LAKÓÉPÜLETEK BUDAPEST
19 találat LAKÓÉPÜLETEK kulcsszóra BUDAPEST településen
Küldetésünknek tekintjük, hogy professzionális lakásfinanszírozóként minden ügyfelünket hozzásegítsük ahhoz, hogy - az öngondoskodás elvén alapuló konstrukciónkkal - vonzó feltételek mellett, állami támogatással, minőségi tanácsadás révén, súlyos eladósodás nélkül lakáscéljaikat megvalósíthassák. Társaságunk 1997 óta folytat lakás-takarékpénztári tevékenységet szakosított hitelintézetként, dinamikusan növelve Ügyfelei és munkatársai számát. A társaság tevékenységi köre kiterjed a meghatározott szerződés szerinti betétgyűjtésre, hitelnyújtásra, illetve az e szerződéshez kapcsolódó áthidaló kölcsön nyújtására.
Építészeti generáltervek
Állandó saját szakembergárdával dolgozunk vállalásainknak megfelelő szakmai összetételben. Munkánk első sorban közületi, közösségi létesítmények szakirányú kivitelezésére irányul, amelyhez a megfelelő beszállítói háttérrel rendelkezünk. Tevékenységi körök: magasépítés, generál kivitelezés, új lakásépítés, közösségi és lakóépületek felújítása, iskolák, önkormányzati intézmények felújítása, épületfenntartás, korszerűsítés, építési szakipar, épületgépészet, mérnöki tevékenység, tanácsadás, tervezés. Munkaellátottságunk alakulásunktól kezdődően folyamatosan biztosított, mivel munkavégzésünk elsődleges szempontja a minőségi munka, amely megrendelőink megelégedettségét eredményezi. Ezt folyamatosan tapasztaljuk és beszállítóinkkal szemben is minőségügyi politikánk szerint megköveteljük. Részletes technológiai utasításokat, minőségi tanúsítványokat, minősítéseket kérünk. Csak minősített anyagot, árut, szolgáltatást fogadunk el.
Különféle funkciójú épületek generál tervezői ill. projekt menedzseri feladatainak ellátásával foglalkozik.
Kruppa István által 1991-ben alapított Irodánk építészeti és belsőépítészeti tervezéssel foglalkozik. Tervezői tevékenységünk a teljes építésztervezői spektrumot felöleli, így eddigi feladataink között megtalálhatóak középületek, irodaépületek, lakóépületek csakúgy, mint kereskedelmi, szolgáltató, egészségügyi, sport, ipari és mezőgazdasági létesítmények is, de közreműködünk műemléki épületek felújításában és városrendezési projektek megvalósulásában is.
Épületek szerkezetépítése Lakóépületek teljeskörű kivitelezése Belsőépítészeti szakmunkák Faipari munkák, nyílászárók, falépcsők
PAnda Pont Mérnöki Iroda - kerttervezés, tájtervezés, környezettervezés, kertépítészet, tájépítészet, kert, kertész, kertépítés, tervezés, tervező, mérnöki iroda.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben előírtak értelmében a hatósági ügyek intézését a következő információkkal, útmutatókkal és tájékoztatókkal kívánjuk segíteni.
teljeskörű, villanyszerelés, irodák, és, lakóépületek, villanyszerelése, kaputelefon, szerelés, riasztóberendezések, szerelése
épületek, cégek, lakóépületek tűzvédelme, tűzvédelmi cégek adatbázisa, hazai és külföldi tűzoltóságok, jogszabályok, szakszótár, hírek, tűzesetek, publikációk, állás, fotók, fórum, tuz, tűz, tűzo,
lakóépületek építése
Cégünk építészeti tervezéssel és ingatlanfejlesztéssel foglalkozik.
épületek, cégek, lakóépületek tűzvédelme, tűzvédelmi cégek adatbázisa, hazai és külföldi tűzoltóságok, jogszabályok, szakszótár, hírek, tűzesetek, publikációk, állás, fotók, fórum, tuz, tűz, tűzo,
Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése
A cég fő tevékenysége: építészeti tervezés - fővállalkozás belsőépítészeti tervezés látványtervezés tervezői művezetés generál tervezés - alvállalkozókkal
beltéri ajtók értékesítése, középületek, lakóépületek generálkivitelezése, szállodák
Az Attik-Art Kft. saját tervezésű lakásai, lakóparkjai a magyar ingatlanpiac kiváló minőségű otthonait kínálja az érdeklődőknek. Hosszú távon is jelentős tevékenységet végzünk folyamatosan a Ferencváros belső tömbjének rehabilitációjában. Lakó és irodaházak, óvoda, üzletek, stb. épültek és épülnek fel, patinás öreg lakóházak újulnak meg 1986 óta terveink alapján.
A KÉSZ Közép-Európai Építő és Szerelő Kft. a magyarországi építési piac egyik meghatározó társasága. Fő tevékenységi körök: mély- és magasépítés, generálkivitelezés, műemlék-felújítás, közműépítés, acélszerkezetek tervezése, gyártása, épületgépészeti kivitelezés, napfényvédelem, ingatlanfejlesztés.
Az ÉPÍTÉSZET, mint a feltalálás tiszta művészete (Gottfried Semper) kiemelkedő alkotásaival társadalmi, vallási és elsődlegesen használóikat a környezeti hatásoktól védelmező feladatai mellett tükrözi az emberiség alkotóerejét, és műveivel jelet hagy maga után.
