KONFERENCIÁK BUDAPEST


76 találat KONFERENCIÁK kulcsszóra BUDAPEST településen

  • CREATEAM CONCEPT REKLÁMÜGYNÖKSÉG KFT.
    1133 BUDAPEST, POZSONYI U 48.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Cégünk jogelődje 1991 óta a hazai BTL piac meghatározó szereplője. A jelenlegi cégcsoporti struktúrát 2004. januárjában vettük fel. A Createam cégcsoport pénzügyileg stabil, jelentős saját tőkével, eszközparkkal és professzionális emberi erőforrás háttérrel rendelkezik. A cégek 2005-ös nettó éves árbevétele megközelítette az egymilliárd forintot, mely a 2006-os évben dinamikusan tovább növekszik. Megújítottuk, újra értelmeztük a klasszikus eladásösztönző aktivitást: jutalékos elven díjazott "Sales promótereink" kiváló eredményeket produkálnak eladáshelyi kampányainkban. Törekszünk a promóciós mechanizmusok és eszközrendszereik megújítására: cégünk elsőként szervezett internettel is kombinált MMS promóciót és az elsők között voltunk a PDA-alapú digitális promóciós adatfelvétel meghonosításában is. A regionális piaci folyamatokat híven tükrözve a klasszikus promóció mellett ma már tevékenységünk közel 40%-át adja az event marketing, amely éppen az alkalmazott technikai eszközök.


  • Az 1949-ben alapított Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület célja jogi és egyéni tagjai szakmai, tudományos érdekeinek szolgálata és védelme.


  • MAGYAR ATLANTI TANÁCS
    1024 BUDAPEST, MARGIT KRT. 43-45.

    A Magyar Atlanti Tanács - amely 1999-től közhasznú szervezetként működik - 1992-ben alakult non-profit, nem kormányzati egyesületként abból a célból, hogy előmozdítsa Magyarország közeledését az atlanti közösséghez és elősegítse az euro-atlanti elvek és értékek minél teljesebb és szélesebb körű érvényesülését a magyar társadalomban.


  • K & M CONGRESS KFT.
    1028 BUDAPEST, HIDEGKÚTI ÚT 153.

    rendezvényszervezés, utazási irodák, kiállítások, konferenciák szervezése, piacivásár üzemeltetés, áruházak


  • RENDEZVÉNYEK
    1012 BUDAPEST, LOVAS U. 31/B.

    A rendezvényszervezésben cégünket a fiatalos dinamizmus teszi kimagaslóvá. Céges rendezvények, protokoll rendezvények, konferenciák maximális kiszolgálása.


  • MAGYAR VÍZIKÖZMŰ SZÖVETSÉG
    1051 BUDAPEST, SAS U. 25.

    A Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz): összefogja a szakmában tevékenykedő gazdálkodó szervezeteket műszaki, gazdasági, jogi szempontból egyezteti és képviseli tagjai érdekeit elősegíti a nemzetközi gazdasági és szakmai kapcsolatok kiépítését és fejlesztését támogatja a fejlett technológiák és gazdaságelemzési módszerek elterjedését. A Szövetség tagja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségnek (MGyOSz), Vízellátók és Szennyvízszolgáltatók Nemzeti Szövetségei Európai Uniójának (EUREAU), a Nemzetközi Vízügyi Szövetségnek (IWA) kapcsolatban áll számos más hazai és külföldi szakmai, tudományos szervezettel, és állandó partnere az állami, kormányzati szerveknek. A Szövetség mintegy 100, vízi közművet üzemeltető tagszervezete a magyarországi vízi közmű szolgáltatás 95%-át, további több mint 100 tagszervezete a hazai vízipart, kereskedelmet és annak üzleti hátterét képviseli.


  • IPARFEJLESZTÉSI KÖZALAPÍTVÁNY
    1063 BUDAPEST, MUNKÁCSY MIHÁLY U. 16.

    Levelezési cím: 1387 Budapest Pf. 17. Logisztikai Fejlesztési Központ + 36 (1) 312 2480/150. Minőségfejlesztési Központ 36 (1) 332 0362. EUPROM Központ +36 (1) 312 2213. A Logisztikai Fejlesztési Központ (LFK) 1992-ben jött létre annak érdekében, hogy elősegítse a Világbank Termékpiac-fejlesztési Projekt célkitűzéseinek megvalósítását. Az LFK-t az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium alapította, és jelenleg az Iparfejlesztési Közalapítvány keretében, annak szakmai szervezeti egységeként működik.


  • ECOVIT KFT.
    1031 BUDAPEST, HOMOKOS DŰLŐ 1/B

    konferenciák szervezése, szakfolyóiratok kiadása, szakkönyv


  • ADRIA PALACE
    1054 BUDAPEST, SZABADSÁG TÉR 16.

    klasszikus környezetben, de modern technikai eszközökkel tudunk lebonyolítani konferenciákat, fogadásokat, partykat. Képzett személyzetünk és Keszközeink lehetővé teszik számunkra, hogy külső helyszíneken is színvonalasan tudjuk ellátni vendégeinket.


  • Reklámtárgy, reklámajándék, céges ajándék Grafikai tervezés Web design - Weboldal készítés Nyomdai munkák



  • GÖMBI LIGHT LTD.
    1073 BUDAPEST, DOB.

    A Gömbi Light Ltd. több mint 15 éve a szakmában dolgozó referenciákkal rendelkező audio-vizuális, látványtervező kivitelező és rendezvényszervező, multilaterális vállalkozás. Cégünk: A kultúra terjesztése a kiváló kép, hangminőség és a látványtechnika biztosítása, mindez elérhető áron . Színpad, lézer, fény, hang, színpadi hidraulika, vizuáltechnika: -Padlóvetítés, ködfal, LCD monitorok és projektorok, háttér anyag elkészítése. -Színházi előadások Látványtervének elkészítése és kivitelezése. - Szines lézer show elkészítése melynek felhasználási területe : parti, esküvő, megnyitó, koncert, színház, musical gála, évforduló. - Díszletek hidraulikák gyártása tervezése. -3000 embert befogadó, nyílt vagy zárt térben vállaljuk 12x12 méteres színpad felállítását fedéssel és körhíddal. A megrendelési igényeit kielégítő fényparkkal. / Altman, Par64, Par56, Par36, Aircraft fényvetőkkel, Intelligens Robotlámpákkal: Martin Mac, Martin Pal1200, Martin Robocolorokkal


  • TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI ALAPÍTVÁNY
    1027 BUDAPEST, BEM JÓZSEF U. 2. II. EMELET. 2.

    A TéT Alapítvány fő működési területei a következők: részvétel az Európai Unió kutatás-fejlesztési programjaiban a projektmenedzsment, a figyelemfelkeltés, a tréning és a pályázati tanácsadás területén tudományos, kutatási és fejlesztési tevékenységek elősegítése a hazai és nemzetközi tudományos és technológiai együttműködések különböző formáinak támogatásával


  • ANGELIKA ÉTTEREM, KÁVÉHÁZ
    1011 BUDAPEST, BATTHYÁNY TÉR 7

    A helyszín kíválóan alkalmas: 1. Céges rendezvények, találkozók, konferenciák, stb., 2. Túristacsoportok részére, 3. Születésnapok, ünnepségek szervezésére és lebonyolítására. Nyitva tartás Minden nap Április - Október: O9:00 - 24:00 November - Március: 09:00 - 23:00.


  • TRAVEL SYSTEM INTERNATIONAL KFT
    1039 BUDAPEST, CSALÁD U. 5.

    A TRAVEL SYSTEM INTERNATIONAL több mint 20 éves corporate utaztatási és rendezvényszervezési tapasztalattal rendelkezik: egy kézben fogja össze az utazási tanácsadás (üzleti kiutaztatás, repülőjegy értékesítés), utazásszervezés (incentív beutaztatás), valamint a rendezvény és konferenciaszervezés minden szolgáltatását, egyesítve a rendezvényszervező cégek aprólékos szaktudását az utazásszervezők szállásfoglalási potenciáljával. A cég ügyvezetője a nemzetközi corporate és incentív turizmusban szerzett tapasztalatait kamatoztatva az elmúlt 20 év alatt számtalan, a legigényesebb nemzetközi elvárásoknak is megfelelő üzleti utat és rendezvényt szervezett Magyarországon és külföldön. Utazási tanácsadás A TRAVEL SYTEM INTERNATIONAL KFT az országban egyedülállóan foglalkozik utazási tanácsadással, mely az utazók döntés-előkészítéséhez nyújt eddig nem tapasztalt mértékű segítséget. Az egész világra kiterjedő utazási tanácsadás (consulting) a kívánt utazási szolgáltatások feltérképezését,


  • LOCOMOTIV TRAVEL KFT
    1074 BUDAPEST, DOHÁNY UTCA 12

    A Locomotiv Travel Kft. több, mint 40 éve működik az idegenforgalomban. Tulajdonosai belföldi szakmai befektetők. Munkatársaink gyakorlott szakemberek, előnyös, magas színvonalú utazási szolgáltatásokat kínálnak. Tagjai vagyunk több szakmai szervezetnek: IATA (Nemzetközi Légfuvarozók Szövetsége), MUISZ (Magyar Utazási Irodák Szövetsége), valamint az Ausztria Klub.


  • PENTA UNIÓ OKTATÁSI CENTRUM KFT.
    1051 BUDAPEST, SAS U. 25.

    Pénzügyi és számviteli szakképzések A szakmai képzésekben nagy tapasztalattal rendelkező intézményünk - kitűnő szakemberekkel - immár több, mint 16 éve folyamatosan szolgálja a hallgatók érdekeit és végzi szakmai felkészítésüket az ország kilenc nagyvárosában. Elismertségünk garanciája az évente több száz nálunk végző hallgató elégedettsége és felkészültsége, mellyel a pénzügyi-számviteli területen képző intézmények élvonalába tartozunk.


  • SZ-LINE UTAZÁSI IRODA
    1024 BUDAPEST, FÉNYES ELEK U. 4.

    Az SZ-line utazási iroda Új-Zéland, Francia Polinézia, Fiji, Ausztrália nyaralás és utazás specialistája. Utazási irodánk nyaralásokat szervez még Kuba és Bali irányokba is.


  • FÁKLYA KLUB
    1067 BUDAPEST, CSENGERY UTCA 68

    klub, club, helyszín bérlés, helyszín, iroda, iroda bérlés, konferenciák, fogadások, előadások, továbbképzések, fogadás, közgyűlések, továbbképzés, konferencia, közgyűlés, előadásra terem,


  • A SzVT küldetése, hogy a múlt örökségét folytatva, arra építve, olyan meghatározó menedzsment szakmai műhellyé váljon, amely hatékonyan hozzájárul a modern menedzsment és társadalom tudomány elméleti és alkalmazott kutatási eredményeinek a gazdaságban - a gazdasági szervezeteknél - történő mielőbbi hasznosulásához. Törekvése, hogy hidat alkosson a tudomány, a kutatás, az oktatás, valamint a gazdaságban dolgozó, mindennapi feladataikat egyre magasabb szinten ellátni kívánó menedzserek között.


  • DIABETOLÓGIA ÉS ANYAGCSERE KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
    1088 BUDAPEST, SZENTKIRÁLYI U. 46.

    A vállalat a diabetes és más anyagcsere betegségek kutatásához kapcsolódó tárgyi beszerzések, posztgraduális képzés, konferenciákon való részvételek támogatásával foglalkozik.


  • MAGYAR ENSZ TÁRSASÁG
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 124.

    Egyéni és kollektív tagok olyan önkormányzattal rendelkező társadalmi szervezete, amely kizárólagos rendeltetésének az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányába foglalt célok és értékek megvalósításának előmozdítását, illetőleg az ENSZ tevékenységének népszerűsítését és támogatását tekinti.


  • CENTRAL EUROPEAN BUSINESS CENTRE - IRODA
    1015 BUDAPEST, BATTHYÁNY U. 59.

    A CEBC mindig olyan szakmai konferenciák szervezésére és lebonyolítására törekszik, amelyek magas színvonalú keretek között igyekszik ügyfelei információ szükségletét kielégíteni. Ezért rendezvényeinken az adott témában mindig a szakmában legjártasabb előadók szólalnak fel, hogy résztvevőink első kézből juthassanak az aktuális információkhoz.


  • földmérők, konferenciák, szakemberek összefogása, szakmai utak szervezése, térképészek


  • KÖZÉP-EURÓPA EGYESÜLETE - BUDAPEST
    1031 BUDAPEST, NÁNÁSI U. 1/C

    A WISE-tagság olyan üzletemberekből tevődik össze akik követik a hitvallás, az életstílus és törekvés minden módját. A képzés és tapasztalatok különféle fokozatain állnak LRH adminisztratív munkájának alkalmazásában. Őket az a közös cél kapcsolja össze, hogy alkalmazzák és terjesszék ezt a technológiát a társadalom minden szegletében. E széles körű tagság ellátására a WISE a nyereségeit, a szolgáltatásait és tevékenységeit tagsági szintekbe rendezte, minden egyes szint előnyökből és szolgáltatásból áll. Ezek a szintek összhangban vannak a tevékenység és a technológia használatának méretével. Így azok a WISE-tagok akiknek kisebb szervezetük van általában általános tagsággal kezdik, és ahogy növekednek, egyre magasabb tagsági szintet érnek el, míg annak a tagnak, amelynek nagyobb cége van társasági tagsággal kezdi, vagy magasabbal, a haszon összes előnyét alkalmazva a szervezetükben


  • Rendezvényszervező iroda: Űzleti vacsorák, partnertalálkozások Cégünnepségek, évfordulók Konferenciák, kiállitások sportrendezvények, családi napok


  • SPOON ÉTTEREM
    1052 BUDAPEST, VIGADÓ TÉR 3

    rendezvények lebonyolítása, céges rendezvények, esküvő helyszín, spoon cafe, konferenciák lebonyolítása, svédasztalos fogadások, divatbemutató, party helyszín


  • GLOB ROYAL CENTER
    1035 BUDAPEST, CSEMETE UTCA 5.

    Rendezvény szervezés JACKPOT, BILIÁRD & DARTS KLUB


  • PALACE CATERING ÉTTEREM
    1015 BUDAPEST, CSALOGÁNY UTCA 40

    Fő profilunk protokoll, dísz- és gálarendezvények szervezése és bonyolítása. Célunk, hogy a rendezvények szervezésével járó gondokat levegyük megrendelőink válláról, és mindenirányú igényüknek megfeleljünk. Kívánság szerint biztosítjuk a rendezvény helyszínét, az igényelt magas színvonalú technikát és dekorációt. Megvalósítunk minden elképzelt és képzeletet felülmúló műsort, programot, legyen az opera-díszelőadás, balett-gála, operett és varieté műsor, korabeli és folklór program, egyedileg összeállított produkció, vagy akár tűzijáték is. Együttműködési megállapodásunk van a világhírű - hazájában, a legelismertebb - párizsi POTEL & CHABOT catering vállalattal. Ez számos további lehetőséget biztosít megrendelőinknek.


  • DFT- HUNGÁRIA
    1053 BUDAPEST, VERES PÁLNÉ U. 26.

    Könyvkiadó-, oktatási-, tanácsadó- és média (on és offline) ügynökség


  • A MaReSz közreműködik: - az Országos Idegenforgalmi Bizottság munkájában, - az állami ünnepségek pályázati bíráló bizottságában esetenként, - a Magyar Turizmus Rt. Turizmus Bulletin szakfolyóirat szerkesztő bizottságában, - a Miniszterelnöki Hivatal országos jelentőségű turisztikai rendezvény pályázatok bíráló bizottságában, - a Magyar Kongresszusi Iroda mellett működő tanácsadó testületben.


  • LA FIESTA PARTY SERVICE
    1039 BUDAPEST, PIROSKA UTCA 2.

    A La Fiesta Party Service Kft.-t 1998-ban azzal a szándékkal alapítottal, hogy a vendéglátásban szerzett 25 éves tapasztalatom egy olyan színvonalas szolgáltatásban kamatoztassam, ahol a tradiciók ötvözik egy fiatal csapat dinamikus szellemével.


  • DIAMOND RENDEZVÉNYKASZINÓ KFT.
    1067 BUDAPEST, CSENGERY UTCA 72.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Diamond Rendezvénykaszinó Kft. hozzájárul a legkülönbözőbb rendezvények (partnertalálkozók, konferenciák, céges rendezvények, fogadások, esküvők, csapatépítő tréningek) sikeres lebonyolításához. Lehet üzleti vagy családi összejövetel, tartson néhány óráig vagy egész este, rendezvénykaszinónk egyedi, minőségi és aktív szórakozást kínál mindenkinek. Mobil kaszinónk minden helyszínen biztosítja a hamisítatlan kaszinós hangulatot a szakképzett, és segítőkész személyzet közreműködésével. Megrendelhető szolgáltatások: Legnépszerűbb kaszinós asztalok: RULETT, TEXAS HOLD'EM POKER, KOCKA, BLACKJACK és KOCKAPÓKER. Egyéb játékok: KOCKAPÓKER, FÉLKARÚ RABLÓ, SZERENCSEKERÉK Extrák: Csoki zseton, aszalok és/vagy zsetonok brandingelése, egyéb igényekhez is igyekszünk rugalmasan alkalmazkodni.


  • DAY HOLIDAY KFT.
    1024 BUDAPEST, KELETI KÁROLY UTCA 9.

    A Day Holiday Kft. 1995-ben alakult, immár 15 éve van jelen a piacon. Fő profilunk a konferenciák, tréningek, és szakmai rendezvények szervezése és lebonyolítása: a megfelelő helyszín megtalálása, szállás, étkezés, terem és technikai eszközök biztosítása. Ide tartozik a kapcsolódó vacsorák, esti céges összejövetelek, karácsonyi partik, műsorok szervezése, vidéki rendezvényekhez autóbusz biztosítása, a külföldiek részére városnézés szervezése, idegenvezető, tolmács biztosítása, fordítás, transzfer-szolgálat, indoor és outdoor csapatépítő tréningek, azaz a rendezvény teljes programjának előkészítése és lebonyolítása. Célunk, hogy megfizethető minőséget biztosítsunk ügyfeleink számára. Rendezvényeinket munkatársaink személyesen is végigkísérik. Cégünket a Dun & Bradstreet bevizsgálta, kategóriája legjobb minősítését kapta, gazdasági helyzetét stabilnak, kilátásait jónak minősítette.


  • GÉPIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET
    1027 BUDAPEST, FŐ U. 68.

    Műszaki értelmiséget összefogó, tudományos, társadalmi szervezet.


  • A (TIT) Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület (HABE) 1996-ban alakult országos szakmai szervezet, amely fontos szerepet kíván betölteni a közvélemény hiteles tájékoztatásában és felkészítésében az ország jövőjével, kül- és biztonságpolitikájával, az euro-atlanti integrációval az információs társadalom biztonságával, valamint a hadsereg és a rendvédelmi szervek átalakulásával és társadalmi kapcsolatával összefüggő kérdésekben.


  • MARCZIBÁNYI TÉRI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    1022 BUDAPEST, MARCZIBÁNYI TÉR 5/A

    Művelődési Központ


  • PEST MEGYEI EURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U.7.

    A Pest Megyei Európai Információs Pont 2000 óta várja az érdeklődőket Budapesten a Pest Megyei Önkormányzat épületében. Az iroda 2005-től a Europe Direct Hálózat, az Európai Bizottság tájékoztató szolgálatának tagjaként működik.


  • konferenciák szervezése, pr munkák


  • rendezvényszervezés, kiállításszervezés, konferenciaszervezés, arculat tervezés, csapatépítő tréningek szervezése, családi napok szervezése, nyári partik szervezése, konferenciák szervezése,


  • PANORÁMA DECK HAJÓZÁSI KFT.
    1094 BUDAPEST, LILIOM U. 31.

    rendezvények hajón való lebonyolítása


  • Cégunk incentiv utaztatással, és konferenciaszervezéssel foglalkozik.


  • TEMESVÁRI UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA KFT.
    1088 BUDAPEST, BRÓDY SÁNDOR UTCA 46.

    Cégünk utazási és szállodai munkákban tevékenykedik


  • ZSÓFIA HAJÓ KFT
    1052 BUDAPEST, PETŐFI TÉR 9. SZÁMÚ KIKÖTŐ

    Zsófia rendezvényhajó - exkluzív rendezvényszervezés Buda és Pest között


  • A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület (PNYME) a papír- és a nyomdaipar, a könyv- és lapkiadás, a restaurálás, a papírkereskedés és az ezekhez kapcsolódó területeken dolgozó szakemberek ill. tanulók, nyugdíjasok, stb. valamint az ilyen profillal működő vállalkozások önkéntes társulása.


  • XIN LIDO HOTEL KFT.
    1039 BUDAPEST, KIRÁLYOK ÚTJA 141-143.

    A Duna Hotel*** 2000 nyara óta fogadja vendégeit, zöldövezetben, a Római part legszebb részén. Elhelyezkedése, friss levegője, tágas kertje ideálissá teszi azok számára, akik a nagyváros forgatagától kissé messzebb, de attól nem elszakadva, keresnek szálláshelyet.


  • PRO-SEC KIADÓI OKTATÓI ÉS SZERVEZŐ KFT.
    1024 BUDAPEST, RÓMER FLÓRIS U. 34

    Tanfolyamaink a Biztonságszervező I., a Biztonságszervező II., az Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszer-szerelő, a Személy- és vagyonőr, valamint a Társasházkezelő, Munkavédelmi technikus. Az elmúlt években igen nagy létszámú csoportokat indítottunk a fenti népszerű szakmát adó tanfolyamokból.


  • MAGYAR TARTALOMIPARI SZÖVETSÉG (MATISZ)
    1012 BUDAPEST, KUNY DOMOKOS U. 13.

    A Magyar Tartalomipari Szövetség (jogelődje a Magyar Adatbázis-forgalmazók Szövetsége - MAK) 1991. május 10-én alakult meg 11 információterjesztéssel foglalkozó vállalat kezdeményezésére. A Magyar Adatbázis-forgalmazók Szövetsége (MAK) felismerte, hogy az Információs Társadalom megvalósulásának üteme (sebessége) nagymértékben függ a rendelkezésre álló digitális információs tartalmak mennyiségétől, minőségétől, használhatóságától. A MAK - követve az EU informatikai programjait (5. Kutatás-fejlesztési Program, eEurope, eContent stb.) 2000. és 2001. években megrendezte a programadó "A magyar tartalom fejlesztése" konferencia-sorozatot. Ezeken a nemzetközi részvételű konferenciákon meghatározásra kerültek azok a tartalomipar fejlesztését szolgáló feladatok is, amelyek során szükségessé vált a hazai multimédia szervezeteket integrálása is. Egyéb telefonszámunk: (+36-1) 214-0419


  • IC MARKET SYSTEMS KFT
    1084 BUDAPEST, NÉMET UTCA 6. II/11.

    Az IC Market Systems Kft. központja 2009-től Budapest (Bp. Német u.6 II/11, 1084), de a nyíregyházi szervező irodánk (ahonnan indultunk) már 19 éve foglalkozik hazai és nemzetközi kiállítások, rendezvények, konferenciák valamint üzletember-találkozók szervezésével. 1991 óta kiemelt szervezésünk (tulajdonunk) a Kelet- Nyugat Nemzetközi Kiállítás, -mely az ország egyik legrégebbi, magánvállalkozási alapon működő expo. Évről-évre közel 12.000m2-en, 200-250 kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait.


  • OMEGA TRADING KFT.
    1051 BUDAPEST, VIGADÓ TÉR 3.

    Hang és fénytechinikával foglalkozunk.


  • Minőségirányítás, minőségbiztosítás, minőségügy, élelmiszerbiztonság, ISO 14001, ISO 9001, ISO 22000, HACCP, tanúsítás, felkészítés, tanácsadás, kockázatértékelés.


12