ORVOSI MŰSZER BUDAPEST


107 találat ORVOSI MŰSZER kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Díjazott Cég
    ARTÉRIA 2000 KFT.
    1028 BUDAPEST, ÚRBÉRES UTCA 45
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Biztosítások Használt orvosi műszerek értékesítése Orvosi praxis, rendelő értékesítése Orvosi műszer szervíz Orvosi kiadványok Továbbképzés, oktatás


  • Díjazott Cég
    SPECTRO-MED
    1196 BUDAPEST, BATTHYÁNY U.94/B

    Vállalkozásunk 1996-ban elsősorban az egészségügyi intézmények közbeszerzési eljárásainak törvény szerinti lebonyolítására alakult. 1997-ben kezdtünk foglalkozni orvosi műszerek és orvosi készülékek javításával. 2001 óta orvosi műszer kereskedelemmel is foglalkozunk. Tevékenységünk valamennyi területen elsősorban saját szakértőinkre (hivatalos közbeszerzési tanácsadó, orvos technológiai szakértő) támaszkodunk. Szükség esetén valamennyi területen magasan kvalifikált külső szakembereket tudunk bevonni a teljesítésbe.


  • BETÉT GYÓGYCIPŐ KÉSZÍTŐ ÉS FORGALMAZÓ KFT.
    1148 BUDAPEST, BOLGÁRKERTÉSZ U.27.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Társaságunk ortopédcipő gyártással kezdett foglalkozni az alapításnál. Miskolcon nyitották meg az alapítók az első üzletet, még csak 4 fővel.


  • PHILIPS MAGYARORSZÁG KFT.
    1117 BUDAPEST, ALÍZ U. 1.
    Rating 55 csillag 6 vélemény alapján

    A Royal Philips Electronics egy egészségügyi és well-being vállalat, amely az emberek életminőségének javítására összpontosít a legújabb innovációk időszerű alkalmazásával. A világ egyik vezető vállalataként az egészségügy, az életstílus és a világítástechnika területén, a Philips a technológiát és a designt ötvözi emberközpontú megoldásokba a fogyasztói igények és a ?sense and simplicity? márkaígéret alapján. A hollandiai székhelyű Philips piacvezető pozíciót tölt be a szív-, és az akut betegellátás, az otthoni egészségügy, az energiahatékony világítástechnikai megoldások, illetve az életstílus termékek területén.


  • HOGE ORVOSI MŰSZER KFT.
    1033 BUDAPEST, SZŐLŐKERT U. 7.

    lélegeztető gépek, nagykonyhai berendezések forgalmazása, orvosi műszerek, szerviz


  • NEOS KFT.
    1056 BUDAPEST, DUNA U. 1.

    Fő tevékenységünk az orvosi műszerek, azon belül ortopédiai implantátumok és arthroszkópos berendezések valamint sebészeti motorok forgalmazása.


  • KONDI BT.
    1029 BUDAPEST, DOMBOS U 2

    Cégünk a kiváló minőségű alapanyagoknak, az állandó szigorú műszaki ellenőrzésnek és a szakképzett termelőgárdának köszönhetően nemzetközi mércével mérve is kitűnő minőségű termékeket állít elő. A gyártástechnológián dolgozó kitűnő szakembereknek és az orvosi szakmában elismert tanácsadóknak köszönhetően folyamatosan dolgozunk a hazai és a külföldi piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó, új termékek fejlesztésén.


  • HITACHI MEDICAL SYSTEMS KFT.
    1071 BUDAPEST, DAMJANICH U. 11-15.

    Szeretettel üdvözöljük a HITACHI Medical Systems Kft. honlapján. Cégünk 2001. január 1-én kezdte meg működését Magyarországon a HITACHI Medical Systems Europe Holding AG leányvállalataként.


  • MEDIKER
    1013 BUDAPEST, ATTILA ÚT 47.

    Vérnyomásmérők - digitális Vércukormérők Infralámpák Fényterápiás készülékek Testmasszírozók Testsúlymérlegek, csecsemőmérlegek TENS izomstimulátorok, tartozékok Levegőmosók Gyógyszerporlasztó stb...


  • gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, műszer, laboratóriumi, eszköz, labortechnika, gyógyászati, orvosi, berendezés, e ü, termékek, kereskedelme, készlet, tárolás, egyszer, használatos,



  • RADELKIS KFT.
    1000 BUDAPEST, ÜRÖMI U. 25-29.

    Cégünket 1952-ben alapították. Az első évek útkeresése után fő profilnak az elektroanalitikai műszergyártást választották, amely a magyar tudományos élet jeles eredményeire támaszkodhatott. A Radelkis fejlesztési programjában különösen fontos szerepet játszott az elektrokémiai méréstechnika lelkét képező érzékelők fejlesztése.


  • TWINMED ORVOSI RENDSZEREK KFT.
    1035 BUDAPEST, VÖRÖSVÁRI ÚT 15.

    Orvostechnikai termékek forgalmazása. A Twinmed Orvosi Rendszerek Kft-t magyar magánszemélyek alapították 1997-ben, azóta folyamatosan jelen van a hazai egészségügyi piacon. A vállalat dinamikusan fejlődött az elmúlt 10 évben.


  • DIALAB KFT.
    1026 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 31.

    Dialab Kft. az ausztriai DIALAB G.m.b.H. magyarországi leányvállalataként jött létre 1990-ben. A Dialab Kft. (korábbi nevén Alpha Dialab Kft.) a hazai piacon elsőként megjelenő diagnosztikum és műszerforgalmazó cégek egyike volt. A bécsi székhelyű anyacég közel 30 éves múltra tekint vissza a diagnosztikumok és laboratóriumi műszerek gyártása és kereskedelme területén. A cég 1996-ban megkapta az ISO 9002 minősítést. Cégünk fő feladatának tekinti a kórházi diagnosztikai, kutatóintézeti és ipari laborok színvonalas ellátását.


  • Jelenleg a szervezet fő tevékenységi köre ágytálmosó berendezések szállítása, üzembehelyezése, szervizelése. Patológiai berendezések szállítása, üzembehelyezése, szevizelése. Temetőtechnológia, ravatalozók felújítása, kivitelezése valamint tisztatérterek kialakítása.


  • TENSIOMED KFT.
    1103 BUDAPEST, KŐÉR U. 2/D

    A TensioMed Kft 1999 ben alakult magyar orvostechnológiai cég Innovatív orvosi műszerek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával rövid idő alatt márkanevet teremtett a hazai és nemzetközi piacon A termékpaletta vérnyomásmérési technológián alapuló műszercsalád amely felöleli az egész vérnyomásgondozási ciklust a felismeréstől a kezelésen át a célvérnyomás beállításáig Cégünk széles ügyfélköre felölel háziorvosokat kórházakat, egészségcentrumokat és gyógyszergyárakat Nemzetközi szinten Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és Csehországban kerültek műszereink nagyobb mennyiségben forgalomba A telemedicinális vérnyomásmonitor rendszerünket olyan gyógyszercégek alkalmazzák mint pl a Bristol Myers Squibb, Sankyo Pharma, vagy az EGIS Pharmaceuticals


  • NÉMETH-EXPORT KFT.
    1025 BUDAPEST, BARLANG U. 17

    Cégünk orvostechnikai és távközlési berendezéseket forgalmaz, kizárólagos joggal. A tevékenység kiterjed ezen berendezések rendszerterveinek elkészitésére, üzembe helyezésére és karbantartására.


  • KONDI BT.
    1037 BUDAPEST, ÜDE UTCA 8.

    szolgáltató, egészségügy, természetgyógyászat, egészséges, életmód, gyógyászati, eszköz, biorezonancia, gyógyászat, orvosi, műszer


  • Gyógyászati segédeszközök gyártása, forgalmazása. A SALUS gyógyászati segédeszköz szaküzletek szeretettel várják kedves vásárlóikat. Az üzleteinkben megvásárolható a házi betegápolás nélkülözhetetlen eszközei (inkontinencia termékek, kötszerek, kompressziós harisnyák, ortézisek, fürdőkádülőkék, kapaszkodók, botok, antidecubitus matracok, párnák stb.) Kínáljuk a vérnyomásmérők, vércukorszintmérők, masszirozók, izomstimulátorok széles választékát. A lábápolási termékek közül szives figyelmükbe ajánljuk a belső sarokemelésű gyermek, betétes női és férfi kényelmi cipőket, papucsokat. (A papucsok választékában találnak olyat is ami munkavédelmi minősítéssel rendelkezik.)


  • VALID DENTAL MEDICAL NAGYKERESKEDŐHÁZ KFT.
    1083 BUDAPEST, APÁTHY ISTVÁN UTCA 8/B.

    Cégünk fogorvosi, fogtechnikai berendezéseket, eszközöket, anyagokat forgalmaz.


  • INFOMIX KFT.
    1027 BUDAPEST, BEM RKP. 53.

    változások, számítástechnika, orvos, to, segédeszköz, orvosi műszer, links, béta, háziorvos, about, doki, tételes, minimumlista, háziorvosok, program, 2006, magánorvos, szolgáltató, gyermekorvos,


  • S&M KFT.
    1084 BUDAPEST, NAGY FUVAROS UTCA 27.

    A S&M Kft. orvosi készülékkel foglalkozik.


  • PHARMA 1 KFT.
    1088 BUDAPEST, BAROSS U. 32.

    Gyógyászati segédeszközök kereskedelme és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat.


  • Orvosi műszer gyártásával foglalkozunk.


  • Kezdettől fogva az orvosi műszergyártás és forgalmazás volt a vállalkozás fő célja.


  • LASRAM TECHNOLOGY KFT.
    1044 BUDAPEST, Ezred utca 2. B2/2

    Fő tevékenységi területe fémfeldolgozás lézervágó és vízsugaras vágó segítségével, melyek lehetővé teszik a felhasznált anyagok vastagságának és fajtájának széles körű felhasználását.


  • A MEDIPLAN Kft. Magyarország első magánvállalkozása, amely az egészségügyi és szociális intézmények korszerűsítéséért dolgozik. A vállalkozás 1983-ban jött létre, így 2007-ben ünnepeljük működésünk 24. évfordulóját.


  • NEU-RO-TREND KFT.
    1027 BUDAPEST, HORVÁTH U. 11-17.

    Cégünk orvosi műszerek nagykereskedelme!


  • Cégünk orvosi műszerek javításával foglalkozik.


  • MÁV DENT FOGTECHNIKAI KFT.
    1062 BUDAPEST, PODMANICZKY U. 109.

    orvosi műszer gyártása


  • MEDICOR ELEKTRONIKA RT.
    1097 BUDAPEST, ILLATOS ÚT 9.

    MEDICOR Elektronika Részvénytársaság a MEDICOR-Csoport tagja. A MEDICOR Elektronika Rt. önálló műszaki fejlesztést, termelést és széleskörű bel- illetve külkereskedelmi tevékenységet folytat, továbbá márkaszervíz-szolgáltatást nyújt főbb ügyfeleinek. Cégünk munkatársai jól képzett szakemberek. Kiépített infrastruktúránk teszi lehetővé, hogy az elektronikai, mechanikai részegységek, alkatrészek összeszerelését, illetve bemérését a legmagasabb színvonalon végezzük.


  • MEDILAS KERESKEDELMI KFT.
    1089 BUDAPEST, BAROSS U. 133.

    A MEDILAS az Ön igazán megfelelő szállítópartnere a kórháztechnikai eszközök piacán! Jelen vagyunk Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. Világhírű gyártócégekkel együttműködve az alábbi területeken tevékenykedünk: - Videólaparoszkópos technika - Videóarthroszkópos technika - Ortopédia, Traumatológia - Általános sebészet - Nukleáris medicina - Urológia - Maxillofaciális sebészet - Kézsebészet - IVF


  • FETAPHON
    1043 BUDAPEST, Dugonics u. 11.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Magzatvizsgáló orvosi műszer Passzív szenzoros kardiotokográf magzati szív pulzusgörbe -FHR- és méhösszehúzódás folyamatos mérése és regisztrátumban történő megjelenítése magzati mozgások regisztrálása a terhes kismama nyomógombos jelzései alapján, ezek beillesztése a megjelenített regisztrátumba.


  • SPEKTRUM-3D KFT.
    1103 BUDAPEST, NOSZLOPY U. 1.

    A Spektrum-3D Kft.-t 1992 januárjában alapítottuk Debrecenben, laboratóriumi vegyszerek, eszközök forgalmazására és gyártására. Az évek során a cég rendkívül dinamikusan fejlődött, figyelembe véve a termékek számát, a raktárkészletet, a létszámot, a szolgáltatási színvonalat és természetesen a forgalmat. Napjainkra - magyar cégként - sikerült a labortechnikai piac élvonalába kerülnünk. Számokban kifejezve, ez 60 millió Ft alaptőkét, 2 milliárd Ft feletti éves forgalmat és 57 munkatársat jelent. Stratégiai célkitűzésünk, hogy a laboratóriumokban felmerülő igényeket a lehető legteljesebb mértékben, gyorsan, megbízhatóan és flexibilisen képesek legyünk kielégíteni.


  • FRESENIUS MEDICAL CARE MO. KFT.
    1037 BUDAPEST, SZÉPVÖLGYI ÚT 35-37.

    Cégünk orvosi műszereket, berendezéseket forgalmaz!


  • MEDICARE KERESKEDELMI KFT.
    1092 BUDAPEST, RÁDAY U. 31/7

    gyógyszer, orvosi műszer kereskedelme


  • PROTONE AUDIO KFT.
    1065 BUDAPEST, LÁZÁR UTCA 4.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Legfontosabb célkitűzésünk az érzékszervi fogyatékosság, a hallás csökkent élményének minél tökéletesebb pótlása fejlett eszközökkel és módszerekkel, pácienseink elégedettségének elérése érdekében. Tevékenységünk középpontjában a vevő áll. Törekszünk arra, hogy vevőink és ügyfeleink igényeinek maradéktalanul megfeleljünk. Munkánk során különösen fontosnak tartjuk a fogyatékkal élő emberek megfelelő kiszolgálását, empátiával és megértéssel kezelve kéréseiket, problémáikat. Elvárjuk, hogy minden munkatársunk személyes tudásával és felelősségével járuljon hozzá ahhoz, hogy termékeink és szolgáltatásaink a velük szemben támasztott magas minőségi követelményeknek megfeleljenek. Céljaink elérése érdekében a vezetés minden szinten támogatja és megköveteli a folyamatos képzést és önképzést.


  • MÁTRAPLAST KFT.
    1051 BUDAPEST, ZRÍNYI U. 12.

    A MÁTRAPLAST Eh. Orvosi Eszközöket Gyártó Kft. az 1957 óta működő MÁTRAPLAST Műanyagfeldolgozó Szövetkezet átalakulásával jött létre 1998. évben. Jogelődünk a gyógyszergyárak felkérésére gyógyszeripari csomagolóanyagok gyártására szakosodott. 1978-ban megkezdődött a mintegy 5.000 m2-es alapterületű egyszerhasználatos fecskendőgyár felépítése. 1982-ben a gyár beüzemelésre került, 1988-ban továbbfejlesztés 6, 2 millió DEM értékben.


  • NAGY ISTVÁN
    1072 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 32.

    aesculap, eladás, javítás, vérnyomásmérő, orvosi műszer, olló, élezés, kés, konyhagép


  • KLIMED KFT.
    1094 BUDAPEST, FERENC TÉR 4.

    szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, karbantartás, orvosi, műszer, javítás


  • A vállalat orvosi műszer gyártásával foglalkozik.


  • ARGOTEST IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    1021 BUDAPEST, VÖLGY U. 7.

    Orvosi műszer gyártásával foglalkozik.


  • SALUS GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZ SZAKÜZLET
    1054 BUDAPEST, BAJCSY-ZS. ÚT 54

    dekubitusz, fekély, párnák, egyedi méretű cipők, gymnastikai labdák, házi betegápolási termékek, kötszer, ortézis, gyógylámpák, protézis, kompressziós karharisnya, ortézisek, nedves sebkezelés, cipő,


  • Cégünk a betegek gyógykezeléséhez szükséges készülékek, orvosi műszerek, gyógyászati eszközök, valamint egészségmegőrző termékek forgalmazását, javítását végzi egészségügyi intézmények és magánszemélyek részére. Vérnyomásmérő készülékek összes típusának javítását, pontosság ellenőrzését vállaljuk. Bioptron gyógylámpák javítását vállaljuk.Üzletünkben klinikailag validált vérnyomásmérők is kaphatók. Boso és Microlife termékek szaküzlete. Hiteles vérnyomásmérők boltja.


  • ORTOREHA ORTOPÉDTECHNIKAI REHABILITÁCIÓS KFT.
    1046 BUDAPEST, SZENT LÁSZLÓ TÉR 2.

    javítás, protézisek, gyártó, termelő, ortézisek készítése, feldolgozó, eszköz, orvosi, műszer, berendezés


  • FRESENIUS MEDICAL CARE DIALÍZIS CENTER KFT.
    1037 BUDAPEST, SZÉPVÖLGYI ÚT 35-37.

    A Fresenius Medical Care a világ legnagyobb dialízis termékeket gyártó és dialízis szolgáltató cége. Ma a világon több mint 1.890.000 beteg szenved krónikus veseelégtelenségben és szorul vesepótló kezelésre. Az Észak-Amerikát, Európát, Latin-Amerikát, Ázsiát és Afrikát felölelő mintegy 2.553 dialízis központot számláló nemzetközi hálózatán keresztül a cég világszerte 200.000 beteg kezelését végzi, de termékeit a dialízisre szoruló betegek egyharmada használja. A Fresenius Medical Care világelső a dialízis termékek gyártásában (pl. hemodialízis készülékek, dializátorok és a kapcsolódó egyéb egyszer használatos eszközök). A cég részvényeit egyaránt jegyzi a frankfurti (FME, FME3) és a new yorki tőzsde (FMS, FMS/P).


  • BOSTON SCIENTIFIC MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI KFT.
    1097 BUDAPEST, KÖNYVES KÁLMÁN KRT. 5.

    Cégünk orvostechnikai eszközök forgalmazásával tevékenykedik.


  • 2M MARGIT-MED GYÓGYÁSZATI SZAKÜZLET
    1027 BUDAPEST, MARGIT KRT. 38.

    Tevékenységi kör: - kis és nagykereskedelem - gyógyászati segédeszközök, egyéb gyógyászati eszközök, otthoni ápolás segédeszközei, orvostechnikai eszközök, rehabilitációs és terápiás eszközök, gyógytorna és gimnasztikai eszközök, háztartási ivóvíz tisztítók, szobai levegőtisztítók és párásítók, lábápolási cikkek, egészséges-kényelmi gyermek és felnőtt lábbelik


  • SANITARIA KFT.
    1024 BUDAPEST, RÓMER FLÓRIS U. 34.

    A kiszállított áruval kapcsolatos reklamációk a csomaghoz mellékelt számla alapján kezdeményezhetők. A reklamációt legkésőbb az áru átvétele utáni 3. munkanapon jelezni kell a Sanitaria Kft felé. A téves kiszállítást a Sanitaria Kft hibás mennyiség esetén - ha az nem előre jelzett részszállítás - 3 munkanapon belül pótszállítással kiegészíti, téves vagy hibás áru kiszállítását az áru visszaküldését követő 3 munkanapon belül korrigálja.


  • BIOPTRON
    1023 BUDAPEST, VERECKE

    Bioptron lámpa értékesítés. Bioptron lámpa forgalmazás. Bioptron lámpák bérelhetők, vásárolhatók. Díjmentes kiszállítás, az ország egész területére.


  • MEDEXPERT KFT.
    1037 BUDAPEST, TÖRÖKKŐ U. 5-7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Medexpert Kft. 1990-ben alapított magyar-svájci vállalat. Működése első tíz évében alapvetően az egészségügyi piacon fejtette ki tevékenységét, jellemzően a nagyobb bonyolultságú és egyedi értékű diagnosztikai készülékek forgalmazásával és márkaszervizével.


123