KREATÍV STÚDIÓ BUDAPEST
32 találat KREATÍV STÚDIÓ kulcsszóra BUDAPEST településen
Az Eventgroup- árbevételét tekintve- Magyarország egyik legnagyobb rendezvényszervező vállalata, 3 cég egyesülésével jött létre.
Cégünk küldetése, hogy az Internet lehetőségeit és forradalmi megoldásait válogatott, kreatív és magasan kvalifikált szakembereink, valamint egyedi komplex megoldásaink segítségével elérhetővé tegye minden Ügyfele számára. Az Internet Stúdió 1998 óta foglalkozik a hazai piacon Internetes szolgáltatások biztosításával és webes alkalmazások fejlesztésével. Cégünk az elmúlt években rohamosan növekedett és fejlődött, mind munkatársak, mind technikai háttér és tudásbázis terén.
Nyomdánk egyik fő profilja a leporelló gyártása nyomott és nyomatlan kivitelben.
Két cég, két kommunikációs terület- a vizuális és a marketing - találkozásából született meg az összetett ügynökségi szolgáltatást nyújtó TANGRAM-ZIM Kreativ Ügynökség. Markáns stilust, iskolázottságot, tapasztalatokat, ügynökségi múltat hozott mindkét fél magéval.
kreatív tervezés, nyomdai előkészítés, nyomdai fővállalkozás, webdesign, web programozás, tanácsadás
fodrászat, fodrász, kozmetika, kozmetikus
A piaci igényeknek megfelelően a KeS Papír a már meglévő üzleteiben fellelhető Kreatív-Hobby kínálat mellett hét éve Kreatív-Hobby szaküzletet nyitott az Árkád bevásárlóközpont első emeletén.
Cégünk 7éve van jelen a magyar reklámpiacon. Tevékenységünk alapvetően a below-the-line területet fogja át.
Reklámgrafikával foglalkozunk....
Elsősorban autókereskedésre szakosodtunk, de szakmai felkészültségünk és referenciáink birtokában, valamennyi ágazat tekintetében minőségi és kreativ munkavégzést láttunk el.
Cégünk 1993-ban alakult, Reklám és Arculat Társaság névvel. Az első években Betéti társaságként, majd 1996-tól Kft-ként működünk. Jelenleg öt állandó munkatárssal és számos alvállalkozóval végezzük feladatainkat.
A KAMÉLEON REKLÁM KFT. erős grafikai, kreatív bázison álló reklámügynökség.
design & project management
Céges arculat, weboldal tervezés, kiállítás és stand dekoráció, rendezvények és kampányok teljes grafikai tervezése.
Igényes és kreatív grafikai tervezés és kivitelezés, kedvező áron! Nyomdai előkészítés (névjegykártya, szórólap, kiadványok, reklámtábla, molinó, levélpapír, poszter, stb.), fotózás, matrica vágás, weblap készítés és webdesign. Igény esetén print munkák házhoz szállítása Pest megyében, illetve internetes grafikák készítése az ország egész területén! | www.harangozo.hu Tisztelettel, Harangozó Olivér
Az Armadillo Kreatív Ügynökség szakmai tapasztalatával és partnerkapcsolataival hozzásegíti Önt céljai eléréséhez. 10 éves működésünk alatt több mint 300 céggel bonyolítottunk le több ezer kisebb nagyobb projektet. Szeretné * ha cége magas színvonalát a egységes megjelenése is tükrözné? * ha kommunikációja egyedi és összetéveszthetetlen lenne? * ha ismertsége és a cége iránti bizalom egyaránt növekedne? Az értékeit megjelenítő kommunikáció, a profizmust, egységet sugárzó megjelenés bizalomra ad alapot és elősegíti újabb üzleti sikerek elérését. Olyan integrált szolgáltatást kínálunk ügyfeleinek, amely egyaránt átöleli a stratégiai és kreatív tervezés, az alkalmazott grafika, és az online lehetőségek teljes spektrumát. A brand átfogó ismeretével, a célok meghatározásával építjük fel az ismertségét figyelembe véve a rendelkezésünkre álló eszközök folyamatos bővülését. Miénk a kihívás, a siker az Öné!
Cégünk nyomdai előkészítéssel és reklámtervezéssel foglalkozik.
news, kapcsolat, marketing, ltat, nlat, aj, kreatív, médiafigyelés, diafigyel, pr, lap, gy, k, megoldás, sokkal, kft, nyit, média, médiafigyelő, szolg, cnn, google
Andersoon & Blaise Márka és Reklámügynökség - Brand and Advertising Agency - Márkabevezetés, márkaépítés, tanácsadás, kreatív tervezés és kivitelezés, kampányok tervezése és megvalósítása, stratégia és kommunikáció tervezés, kreatív koncepciók létrehozása, produkciós gyártás, tanácsadás, pozícionálás, piackutatás, webfejleszétés.
Cégünk teljeskörű szolgáltatást nyújt kommunikációs anyagok elkészitésében a stratégia felállitásától kezdve a késztermékekig. Jellemző tevékenységeink hirdetési koncepció, reklámkampány kidolgozása arculattervezés plakát tervezés illustráció tervezés web tervezés animáció készités kiállitási stand grafikai tervezése nyomdai kivitelezés
A WellCom Grafikai Stúdió 1992 óta európai színvonalú grafikai és nyomdai szolgáltatást nyújt ügyfeleinek. Munkatársaink naprakész szakmai tudása, kreativitása, igényessége és rutinja modern gépparkkal, rugalmas kiszolgálással és korrekt árakkal párosul, így minden adott, hogy kivívjuk vevőink elégedettségét. Ha nem hiszi, járjon utána!
PROFI MEGOLDÁSOK! MINDENRE! Cégünk nyomdai előkészítéssel, kivitelezéssel valamint rendezvényszervezéssel foglalkozik. Széleskörű szakmai ismereteink és nemzetközi kapcsolataink révén biztosítjuk ügyfeleink számára az egyedi megoldásokat.
grafika, marketingkoncepció és reklámszövegírás, naptártervezés, grafikai stúdió, grafikai tervezés, emblématervezés, illusztráció, nyomdai előkészítés, kivitelezés
Multi M Stúdió Kft Termék Kommunikáció Profit A Multi M Stúdió multiplex kommunikácis megoldásokat kínál, cégvezetőknek, marketing , PR és kereskedelmi vezetőknek A kép, a hang, a tipográfia, a kompozíció azaz a vizuális és a verbális kommunikáció összes eszközéből válogatva, hatékonyan mutathatja be termékeit, szolgáltatásait, cégét, élményt szerezve a célcsoportnak, érthető, megjegyezhető üzenetek átadásával Szolgáltatásaink Termékbemutató CD ROM Kiállítási film 3D animáció, video, film Kiállítási játék Website webes alkalmazások Promóciós web es játékok Multimédiás prezentációk ATL és BTL kampányok Kiadványszerkesztés Nyomdai kivitelezés CD ROM DVD Prezentáció Online Kreatív Multimédia Játék Kiállítás TV, Reklám, Film Rendezvény E learning Szakmai partnerek Webdesign Ötletek Animáció B2C játék online, offline Kiállítási PR Rendszer Műsor főcím Konferenciaszervezés Módszertan Szervezetfejlesztés Rendszertervezés Logo 3D animáció Corporate game Ügyfél terminál 3D animáció Sajtótájékoz
Cégünk a vizuális kommunikációt támogató különleges és hatékony ötletekre specializálta magát a reklámiparban.
Elsödleges tevékenységünk az épületszobrászat és a diszitőszobrászat
Reklámgrafika Tervezés és kivitelezés Nyomdai szolgáltatások Zeneszerzés Kiadás Hangstúdió.
íves nyomtatás, szórólap, rotary, kiadványszerkesztés, webdesign, domborozás, kreatív stúdió, folyóirat, tördelő, tanácsadás, magazin nyomtatás, nyomdaipar, prospektus, ester press, aranyozás, arculat
Tíz éve dolgozom Internetes megoldások területén, így azt gondolom volt időm megtanulni, hogy az Internet nem csodaszer.
Formatervezés, arculattervezés - Komplett Design megoldások
Az Advertisz Reklám 1993 óta a magyar reklámpiac kiemelt reklámügynöksége. A kreatív tervezés, a produkciós szakértelem párosul a megbízhatósággal és ügyfélközpontúsággal. 1996-ban indítottuk el Grafikai Stúdiónk, majd 2007-ben Médiaügynökségi Divíziónk.
Kiadványtervezés, szerkesztés és gyártás Ipari formatervezés Alkalmazott grafika
