MAGÁNÚTLEVÉL KIÁLLÍTÁS BUDAPEST


119 találat MAGÁNÚTLEVÉL KIÁLLÍTÁS kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Általánosan elmondható, hogy Szlovénia és Magyarország között valóban kiváló a viszony. A kultúra, oktatás, tudomány és gazdaság területén az együttműködés évről-évre javul. Szlovéniát jó szomszédnak tartják Magyarországon, ahogy Magyarországot is Szlovéniában. A két ország egyre jobban ismeri egymást, különösen az első közös kormányülés, az euró bevezetése, a schengeni csatlakozás és Szlovénia EU elnöksége után. Összekötnek minket a szlovéniai magyarok, és a Rábavidéken élő magyarországi szlovének is, akik fontos hidat képeznek a két ország között.


  • BELGA KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE - BUDAPEST
    1027 BUDAPEST, KAPÁS U. 11-15

    A belga-magyar kapcsolatok országunk függetlensége előtti időszakra nyúlnak vissza. Tudniillik, már a középkorban (a 11-ik és 14-ik század között) számos vallon telepedett le a Magyar Királyság területén, a nagy városokban, illetve vidéken is, ahol hozzájárultak a szőlőtermelés fejlődéséhez (Eger és Tokaj).


  • DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1026 BUDAPEST, GÁRDONYI GÉZA UTCA 17.

    A konzuli szolgálat feladata, hogy minden megengedett módon tájékozódjon a külföldi államokban az állampolgárok alapvető jogait és érdekeit közvetlenül érintő körülményekről, belső jogszabályokról és azok változásairól, valamint a jogalkalmazásról.


  • ARGENTÍN KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI KONZULI OSZTÁLYA
    1023 BUDAPEST, VÉRHALOM U. 12-16. A.

    Telefon: 1-326-1391, 1-326-0492,


  • KANADA MAGYARORSZÁGI KONZULI OSZTÁLYA
    1027 BUDAPEST, GANZ U. 12-14.

    Hivatali órák: H-CS: 08:30-12:30 és 13:00-16:30 (csak előre megbeszélt időpontban) P: 08:30-12:30.


  • A mai Ecuador tengerparti területein az i.e. 10.000 és i.sz. 1500 között fejlett indián kultúrák virágoztak, pédául a Chorrera, a Jama Coaque, a Bahia, a Tolita, a Machalilla és a Valdivia kultúra. (Ez utóbbi Amerika legrégibb ismert kultúrája.) A hegyláncok közt már ősidők óta számos társadalmilag és gazdaságilag szervezett törzs élt, például a quituk, a cańarik, a puruhaek, a panzaleok és a palták.


  • A Követség munkaszüneti napok kivételével előzetes egyeztetés alapján hétfőtől péntekig 09.00-17.00 óráig áll nyitva a nagyközönség előtt. Konzuli és vízumosztályunk nyitva tartása hétfőtől péntekig: 09.30-12.30 óra között


  • Hivatali órák (konzuli ügyek): H: 14.00-15.00 SZ, P: 10.00-12.00 Hivatali órák (vízumügyek): K, CS: 10.00-13.00 Hivatali órák (telefonon): H: 10.00-12.00 K-P: 14.00-16.00


  • MONGÓLIA MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1022 BUDAPEST, BOGÁR U. 14/C

    nagykövet, állampolgári jogvédelem, diplomata, állampolgári jog, diplomáciai protokoll, polgár, delegáció, külügyi szolgálati útlevél, állampolgárság, követség, úti okmány kiállítás, diplomata útlevél


  • Telefon: 1-212-3991,



  • KANADA MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1027 BUDAPEST, GANZ U. 12-14.

    A budapesti kanadai nagykövetség számos szolgáltatást nyújt kanadai és magyar állampolgárok részére. Ezenkívül a nagykövetség Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában is ellátja Kanada képviseletét.


  • VALLON RÉGIÓ GAZDASÁGI ÉS KERESKEDELMI IRODÁJA
    1051 BUDAPEST, BAJCSY ZSILLINSZKY ÚT 12.

    A Vallon Régió gazdasági és kereskedelmi képviselete 1995-ben nyílt meg Budapesten (AWEX). 2011 óta irodánk látja el a Brüsszel-Fövárosi Régió képviseletét is (Brussels Export). Legföbb feladatunk, hogy a vallon és brüsszeli cégek magyar piac felé irányuló tevékenységét segítsük.


  • büntetőjogi képviselet, személyi okmány kiállítás, nemzetközi képviselet, nagykövet, diplomácia, bajba jutott állampolgárok védelme, tanácsadás, külügyi szolgálati útlevél, konzulátus, diplomáciai


  • A konzuli szolgálat feladatai: -Tanácsadás és segítségnyújtás -Bajba jutott állampolgárok védelme -A bajba jutott állampolgár kérésére a konzul telefonon értesíti a hozzátartozókat. -Segítség baleset, bűncselekmény vagy sürgős ellátást igénylő betegség esetén -Segítség katasztrófa, háború vagy fegyveres összeütközés esetén -Segítség fogva tartottaknak -Haláleset -Kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott személy képviselete -Távollévő személy képviselete -Okirat kiállítás és tanúsítvány készítés -Diplomáciai felülhitelesítés


  • konzulátus, állampolgárság, nemzeti képviselet, úti okmány kiállítás, hatóság előtti képviselet, útlevél átpecsételés, diplomáciai protokoll, tanácsadás, képviselet, polgárjog, bajba jutott


  • Hivatali órák: H-P: 9.30-13.30 . A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • Az Egyesült Államok Nagykövetségének célja az Egyesült Államok érdekeinek érvényesítése, valamint az amerikai állampolgárok szolgálata és védelme Magyarországon.


  • Telefon: 1-326-0460, 1-326-0461,


  • A konzuli szolgálat feladata, hogy minden megengedett módon tájékozódjon a külföldi államokban az állampolgárok alapvető jogait és érdekeit közvetlenül érintő körülményekről, belső jogszabályokról és azok változásairól, valamint a jogalkalmazásról. A konzuli szolgálat nagyon fontos feladata, hogy a balesetet szenvedő, vagy bűncselekmény sértettjévé vált személy állapotáról tájékozódik, figyelemmel kíséri, hogy az érintett megfelelő egészségügyi ellátásban részesül-e, illetve gondoskodik a legközelebbi ismert hozzátartozók értesítéséről.


  • ETIÓPIA MAGYARORSZÁGI KONZULI KÉPVISELETE
    1048 BUDAPEST, SZÉKPATAK UTCA 24.

    A konzulokat a külügyminiszter jogszabály alapján egyes közjegyzői tevékenységek ellátására hatalmazza fel. A konzulok egy része jogosult konzuli okiratok kiállítására, míg a további konzulok jogköre a tanúsítványkészítésre, okiratokról hiteles fordítások készítésére, illetve fordítás helyességének tanúsítására terjed ki. Az e feladatok ellátására felhatalmazott konzulok jegyzékét a külügyminiszter évente közzéteszi.


  • IZRAEL MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1026 BUDAPEST, FULLÁNK U. 8.

    A zsidó nép szülőhelye Izrael földje. Itt játszódott le a nemzet történetének jelentős része, amelynek első ezer esztendejét a Biblia örökítette meg. Itt alakult ki a nép kulturális, vallási és nemzeti identitása - fizikai jelenléte évszázadokon át akkor is töretlen maradt, amikor a többség száműzetésbe kényszerült.


  • Telefon: 1-325-7742,


  • Útlevél és Vizumosztály: - Telefon: 1- 488-35-55. Kulturális Osztály: - Telefon: 1- 488-35-18. Katonai Attaséstáb: - Telefon: 1- 488-35-38.


  • A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • diplomata útlevél, delegáció, konzulátus, diplomata, diplomáciai felülhitelesítés, jog, úti okmány kiállítás, nemzetközi képviselet, tanúsítvány készítés, diplomáciai képviselet, külügyi szolgálati


  • Hivatali órák: 08.30 - 16.30 Konzuli hivatal: (szerda kivételével minden nap) 10.00 - 13.00 .


  • Telefon: 1- 315-2114;


  • SVÉD KIRÁLYSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1027 BUDAPEST, KAPÁS UTCA 6-12.

    A Nagykövetségen jelenleg a svéd külügyminisztérium 4 kiküldött diplomatája teljesít szolgálatot. Munkájukat 9 helyi alkalmazott segíti. A Nagykövetségen kapott helyet a svéd véderő attasé hivatala is.


  • ÉSZTORSZÁG NAGYKÖVETSÉGE - BUDAPEST
    1025 BUDAPEST, ÁLDÁS U. 3.

    diplomata, úti okmány kiállítás, helyi képviselet, állatútlevélkiállítás, állampolgári jog, állampolgárok védelme, külügyi szolgálati útlevél, diplomácia, bajba jutott állampolgárok védelme,


  • BOSZNIA - HERCEGOVINA NAGYKÖVETSÉGE - BUDAPEST
    1026 BUDAPEST, VERSEGHY FERENC UTCA 4.

    A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték. Tel: 1-212-0106.


  • ALBÁN KÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE - BUDAPEST
    1026 BUDAPEST, ANDRASSY ÚT 132.

    A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • Telefon: 1- 326-3054,


  • A konzuli szolgálat feladatai: -Tanácsadás és segítségnyújtás -Bajba jutott állampolgárok védelme -A bajba jutott állampolgár kérésére a konzul telefonon értesíti a hozzátartozókat. -Segítség baleset, bűncselekmény vagy sürgős ellátást igénylő betegség esetén -Segítség katasztrófa, háború vagy fegyveres összeütközés esetén -Segítség fogva tartottaknak -Haláleset -Kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott személy képviselete -Távollévő személy képviselete -Okirat kiállítás és tanúsítvány készítés -Diplomáciai felülhitelesítés


  • IRAKI KÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1021 BUDAPEST, BÖLÖNI GYÖRGY U. 3.

    A nagykövet a kiküldő országot képviseli abban az országban ahova helyezték.


  • HOLLAND KIRÁLYSÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETSÉGE
    1022 BUDAPEST, FÜGE UTCA 5-7

    A Konzuli Osztály feladatkörébe tartozik a konzuli szolgáltatások nyújtása minden holland állampolgár számára, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartózkodik Magyarországon.


  • Telefon: 1-336-1616,


  • polgár, külügyi szolgálati útlevél, állampolgári jog, diplomáciai képviselet, nagykövet, érdekképviselet, útlevél átpecsételés, állatútlevélkiállítás, büntetőjogi képviselet, bírósági képviselet,


  • Telefon: 1-373-0300. A konzuli szolgálat feladatai: -Tanácsadás és segítségnyújtás -Bajba jutott állampolgárok védelme -A bajba jutott állampolgár kérésére a konzul telefonon értesíti a hozzátartozókat. -Segítség baleset, bűncselekmény vagy sürgős ellátást igénylő betegség esetén -Segítség katasztrófa, háború vagy fegyveres összeütközés esetén -Segítség fogva tartottaknak -Haláleset -Kiskorú vagy cselekvőképességében korlátozott személy képviselete -Távollévő személy képviselete -Okirat kiállítás és tanúsítvány készítés -Diplomáciai felülhitelesítés


  • KATAR ÁLLAM MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1026 BUDAPEST, GÁRDONYI GÉZA UTCA 19.

    Katar állama hisz abban, hogy a világ különböző népei között kapcsolatot kell teremteni, így honlapunkon keresztül igyekszünk az idelátogatókat megismertetni drága hazánk eredményeivel, történelmével, földrajzával és ellátni alapvető információkkal. Ezenfelül egyéb információk és adatok gazdag tárházaként állunk rendelkezésére azoknak, akik Katarba kívánnak látogatni. Bevezetőnkben nem tudjuk a honlap teljes tartalmát bemutatni, de reméljük, hogy a böngészők rátalálnak a keresett információra.


  • MALAJZIA MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1026 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 29.

    Hivatali órák: H-P: 9.00-16.30 Hivatali órák (Konzuli Osztály): H-P: 9.00-13.00.


  • PALESZTIN NEMZETI HATÓSÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
    1025 BUDAPEST, FELSŐ ZÖLDMÁLI ÚT 120.

    Telefon: 1-325-7579


  • Telefon:1-326-0447, 1-326-0486, 1-326-0676.


  • Hivatali órák: H-P: 8.00-12.00 és 13.00-17.00 Hivaltali órák (Konzuli Részleg): H, SZ, P: 9.00-12.00.


  • Telefon: 1-266-1330, Idegenforgalmi Hivatal: - Telefon: 1-266-6044. Fax: 1-266-6043.


  • Telefon: 1-326-1391, 1- 326-0492,


  • útlevél átpecsételés, jogász, úti okmány kiállítás, konzulátus, állampolgári jog, bírósági képviselet, állatútlevélkiállítás, nemzeti képviselet, személyi okmány kiállítás, szolgálati útlevél


  • Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a külföldi okirat az illető országi felhasználása érdekében a konzul felülhitelesítheti a fogadó állam hatóságának az okiraton szereplő aláírását és bélyegző lenyomatát, feltéve, hogy az okirat kiállítására jogosult hatóság aláírás- és bélyegzőmintáját a fogadó állam közölte.


  • Telefon: 1- 212-9400, 1-212-9404, Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 09:00 - 16:00 Ügyfélfogadás: Hétfőtől péntekig 09:00 - 12:00


  • Telefon: 1-326-3054.


123