KOSZORÚ BUDAPEST
83 találat KOSZORÚ kulcsszóra BUDAPEST településen
Jó minőségű, kedvező termékek: művirágok, fonott termékek, ajándéktárgyak, gobelinek, karácsonyi, húsvéti, esküvői termékek.
-10%
A Kreatív Hobbyt 1995-ben alapították, azóta családi vállalat formájában működik. A Baross utcában egy kis, 20 négyzetméteres üzlettel indult a cég, majd szinte évente bővült a területe. 2001-ben átköltözött az Üllői út 15. szám alá, majd 2003-ban az Üllői út másik oldalára a 18. szám alá, ahol a mai napig a legnagyobb Kreatív Hobby bolt működik közel 200 négyzetméteren. Nagy változás 2006-ban következett be cégünknél, amikor a Camponában és a Westend City Centerben is új üzletet nyitottunk. Ezt követte 2007 tavaszán a Pólus Center, majd 2007 októberében megnyílt első külföldi üzletünk Kolozsváron. 2009. november 9-én nyílt új üzletünk a budai Allee üzletközpontban. Cégünk a kezdetektől fogva működtet csomagküldő szolgálatot, és jó néhány éve nagykereskedést is üzemeltet. A Kreatív Hobby filozófiája, hogy elérhető áron jóminőségű termékeket és azok mellé értékes ötleteket kínáljon vásárlói számára.
Starfleur, virág, csokor, csokrok, ajándék, virágüzlet, virágbolt, virágszínvonal, cserepes növény, alkalmak, ünnepek, névnap, születésnap, házasság, esküvő, ballagás, karácsony, virág vasárnap, szegfű, rózsa, liliom, margaréta, napraforgó, hálózat, gyertya, dekoráció, hangulat, növény, vásárlás, rendelés, ünnepek, fleur, hollandia, virágok, anyák napja, nők napja, nőnap, valentin, apák napja, tesco, interspar, star fleur, névnap emlékeztető, születésnap emlékeztető, ingyenes program
- KREATÍV HOBBY-ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
1117 BUDAPEST, OKTÓBER HUSZONHARMADIKA UTCA 8-10.
5 csillag 2 vélemény alapjánkreatív papír, kreatív hobbi, papírmasé, kreatív ötlet, kreatív eszköz, művészellátó, mécsestartó, párologtató, kreatív dekoráció, kreatív tervezés, otthoni barkácsolás, művészeti kellék, kreatív
Nyitva tartás: H-V: 10.00-20.00
mozaik, kreatív papír, ruhafesték, kreatív foglalkozás, papírszalag, dekoráció, vasalható gyöngy, kreatív design, csigák, kreatív grafika, cserépáru, kreatív dekoráció, kézműves foglalkozás,
Kreatív Hobby üzletünket az aluljárószint, Kosztolányi nagykörút 5.
Sikeres élelmiszerkereskedelmi hálózatként működünk, erőteljes expanziónknak köszönhetően Európában és határain túl is eredményesen növekszünk. Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat. Nyitvatartási idő: Hétfő - Vasárnap 7:00 - 21:00.
Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat. A Lidl megelőzve mindenki mást Európa legnagyobb diszkont-élelmiszerkereskedelmi hálózatát tudhatja magáénak. A Lidl a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani az új piacok meghódításában és emellett Vásárlóinknak mindig a legjobb minőséget a legkedvezőbb áron kínáljuk! Azzal a céllal veszünk és adunk el, hogy Vásárlóinknak a napi szükségleteiket a legjobb minőségben és a legkedvezőbb áron biztosítsuk. Nyitvatartási idő: Hétfő-Vasárnap 07:00 - 21:00.
Nyitvatartási idő: hétfőtől - vasárnapig 7:00 - 21:00 Vállalatunk számára a Vásárló a legfontosabb. Ő áll tevékenységünk középpontjában, igényeinek, kívánságainak rendeljük alá üzleti folyamatainkat.
Nyitvatartási idő: hétfőtől - vasárnapig 7:00 - 21:00. Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat.
A Lidl a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani az új piacok meghódításában és emellett Vásárlóinknak mindig a legjobb minőséget a legkedvezőbb áron kínáljuk! Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat. Nyitvatartási idő: hétfőtől - vasárnapig 7:00 - 21:00.
Sikeres élelmiszerkereskedelmi hálózatként működünk, erőteljes expanziónknak köszönhetően Európában és határain túl is eredményesen növekszünk. Azzal a céllal veszünk és adunk el, hogy Vásárlóinknak a napi szükségleteiket a legjobb minőségben és a legkedvezőbb áron biztosítsuk. Nyitvatartási idő: Hétfő-Vasárnap 07:00-21:00.
Nyitvatartási idő: Hétfő-Vasárnap 07:00 - 21:00. Vállalatunk számára a Vásárló a legfontosabb. Ő áll tevékenységünk középpontjában, igényeinek, kívánságainak rendeljük alá üzleti folyamatainkat. Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat.
Alapelvünk és sikerünk záloga az egyszerűség. A kereskedelem minden területén erre összpontosítunk. Azzal a céllal veszünk és adunk el, hogy Vásárlóinknak a napi szükségleteiket a legjobb minőségben és a legkedvezőbb áron biztosítsuk. Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat. A Lidl megelőzve mindenki mást Európa legnagyobb diszkont-élelmiszerkereskedelmi hálózatát tudhatja magáénak. A Lidl a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani az új piacok meghódításában és emellett Vásárlóinknak mindig a legjobb minőséget a legkedvezőbb áron kínáljuk!
Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat.
Vállalatunk számára a Vásárló a legfontosabb. Ő áll tevékenységünk középpontjában, igényeinek, kívánságainak rendeljük alá üzleti folyamatainkat. Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat.
Vállalatunk számára a Vásárló a legfontosabb. Ő áll tevékenységünk középpontjában, igényeinek, kívánságainak rendeljük alá üzleti folyamatainkat. Azzal a céllal veszünk és adunk el, hogy Vásárlóinknak a napi szükségleteiket a legjobb minőségben és a legkedvezőbb áron biztosítsuk. Azzal a céllal veszünk és adunk el, hogy Vásárlóinknak a napi szükségleteiket a legjobb minőségben és a legkedvezőbb áron biztosítsuk.
Sikeres élelmiszerkereskedelmi hálózatként működünk, erőteljes expanziónknak köszönhetően Európában és határain túl is eredményesen növekszünk. Alapelvünk és sikerünk záloga az egyszerűség. Vállalatunk számára a Vásárló a legfontosabb. Ő áll tevékenységünk középpontjában, igényeinek, kívánságainak rendeljük alá üzleti folyamatainkat. Termékeinkből mindenkor a teljes kínálatot bocsájtjuk vásárlóink rendelkezésére. Vásárlóink megelégedettségére gyorsan teljesítjük kéréseiket, kíváságaikat, illetve megoldjuk problémáikat, reklamációikat. Nyitvatartási idő: Hétfő-Vasárnap 07:00 - 21:00.
Virág minden alkalomra! Csokrok, koszorúk és szálas virágok nagy választékban! http://www.viragkoszoru.hu/ Budapest, 1037, Pomázi út 1.
Az ország bármely pontjára eljuttatjuk szeretteinek, barátainak szánt virágküldeményét! Online rendelés, fizetés: virágküldeményét telebankon, átutalással, illetve Szalonunkban készpénzzel tudja kifizetni!
exhuma, sírkő, kegyelet, koszorú, koporsó, hant, távirat, kripta, koszorúk, szórásos, exhumálás, temető, sírjelzők, halott, virág, hulla, sírhely, gyászlap, temetkezés, szolgáltatás, hamvasztás, urna,
AJÁNLATAINK VÁSÁRLÓINKNAK: mindennapi meglepetés csokrok, alkalmi virágköltemények, ajándékok a naptári ünnepekre, esküvői csokrok, autó- és asztaldíszek, ballagási köszöntők, koszorúk és sírcsokrok, otthonteremtő szobanövények
Üdvözli Önt az Elekes virágüzlet!
1991-től virágüzlet, menyasszonyi dekorációk, rendezvények szervezése és teljeskörű dekorációja, koszorúk. Lufidekor, töltött lufi. Parképítés, -fenntartás, öntözőrendszerek telepítése és karbantartása cégeknek is. Kiszálló rendszergazda szolgáltatás. Üzletek:1042 Rózsa u. 22, 1131 Reitter F. u. 143. További információkért hívjon: 06-20-552-4748 Lilla
Kínálatunkban, a vágott és cserepes virágok, virágföldek és virágtápok mellett megtalálható az ajándéktárgyak, vázák, füstölők, illatmécsesek, dekorációs kellékek, bizsuk, plüss és egyéb állatfigurák gazdag választéka. Vállaljuk esküvői dekorációk (menyasszonyi csokor, autódísz, templomi és terem virágdekoráció, asztaldíszek), ballagási és egyéb alkalmi csokrok, kegyeleti díszek (koszorú, sírcsokor, megemlékezési koszorú, ), ünnepi kompozíciók (adventi koszorú, karácsonyi girland és kopogtató, húsvéti asztaldísz) készítését.
urnák, temetkezési vállalat, koporsók, gyászjelentés, temetkezési szolgálat, temetkezés, temetés, sírkövek, sírjelzők, koszorú
Virágboltunk lassan 17 éve szolgálja ki a vevőket, ezalatt az idő alatt rengeteget fejlődtünk a vásárlók igényének megfelelően.
Magyarország egyik kedvenc virágküldő szolgálata! * Kreatív és meglepő ajándékok az ?apró figyelmességektől? a ?lélegzetelállító csodák?-ig! * Online üzletünkben közel 100 különböző kompozíció közül választhat. * Ajándékkosarak és különleges kompozíciók. * Virágküldés akár 4 órán belül az ország egész területére! * Kényelmesen és gyorsan elküldheti megrendelését a nap 24 órájában. * Csokrainkat a beszerezhető legszebb virágokból készítjük el és szállítjuk házhoz. * Folyamatosan megújuló kínálat az aktuális ünnepekhez és évszakokhoz illeszkedően. * A virág mellé édességek és egyéb kiegészítők közül is választhat. Így nagyobb üzleti ajándék is összeállítható. * Ha kérdése van, vagy segítségre van szüksége, ügyfélszolgálatunk telefonon, írásban és személyesen is örömmel áll rendelkezésére. * Diszkrécióval, megbízhatóan, figyelmesen végezzük munkánkat, hogy az Ön Ajándéka valóban örömet szerezhessen a címzettnek.
Virágküldő szolgálat az egész ország területére.Online. Partnerünk a Fleurt. A portált üzemelteti a PiaRsoft
Cégünk virág- és ajándékboltot üzemeltet
Cégünk a FORTISZ 1994 óta működik, partnereink legnagyobb megelégedésére.
Cégünk fő profilja rendezvények, szállodák, éttermek, irodák és üzletek és virágkompozíciókkal történő díszítése. Készítünk virágdíszeket száraz-, és selyemvirág alapanyagokból, zöld növény dekorációval is foglalkozunk. Teljes körű esküvői virágdekoráció készítését vállaljuk. A virágkapu sem akadály. A www.viragposta.hu weboldalunkon országos virágküldésre van lehetőség. Küldhet virágcsokrot, ajándékkosarat. A temetés virágait is megtalálja a Virágpostán. A Virágposta Virágboltja hagyományos és exkluzív virágbolti kínálattal várja Önt!
virágföld, virághagyma, virágdekoratőr, jácint, virágtartó, virágfuttató rács, virágárus, virágkompozíció, ajándék, virágtáprúd, margaréta, virágdísz, virágszállítás, szárazvirág, virágbeültetés,
Cégünk virágboltot működtet.
királyerdő virág, virág, virágüzlet, virágbolt, virágbolt pesten, virágbolt budapesten, budapesti virágbolt, virág budapest, királyerdő, virágrendelés, virágküldés, esküvői virág, menyasszonyi csokor,
virág, virág bolt, koszorúk, koszorú, csokor készítés, virágüzlet, vágott virágok, csokor, alkalmi csokor, virágkép, vágott virág, virágbolt, csrpepes virág, árkád üzletház virágüzlet, virág kép,
ajándék, virágos bolt, virágkötészet, sírcsolor, virágbolt, egyedi csokor, virágos, virág kötészet, virágdísz, ajándék tárgyak, virág, virág csokor, esküvői csokor, koszorú, virágüzlet, rózsakert
Mészáros Gábor virágüzlet Virágüzletünk az Óbudai Temető főbejáratával szemben található. Már több mint 25 éve működik a Bécsi úton. Itt állandóan megtalálja a koszorúk széles választékát, emellett sírcsokrokat, koporsódíszeket és urnadíszeket is készítünk. Üzletünkben vágott virágok, alkalmi csokrok, sírokra ültethető növények és virágföld is kapható. Budapest és környékén kiszállítást vállalunk!
Nyitvatartás: Hérfő-Vasárnap 07:00-20:00 A Lidl Étkezési Kártya a bankkártyát és az étkezési utalványokat ötvöző, a hagyományos papír alapú étkezési utalványoknál korszerűbb és mindenekelőtt gazdaságosabb elektronikus utalvány. A Lidl kártyával csak hidegétel-szolgáltatás adható. A Lidl kártyájával dolgozói csak jól járnak, mert nálunk a megbízható szolgáltatás, a jó minőség és az alacsony árak együtt garantáltak!
Minőségi koszorúk, csokrok. Virágüzlet az Új köztemetőnél, Kozma utca. www.koszoruk.hu
Virágneked - Virágküldés, ajándékküldés 3 órán belül is! A Virágneked, illetve a viragneked.hu több éves múltra tekint vissza. Elégedett vevők, még elégedetebb ajándékozottak, hiszen kiváló minőségű friss virágokból alakítjuk ki a virágcsokrokat. A virágküldő szolgálat futára 99, 9999% megbízhatósággal szállít ki legyen az virág, virágcsokor, Vermont Magyarországon. Partnereink segítségével friss virág kerül a viragkuldes címzettjének kezébe, 147 országba például Amerikába, Kanadába, Törökországba, Németországba, Finnországba, Ausztráliába, Oroszországba, hogy csak párat említsünk a sok közül. A megrendelt virágcsokrot külföldi partnereink is - úgy, mint virágkötőink - a szállítás előtt készítik friss virágokból. Ajándékküldés szintén a profilunk A friss virág, virágcsokor vagy virágkosár, egy üveg bor, egy doboz belga csokoládé, egy finom torta, egy kis üveg különleges szarvasgomba, egy nyugtató fürdőgolyó vagy egy különleges ajándékkosár küldése a leghatásosabb eszköz.
Virágcsokrok, virágkosarak kötészete, esküvők, rendezvények virágdíszítésének tervezése és elkészítése, dísznövények, ajándéktárgyak forgalmazása, irodák, vendéglátóhelyek dísznövénydekorációja, élő- és szárazvirág-díszítése
virágdísz, csokrok csokor, party dekoráció, irodai dekoráció, kegyeleti koszorúk, autódísz, kerttervezés, esküvő dekoráció, csokor, kegyeleti virág, megemlékezési koszorúk, kertépítés, virágkép,
cserepes virágok, ajándék, virág kép, virágdíszek, virág, alkalmi csokor, virágdísz, vágott virág, virágbolt, koszorú, egyedi virágcsokor, árkád üzletház virágüzlet, csokor készítés, csokor,
Virágküldés Budapesten és környékén leggyorsabban a Rózsafutár virágküldő szolgálattal. Tel: 06-70-301-9190 www.rozsafutar.hu
Garantáljuk a kifogástalan választékot - kínálatunkban gondosan válogatott vágott- és cserepes virágok, növények, ajándéktárgyak találhatók. Fontos számunkra a hagyományok tisztelete, a kortárs trendek pontos ismerete, a szakma iránti elkötelezettség és szeretet. Kompozícióinkat, dekorációinkat kreatívan, a természetesség igényével állítjuk össze, legyen szó élő-, vagy szárazvirág dekorációkról, csokrokról. Esküvői, névnapi, születésnapi, esküvői és egyéb alkalmi csokrok (igény esetén nem csak virágból), valamint kegyeleti koszorúk és csokrok készítése. Rendezvények teljeskörű díszítése és szervezése, lebonyolítása.
Vágott és cserepes virágok nagy választékban egyenesen Hollandiából.
Armeria 2002 koszorú kereskedés, virág- és koszorúkereskedés, kegyeleti tárgyak
Cégünk családi vállalkozás, amely mögött 40 éves tapasztalat áll. 10 éve dolgozunk a XI. kerületben és mivel minőségi munkák, korrekt áron kerülnek ki a kezeink alól, sikerült rengeteg ügyfelet és családias légkört kialakítani a környezetünkkel.
12
