KULTURÁLIS PROGRAM BUDAPEST
39 találat KULTURÁLIS PROGRAM kulcsszóra BUDAPEST településen
Az oldal célja, hogy segítséget nyújtson a kikapcsolódás megtervezéséhez, és ennek megfelelően igyekszik a lehető legteljesebb formában bemutatni a programlehetőségeket.
Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda egyik, lakótelepek között megmaradt szigetén, az Árpád híd közelében található.
A cég rendezvényszervezéssel, programszervezéssel foglalkozik.
Szeretettel várjuk a színházszerető Közönséget!
. Fő feladata a kortárs képzőművészeti kiállítások létrehozása.
A kulturális együttműködés lebonyolításával megbízott két intézmény a Budapesti Olasz Intézet és a Római Magyar Akadémia. A Felek elősegítik kiállítások, színházi előadások, koncertek, táncbemutatók, filmvetítések megrendezését és a kultúra ezen területein történő cseréket. Emellett erősítik az információ- és tapasztalatcserét a közkincsek, művészeti és múzeumi kincsek restaurációjának, megőrzésének és védelmének területén.
A jelenleg hivatalban lévő Bolgár Országos Önkormányzat 2003. február 16-án alakult meg. Tevékenységi körébe a rendezvényszervezés, a bolgár kisebbség érdekképviselete, kulturális események, táborok szervezése, lapkiadás tartozik.
Orczy Lőrinc báró birtokán Petri Bernhard svájci tervező irányításával 1794-ben kezdődött a nagyszabású kertépítési munka, amely aztán Budapest egyik legszebb angol tájképi parkját hozta létre. A birtokon megnagyobbították a tavat, mesterséges dombot, grottát, kerti kápolnát építettek. Az alapítói szándék az volt, hogy a kert a természet szépségeit, a nagyvilági életformával szemben pedig az idilli paraszti életet dicsérje. Nyitva tartás: minden nap 06.00 : 22.00 óra között
- HM BESSENYEI GYÖRGY KULTURÁLIS ÉS ÜDÜLTETÉSI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.
1143 BUDAPEST, STEFÁNIA ÚT 34-36 - 3. EM. / 304. SZOBAA Magyar Honvédség történelmi hagyományai már évszázadokkal ezelőtt is megkívánták, hogy a honvédő katonák kiemelten részesüljenek kulturális javainkból, táplálva a szellemi felfrissülést, a haza értékei iránti érzelmi kötődést. A HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft.eredendően e célok teljesítésére alakult, majd a feladatok bővülésével és az idők változásával kilépett a piacra is, mindenki számára elérhetővé téve valamennyi szolgáltatását.
- HM BESSENYEI GYÖRGY KULTURÁLIS ÉS ÜDÜLTETÉSI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.UTAZÁSSZERVEZÉS
1143 BUDAPEST, STEFÁNIA ÚT 34-36. ( FSZ.)A kereskedelmi és honvédségi dolgozók pihenési, rekreációs igényeit üdültetési részlegünk igyekszik biztosítani. Az ország legszebb vidékein található hét üdülőnkbe várjuk a pihenni vágyókat, csapatépítő tréningek, céges konferenciák szervezőit - résztvevőit, a természet és mozgás szerelmeseit. A Magyar Honvédség történelmi hagyományai már évszázadokkal ezelőtt is megkívánták, hogy a honvédő katonák kiemelten részesüljenek kulturális javainkból, táplálva a szellemi felfrissülést, a haza értékei iránti érzelmi kötődést. A HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft.eredendően e célok teljesítésére alakult, majd a feladatok bővülésével és az idők változásával kilépett a piacra is, mindenki számára elérhetővé téve valamennyi szolgáltatását.
Az ötödik kerületi Tüköry utcában a kilencvenes évek elején egy pincelejáró fölé felszereltek egy napernyőt, amely az egykori S Modell üzletek formáját idézte. Lent egy színház nyílt 1991. október 14-én Slawomír Mrozek: Striptease-vel. Eperjes Károllyal, Gáspár Sándorral, Szabó Györggyel, Taub János rendezésében.
- HM REKREÁCIÓS ÉS KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. - ÜDÜLTETÉS
1143 BUDAPEST, STEFÁNIA ÚT 34-36 - 3. EM. / 306. SZOBA
4 csillag 1 vélemény alapjánA kereskedelmi és honvédségi dolgozók pihenési, rekreációs igényeit üdültetési részlegünk igyekszik biztosítani. Az ország legszebb vidékein található hét üdülőnkbe várjuk a pihenni vágyókat, csapatépítő tréningek, céges konferenciák szervezőit - résztvevőit, a természet és mozgás szerelmeseit.
Tel: 1-801-0006 .Nyáron: körutazások, városlátogatások Télen: sí-és snowboard utak. Mindemelett tovább színesítettük a Körutazások palettáját: Európa szinte minden szegletébe Norvégiától Spanyolországig és Skóciától Albániáig kínálunk színvonalas programokat megfizethető áron: utasaink igényei alapján számos körutazást már repülővel indítunk! 2002 és 2005 között két további új projektet sikerült eredményesen felépíteni: - 10-20 napos Európán kívüli egzotikus felfedezőtúráink immár 18 távoli országot mutatnak be felkészült idegenvezetőink segítségével. Peru és India programunk az elmúlt évek során még egyszer sem maradt el elégséges létszám hiánya miatt! - A hosszú hétvégék (4-5 nap) Európa látnivalókban bővelkedő nagyvárosaiba szintén hatalmas népszerűségre tettek szert. Immár Európa 7 városába (Párizs, London, Róma, Stockholm, Madrid, Barcelona, Nápoly ) szervezünk programokat repülővel és magyar idegenvezetővel összesen 58 időpontban.
- KÁROLYI PALOTA KULTURÁLIS KÖZPONT ÉS HAMVAS BÉLA KULTÚRKUTATÓ INTÉZET
1053 BUDAPEST, KÁROLYI MIHÁLY U. 16.Intézményünk elsősorban rendezvényekkel foglalkozik.
A Pesti Műsor Kft lap- és könyvkiadással foglalkozik.
A Publika Jegyiroda és Rendezvényszervező Iroda rendezvényszervezéssel foglalkozik.
Cégünk 2000 óta foglalkozik Ügyviteli Szoftverek fejlesztésével, így több mint 5 éves tapasztalattal rendelkezünk ilyen szoftverek fejlesztése terén.
Az Alapítvány az értelmileg sérült és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek iskolai és életkörülményeinek javítása érdekében jött létre 1991-ben.
Az Erdélyi menekültek sajátos érdekei kifejezésének, érdekeik érvényesítésének elősegítése gazdasági, szociális és kulturális téren egyaránt.
Az MTA Politikai Tudományok Intézete elméleti, empirikus és összehasonlító kutatásokat folytat elsősorban a politikatudomány, de nem kis mértékben a rokon társadalomtudományok területén is. Munkáját erős inter- és multidiszciplinaritás jellemzi. Feladata a magyar politikai élet folyamatos vizsgálata, a meghatározó tendenciák leírása és értelmezése, az ehhez szükséges tudományos eszköztár gazdagítása.
Telefon: (+36-1) 302-28-25.
- AGRA KULTURÁLIS UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST
1067 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 29., FSZT. 2-3.
5 csillag 1 vélemény alapjánÜgyeleti mobilszám: 06-70-3100131. Kulturális körútjainkról tudni kell, hogy a Magyarországon megszokottnál hosszabbak - átlagban 20-23 naposak, de a szaporodó kérések miatt hirdetünk kéthetes programokat is. Az adott helyszíneket mindig autentikusan, igazi valójában, kendőzetlenül igyekszünk megmutatni. Ezért célunk azokat a potenciális kalandorokat megtalálni, akik kifejezetten ilyen szolgáltatás iránt érdeklődnek. Utasaink javarészt a 40-70 közti korcsoportból kerülnek ki, nagy számban orvosok, ügyvédek, könyvelők, köztisztviselők, vállalkozók tartanak velünk. Sok a nyugdíjas résztvevő is, akikkel rendszeresen egyeztetünk, mely utakat ajánljuk illetve mely desztinációk azok, amelyek az átlagosnál jobban igénybe veszik a szervezetet. A szállások és a transzferek középkategóriába sorolhatóak, az európai igényeket igyekszünk szem előtt tartani.
Hírek, cikkek Magyarország tanyamúzeumairól.
Fotógalériánkban megtekintheti Sághi Csaba fotóművész Írországi tályakat bemutató képanyagát.A képek 1995-1998 között készültek.
Kogart: A művészetek és a gasztrónómia háza. Étterem, rendezvényház és kiállítások a világörökség részeként nyilvántartott budapesti Andrássy úton.
Tevékenységünk folytán az Ausztráliában élő magyarok számára igyekezünk olyan kulturális programokat eljuttatni a tengeren túlra, mellyel lehetőség nyílik az ott élő magyarok magyarságtudatának megörzésére, továbbadására, erősítésére.
Céljaink teljesítése érdekében az alábbi konkrét feladatokat végezzük folyamatosan: ifjúsági és civil szervezetek üdültetése, táboroztatás-támogatás, euro integrációs kapcsolatok támogatása.
A MULTIKULTÚRA EGYESÜLET Ki? Mikor? Hol? Miért? A Multikultúra Egyesület 2002. április 15-én jött létre Budapesten, a hazánkban élő külföldiek támogatása illetve nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának bemutatása
A Tan Kapuja Buddhista Egyház egyházi tanácsának vezetője, Mireisz László minden hétfőn 14 órától a Buddhista Főiskolán az aulában az általános buddhista vallási alaptanításokkal kapcsolatos előadást és gyakorlatot tart, melyre szeretettel vár minden régi és új hallgatót, minden érdeklődőt. A tanításokkal és gyakorlatokkal, az Egyház vallási életével kapcsolatos kérdéseket és témafelvetéseket írásban is el lehet juttatni az Egyház titkárához.
A Bartók 32 Galéria a Karinthy Szalon részeként döntően kortárs képzőművészeti kiállítások szervezésével foglalkozik.
kultúraközvetítés, kulturális ajánló, zenei kultúra, internetes kultúra, kulturális esemény, ismeretterjesztés, zenekultúra, kulturális folyóirat, film, kultúrcikk, kulturális intézmény, múzeum,
Filozófiai kutatásokkalfoglalkozunk.
ALAPÍTVÁNYUNK FŐ CÉLJA egy egészségesebb, tudatosabban jóra törekvő felnövekvő generáció megteremtése - Magyarországon, és a határainkon túli magyarok lakta területeken, valamint a már-már elfeledett kulturális és erkölcsi értékek helyreállítása a gyermekek körében. A különféle alkotó tevékenységeken, a kultúrán, a környezetvédelmen, a sporton - a testi és szellemi egészség megőrzésén keresztül - a gyakorlatban kívánjuk megmutatni nekik: ők maguk tehetik a legtöbbet azért, hogy kellemesebbé tegyék életüket, szűkebb-tágabb környezetüket.
kulturális szolgáltatás, fürdőkultúra, kulturális program, mozgáskultúra, kiállítóterem, múzeum, kulturális ajánló, nemzeti kultúra, biokultúra, kulturális intézmény, hagyományőrzés, kulturális
kulturális központ, kulturális műsor, kulturális program, könyvtár, zenei kultúra, kulturális rendezvény, koncert, kulturális egyesület, hagyományőrzés, kulturális alapítvány, kulturális ajánlat,
Hírek, kritikák, interjúk, játékok a kultúra világából, és még több! A legmozgalmasabb Cultura. Örökre velünk maradsz.
Az Egyesület a Humboldt-ösztöndíjasok tudományos és kulturális célú szervezete, amely kapcsolatot tart a különféle szakterületeken dolgozó ösztöndíjasokkal, az Alexander von Humboldt-Alapitvánnyal és a világ Humboldt-klubjaival.
Cégünk 2000 óta foglalkozik Ügyviteli Szoftverek fejlesztésével, így több mint 5 éves tapasztalattal rendelkezünk ilyen szoftverek fejlesztése terén.
Egyesületünk 1997 áprilisában alakult Szegeden egyetemista fiatalok kezdeményezésére. Azóta az országban több helyen szervezünk programokat, működnek helyi bizottságaink. Az egyesület profilja honismereti, természetjáró, tudományos, kulturális, hagyományápoló és közösségteremtő programok szervezése és ehhez kapcsolódó adatgyűjtés, publikálás és oktatási tevékenység.
