KULTURÁLIS RENDEZVÉNY BUDAPEST
49 találat KULTURÁLIS RENDEZVÉNY kulcsszóra BUDAPEST településen
freeweb.hu, A mobil média megjelenésére összpontosító esemény bemutat mindent, ami a felhasználók részére a mobiltelefonon, mint médiumon keresztül elérhető szolgáltatás. A csengőhangoktól kezdve a mobil környezetben is elérhető streaming videóig minden elérhető, kipróbálható lesz a show-n.
Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda egyik, lakótelepek között megmaradt szigetén, az Árpád híd közelében található.
Szeretettel várjuk a színházszerető Közönséget!
. Fő feladata a kortárs képzőművészeti kiállítások létrehozása.
A kulturális együttműködés lebonyolításával megbízott két intézmény a Budapesti Olasz Intézet és a Római Magyar Akadémia. A Felek elősegítik kiállítások, színházi előadások, koncertek, táncbemutatók, filmvetítések megrendezését és a kultúra ezen területein történő cseréket. Emellett erősítik az információ- és tapasztalatcserét a közkincsek, művészeti és múzeumi kincsek restaurációjának, megőrzésének és védelmének területén.
Pest megye az ország legnagyobb lélekszámú megyéje közel 1 100 000 lakosa van. Területe alapján a megyék között a második. Pest Megye Önkormányzatának igazgatási területén jelenleg 186 települési önkormányzat működik.
A jelenleg hivatalban lévő Bolgár Országos Önkormányzat 2003. február 16-án alakult meg. Tevékenységi körébe a rendezvényszervezés, a bolgár kisebbség érdekképviselete, kulturális események, táborok szervezése, lapkiadás tartozik.
Kulturális központ és park
Az Expomedia Events Hungary az Expomedia csoport kiállítás-szervező részlegének, az Expomedia Events magyarországi irodája. Az Expomedia Events Hungary csapata tapasztalt hazai kiállítás- és rendezvényszervező szakemberekből áll, akik az egyedi kiállítások bevezetéséért és fejlesztéséért felelősek, valamint a budapesti irodán keresztül számos szolgáltatást kínálnak a nemzetközi partnerek részére is.
Ausztria Magyarországhoz fűződő kulturális kapcsolatai ápolása.
Szolgáltatások Rendezvény szervezés megbízhatóan, magas színvonalon Családi és vállalati események, bankettek előkészítése és lebonyolítása Műsorszervezés
étterem, pub, sportközvetítések, skót ételek, italok, zenés, kulturális programok, skót ajándéküzlet, vendéglátás, rendezvény szervezés, lebonyolítás, skót, ételek, kulturális, programok, ajándéküzlet
Az Egyesület önkéntes és egyéni aktivitáson alapuló szerveződés. Szándéka az, hogy Óbuda-Hegyvidéken (Remete-hegy, Tábor-hegy Testvér-hegy, ) lakók számára, érdeklődésüknek megfelelő, sokszínű lehetőséget teremtsen közösségi tevékenységükhöz, ezzel szorosabbá tegye a lakóhelyhez való kötődést és mindezzel a helyi közéletben való tevékeny részvételt.
rendezvényszervezés, esküvők, partyk, kiállítások szervezése
Alapfeladatunk a Magyar Honvédség állományában lévő katonák és hozzátartozóik művelődési, szórakozási igényeinek kiszolgálása., a honvédség és a civil szféra kapcsolatának erősítése.
Budapest Jazz Orchestra 1998-ban alakult, Magyarország egyetlen professzionális big band-jeként.
CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ épülete Csillaghegy központjában, a HÉV megállótól pár percre található. A ház immár 15. éve nemcsak a kerület, hanem Budapest kulturális életének is jól ismert helyszíne, egykor Banán Klub, 2004-től pedig már Csillaghegyi Közösségi Ház néven. 2008. szeptember 1-től Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (- Gt.), valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. CLVI. törvény (- Ksztv.) rendelkezései alapján - figyelemmel a Képviselő-testület 334/ÖK/2008. (V. 28.) számú Határozatában foglaltakra - egyszemélyes kiemelten közhasznú társaságot hozott létre. A társaság neve: Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
A PIK Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület egy művelődési ház és szabadidőközpont.
A jelenkor magyar zenei értékeinek együttes és összehangolt felmutatása - működésének 1996. május 24-i kezdete óta ez a Budapest Music Center fő célkitűzése.
Működésünk másik fontos területe a színpadtechnikai és egyéb állványrendszerek tervezése, építése, kivitelezése. Ebben is jelentős hazai és külföldi tapasztalatokkal bírunk.
Cégünk Magyarországra látogató külföldi turistáknak nyújt széles körű tájékoztatást idejük eltöltésére.Magyar folkklor programokkal, koncertjegyek értékesítésével állunk rendelkezésükre.
- KÁROLYI PALOTA KULTURÁLIS KÖZPONT ÉS HAMVAS BÉLA KULTÚRKUTATÓ INTÉZET
1053 BUDAPEST, KÁROLYI MIHÁLY U. 16.Intézményünk elsősorban rendezvényekkel foglalkozik.
A Karinthy Színház még jóval a rendszerváltás előtt alakult, vállalkozásként. Úttörő tevékenysége, Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínházaként, a színházi struktúraváltás egyik példája is, mely ma már sajátos szellemiséget hordozó színházi műhellyé válva mind a szakma és a kritika, mind a közönség támogatását élvezi.
A Pesti Műsor Kft lap- és könyvkiadással foglalkozik.
A Publika Jegyiroda és Rendezvényszervező Iroda rendezvényszervezéssel foglalkozik.
A Sumi 97 Bt. fő tevékenysége saját produkcióinak (Broadway Band tánczenekar, Fábián Éva és Barátai gyermekműsor, Bergengóc Zenegóc Társulat gyermekműsor) képviselete, közvetítése rendezvényekre, valamint kiváló minőségű technikai eszközeinkkel rendezvényhangosítás, fény- és színpadtechnikai szolgáltatás a legkülönfélébb rendezvényekre és helyszínekre.
Cégünk rendezvényszervezéssel, művészközvetítéssel foglalkozik
Fiatal társulatunk 2004-ben alakult és örömmel tudatjuk még mindig életben van! Első bemutatónk óta rendületlenül járjuk az országot és hiszünk az igényes szórakoztatásban! Reményeink szerint a következő néhány percben alaposan megismerkedik Társulatunkkal és előadásainkkal. A böngészéshez kellemes időtöltést kívánunk a mielőbbi személyes viszontlátás reményében.
Gamma Múzeum
Az Új Budapesti Szalonban szeretnénk vendégül látni mindazokat, akik közös értékeket vallanak, hasonlóan gondolkoznak legfontosabb dolgainkról, hazáról, nemzetről, közéletről, kultúráról, történelmünkről, a polgári Magyarország jövőképéről, és ezért szívesen veszik, ha egy kellemes este keretében, kötetlen formában találkozhatnak és eszmét cserélhetnek egymással.
Az Erdélyi menekültek sajátos érdekei kifejezésének, érdekeik érvényesítésének elősegítése gazdasági, szociális és kulturális téren egyaránt.
Telefon: (+36-1) 302-28-25.
Kogart: A művészetek és a gasztrónómia háza. Étterem, rendezvényház és kiállítások a világörökség részeként nyilvántartott budapesti Andrássy úton.
Nekünk mindegy, hogy hol hangzik el, és ki mondja ki. Mindegy, hogy nagyméretű stadionban vagy egy kis kultúrházban történik mindez. Mindegy, hogy heavy metal, vagy szimfonikus mű. Lehet hangos, és lehet halk.
A törvény értelmében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hatáskörébe tartozik a műemlékvédelemmel, régészeti örökség védelmével illetve a műtárgyvédelemmel kapcsolatos hatósági, tudományos és egyéb közszolgálati feladatok ellátása.
Az Ady Endre Művelődési Központ egy művelődési ház és szabadidőközpont.
A Bartók 32 Galéria a Karinthy Szalon részeként döntően kortárs képzőművészeti kiállítások szervezésével foglalkozik.
kultúraközvetítés, kulturális ajánló, zenei kultúra, internetes kultúra, kulturális esemény, ismeretterjesztés, zenekultúra, kulturális folyóirat, film, kultúrcikk, kulturális intézmény, múzeum,
Kezdetben főleg komoly- és könnyűzenei művekből, kis- és nagyzenekari koncertek szerepeltek műsoron, más színházi műhelyekben született produkciókat hívtak vendégként a felépített színpadra, majd szélesedett a paletta. Később táncjátékok, balett-előadások műsorra tűzésével bővülve, kifejezetten a térre rendezett, saját zenés bemutatók is megjelentek a programban. Kialakult az össz-előadóművészeti fesztivál.
A Pravo zenekart 1997-ben alakította Boros Csilla és Gera Attila a békéscsabai Balkán Táncegyüttes kísérőzenekaraként. A pravo szó jelentése a szláv nyelvekben: igaz, egyenes, ugyanakkor ez a neve a Balkán-félsziget egyik jellegzetes táncának is.
Cegunk a Celebrate Produkcios- es Rendezvenyiroda 2002-ben alakult ket masik, evek ota ezen a teruleten dolgozo ceg egyesitesebol. 2008-ban igen komoly technikai fejlesztéseket hajtottunk végre, immáron saját tulajdonú ledfallal, ledráccsal, komoly, minőségi hangtechnikai eszközökkel állunk megrendelőink rendelkezésére.
Memoria Moderna Kulturális Közhasznú Egyesület
kulturális szolgáltatás, fürdőkultúra, kulturális program, mozgáskultúra, kiállítóterem, múzeum, kulturális ajánló, nemzeti kultúra, biokultúra, kulturális intézmény, hagyományőrzés, kulturális
kulturális központ, kulturális műsor, kulturális program, könyvtár, zenei kultúra, kulturális rendezvény, koncert, kulturális egyesület, hagyományőrzés, kulturális alapítvány, kulturális ajánlat,
Szféra cégcsoport a rendszerváltozás óta Magyarországon a legnagyobb társasági rendezvényeket és promóciókat szervező iroda, amely rendkívül erős médiakapcsolatokkal rendelkezik. Reklám, menedzser, kulturális, promóciós, public relations és lobbi tevékenységet szervez és közvetít.
MAGYARORSZÁG EGYIK LEGNAGYOBB, MODERN TECHNIKÁVAL FELSZERELT ÚJ, MULTIFUNKCIONÁLIS CSARNOKA
Társművészetek szimbiózisa: a hatáselemek, a dinamikai sokféleség, a műfaji gazdagság összegződése - ez maga a Honvéd Együttes. A társulat ugyanis többféle tagozat egysége: énekkar (Honvéd Férfikar), tánckar (Honvéd Táncszínház), a hozzá kapcsolódó kamarazenekarral, és egy színész-énekes szólista tagozat alkotja a Honvéd Együttest.
Bor- és gasztronómiai túrák, falusi-, hobby-, ifjúsági-, incentive-, kaland-, kongresszusi-, kulturális-, rendezvény-, szakmai-, szenior-, vallási- és ökoturizmus, kastélytúrák, műemlék turizmus, wellness, üdülés.
A cég rendezvényszervezéssel, programszervezéssel foglalkozik.
