KURZUS BUDAPEST
39 találat KURZUS kulcsszóra BUDAPEST településen
Nut Csillagai hastánc csoport - Fazekas Ágnes hastáncos vezetésével
A DiamonDance Tánciskola 2010ben alakult azzal a céllal hogy minél több emberhez eljuttassa, és minél több emberrel megszerettesse a táncot. Nagy hangsúlyt fektetünk a korai kezdésre, a táncos mozgás kialakítására, melynek birtokában magabiztosabbak lehetünk az élet bármely területén. GYERMEKTÁNC, TÁRSASTÁNC / VERSENYTÁNC szakosztályunk folyamatosan indít kezdő csoportokat. Gyermektánc mini (3-6), illetve junor (7-10 éves) korú gyermekek számára megadja mindazt az ingert melyre szükségük van izomzatuk és tartásuk fejlődéséhez. A nagyobbacskák (10 éves kortól) megismerkedhetnek a TÁRSASTÁNC/VERSENYTÁNC lépéseivel is. SENIOR (35+) társastánc csoportunk segít az egészség megőrzésében. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK EGY JÓ HANGULATÚ TÁRSASÁGBAN BUDAPEST TÖBB PONTJÁN, TÖBB TÁNCSTÍLUSBAN. Vállalunk továbbá Esküvői tánc, Szalagavató tánc betanítást, valamint céges animációk, fellépések szervezését, lebonyolítását.
Dél-amerikai utcai táncokra szakosodott stúdió. Több mint 20 éves táncos múlttal. Oktatott táncok: salsa cubana, bachata, zumba, merengue, reggaeton, guaguanco, chachacha, rueda de casino, afro etc..
A magyar tulajdonú FOLDA SECURITY Kft. a személy- és vagyonvédelem területén 1993 óta vállal teljes körű szolgáltatást megbízói részére. Ugyanitt nemzetközi kiképzőközpont és az országban egyedülálló testőrképzést vállalunk.
Egyéni és csoportos pilates órák, gépen és talajon. Személyre szabott órarenddel, nemzetközileg elismert diplomával rendelkező oktatóink a legfejlettebb pilates gépekkel és plates eszközökkel várják Önt a Pilates Plus Stúdióban. A pilates nemtől és erőnléttől függetlenül mindenki számára ajánlott, akinek célja, hogy testét hatékonyan, de megerőltetés nélkül formálja. A gyakorlatokkal egyszerre erősíthetjük és tehetjük feszessé izmainkat, növelhetjük hajlékonyságunkat, valamint megőrizhetjük karcsúságunkat.
Szabó Gábor vagyok, a japán Jikiden Reiki oktatója. A Jikiden Reiki eredeti japán Reiki, melynek technikái igen hatékony hatékony eszközt kínálnak az egészség megőrzésére és a gyógyulási folyamat felgyorsítására, legyen szó akut, krónikus vagy pszichoszomatikus megbetegedésekről. A Jikiden Reiki egy életforma is, melyet rendszeresen gyakorolva megvalósítható az aggódásmentes szemléletmód és harmónia. A Jikiden Reiki tanfolyamai egységes és magas minőségű képzést kínálnak világszerte, melyek a tradicionális Reiki hiteles és szisztematikus tanításaként ismertek. Gyere el következő nyitott napunkra és tapasztald meg a Jikiden Reiki kezelés testre-elmére gyakorolt pozitív hatását!
GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak az ország több pontján.
A Studio Vida Táncegyesület tánccal foglalkozik.
NYÁRI MÉDIAKÉPZÉS FIATALOKNAK (6-18 éves korig) A Budapest Média Centrum a legjobb külföldi médiaképzést hozza el Magyarországra. Kizárólag nálunk nyílik lehetőség a fiatalok számára, hogy hasonlóan magas színvonalon, és vidám hangulatban sajátítsák el a filmes- és televíziós világ, elméleti- és gyakorlati alapjait. Iskolánk célja, hogy azt a nyugatias szemléletet közvetítse a gyerekek felé, amellyel közönségorientált, és sikeres médiaalkotások születhetnek. A céltudatos, fiatal színészek és médiakészítők számára, a Budapest Média Centrum a lehető legjobb választás, hiszen a diákok maguk írják, rendezik, és vágják a saját munkáikat. A hathetes program során a tanulók hetente egy filmet, vagy televíziós anyagot készítenek, így a kurzus végeztével hat sajátkészítésű médiaanyaghoz jutnak hozzá egy DVD lemezen, ami nélkülözhetetlen számukra a szakmában való további boldoguláshoz. A kis csoportokban történő munka, a folyamatos gyakorlati feladat
életvételi elakadások megoldása, megoldások műhely, open space, önismeret, önépítés, Fokuszban a személyiség 'A problémák nem oldhatók meg a gondolkodásnak azon a szintjén, amelyen akkor voltunk, amikor okoztuk azokat.' (Albert Einstein) Akkor tekintünk valamit megoldottnak, ha az működik. A Carla Galli Consulting küldetése az, hogy teljes elhivatottsággal, nemzetközi profizmussal segítse elő az emberek személyes fejlődését, életük teljessé válását, valamint a szervezetek céljainak megvalósulását. Tanácsadói munkánk gyors és hatékony, hatása hosszú távú. A jövő a jelenben végbemenő szellemi fejlődésen múlik, erre fókuszálunk.
Mi a Webschool? A Tudomány Nyelviskola korunk egyik leggyorsabban fejlődő szolgáltatása, az Internet segítségével kívánja megkönnyíteni a nyelvtanulást.
A Rubicon történelmi folyóirat honlapja.
A Tánciskola 1999 februárjában nyitotta meg kapuit a táncot és a jó társaságot szerető emberek előtt.
"Öröm a tudás, csak a hozzá vezető út nehézkes!" Ezt az utat próbálja könnyebbé tenni a H&L Nyelvstúdió mindenki számára. Startolj te is velünk, hogy ne maradj le!
egyetem és főiskola
A Pilates gyakorlatok olyan mozgássorozatokból épülnek fel, melyek segítenek testét kiegyensúlyozottabbá, gerincoszlopát egyenesebbé, nyújtottabbá, mozgását integráltabbá, rendezettebbé tenni. A gyakorlatok hatására erősödik az izomrendszer, és megelőzhető az izületek idő előtti elhasználódása, intenzív alakformáló hatású, segít kondícióban tartani az egész testet. Erősíti a mélyebben elhelyezkedő, nem annyira használt /de igen jelentős/ izmokat. Pl: medence körüli izmok, mély hasizmok, gerincoszlop körüli izmok. Különösen ajánljuk e technika elsajátítását azoknak, akik ülő munkát végeznek, ezenkivül sportolóknak, zenészeknek, az egyoldalú fizikai terhelés okozta tartásproblémák korrigálására. Rendkívül hatékonyan segít visszaállítani sérülés után az egészséges állapotot.
KOMPLEX MUSICAL SZÍNÉSZ // TÁNCOS KÉPZÉS / Jelentkezni: 10-20-30-40? éves korig / http://www.weryus.hu weryus@gmail.com info@weryus.hu 06/30-610-2287 06/70-230-7353 Célunk folyamatos képzésekkel kortól, és nemtől függetlenül a tehetségek felkutatása és mentorálása, szakmai fejlődésük elősegítése, professzionális útra terelése. / KURZUSOK, TÁBOROK, INTENZÍV KÉPZÉSEK/ Benkő Dávid art director Weryus Musical Studio & Produkciós Iroda
akkreditált nyelviskola, felnőtt képzés, alapfokú nyelvoktatás, akkreditált német nyelvi program, nyelvoktatás cégeknek, nyelvi kurzus, akkreditált angol nyelvi program, nyelviskola, akkreditált
Kiváló befektetés, folyamatos értéknövekedés, biztos megtérülés!
We are An OKÉV registered Business Language and Skills Training Company The Managing Director, Director of Studies and Head of English are British while the Office Manager is Hungarian All are qualified teacher trainers nyelviskola, angol, nyelvoktatás, nyelvtanfolyam, tréning, nyelvóra, nyelvtanár, prezentáció, intenzív nyelvtanfolyam, vizsga, kurzus, üzleti nyelv, vállalat, idegennyelv, munkahely, training, language, business, communications, corporate, presentation, exams, lessons, course, intensive,
Egy foglalkozás általában 90 perces. Minden jógafoglalkozás egy elcsendesedéssel kezdődik, amelynek során a kismama lélekben is megérkezik a foglalkozásra és felkészül arra, hogy egy kicsit befelé fordulva önmagával és születendő gyermekével foglalkozzon.
Olasz nyelv tanítására szakosodott nyelviskola, kis csoportok, kedvezmények.
egészséges, életmód, egészségügy, gyógyászat, gyógykezelés, tanfolyam, természetgyógyászat, alternatív, gyógymód, baba mama, jóga, fájdalomcsillapítás, gerinctorna, gyógymasszázs, hordozókendő, intim,
Köszöntjük a Challenge Hungary Utazási Iroda megújult honlapján! Reméljük, hogy böngészés közben Ön is talál majd érdeklődésének megfelelő programokat, ismertetőket és hamarosan partnereink közt köszönthetjük! Cégünk 1992 óta dolgozik a diákutaztatás területén és reméljük, hogy program összeállításaink, kínálataink az Önök és a diákok igényeinek is megfelelnek! A kínálat folyamatosan bővül és változik.
Az Uribe Belcanto Accademia fiatal énekesek oktatásával foglalkozik és már több éve működik Maria Teresa Uribe tanárnő vezetésével
Esküvőszervezés másképp, ... egyszer, de tökéletesen!
szauna, tanfolyam, vadászat, disznótor, nászutasok, panzió, igazgatósági, dr, oktatás, divatbemutató, lucanapi, sanki, fenyőbútor, nyáritábor, csomagolástechnika , grafika , grafikai stúdió , grafikai
El Bronco a western ranch Lovagoltatás, lovasoktatás egész évben az El Bronco Ranchon és környékén, a Kiskunsági Nemzeti Park legszebb részein Gyerek és felnőtt táborok, kurzusok Qurterhorse , appaloosa és félqaurter lovak tenyésztése, fedeztetés Eladó westernlovak, westernlovak és lovasok képzése, westernsport
Tanfolyamaink Kezdőtől a felsőfokú nyelvvizsgáig, 15 tudásszinten folyik az oktatás.
A Magyar Versmondásért Alapítvány 1998. novemberében kezdte meg működését. Szervezetünket a közös célok elérése érdekében jogi- és magánszemélyek, valamint civil szervezetek hozták létre. Az alapítvány kuratóriumának tagjai neves, szakmailag elismert személyek, akik biztosítják a színvonalas és hiteles munka megteremtését. A Magyar Versmondásért Alapítvány célja a pódiumi műfajok, a magyar nyelvű vers- és prózamondó kultúra ápolása, az egyetemes és magyar irodalom, költészet népszerűsítése. Segíteni kívánjuk az amatőr vers- és prózamondókat, szakmai műhelyeket; támogatni az országos, regionális és helyi versenyeket, valamint továbbképzési lehetőséget nyújtani a magyar nyelvterületen élő előadóknak. Szervezetünk a színvonalas és hiteles munka megteremtésével szeretne hozzájárulni a magyar költészet és irodalom pódiumi terjesztéséhez.
A kiadványvilág Bt az alábbi szolgáltatásokkal várja kedves ügyfeleit, megrendelőit. Divatékszer, női divatruhák, kiegészítők webáruháza. www.bizsumagia.com Tánctanfolyamok szervezése, táncoktatás. www.bossanova.mlap.hu Ingatlanforgalmazhás, eladás, kiadás. www.facebook.com/ingatlanterminal Erotikus webáruház: http://holdfenyshop.com Kovácsoltvas bútor és lakberendezési tárgyak készítése, forgalmazása: www.kincsraktar.com
A Budapest Nyelvstúdió egyike a legnagyobb nyelvoktatási hagyományokkal rendelkező vállalkozásoknak Magyarországon. Az 1990-es megalakulás óta egyre növekvő tanári és hallgatói létszámmal folyamatosan működik.
Óvodánkban a játék és a munka magyarul és angolul folyik. Játék a gyermekeknek és mégis csodálatos tanulási lehetőség.
TANULJ KÖNNYEDÉN ÉS EREDMÉNYESEN NÉMETÜL Német nyelv és irodalom diplomával rendelkező fiatal és lendületes tanárnő, reális áron: kicsik és nagyok, kezdők és haladók: (vizsgacentrikus) tanítását korrepetálását készségfejlesztését (beszéd, írás, hallás, olvasás) felzárkóztatását, szintentartását, nyelvvizsgára, pótvizsgára és érettségire való felkészítését vállalja. Egyéb szolgáltatás: fordítás Érdeklődni: Mob.: 20-516-74-26 E-mail: nemettanarneni@indamail.hu TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL IS KÖNNYEN MEGKÖZELÍTHETŐ! Nyugatitól mindössze 8 perc BŐVEBB INFORMÁCIÓ A HONLAPOMON!!! http://www.nemetmindenkinek.mlap.hu HÍVJ BÁTRAN!!! A JELENTKEZÉS FOLYAMATOS!
bemutató tánc, csoportos táncoktatás, fellépés szervezés, hastánc, hastánc kurzus, ifjúsági rendezvény, jótékonysági műsor, keleti tánc, kiscsoportos táncoktatás, művészet, oktatás, party fellépés,
Telefon - 06 20 778 3434. A LinguA School of English - LinguA Angol Nyelviskola - elhivatott egyetemi oktatókból alakult, 1981-ben. Szakképzett, tapasztalt és rugalmas oktatógárdával rendelkezünk, köztük anyanyelvi tanárokkal is. A magas szakmai színvonal elismeréseként 2007-ben hatodszor nyertük el a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete által odaítélt "Minősített és ajánlott nyelviskola" címet, melyről egy független szakértőkből álló minősítő bizottság dönt 98 vizsgált szempont alapján.
A rohanó élettempó mellett is LEHETSÉGES kiegyensúlyozottnak, energikusnak lenni! Csikung (qigong, chikung, chi kung) az ősi, kipróbált megoldás az Ön MAI problémáira - avagy hogyan profitálhat Ön MA az ősi kínaiak tudásából?
pályázat, nyelviskola, nyelvtanfolyam, tanfolyam, nyelvvizsga, angol tanfolyam, német tanfolyam, hungarian language, hungarian language school, magyar, magyar tanfolyam, magyar kurzus, tandem, nyelviskola, Európai Nyelvek Stúdiója, Alapítva 1982, 1053 Bp Múzeum krt 39 , nyelvoktatás, vállalati kihelyezett kurzusok, minőség, megbízhatóság, nyelviskola, nyelvoktatás, Európai Nyelvek Stúdiója, intenzív, szuperintenzív, trinity college london, nyelvtanfolyamok, cég, oktatás cégeknek, kihelyezett tanfolyam, idegennyelv, angol, német, kommunikáció, kiscsoportos, nyelviskola, nyelvtanítás, oktatás, iskola, idegen nyelvek, Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, nyelvvizsga, nyelvvizsga, vizsga, beíratkozás, tanfolyam, tanfolyamok, kurzus, nyelvkurzus, intenzív, kihelyezett, kihelyezett tanfolyam, minősített nyelviskola, minősített nyelviskola, nemzetközi nyelvvizsga
A Názáreti Egyház egy evangéliumi szabadegyház, amely kezdettől fogva magát az egyetlen, szent és egyetemes apostoli egyház részének tekintette, és igyekezett ehhez hű maradni. Gyökerei egy 18. századi nagy-britanniai evangéliumi ébredésre (metodista ébredés) nyúlnak vissza, melynek elindítója és szellemi vezetője Wesley János anglikán lelkész volt. Munkássága nyomán emberek ezrei - főleg a közép és alsó rétegekből - tettek bizonyságot megváltozott életükkel arról, hogy a megszentelődés valóság lehet.

