KUTATÁSI BUDAPEST
85 találat KUTATÁSI kulcsszóra BUDAPEST településen
- ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLAI KAR
1090 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 133-135.
5 csillag 2 vélemény alapjánAz Osztrák-Magyar Monarchia idejében a szervezett és tudományos alapokon nyugvó tisztképzés a bécsi mérnök iskolában folyt, melyet később katonai intézménynek nyilvánítottak. ez 1788-ban HADMÉRNÖK AKADÉMIÁ-vá alakult át.
- GUTENBERG JÁNOS KÖNYVKERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA
1133 BUDAPEST, VÁCI ÚT 100.
4 csillag 2 vélemény alapjánKönyvkereskedelmi Szakközépiskola
A Magyar Atlanti Tanács - amely 1999-től közhasznú szervezetként működik - 1992-ben alakult non-profit, nem kormányzati egyesületként abból a célból, hogy előmozdítsa Magyarország közeledését az atlanti közösséghez és elősegítse az euro-atlanti elvek és értékek minél teljesebb és szélesebb körű érvényesülését a magyar társadalomban.
Tagozatok:Épületvillamossági szakterület,
magyar reformkor egyik vezéralakjának, gróf Széchenyi Istvánnak a kezdeményezésére 1825-ben határozták el az Akadémia megalapítását a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére. Az Akadémia 1848-ig eredményes munkát fejtett ki a magyar nyelv és irodalom, a nemzeti színjátszás fejlesztésében. Felkarolta a magyar népköltészet gyűjtését. Országos érdekű kérdések megoldására pályázatokat hirdetett, színműveket íratott és fordíttatott. Megalapozta a hazai tudományos könyv- és folyóiratkiadást. Rendszeresen jutalmazta a kiemelkedő tudományos és szépirodalmi teljesítményeket.
Az oktatási jogok biztosa elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel
Assziriológia és Hebraisztika szak
Az Intézet alapítása 1926-ra, a két világháború közötti időszakra nyúlik vissza, ekkor hozta létre gróf Bethlen István megbízásából gróf Teleki Pál az Államtudományi Intézetet. 1941-ben az Intézet a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá került, és a Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet keretében működött tovább. 1948-ban ez a Kelet-európai Tudományos Intézet nevet kapta.
Országos Tudományos Diákköri Tanács
Az Egyesület önkéntes és egyéni aktivitáson alapuló szerveződés. Szándéka az, hogy Óbuda-Hegyvidéken (Remete-hegy, Tábor-hegy Testvér-hegy, ) lakók számára, érdeklődésüknek megfelelő, sokszínű lehetőséget teremtsen közösségi tevékenységükhöz, ezzel szorosabbá tegye a lakóhelyhez való kötődést és mindezzel a helyi közéletben való tevékeny részvételt.
Cégünk, a HST.hu Kutató és Tanácsadó Kft. 2000-ben kezdte meg működését akkor még betéti társaság formájában, majd 2003-tól korlátolt felelősségű társaságként, bővült tevékenységi körrel állunk megbízóink rendelkezésére.
A Magyar Tánctudományi Társaság, mint a Táncszövetség Tudományos Tagozatának utódja az 1950-es évek óta folyamatosan jelen van a hazai táncéletben. A Magyar Tánctudományi Társaság alapszabálya szerint 1990-ben alapították, azzal a deklarált szándékkal, hogy a magyarországi táncélet összes műfajának tudományosan megalapozott háttérbázisaként szolgálja azok életét, működését, és diszciplináris alapon, a maga tudományos eszközeivel járuljon hozzá e rendkívül nagy hagyományokra visszanéző, értékes terület előbbre viteléhez.
- SELYE JÁNOS MAGYAR MAGATARTÁSTUDOMÁNYI ÉS MAGATARTÁSORVOSLÁSI TÁRSASÁG
1089 BUDAPEST, NAGYVÁRAD TÉR 4A Társaság 1994-ben alakult, 1996 óta az International Society of Behavioral Medicine tagja. Az Elnök és az Elnökség mandátuma 3 évre szól (2005. április-2008 április).
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság a felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység minőségének értékelésére, valamint az intézményi minőségfejlesztési rendszer működésének vizsgálatára létrehozott független, országos szakértői testület. (Felsőoktatási törvény 109. §).
Uránia Csillagvizsgáló A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bemutató Csillagvizsgálója
fogyasztói kutatások, médiaügynökség, médiatervezés, média, reklám, stratégia, kutatási eszközök, kapacitások növelése, benchmarking, reklámhatékonyságok, befektetés, marketing, vásárlás, kommunikáció
Célunk, hogy rendszeresen tájékoztatást adjunk az érdeklődők számára a bizottság tevékenységéről: a bizottsági, albizottsági ülések időpontjáról és napirendjéről, valamint a megvitatásra kerülő előterjesztésekről. Honlapunkról elérhetők a bizottság által tárgyalt előterjesztések, így minden érdeklődő számára lehetőség nyílik munkánk figyelemmel kísérésére.
Szerves és szervetlen vegyianyagok importja, exportja és belföldi disztribúciója.Agrokémiai termékek: növényvédőszerek és műtrágyák bel- és külkereskedelme, disztribúciója. Műanyag alapanyagok exportja, importja, belföldi disztribúciója, nemzetközi tradingje.Olaj- és gázipari kutatási, termelési, szállítási és beruházási tevékenységhez anyag- és eszközbeszerzés.
A Szakmunkástanulókért Kulturális Egyesület 11 éve foglalkozik a szakmunkástanulók kulturális nevelésével.
Intézményünkben már az 1970-es évektől kezdve megindult az epilepszia specializált ellátása és jelenleg már az epilepszia ellátás összes vonatkozását többé-kevésbé lefedő országos hatókörű Epilepszia Centrum működik. Ebben a centrumban 30 kórházi ággyal és napi 8 órás járóbeteg rendeléssel rendelkezünk.
Az alapítvány célja, a magyar őstörténet kutatása, a kutatási eredmények feldolgozása, publikálása, köz- és magánterületi emlékművek, szobrok, kisplasztikák vagy domborművek készíttetése, felállítása. Az alapítvány ebben a körben és célnak alárendelten működési területén mozgósítja a szellemi és anyagi erőforrásokat.
A Munkavédelmi Kutató és Tanácsadó Kft-t a megszüntetett Munkavédelmi Kutatási Közalapítvány és jogelődje az Országos Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézet munkatársai alapították 2007-ben.
szervezés, szövetkezeti kutatás támogatása
Egyetemünk kutatásszervezést vállal.
könyvkiadás, kutatómunka, oktatás, egyesület, mesteriskola, vándoriskola, kiállítás, szabadiskola
A Budapesti Francia Intézet küldetése, hogy a francia kultúrát és nyelvet terjessze külföldön. A Francia Intézet tevékenysége három fő területet ölel fel: francia nyelvoktatás: egy olyan terület, amelyben a Francia Intézet referenciának számít. Mindenki talál magának megfelelő szintű képzést, amelyeket francia anyanyelvi tanárok tartanak. művészeti és kulturális események szervezése és támogatása (kiállítások, filmvetítések, koncertek, színház, tánc, vitaestek) az intézet falain belül, és főképp azokon kívül, hála a magyar kulturális intézményekkel folytatott együttműködéseknek információszolgáltatás a francia kultúráról a Médiatár jóvoltából, amely 45 000 szabadon hozzáférhető dokumentumot (könyvek, CD-k, DVD-k, nyelvtankönyvek, stb.) biztosít látogatói számára
A Magyar Kémikusok Egyesülete célja, hogy tagjai között a szakmai információkat cserélje, értékelje és közzétegye, valamint a tagok tudásszintjének emelése és elismertetése itthon és külföldön.
Bár a Régészeti Intézet létrejöttét kézenfekvő lenne maradéktalanul a Magyar Tudományos Akadémia átszervezésére és a központosított tudományirányítás szovjet modelljének átvételére, vagyis politikai elhatározásokra visszavezetni, a valódi, tudományon belüli, indítékok már korábban megfogalmazódtak s az Intézet alapításának folyamata és korai tevékenységének célkitűzései is ennél némileg összetettebbek voltak.
Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
Az UNESCO az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szakosított Szervezete.
Az informatika alkalmazását, fejlesztését, az eredmények elterjesztését A szakma presztízsének, színvonalának és etikájának megőrzését, illetve emelését
információszolgáltatá
Filozófiai kutatásokkalfoglalkozunk.
Piackutatás, kérdőív, reklám/termék teszt, fókuszcsoport, mélyinterjú. Piackutatás módszerek, adatok, ingyenes tanulmányok, állásajánlatok!
Könyv és zeneműkiadó
felnőttképzés, ismeretterjesztés, nyelvoktatás, oktatás, közhasznú szervezet, kultúra, oktatási, kutatási és kulturális szervezet, tudományos
A Társulat 1989-óta, az 1988. évi II. tv. alapján bejegyzett, önálló jogi személyiséggel rendelkező társadalmi szervezet. A Fővárosi Bíróság 1998. január 1. napjától a Társulatot kiemelkedően közhasznú szervezetté minősítette.
Az Atya: Ó, teológiáról ne is beszéljünk, attól még nagyon is távol álltok. Már néhány egyszerűbb alap is segítene rajtatok, például az antropológia: a valódi tanítás és tudás az emberről. Ti nem ismeritek az embernek sem az állatias, sem az istenképmás voltát. Ti csupán a kasztáliai embert ismeritek, egy különleges fajtát, egy kasztot, egy elkülönített csoportot, egy nevelési kísérlet alanyait."
Kutatási, tanácsadói feladatokat vállal, szakmai konferenciákat szervez, képzési programokat állít össze és bonyolít le.
Cégünk munkatársai az Országos Piackutató Intézetben szerzett 15 éves szakmai gyakorlatukra támaszkodnak a munkájuk során.
- HELLER FARKAS KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
1088 BUDAPEST, SZENTKIRÁLYI UTCA 26
5 csillag 1 vélemény alapjánA Heller Farkas Közgazdaságtudományi Intézet oktatásal foglalkozik.
- VARGA ISTVÁN KERESKEDELMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
1039 BUDAPEST, HATVANY LAJOS U. 7.Iskolánk kereskedelmi és közgazdsági szakképzéssel foglalkozik.
A Magatartástudományi Intézet célja, hogy a nagy magyar hagyományokhoz méltóan - Selye János, Franz Alexander, Bálint Mihály szellemében - az orvos és a beteg személyiségének szerepe visszanyerje méltó helyét az orvoslásban. - a különbözô tudományterületek közötti nagyobbfokú integráció érdekében a magatartástudományi kutatás, klinikum és oktatás intézményi képviselete a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.
Telefon: 354 2290,
Az MTA Szociológiai Kutatóintézet keretében működő "Munka és Szervezetszociológiai Műhely" alapjait Makó Csaba és Héthy Lajos 1970-es évek eleji iparszociológiai kutatásai fektették le. A nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban való részvétel kezdetektől fogva kitüntetett szerepet játszott a kutatócsoport elméleti-módszertani orientációjában. Az első nyugati-keleti társadalomtudományi összehasonlító vizsgálatok egyikében - amely az "Automatizáció és az ipari munkások" címet viselte, s amelyet a bécsi székhelyű Európai Társadalomtudományi Kutatásokat és Dokumentációt Koordináló Központ (European Co-ordination Centre for Research and Documentation in Social Sciences) szervezett - Makó Csaba és Héthy Lajos meghatározó szerepet játszottak a kelet európai partnerek között.
Országos Kredittanács Irodája Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Kutatási probléma megfogalmazása, pontosítása Kutatási terv előkészítése Kutatási ajánlat készítése Minta összeállítása Szűrőkérdőív kidolgozása
A MTESZ egyesületek tevékenysége a technika, a természettudományok és a gazdaság egész területére kiterjed. Eltérő múltjukból, taglétszámukról és szakmai sajátosságaikból eredően sokszínű képet mutatnak. A Szövetség célja a reálértelmiség szakmai tudományos értékeinek védelme és továbbfejlesztése, az autonóm tagegyesületek közös törekvéseinek szolgálata, közös érdekeik képviselete, a szakmai-tudományos fejlődés előmozdítása, a tudományos műveltség terjesztése és a tudományos eredmények gyakorlatban történő alkalmazásának segítése.
Az MHT fő célja, hogy előmozdítsa és keresztülvigye a tudás és tapasztalatcserét a szakemberek között, a víztudományok és a technika változó területein.
Az Alapítvány non-profit szervezet, melynek célja, hogy támogassa a magyar, és a nemzetközi gazdaságra vonatkozó alkalmazott közgazdasági kutatásokat
12
