NÉPTÁNC BUDAPEST


18 találat NÉPTÁNC kulcsszóra BUDAPEST településen

  • ANGYALFÖLDI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI HÁZ
    1138 BUDAPEST, DAGÁLY UTCA 15/A

    Intézményünk célja, hogy a közösséggé szerveződés és közösségi együttlét kulturált feltételeit és az ehhez való kedvet teremtsük meg. Olyan programstruktúrát igyekszünk kínálni, melyek egyszerre tanítanak, nevelnek, mely segít abban hogy ne magányosnak, hanem egy csoport tagjának érezhessük magunkat. Ápoljuk népi és helyi hagyományainkat; segítjük, s keressük az újat. Mindez formába öntve jelenti mindennapi munkánkat, melynek megtestesítői a tánc, a zene, a folklór és az alkotóművészet különböző válfajai.


  • KERTÉSZ TÁNCEGYLET, BUDAPEST
    1118 BUDAPEST, VILLÁNYI ÚT 35-43.

    A Kertész Táncegylet 1972-ben alakult Budapesten. Szinte egyidős a táncházmozgalommal, nemrég ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Az együttes a volt Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen (jelenleg Corvinus Egyetem egyik karán) működik, tagjai nagyrészt az intézmény hallgatói közül kerülnek ki. A párhuzamosan dolgozó utánpótlás csoport minden évben új tagokkal frissíti a közösséget.


  • FERENCVÁROSI NYÁRI JÁTÉKOK KHT.
    1092 BUDAPEST, BAKÁTS TÉR 14.

    Évről évre, lépésről lépésre alakult ki a Ferencvárosi Ünnepi Játékok gondolatisága, az össz-előadóművészeti fesztivál, amit át-, meg áthat a zene.


  • A Kolompos együttes 1988-ban alakult, autentikus magyar népzenét játszunk. 1989-ben elnyertük a Népművészet Ifjú Mestere címet.


  • Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes 1992-ben alakult az Építők Vadrózsák Táncegyüttes táncosaiból. A fiatalok szabadidejét már több, mint egy évtizede a néptánc határozza meg, melyet törekszenek egyre magasabb szinten elsajátítani.


  • KARAKTERCIPŐ ÉS NÉPTÁNC CSIZMA
    1172 BUDAPEST, BÁRTFAI U. 5.

    bokacsizma, bőripar, cipőbolt, cipőipar, feldolgozó, férfi cipő, gyártó, népművészet, női cipő, termelő, férfi, cipő, női


  • R-VISOR ESKÜVŐSZERVEZŐ IRODA
    1084 BUDAPEST, DÉRI MIKSA UTCA 10.
    Képek (7)·Videók (1)

    Vállaljuk esküvők és egyéb rendezvények (leány- és legénybúcsúztatók, születésnapi partik, szalagavatók, bankettek és céges bulik) teljes körű szervezését, de ha csak egy-két szolgáltató hiányzik, akkor is bátran keressenek minket.


  • ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MUVELODÉSI KÖZPONT
    1131 BUDAPEST, JÓZSEF ATTILA TÉR 4.

    Az eredetileg 1949-ben épült, s Rákosi Mátyás nevét viselő kultúrból - a kerület Önkormányzata 1.6 milliárdos beruházásának köszönhetően - 2007-ben egy XXI. századi, modern közművelődési-művészeti intézménnyé alakult.


  • ALSÓHEGY UTCAI ÓVODA
    1118 BUDAPEST, ALSÓHEGY UTCA 13-15

    Megközelítés: 61-es villamossal vagy 40-es busszal a Körtértől a Karolina úti megállóig majd gyalog az Alsóhegy utcán felfelé. 61-es villamossal a Moszkva tértől a Karolina úti megállóig, majd gyalog az Alsóhegy utcán felfelé. 8-as busszal az Avar utcai megállóig, majd gyalog az Avar utcán felfelé.


  • MARTENICA NÉPTÁNC EGYESÜLET
    1053 BUDAPEST, KIRÁLYI PÁL U. 7.

    Ezek a célok vezérlik a Martenica táncegyüttest is, mely 1982. óta gyűjti, dolgozza fel a bolgár népzene és néptánc rendkívül színes, gazdag anyagát.



  • VASAS MŰVÉSZEGYÜTTES ALAPÍTVÁNY
    1085 BUDAPEST, KŐFARAGÓ U. 12.

    2002-ben alakultunk az 1903-ban alapított Vass Lajos Kórusból. Repertoárunk a régizentétől kezdve a kortárs művekig terjed. Megalakulásunk óta számos koncerten és versenyen szerepeltünk határon innen és túl.


  • SÍN NONPROFIT KFT.
    1139 BUDAPEST, GYUTACS UTCA 16.

    A SÍN ingyenesen biztosít próbatermet kortárs tánc- és színházi társulatok részére, három próbatermében. Emellett színházi és tánc előadásokat mutatunk be, és helyszínt biztosítunk fesztiválok, workshopok, előadások és egyéb események számára.


  • Művelődési és szabadidő központ


  • MÁKVIRÁG ÓVODA
    1173 BUDAPEST, ÚJLAK U. 108.

    Mi egy új közösséget nyújtunk gyermekének, a Mákvirág Óvoda családját, mely hagyományaival, ünnepeivel a szülőktől távol töltött órákban meleg, szeretetteljes otthont biztosít a gyermekek számára. Segítséget nyújtunk lakótelepi környezetünkben mozgással, jó levegővel, helyes táplálkozással, tiszta környezettel az egészséges életvitel megalapozásához.


  • PÖTTÖM PARK ÓVODA
    1144 BUDAPEST, ÚJVÁROS PARK 1.

    A Pöttöm Park Óvoda Budapest XIV. kerületében, jól megközelíthető helyen egészséges, családias környezetben várja a gyermekeket. Óvodánk hat csoportos. Homogén csoportjaink vannak, a csoportválasztásnál lehetőség szerint figyelembe vesszük a szülők kéréseit.


  • BEM FOLKLÓR EGYESÜLET
    1042 BUDAPEST, TAVASZ U. 4.

    Bem Folklór Egyesület


  • KULTURNART BT.
    1067 BUDAPEST, EÖTVÖS UTCA 32 II/6

    A KulTurNART Bt. az egyén legmélyebb megérzésein alapuló (intuitív) akrill-festészet és kortárs színpadi táncművészet (NŐ, Éva, JIN) valamint a hagyományos magyar néptáncművészet és táncoktatás (FÉRFI, Zoltán, JANG) egészséges egymásrahatásának szülötte


  • OSZTINÁTÓ KFT.
    1590 BUDAPEST, HUNGARY P O BOX 118.

    Néptáncoktatás, kultúrális tevékenységek, illetve teljeskörű számítástechnika.