KORMÁNY BUDAPEST
32 találat KORMÁNY kulcsszóra BUDAPEST településen
Nyitva tartás: H-P: 9-17 A cég tíz éves működéséhez kevés a szerencse! Az hogy most ezt az ismertetőt Ön olvashatja az a bizonyíték arra hogy nekik sikerült talpon maradni ebben a kemény világban, ahol csak egyetlen lehetőség van: mindíg fejlődni és a legjobbat nyújtani a vásárlók számára. 1994-ben alakult meg a Fer - Vill Kft. Tulajdonosi gárdája a kezdőcsapatból tevődött össze és azóta sem változott. Ezzel a lépéssel nagyon komoly lendületet vett az üzlet. Évek kitartó munkájával egyre több ügyfelet mondhattak magukénak és ezen ügyfelek közül nagyon sok személyes jó barátjukká vált. Ez a közvetlen kapcsolattartás vált a cég legfontosabb tulajdonságává azon felül hogy a vevők mindig a legmagasabb szintű szakmai segítséget kaphatták meg tőlük....
Vállalkozásunkat 2006-ban alapítottuk annak reményében, hogy az általunk forgalmazott termékekkel és szolgáltatásainkkal bővíthetjük a Magyar motorosok számára elérhető jó minőségű termékek kínálatát. Kínálatunk gerincét kezdetben a TRW-LUCAS alumínium-, acél-, és csutkakormány, fékbetét, fékcső, féktárcsa, és teljes kuplung kínálata alkotta. Cégünk fejlődése során folyamatosan arra törekszünk, hogy vásárlóink igényeit minél jobban, komplexebben szolgáljuk ki, ezért kínálatunkat fokozatosan bővítettük lánckerekekkel, láncokkal, pedálszettekkel, bukócsövekkel, plexikkel, villahidakkal, középállványokkal, GPS és PDA tartókkal, túrafelszerelésekkel, valamint prémium kategóriás gumiabroncsokkal. Szerviz: "B" Épület alagsor.
Az Állami Számvevőszék ? mint az Országgyűlés pénzügyigazdasági ellenőrző szerve ? tizenhetedik évében jár, ami egy alkotmányos intézmény életében a felnőtté válás kora. A 2006-ban kezdődő új parlamenti ciklusban már a hatodik Országgyűlést szolgáljuk. Az állam legfőbb pénzügyi ellenőrző szerveként, működésünk több mint másfél évtizede alatt, igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy segítsük az Országgyűlés és a kormányzat munkáját, s elnyerjük a polgárok bizalmát. Arra törekszünk, hogy szervezetünk legfontosabb értékére, számvevőink szaktudására építve továbbra is megbízható ellenőrzési munkával tegyünk eleget törvényi kötelezettségeinknek, támogassuk az Országgyűlés törvényhozó és ellenőrző funkciójának teljesítését.
Nyitva tartás: H-P: 8-17, Szo: 9-13 1991-ben néhány fiatal furcsa dologra adta a fejét: Autóvillamossági alkatrészeket kezdtek árulni nyugati típusú gépjárművekhez. Kezdték ezt egy olyan pillanatban, amikor a rendszerváltást követően kezdtek beszivárogni Magyarországra ezek a kocsik, de a hozzájuk tartozó javítóipar még erőteljesen a "Lada, stb. alkatrészekből megoldjuk" megszokásában élt. Mégis, mikor a szakemberek meghallották hogy van lehetőség az indítómotorokat és generátorokat az eredetivel megegyező alkatrészekkel javítani, akkor beindult az üzlet. Ekkor persze még nem volt mindig minden. A szűkös raktárkészlet miatt sok alkatrészre heteket kellett várni, de az emberek vártak mert ezek még ilyen idők voltak. Így visszagondolva ezek a srácok jó időben jó dologba fogtak bele. Szerencséjük volt!
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket arról, hogy a Budapest, V. ker. Szalay utca 16. szám alatti helyiségben tartott személyes félfogadás megszűnt. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Osztálya személyes ügyfélfogadást tart a Budapest, V. ker. Báthory utca 12. szám alatti helyiségében: hétfőn és szerdán 9-14 óra, pénteken 9-12 óra között. Telefonszám: 795-6411, 795-6416 (Báthory u. 12. sz.), 795-5165 (Szalay u. 16. sz.) Felhívjuk továbbá Tisztelt Ügyfeleink figyelmét arra, hogy a rendészettel, rendőrségi ügyekkel kapcsolatos közfeladat ellátása a Belügyminisztérium feladatkörébe tartozik. A szaktárcánál a közérdekű bejelentéseket, javaslatokat és panaszokat a Civilkapcsolati és Esélyegyenlőségi Osztály fogadja, amely felvilágosítást nyújt levélben, elektronikus úton és telefonon. Személyes ügyfélfogadást is tartanak, a Budapest, V. ker. Nádor utca 2. szám alatti Ügyfélszolgálati Irodában, hivatali munkaidőben. Társadalmi Kapcsolatok Osztálya
BOVITO Computers Számítástechnika szaküzlet, szerviz
A feltüntetett telefonszámunkon a központunkat éri el. Bemutatótermünkben lehetőség van professzionális berendezések bérletére. A konfigurációkról és lebonyolításról érdeklődj üzletünkben. Amennyiben a berendezést a bemutatótermünkön kívül szeretnéd üzemeltetni, a bruttó vételárat kaucióként a berendezés átvételekor ki kell fizetned. A bérleti időszak végén a berendezés visszavételekor a bérleti díj és a kaució különbözetét visszakapod. Megközelíthetőség: I. emelet, Pollack sétány 7.
A lengyel KROSS kerékpárok hivatalos magyarországi forgalmazója. Kínálatunkban megtalálhatóak többek között a hegyikerékpárok (mountain bike), a túra (trekking) kerékpárok, városi (city) kerékpárok, enduro kerékpárok, gyermekkerékpárok, komfort kerékpárok és az összehajtható (folding) kerékpárok is. A hazai piac egyik legjobb ár-értékarányú kerékpárja már Magyarországon is kaphatóak.
monitor, ipod, szervíz, macbook, ipad wi-fi, iphone kormány, számítástechnika, szoftver, imac, iphone javítás, usb power adapter, wacom rajztábla, adattárolók, iphone kiegészítők, ipod kiegészítők,
A CompLex Céghírek hivatalos forrás, a Cégközlöny adatain alapuló, DVD-ROM-on forgalmazott, havonta frissített cégadatbázis. 1995-ös kiadása óta több ezer cégadatokkal dolgozó szakember munkáját segíti minden nap.
A "Piros Autószervizt" a Calor-Daru Kft. alapította. A "Piros Autószerviz" egy általunk kitalált "fantázia név", mert úgy gondoltuk, hogy Kedves Ügyfeleink könnyebben megjegyzik ezt az elnevezést. Ennek megfelelően, a műhely arculatát, megjelenését, a nevéhez illően próbáltuk kialakítani. Autószervizünk, márka, és típus független autószerviz, melyben teljes körűen foglalkozunk: személy, haszon, kis és nagyteher, gépjárművek valamint munkagépek javításával, szervizelésével, karbantartásával.
Ducato, Boxer, Jumper Bontott Alkatrészek, váltók, motorok, hengerfejek, karosszériaelemek, ajtók, hütő, turbó, öníndíto, generátor, nagynyomásúpumpák, motorvezérlök, kerekek, műszerfal, légzsákok, övfeszítök, hütődiszrács, féltengely, adagolok, főtengely, ülések, laprugó, hídal, bölcsök, golyalábak, klímakompresszor, lámpák, fényszórok, tükrök, kormányművek, csonkállványok, légszűrőház, váltóbowden, cooler, lökháritók, féknyergek, ablaktörlőmotor, kábelköteg, j-b hátsóajtók, kormányszervok, fényszorók, főtengelyek, tolóajtók, géptetők, sárvédők, elektromos porlasztócsúcsok, stabrúd, homlokfal, ventillátorok, klímahűtő, kormány, km-óra, ablakmosótartály, kipufogódobok, tankok, ac-pumpák, kilincsek, zárak, díszlécek. 1994-2010évjáratig
A Ride Bike Kft. 1995-ben létrejött vállalat, amely elsősorban kerékpárok eladásával és szervizelésével foglalkozik.Mobil elérhetőség: +36/20/261-47-35
Palettánkon megtalálható az összes Yamaha, Kawasaki, Honda és Suzuki modell és évjárat gyári új alkatrészei, kezdve a speed motoroktól egészen a quadokig, valamint a gyár által kínált létező összes kiegészítő, ruházat is rendelhető. Nálunk nem kell bemennie semelyik üzletbe, ha nem szeretne, elég interneten vagy telefonon leadni rendelését a kívánt alkatrészt illetően, ha mégis a személyes vásárlást részesíti előnyben, akkor azt megteheti V.kerületi irodánkban.
Boltunk 2010 márciusában nyitott Budapesten a XI. kerületben, a Fehérvári út 88. szám alatt. A bolthelység kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy tömegközlekedéssel, autóval és kerékpárral is könnyen megközelíthető legyen. Az üzlettel szemben van a villamosmegálló, kb. 200 méterre van a kerékpárút, és a bolt előtt, vagy a háztömb körül a nap bármely szakaszában könnyen lehet parkolóhelyet találni. Üzletünk kerékpárok értékesítésével és szerelésével, kerékpáralkatrészekkel, tartozékokkal és kerékpáros ruházattal foglalkozik. Üzletünkben elsősorban a Kross (www.kross.hu) és Cube (www.cube-bikes.hu) márkájú kerékpárok találhatóak meg készleten, de gyakran értékesítünk Hercules, Schwinn-Csepel, Mongoose, Mali, Wheeler, Montana, Kona, Haibike és Neuzer típusú kerékpárokat is. Ezek mellett rendelésre szinte bármilyen Magyarországon forgalomba lévő kerékpárt vagy alkatrészt be tudunk szerezni. Mivel mindennap van árubeszerzés, ezért készletünk folyamatosan újratöltődik, illetve bővül.
Ford Bontott és gyári alkatrészek. FOCUS MONDEO FIESTA FUSION GALAXY Karosszériaelemek, légzsák szettek, motor és futómű alkatrészek. Vásárolhat személyesen, vagy kényelmesen otthonából webshopunkban. www.ford-all.com A legolcsóbban vidékre postai utánvét.
Autóalkatrészek importja és belföldi forgalmazása, kerékpáralkatrészek és -tartozékok kiskereskedelme, valamint kerékpárszerviz.
Ford bontott és új alkatrészek eladása.
Apollo Lighting, Villamossági Kis-és Nagykereskedés, Apollo Home Háztartási kisgépek Kis-és Nagykereskedelme, Apollo Multimedia Számítástechnikai kiegészítők Kis-és Nagykereskedelme. Apollo Magyarországi Nagykereskedés, Jangar kizárólagos forgalmazója.
Az országban kapható minden típusú gumiabroncs megtalálható nálunk. Ezen kívül nagy választékban található még üzletünkben: alufelni, acéltárcsa, váltógomb, sportkormány, versenyülés, hólánc, autóverseny felszerelés. Magyarországon kizárólagos forgalmazói vagyunk a MARANGONI gumiabroncsoknak, TOORA, MOMO könnyűfém felniknek és a KRONPRINZ acéltárcsáknak.
A Magyarországi Roma Parlamentet 1990-ben alapították civil cigány szervezetek a cigányság első, nem állami szervezésű csúcsszervezeteként.
háziorvos, orvos
A Kopint-Datorg Konjunktúra-, Piackutató és Számítástechnikai Részvénytársaság több évtizedes tapasztalatával a gazdasági kutatás, valamint az informatikai fejlesztések területén nyújt megbízható szolgáltatásokat partnereinek.
ingatlan, irodaházak, irodák, üzlethelyiségek, felügyelet, kormány, parlament
Műszaki és Számítástechnikai termékek webshopja, rövid átfutási idővel 5000 db termék
mobil: 06-20/4154477 CSAK NYITVATARTÁSI IDŐBEN! Cégünk rengeteg tuning kiegésztővel áll ügyfelei rendelkezésésre. Webshop, otthonról kényelmesen, szállítás postai utánvétel is, folyamatos akciók. Minden ami tuning.
Az iSTYLE csapata - amely Magyarország és a régió egyik legnagyobb Apple Premium Reseller bolthálózatát üzemelteti - kiemelten fontosnak tartja, hogy az Apple értékesítést támogatva, olyan háttérszolgáltatásokat nyújtson, mint a minden nap nyitva tartó szerviz és a megfelelő oktatások biztosítása: a kezdőtől a professzionális szintig.
A KonZonE számítástechnikával foglalkozik.
Cégünk kerékpárboltot üzemeltet, ahol szervizelést is vállalunk. Mindenféle termék megtalálható nálunk, ami a kerékpározáshoz tartozik.
Tevékenységünk : Hírek, események A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz kapcsolódó hírek, események Törvényalkotási program A Kormány törvényalkotási programja
Előhívó: 00-43-1.
Állampolgári, adatvédelmi, nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak biztosa Alkotmányi jogok védelme.
