PASZPARTU BUDAPEST


12 találat PASZPARTU kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Díjazott Cég
    GAMBRINA KÉPKERETEZŐ KFT.
    1117 BUDAPEST, BUDAFOKI 64

    Cégünk mintegy 10 éve foglalkozik képkeretezéssel. A gyakorlati és elméleti ismereteket egyesítve 2005-ben határoztuk el önálló nagykereskedelmi és szolgáltatói tevékenységünk elindítását. Kis létszámmal, hatékonyan dolgozunk, s bízunk benne, hogy áraink és szolgáltatásaink kedvezőek lesznek az Önök számára. Kérjük, véleményükkel és kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal, igyekszünk maximális mértékben rendelkezésükre állni. Várjuk Önöket szeretettel.


  • TENK DÁNIEL KÉPKERETEZŐ - BUDAPEST
    1038 BUDAPEST, III.KER., RÓZSA U. 12

    Képkeretező műhelyünk Budapest működik egy családi házban, itt tekinthető meg galériánk is. Bemutatótermünkben több mint ezerféle képkeret közül válogathat. A képkeretek között természetesen megtalálhatók az éppen forgalomban lévő fa, fém és műanyag képkeretek, amiket hazai és külföldi gyártóktól szerzünk be. Műhelyünkben a képkeretezéshez szükséges összes gép megtalálható, és a jelentős raktárkészletnek köszönhetően akár azonnali képkeretezést is tudunk vállalni. Előzetes megbeszélés alapján a nap bármely szakában és hétvégén is tudunk megrendelést felvenni. Műhelyünkben mód van hozott anyag feldolgozására, keretlécek méretre szabását és összetűzését is vállaljuk. Paszpartu kollekciónkból nem hiányoznak a vászon, bársony, metál és egyéb különleges felületű kartonok sem. A különböző vastagságú savmentes múzeumkartonok a tartósító keretezést segítik. A paszpartu különböző díszítéseit és különleges kivágásait a technológiák címszó alatt külön bemutatjuk.


  • ARANYFÜST-KÉPKERETEZŐ STÚDIÓ
    1123 BUDAPEST, NAGYENYED U.9

    Képkeretezés a Déli pályaudvarnál. Képkeretezés, paszpartuzás, tükrök-fazettás is-készítése és keretezése, laminálás, kasírozás, képkeret és festmény restaurálás. Elérhetőségeink: 06 1 788 1330 06 20/481 4910 06 30/354 24 19 Bp. Nagyenyed u. 9. XII.ker. aranyfust-studio@freemail.hu


  • KERETBOLT BT.
    1034 BUDAPEST, Bécsi út 99

    15 éves szakmai múlttal 2006 elején nyitottuk meg saját boltunkat a XIII. kerület Csanády Utca 22 alatt. A legmodernebb gépekkel szereltük fel műhelyünket (vákuumos hőkasírozó, számítógép vezérlésű pauszpartuvágó). Ezekkel gyors és pontos munkát tudunk végezni kedvező áron. Lehetőség nyílik azonnali keretezésre is. Cégünk saját autóval vállalja képek, szobrok szállítását akár 2méter x 2méteres méretig.Új üzletünk a Bécsi Út 99 szám alatt található.


  • ADEKO KFT.-KÉPKERETEZŐK BOLTJA
    1074 BUDAPEST, SZÖVETSÉG UTCA 25.

    Nyitva tartás: H-SZ: 9.00 - 17.00 CS: 8.30 - 18.30 P: 9.00 - 17.00


  • GM UVEGEZŐK BOLTJA KFT.
    1224 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 31/B.

    Cégünknek két fő szakterülete van. Egyrészt, mint nagykereskedés a képkeretezőket szolgáljuk ki a szükséges alapanyagokkal, gépekke, szerszámokkal, szolgáltatunk rész- vagy teljes képkeretezési munkákat, valamint OKJ-sszakmunkás-képző tanfolyamokat szervezünk számukra.Lakosság részére - több mint 1000 képkeretléc típusból, 250 színű paszpartu kartonból - vállalunk minőségi képkeretezést. Vállalkozásunk másik profilja az ólom- és díszműüvegezőket szolgálja ki nagyon változatos és bőséges árukészletével: gépek, szerszámok, üvegek, tartozékok, szakkönyvek, kész tervek...


  • KÉPKERET SZALON KFT.
    1052 BUDAPEST, BÁRCZY I. U. 1-3.

    Cégünk képkeretezéssel és tükörkészítéssel foglalkozik.


  • H&H KÉP-ÉSZ KFT
    1172 BUDAPEST, ANANÁSZ U.30

    Széleskörű képkeret kínálattal és a szivárvány összes színével rendelkező passepartout készlettel dolgozunk. Munkánkat a szakma a tavalyi évben az "Év képkeretezője" zsűri és közönség díjjal ismerte el. (számos nemzetközi versenyen vettünk részt, sikerrel) Ügyfeleink kényelmét továbbá azzal tudjuk szolgálni, hogy a főváros területén belül ingyenes kiszállással és házhoz szállítással dolgozunk. Rugalmasságunk abban is megnyilvánul, hogy a hét összes napján - hétvégén is! - nyitva tartunk. Nyitva tartunk 14.00-20.00ig. Ha jelzi érkezését akkor a nap bármely órájában állunk rendelkezésére.


  • GM ÜVEGEZŐK BOLTJA KFT.
    1112 BUDAPEST, KÉRŐ U. 3

    Cégünk termékskálája az elmúlt évek folyamán jelentős átalakuláson ment keresztül. Nagy mértékben bővítettük beszállítóink számát is, így kínálatunkban ma már több mint 10.000 termék szerepel. A korral ütemet tartva igyekszünk mind a képkeretező, mind az üvegező szakma újabb és újabb kihívásainak eleget tenni, és folyamatosan ellátni vevőinket a munkájukhoz szükséges alapanyagokkal és eszközökkel. Mindezek mellett célunk tájékoztatni Önöket a szakmai újdonságokról és termékekről.


  • ARTFRAMES KFT. VÉGÁLLOMÁS GALÉRIA
    1122 BUDAPEST, BUDAPEST, MAROS U. 9

    Cégünk 1991 óta foglalkozik képkeretezéssel.



  • GM ÜVEGEZŐK BOLTJA KFT.
    1089 BUDAPEST, KŐRIS U. 19-21.

    Cégünk termékskálája az elmúlt évek folyamán jelentős átalakuláson ment keresztül. Nagy mértékben bővítettük beszállítóink számát is, így kínálatunkban ma már több mint 10.000 termék szerepel. A korral ütemet tartva igyekszünk mind a képkeretező, mind az üvegező szakma újabb és újabb kihívásainak eleget tenni, és folyamatosan ellátni vevőinket a munkájukhoz szükséges alapanyagokkal és eszközökkel. Mindezek mellett célunk tájékoztatni Önöket a szakmai újdonságokról és termékekről.


  • T. L. MŰVÉSZETI MŰHELY BT.
    1032 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 223.

    Képkeretezés egyedülálló képkeret választékból (kb. 3000 képkeret és 600 féle paszpartu fajtából válogathat), saját képkeretező gépeinknek köszönhetően rendkívül rövid határidővel állunk a képkeretezés területén (akár 24 órán belüli képkeretezés) megrendelőink rendelkezésére képkeretező szolgáltatásainkkal. Tegye próbára képkeretező tudásunkat! A nálunk készült képkeretezés, a lakberendezéssel kapcsolatos új tendenciákhoz igazodva, bútorok kiegészítőjeként kerül be a lakásokba, összekapcsolva ezzel a képkeretezés művészetét mindennapi használati tárgyainkkal. Nincs az a tárgy (szivar, póló, érme, fegyver, kézimunka) vagy téma (papirusz, bőrkép, merített papír, régi térkép, díszdiploma), amit ne lehetne képkeretbe foglalni képkeretezés során. Mindenre van képkeretezési ötletünk! Képkeretezés határok nélkül!