pedig 1996-ban a környező piacok ellátására hoztuk létre. Az évek során az anyavállalat és a testvérvállalat támogatásával a Kelly-Tech Kft. gyorsan, stabilan növekedett és vált az egyik legfontosabb importőrré a számítógépes hardware, perifériák és kiegészítők magyarországi piacán, a Kolink International Corp. a környező országok piacain terjeszti több termékét.


  • PCB SYSTEM ELEKTRONIKAI BT.
    1054 BUDAPEST, BÁTHORY U. 24.

    Cégünk számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozik.


  • NOTEBOOK SERVICE CENTER KFT
    1133 BUDAPEST, IPOLY U.

    Számítástechnika felsőfokon, minden számítástechnikával számítógéppel kapcsolatos problémáját profi szinten megoldjuk.


  • DARBY PC
    1214 BUDAPEST, KOSSUTH L

    Hibabejelentés: Tel: 06/70-219-55-50, Tel: 06/30-242-57-62, Tel: 06/20-80-70-153 időpont egyeztetés - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál, kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? - Laptopot vásárolt és nem volt rajta operációs rendszer? - Új router internetkapcsolatát kell beállítani? - Vírusos számítógépét nem tudja megtisztítani? - Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosan? - Akadoznak a programjai? - Nincsen internete, vagy túl lassú? Hívjon és még ma megoldjuk problémáját! Számítógépe újra működőképes lehet akár néhány órán belül! 06-30/242-57-62 Önnek ki se kell mozdulnia otthonából, irodájából! Számítógép szervízünk ingyenes kiszállással házhoz megy Budapest egész területén 0-24-ig Hívhat minket 0-24, hétvégén, ünnepnap, reggel, este, akár éjszaka


  • PRIMARY 2002 KFT.
    1084 BUDAPEST, MÁTYÁS TÉR 17

    Cégünk használt számítástechnikai eszközök, monitorok, nyomtatók kis- és nagykereskedelmével foglalkozik.


  • SAFI MICRO KFT.
    1038 BUDAPEST, CSERMÁK A. UTCA 54.

    Cégünk 2001 májusa óta foglalkozik minőségi memória nagykereskedelemmel. Kezdetekben a cég az amerikai Southland Micro Systems , valamint az ír Viking Components élettartam garanciás memória moduljainak hivatalos magyarországi forgalmazásával foglalkozott.


  • JUVENTUS TEAM COMPUTER KFT
    1033 BUDAPEST, SZŐLŐKERT UTCA 4/B.

    Cégünk, a Juventus Team Computer, összeszokott, dinamikusan fejlődő csapat a hazai pályán. Alakulásunk, vagyis 1991 óta folyamatosan jelen vagyunk a magyar számítástechnikai piacon.


  • HUNTRUST INFORMATIKAI KFT.
    1029 BUDAPEST, TURUL KÖZ 51.

    A HunTrust Kft. a minősített aláírások létrehozására alkalmas Biztonságos Aláírás Létrehozó Eszközök (BALE) piacvezető megoldás szállítója.


  • NOVOTRADE SZÁMÍTÁSTECHNIKAI BT.
    1083 BUDAPEST, SZIGONY U. 9-11.

    Cégünk többek között számítástechnikai szervizzel foglalkozik.


  • CCPC KFT
    1054 BUDAPEST, GARIBALDI UTCA 1.

    adat, hardver, számítógép alkatrész, felvásárlás, eladás, számítógép, átépítés, telepítés, perifériák telepítése, komplett géppark, javítás, installálás, új bontás, számítógép bontó, bizományosi