KREATÍV TERVEZÉS BUDAPEST
65 találat KREATÍV TERVEZÉS kulcsszóra BUDAPEST településen
A Kreatív Hobbyt 1995-ben alapították, azóta családi vállalat formájában működik. A Baross utcában egy kis, 20 négyzetméteres üzlettel indult a cég, majd szinte évente bővült a területe. 2001-ben átköltözött az Üllői út 15. szám alá, majd 2003-ban az Üllői út másik oldalára a 18. szám alá, ahol a mai napig a legnagyobb Kreatív Hobby bolt működik közel 200 négyzetméteren. Nagy változás 2006-ban következett be cégünknél, amikor a Camponában és a Westend City Centerben is új üzletet nyitottunk. Ezt követte 2007 tavaszán a Pólus Center, majd 2007 októberében megnyílt első külföldi üzletünk Kolozsváron. 2009. november 9-én nyílt új üzletünk a budai Allee üzletközpontban. Cégünk a kezdetektől fogva működtet csomagküldő szolgálatot, és jó néhány éve nagykereskedést is üzemeltet. A Kreatív Hobby filozófiája, hogy elérhető áron jóminőségű termékeket és azok mellé értékes ötleteket kínáljon vásárlói számára.
Cégünk jogelődje 1991 óta a hazai BTL piac meghatározó szereplője. A jelenlegi cégcsoporti struktúrát 2004. januárjában vettük fel. A Createam cégcsoport pénzügyileg stabil, jelentős saját tőkével, eszközparkkal és professzionális emberi erőforrás háttérrel rendelkezik. A cégek 2005-ös nettó éves árbevétele megközelítette az egymilliárd forintot, mely a 2006-os évben dinamikusan tovább növekszik. Megújítottuk, újra értelmeztük a klasszikus eladásösztönző aktivitást: jutalékos elven díjazott "Sales promótereink" kiváló eredményeket produkálnak eladáshelyi kampányainkban. Törekszünk a promóciós mechanizmusok és eszközrendszereik megújítására: cégünk elsőként szervezett internettel is kombinált MMS promóciót és az elsők között voltunk a PDA-alapú digitális promóciós adatfelvétel meghonosításában is. A regionális piaci folyamatokat híven tükrözve a klasszikus promóció mellett ma már tevékenységünk közel 40%-át adja az event marketing, amely éppen az alkalmazott technikai eszközök.
- KREATÍV HOBBY-ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
1117 BUDAPEST, OKTÓBER HUSZONHARMADIKA UTCA 8-10.
5 csillag 2 vélemény alapjánkreatív papír, kreatív hobbi, papírmasé, kreatív ötlet, kreatív eszköz, művészellátó, mécsestartó, párologtató, kreatív dekoráció, kreatív tervezés, otthoni barkácsolás, művészeti kellék, kreatív
Nyitva tartás: H-V: 10.00-20.00
mozaik, kreatív papír, ruhafesték, kreatív foglalkozás, papírszalag, dekoráció, vasalható gyöngy, kreatív design, csigák, kreatív grafika, cserépáru, kreatív dekoráció, kézműves foglalkozás,
kreatív tervezés, nyomdai előkészítés, nyomdai fővállalkozás, webdesign, web programozás, tanácsadás
Az Advertisz Reklám 1993 óta a magyar reklámpiac kiemelt reklámügynöksége. A kreatív tervezés, a produkciós szakértelem párosul a megbízhatósággal és ügyfélközpontúsággal. 1996-ban indítottuk el Grafikai Stúdiónk, majd 2007-ben Médiaügynökségi Divíziónk.
Luxor Grafika - bélyegzőkészítés, névjegy, névjegykártya készítés, lézergravírozás, kreatív tervezés, nyomdai munkák, dekorációs festés, egyedi naptárak, ajándéktárgy készítés
A cégről röviden: 2010-ben alakultunk meg, de már az alapítást megelőzően is, társadalmi - és szakmai szerepvállalással mutattuk meg, hogy képesek vagyunk a sikerre. Hosszú évek tapasztalatával, kreativitásunkkal kívánunk egy újfajta, sokszínű kommunikációt megvalósítani partnereinknél. Ezt honlapunkkal is bizonyítani szeretnénk, amihez kellemes böngészést kívánunk! www.zpr.hu
Reklámgrafikával foglalkozunk....
Mátai és Végh Kreatív Műhely Kft. reklám- és kommunikációs ügynökség.
Integrált szaktanácsadás Design Promoció, esemény Diviziók
Ars poetica A Pointer Reklámügynökség 1995-ben alapult, és azóta működik full service szolgáltatással. Ügynökségünk 15 éve tartó sikerének alapja az, hogy tudjuk, ügyfeleink büdzséjüket nem csak a legkreatívabban, hanem a leghatékonyabban akarják elkölteni. E tényt szem előtt tartva építettük fel csapatunkat, alakítottuk ki munkafolyamatunkat, alkottuk meg azt az arculatot, amely identitásunkat leginkább kifejezi. Sikert hosszú távon csak a részletek iránti megkülönböztetett figyelem hozhat. Professzionális reklámcégként munkánkat az ügyfél megismerésével, a piac és a versenytársak alapos feltérképezésével kezdjük, hogy a legmegfelelőbb megoldást nyújtsuk. Fontos számunkra a közvetlen, személyes kapcsolat, hogy a felmerült igényeket a lehető leggyorsabban, magas színvonalon teljesíthessük.
Interaktív, full service online és BTL ügynökség
A piaci igényeknek megfelelően a KeS Papír a már meglévő üzleteiben fellelhető Kreatív-Hobby kínálat mellett hét éve Kreatív-Hobby szaküzletet nyitott az Árkád bevásárlóközpont első emeletén.
Stúdiónk marketing szakértelem és internet technológiai ismeretek egyesítésével nyújt teljes körű üzleti megoldásokat: interakív honlap, e-bolt, internetes katalógus, online üzlet
A Groteszk egy néhány fiatal informatikus, grafikus és közgazdász által létrehozott társulás, amely az internet fejődésére alapozza jövőjét, világmegváltó terveit.
A Publiciteam a marketingkommunikációs szolgáltatások legszélesebb körére specializálódott, magyar tulajdonú, független ügynökség. Cégünk tagja a Média Mátrix (MM) médiavásárló társaságnak. A csatlakozás célja, hogy jobb feltételeket, illetve szolgáltatást tudjunk ügyfeleinknek nyújtani. 14 munkatárs 10 éve együtt hazai és nemzetközi gyakorlattal.
Cégünk 1993-ban alakult, Reklám és Arculat Társaság névvel. Az első években Betéti társaságként, majd 1996-tól Kft-ként működünk. Jelenleg öt állandó munkatárssal és számos alvállalkozóval végezzük feladatainkat.
A webes alkalmazások és kreatívok tervezése, fejlesztése és karbantartása: - kreatív tervezés - felhasználói felületek tervezése - tanácsadás - specifikáció készítés - egyedi alkalmazás fejlesztés.
A Heleny Creative kreativ tervezésel foglalkozik.
Céges arculat, weboldal tervezés, kiállítás és stand dekoráció, rendezvények és kampányok teljes grafikai tervezése.
Igényes és kreatív grafikai tervezés és kivitelezés, kedvező áron! Nyomdai előkészítés (névjegykártya, szórólap, kiadványok, reklámtábla, molinó, levélpapír, poszter, stb.), fotózás, matrica vágás, weblap készítés és webdesign. Igény esetén print munkák házhoz szállítása Pest megyében, illetve internetes grafikák készítése az ország egész területén! | www.harangozo.hu Tisztelettel, Harangozó Olivér
Official website of Creartive Design Ltd. Társaságunk elsősorban alkalmazottgrafikai, arculattervezési feladatokra specializálódott kreatív ügynökség és grafikai stúdió, amely átfogó megoldásokat kínál - off-line és online felületeken - corporate look, corporate identity, branding, naming, trademarking területeken.
Interaktív szolgáltatások (honlap-, portál fejlesztés, hosting) - kreatív szolgáltatások (arculat, kiadványok, reklámok) - 3D modellezés és -animáció.
Az Ön cége is megérett arra, hogy bekerüljön az elektronika egyre bővülő világába. Az ügyfelek egyre bővebb információt igényelnek a lehető legkényelmesebb módon. Segítségünkkel kialakíthatja azt a profilt mely cégére a legjellemzőbb s a legtöbb információt nyújtja ügyfelei számára. Amennyiben úgy gondolja, hogy ebbe a napról- napra terjeszkedő világban Önnek is helye van keresse fel munkatársainkka a kapcsolatot akik készséggel állnak rendelkezésére.
KenguruPrint Nyomdaipari és Kereskedelmi Szolgáltató Kft.
A Zöld Művek Alapítvány reklámmal foglalkoznak .
Cégünk a média területén tevékenykedik, emellett nyomdai tevékenységet is ellát.
A Küttel Kreatív Design Kft. 1999-ben kezdte meg tevékenységét a hazai könnyűipari szolgáltató piacon. Napjainkban már több, mint 3000-en viselik az általunk tervezett és készített forma- illetve munkaruhákat. A magyar piaci versenyben a vállalkozások életét és jövőjét a minőségi szolgáltatás folyamatos biztosítása mellett nagyban befolyásolja a cég megjelenése is. Ebben a szegmensben fontos, olykor meghatározó munkatársaink öltözete, és az általuk hordozott mondanivaló. Partnereink számára ebben kínálunk gazdaságos megoldásokat. Célunk: partnereinket hozzásegíteni az általuk elképzelt cégarculat kialakításához. Hitvallásunk: a jó megjelenés és az összhang az egyik fő meghatározója a sikernek. S amit adunk: munkánk végeredményének olyan munkatársakat tekintünk, akik szívesen viselik az általunk tervezett és készített ruhákat, otthonosan érzik magukat bennük, és megjelenésükkel hozzájárulnak cégük sikereihez.
Profi arculattervezés, akár kis és induló cégek számára is, multi színvonalon. Képzeld el, hogy multicégeket megszégyenítő arculatod lehet, átlag alatti áron. A jó arculat, ingyenes és hatékony ügyfélmágnes. - arculatépítés, tervezés - márkaépítés - logótervezés - kreatív weboldalak tervezése - Kreatív szövegírás - cég, márka és domain névadás www.brandpitt.hu
Az Armadillo Kreatív Ügynökség szakmai tapasztalatával és partnerkapcsolataival hozzásegíti Önt céljai eléréséhez. 10 éves működésünk alatt több mint 300 céggel bonyolítottunk le több ezer kisebb nagyobb projektet. Szeretné * ha cége magas színvonalát a egységes megjelenése is tükrözné? * ha kommunikációja egyedi és összetéveszthetetlen lenne? * ha ismertsége és a cége iránti bizalom egyaránt növekedne? Az értékeit megjelenítő kommunikáció, a profizmust, egységet sugárzó megjelenés bizalomra ad alapot és elősegíti újabb üzleti sikerek elérését. Olyan integrált szolgáltatást kínálunk ügyfeleinek, amely egyaránt átöleli a stratégiai és kreatív tervezés, az alkalmazott grafika, és az online lehetőségek teljes spektrumát. A brand átfogó ismeretével, a célok meghatározásával építjük fel az ismertségét figyelembe véve a rendelkezésünkre álló eszközök folyamatos bővülését. Miénk a kihívás, a siker az Öné!
Cégünk teljeskörű szolgáltatást nyújt kommunikációs anyagok elkészitésében a stratégia felállitásától kezdve a késztermékekig. Jellemző tevékenységeink hirdetési koncepció, reklámkampány kidolgozása arculattervezés plakát tervezés illustráció tervezés web tervezés animáció készités kiállitási stand grafikai tervezése nyomdai kivitelezés
Cégünk reklámtervezéssel és kivitelezéssel foglalkozik.
Könyvek, igényes művészeti albumok, (szerkesztés-tervezés) üzleti kiadványok, logó, cégarculat, csomagolás, plakát, CD borító, kiállításdesign tervezésével és komplett kiviteleztetésével foglalkozom. Partnereimnek versenyképes áron és magas színvonalon nyújtok kreatív, professzionális megoldásokat a tervezôgrafika minden területén. Referenciák: http://www.zstothedit.com. (Tájékoztató jellegű árlista a Hírek rovatban.)
2002 őszén alakult, tehát igazán fiatal cégnek mondhatjuk magunkat. Kollégáink viszont már öreg rókáknak számítanak az audió és vizuáltechnikai szakmában.
Cégünk nyomdai előkészítéssel és reklámtervezéssel foglalkozik.
Andersoon & Blaise Márka és Reklámügynökség - Brand and Advertising Agency - Márkabevezetés, márkaépítés, tanácsadás, kreatív tervezés és kivitelezés, kampányok tervezése és megvalósítása, stratégia és kommunikáció tervezés, kreatív koncepciók létrehozása, produkciós gyártás, tanácsadás, pozícionálás, piackutatás, webfejleszétés.
Elsödleges tevékenységünk az épületszobrászat és a diszitőszobrászat
Vállaljuk csomagolások műszaki és grafikai tervezését, a csomagolások megfeleltetését a törvényi előírásoknak, a csomagolási folyamatnak, a fogyasztói elvárásoknak. Segítséget nyújtunk új csomagolási formák, új csomagolási módszerek, új csomagolóanyagok bevezetésében, a kialakított csomagolóeszközök beszerzésében, a csomagológépek kiválasztásában. Vállaljuk a környezetvédelmi megfelelőség igazolását a 91/2006 GKM rendeletnek megfelelően.
Egy- vagy többszintes családi házak, kisebb vagy nagyobb lakások, tetőterek, többgenerációs otthonok lakberendezési tervezése, kivitelezése. Épület külső környezetének berendezése. Irodák, üzletek, panziók, bárok és egyéb reprezentatív terek berendezése. Home staging, ingatlanvásárlást megelőző tanácsadás. Egyedi bútorok tervezése. Távtervezés. Lakberendezői munkánk során arra törekszünk, hogy ügyfeleink igényei szerint létrejöjjön a harmónia. Hollósi Erika okleveles lakberendező ingyenesen vállalja az első kiszállást.
íves nyomtatás, szórólap, rotary, kiadványszerkesztés, webdesign, domborozás, kreatív stúdió, folyóirat, tördelő, tanácsadás, magazin nyomtatás, nyomdaipar, prospektus, ester press, aranyozás, arculat
Full service online reklámügynökség
Fiatal reklámszakemberek egyesültek, hogy számtalan látásmódot egy ügynökségbe tömörítsenek. Következő ötletük az volt, hogy értékteremtő, művészi hozzáállást adagoljanak a napi munkához. Ebből aztán létrejöttünk mi, az Artvertising. The agency.
Több éves munkatapasztalatunk során és Megrendelőink kívánságait és elvárásait figyelembe véve fokozatosan kibővítettük tevékenységi körünket, felvállalva a teljeskörű kreatív reklámkampányok megvalósítását.
Közel 5000 termék közül segítünk megtalálni, az alkalomhoz és szándékhoz legmegfelelőbb ajándéktárgyat, melyet emblémával, felirattal, grafikával és további, a megrendelő igényeinek megfelelő, megjelenési formával látunk el
Két cég, két kommunikációs terület- a vizuális és a marketing - találkozásából született meg az összetett ügynökségi szolgáltatást nyújtó TANGRAM-ZIM Kreativ Ügynökség. Markáns stilust, iskolázottságot, tapasztalatokat, ügynökségi múltat hozott mindkét fél magéval.
We are those creatives who are able to effectively operate in all work stages like brand creation through all-field communication, till the brand evolution. Relying on our international experiences we promise high quality brand building, -strengthening, and awareness with the help of our update, innovative and original ideas. Our aim is to reach significant positive market reaction, along with progressive and attractive communication.
Fő profilunk: vonalak húzása, görbék egyengetése, betűk és karakterek sorbarendezése, pixelek hegesztése.
Szolgáltatások MM Net MM Soft MM Értékesítés MM Biztonság
12
