LÁTVÁNYTERVEK BUDAPEST
22 találat LÁTVÁNYTERVEK kulcsszóra BUDAPEST településen
A Porto Sound Stúdió, komplex szolgáltatást biztosít ügyfeleli számára a konferenciatechnika, szinkrontolmácstechnika, hangtechnika, vizuáltechnika, színpadtechnika területén. Vállalkozásunk célja, hogy a magas színvonalú technikai lebonyolítás elérhető áron váljon kivitelezhetővé. A rendezvény teljes időtartama alatt magasan képzett szakemberek látják el a műszaki feladatokat. Konferenciarendszer, szinkrontolmácsrendszer, szavazórendszer, akreditált regisztrációs rendszer, tolmácskabin tervezése, kivitelezése mérnök scenikus szakértelmével, aki a megrendelők igényeit, a műszaki és építészeti feltételek is figyelembe veszi. Keressen fel bennünket, hogy ezen szolgáltatásokkal segíthessük munkáját. Bízunk benne, hogy megelégedett ügyfeleink köre ebben az évben Önnel bővülhet. kalauz.hu
VIA FUTURA Kft-t 2004-ben - közlekedési létesítmények generáltervezésében jártas szakemberek - alapították alapvetően közlekedéstervezési feladatok elvégzésére. A cég kiemelt tevékenysége az ország egész területére kiterjedő úttervezés. A konkrét műszaki tervezés mellett hangsúlyos szakterület az út jövőjét megalapozó vizsgálatok, hálózati tanulmányok készítése, valamint a közlekedéspolitikai kérdésektől az építésig tartó tanácsadói, szakértői tevékenység
bútorgyártás, forgalmazás, irodaberendezések, látványtervek, készítése, üzlettechnika, banki, bútorok, beépített, konyhabútorok, irodabútor, recepciós, pultok, egyedi, bútor, asztal, konténer,
Európa Studió építészeti és belsőépítészeti Kft. honlapja. Tevékenységeink: tervezés, látványtervezés, arculattervezés, project management, tanácsadás, interior design, egyedi bútorok tervezése.
gyártása, bútorforgalmazás, nagykonyhai, olasz, irodai, látványtervek, gyerekszoba, minimálbútor, stúdió, bútorkészítés, bútorok, konyhabútor, nappali, tervezés, étkező, javítás, bútorkereskedelem,
Mérnöki tevékenység, tanácsadás Műszaki vizsgálat, elemzés Adatfeldolgozás Hardver-szaktanácsadás Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás
Official website of Creartive Design Ltd. Társaságunk elsősorban alkalmazottgrafikai, arculattervezési feladatokra specializálódott kreatív ügynökség és grafikai stúdió, amely átfogó megoldásokat kínál - off-line és online felületeken - corporate look, corporate identity, branding, naming, trademarking területeken.
Táj- és kertépítészeti tervezés, kertépítés, látványtervezés, tanácsadás
A Bútoripari Kft. a Bútoripari Egyesülés jogutódjaként jött létre 1988-ban, iroda- és lakásbútor berendezési tevékenységgel. Mintatermeink a Budapest III. kerület, Raktár u. 13-21. szám alatt találhatók.
Deluxe Event - létrehoztunk egy olyan divíziót, melynek felelős szakemberei a legkülönfélébb rendezvény típusokkal kapcsolatos igényekre ötlettel tudnak szolgálni.
- DESIGN ÉS DEKORÁCIÓ, LAKBERENDEZÉSI KIEGÉSZÍTŐK, ARANYOZÁS - MOSAIC ART KFT.
1205 BUDAPEST, NÁDOR U. 14Képek (7)A Mosaic Art Kft-nél több mint tíz éve foglalkozunk egyedi dekorációs és nyomdaipari termékek előállításával, belsőépítészettel, display és kiállítási standok gyártásával. Eddigi munkáink során jelentős mennyiségű tapasztalatra tettünk szert ebben a piaci szegmensben és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legösszetettebb feladatokat is gyorsan, kíváló minőségben és költséghatékonyan tudjuk megoldani. Szolgáltatásaink: - Dekoráció - Design - Display - 3d Kivitelezés - Arculattervezés - Belsőépítészet - Egyedi bútor - Járműdekoráció - Reklám - Grafika - Promóció
hazkatalogus.hu - családi ház tervgyűjtemény. Típustervek értékesítése és egyedi tervezés. Ingyenes tervezési árajánlatunkat egy nap alatt elkészítjük Önnek.
Táj- és kertépítészeti tervezés, kertépítés, látványtervezés, tanácsadás
Az Absolut Conference Service, komplex szolgáltatást biztosít ügyfeleli számára a konferenciatechnika, szinkrontolmácstechnika, hangtechnika, vizuáltechnika, színpadtechnika területén. Vállalkozásunk célja, hogy a magas színvonalú technikai lebonyolítás elérhető áron váljon kivitelezhetővé. A rendezvény teljes időtartama alatt magasan képzett szakemberek látják el a műszaki feladatokat. Konferenciarendszer, szinkrontolmácsrendszer, szavazórendszer, akreditált regisztrációs rendszer, tolmácskabin tervezése, kivitelezése mérnök scenikus szakértelmével, aki a megrendelők igényeit, a műszaki és építészeti feltételek is figyelembe veszi. Keressen fel bennünket, hogy ezen szolgáltatásokkal segíthessük munkáját. Bízunk benne, hogy megelégedett ügyfeleink köre ebben az évben Önnel bővülhet. kalauz.hu
Cégünk bútor kereskedelmével foglalkozik.
Bútortervezés és kivitelezés mesterfokon.Folyamatos, piacteremtő termékfejlesztéseink mindig a vevő igényei előtt járnak.
- GX DESIGN STÚDIÓ, ÉPÍTÉSZ-MÉRNÖK-TERVEZŐ-IRODA-KFT
1027 BUDAPEST, MARGIT KÖRÚT. 34., BALÁZS BÉLA U. 34/B
5 csillag 1 vélemény alapjánÉpítészmérnök stúdióként fő profilunk az építésügyi tervezés, szakértés és műszaki ellenőrzés. Számunkra fontos, hogy megrendelőink elégedettek legyenek munkánkkal, ezért a határidők betartását mindig szem előtt tartjuk. Jelentős tapasztalattal rendelkezünk mind a tervezés, mind az épület kivitelezése során felmerülő problémákkal kapcsolatban. A megrendelői igények teljes kiszolgálása érdekében ismeretünket folyamatosan bővítjük. Szoros kapcsolatokat ápolunk építőipari szövetségekkel, szervezetekkel, a Zöldtetőépítők Országos Szövetségének munkáját elnökségi tagként is támogatjuk.
konyhaszekrények, beépített szekrények, irodabútorok, irodabútor gyártása, lépcsők, galériák, tömörfa bútor, üzletberendezés, kiállítási standok, árnyékolástechnika, lakatos szerkezetek, látványtervek
Épitészeti látványtervek készítése
Cégünket 1999-ben alapítottuk műszerek, eszközök, berendezések kereskedelmével, garanciális és garanciaidőn túli javításával foglalkozunk.
A VIA FUTURA Kft-t 2004-ben - közlekedési létesítmények generáltervezésében jártas szakemberek - alapították alapvetően közlekedéstervezési feladatok elvégzésére. A cég kiemelt tevékenysége az ország egész területére kiterjedő úttervezés. A konkrét műszaki tervezés mellett hangsúlyos szakterület az út jövőjét megalapozó vizsgálatok, hálózati tanulmányok készítése, valamint a közlekedéspolitikai kérdésektől az építésig tartó tanácsadói, szakértői tevékenység.
Táj- és kertépítészeti tervezés, kertépítés, látványtervezés, tanácsadás
